Nyár van Nyár...

"Künn a fákon újra szól a víg kakukk madár,

Napsugárban úszik minden száll az illatár,

Nyár van nyár, röpke lepke száll virágra

Zümmög száz bogár."

Ez egy régebbi kép, de azt hiszem az érzelmek és a gesztusok magukért beszélnek. Talán ezen a nyáron is készül majd hasonló hangulatú remek fénykép immár négy kispasiról...

Már alig várom, hogy elkezdődjön a nyári szünet a fiúknak és végre a mókáról, kacagásról, kertben, parkban, telken rohangászásról szólhassanak a napok, nem mindig a házi feladatokról, dolgozatokról. De már csak két nap és biziosztásig is csak egy hét :-)
Végre kreatívkodhatunk kedvünkre, megtaníthatjuk homokozni a két legkisebbet, Dávid mehet edzésre családunk kedvenc helyére a Kopaszi-gátra. Délelőtt-délután kenu edzés :-) Nagyon szereti, a nyári edzőtábort is várja már :-)

Patrik és Oliver

IKREK :)

Mindig kíváncsi voltam, milyen lehet ikernek lenni. Azt nem fogom most sem megtudni, hogy milyen ikernek lenni, de azt már tudjuk, milyen IKRESnek lenni. Csodálatos, varázslatos, pörgős, mosoly és könny fakasztó, pihenés és unalom mentes, fárasztó és kacagtató egyben. Kezdem kicsit megérteni legnagyobb fiunkat, aki csak az ikrek jegyében született, de számos aprócska személyiséget tud elővarázsolni másodpercek tört része alatt önmagából. Hát lassacskán nekem is megy :-), amikor hajnalban álmomban azt gondolom, hogy csak álmodom a baba döngicsélést, de anyai szívem tudja, hogy éhesek a drágáim, vagy amikor nap közben a váltott műszakos hisztiüzemben néha azt kívánom, bárcsak csönd lenne pár órára, de ha éppen csönd van, akkor azt lesem, hogy vajon mivel kötik le magukat az én kis rosszcsontjaim. Amikor egy szimpla felöltözünk (itt már csak a cipőre gondolok) és kilépünk az ajtón 30 percet vesz igénybe négy gyerekkel és bármennyire igyekszem mindent összepakolni az induláshoz, biztosan kimarad valami. Nem véletlen, hogy számos szakmában check list alkalmazásához fordulnak az ilyen bakik elkerülésére. Néha maga is forma1-es versenyzőnek érzem magam, aki versenyzik 4 gyerekkel, a rohanó idővel és a tömérdek tennivalóval. Néha esélytelen a küzdelem :-) De leírhatatlan élmény látni a két legapróbbat, ahogy nyiladozik értelmük és játszanak, "beszélgetnek" már nem csak velünk, hanem egymással is, vagy amikor a négy gyermek együtt "játszik" (a nagyok bolondoznak a kicsikkel).

A kicsik érkezése nem volt mentes viharoktól. Sajnos a