Dávidéknál fogadó óra volt. Bevallom féltem tőle, de azt hiszem kicsit túl aggódtam magam. Jókat hallottunk most Dávidról, úgy tűnik talán vége az óriási hullámvölgynek. Bár azt gondolom, ebben igenis szerepe van a suliban, az igazgató néninél tett látogatásunknak, amikor feltettünk egy sor kérdést azzal kapcsolatosan, mire is jó a nevelési tanácsadó által megállapított keresztdominancia és figyelemzavar kapcsán kiállított szakvélemény. És azt is gondolom, hogy szerencsés volt megengedni neki egy-két olyan plusz terhelést jelentő elfoglaltságot, amiben igenis örömét leli, még akár a tanulásra fordítható idő rovására is. És bár ezzel magam, magunk ellen dolgoztunk, de neki hatalmas élményt jelentenek. Tulajdonképpen mik is ezek? Hát Zoli bá túraszakköre (így volt barlangászni, túrázni már korábban is, de előfordult, hogy a lecke miatt nem mehetett, pedig ezek mindig hétvégén vannak) és mondhatom maradandó, életre szóló élményekkel gazdagszik általa. Kosarazik. Ez egy új "szerelem", s ki tudja mennyire lesz tartós. Tudom, már sportol. Kenuzik, ami szintén nem kis fizikai leterheltséget jelent a heti öt edzéssel, DE amikor bent jártunk az igazgató néninél, akkor vele is pont azt beszéltük, hogy ezeknek a gyerekeknek még fontosabb a pihenés, a kikapcsolódás és a mozgás-mozgás-mozgás. Amikor pedig mi kérdeztünk rá, pontosabban fejtettük ki abbeli véleményünket, hogy a sportot nem szeretnénk megvonni tőle a leckék, tanulás miatt, mert így legalább van módja kitombolni magából a felgyülemlett feszültséget, stresszt , ő is támogatta elgondolásunkat. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a színjátszó szakkör. Ezt Mónika néni, az osztályfőnökük tartja. Tulajdonképpen vele együtt gondolkodva jutottunk oda, hogy próbáljuk meg. Hiszen nem véletlenül létezik terápiás drámajáték, hátha old Dávid szorongásán is, segít egy kicsit közelebb kerülni társaihoz, oldottabb keretek között, mint a tanórák és a köztük lévő szünetek. Az első tapasztalatok alapján nagyon tetszett neki, megtanulandó szövegekkel érkezett haza, és azt kell mondjam sokkal nagyobb a lelkesedés és tanulási vágy, mint a kötelezően megtanulandó szövegek esetében. Azt hiszem ezt támasztja alá az is, hogy teljes lelkesedéssel vett részt az iskolai március 15-i ünnepélyre való felkészülésben is, mely műsor annyira remekül sikerült a kis csapatnak, hogy ha az információk megállják helyüket, igazgatói dicséretet kapnak érte a gyerekek. (Remélem tényleg be fogok tudni számolni erről is).
Na de térjünk vissza a fogadó órára. Azt gondolom, hogy alapvetően a magatartását tekintve nem ért minket különösebben meglepetés. Eddig is teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy képtelen normálisan ülni, az sem titok, hogy nem igazán találja a hangot az osztálytársakkal, ami igazándiból abban nyilvánul meg leginkább, hogy a felnőttek társaságát keresi az iskolában is, illetve nem tudom azt mondani, hogy xy a barátja. Csapong. De láthatóan amit szeret, amiben örömét leli, abban képes sikeres lenni. Sőt. A félévi bizonyítványhoz képest nyelvtanból és irodalomból javított, nyelvtanból két jegyet is. A hullámvölgy leginkább a matematika, történelem, angol, biológia jegyeiben mutatkozott, meg, de azóta azért itt is vannak nyomai a kilábalás kezdetének. Hiszen lelkesen készíti a tablókat történelem órára, angolból is magához képest sokkal jobb témazárót írt, mint amire számítottunk, a legutóbbi matematika témazárója pedig, ha nem csak félig csinálja meg, amit kértem, hanem teljesen, akkor akár hibátlan is lehetett volna.
Ne legyünk telhetetlenek, az utóbbi 2 hétben szerencsére csak dicsértem-dicsértem és dicsértem. És bár ő az első gyerekünk, és volt idő, amikor hibáztunk egy-egy rosszabb jegy, értékelés kapcsán, mára sikerült eljutnunk oda, amiről Angéla oldalán is olvashattunk pont a napokban, hogy nem mindig célszerű kerek perec megmondani a gyermekünknek miért is nem jó a rossz jegy, hanem sokszor többet segít, ha mindezt önmaga mondja ki. Erre olvashatunk ITT egy remek példát. Szóval bár eddig sem volt túlzott negatív vélemény, valljuk be, azért rendszeresen, nap mint nap nem hagyhatunk szó nélkül minden rosszabb érdemjegyet, sőt tovább megyek, dicséretet sem lehet értem adni. Korábban a fogadó órákon, mindig kérdés volt felénk, hogy nincsenek-e túlzott elvárások Dávid felé. Én azt gondolom nincsenek, mára sikerült elfogadnom, elfogadnunk, hogy ő más, pont emiatt nem is vagyunk vele sem maximalisták, sem tökéletességre törekvőek, de nem könnyíti meg olyankor a helyzetünk, amikor igen csak negatív irány felé tendáló eredményeket hoz haza, ráadásul úgy, hogy itthon, az együtt - és itt ezt szó szerint értem, kizárólag együtt- tanulás eredményeként tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit tud, mire mennyire készült fel és ennek függvényében reális-e amit értékelésként hazahozott. Ezzel igencsak nehéz helyzetben szoktunk lenni, amikor bár a jegyet hazahozza, de magát a produktumot nem hallottuk, nem láttuk, látjuk, csak azt tudjuk, hogy itthon ennél jobban tudta-e, persze a saját mércénk szerint mérve, illetve figyelembe véve, hogy mint megtudtuk, másképpen kell őt és hasonló vagy még több problémával küzdő társait értékelni és számon kérni. Ismét sikerült egy kis kitérőt tennem a történetben. Kiderült, hogy mindenkinek egyöntetűen az volt az észrevétele, hogy ha egy jó pillanatban sikerül őt számon kérni, kérdezni, akkor brillíroz, de ha éppen egy rosszabban, akkor bizony előfordulhat az is, hogy azt sem fogja tudni hogyan is hívják őt. Mindezek mellett mérhetetlen büszkeséggel tölt el a tudat, hogy bár mióta ikreink megszülettek, folyamatos kétségeim vannak, tudom-e továbbra is megfelelően terelgetni őket a helyes úton, jól esnek az olyan pozitív visszacsatolások, hogy "Nagyon udvarias, tisztelet tudó, jól nevelt kisfiú". Akkor mégsem vallok csődöt, csak én érzem úgy, hogy nem jut el amit kérek, javasolok, amiről beszélünk, vagy csak amit látnak. És sajnos nagyon sok a rossz példa, akár csak az iskolában is. Szóval IGENIS BÜSZKE VAGYOK RÁJUK, hogy minden zűrös, viszontagságos, nagycsaládos, feje-tetején-áll-minden-életünk gyöngyszemei, mégis veszik az adást. :-) Örömmel hallgattuk, hallgattam, hogy aktív az órákon, sokat jelentkezik. Angolból igencsak érződik motiváltsága is, és külön örömet okozott Ági néni azzal, hogy azt mondta, értékeli az akaratát, igyekezetét, hogy látszik, hogy harcol azért, hogy az emelt csoportban maradhasson, és hogy neki ez többet jelent, mint ha valaki csak csendben ott van, hozza a szintet, de nem motivált, nincs benne akarni vágyás. Szerencsére ebben nálunk nincs hiba :-)
És bár nem a fogadó órához tartozik, de külön posztot most még nem tudnék belőle írni, elkezdődött a nevelési tanácsadóban a szokásos ismételt vizsgálatsorozat. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz az eredménye. Arról biztosan megemlékezem külön bejegyzésben is.
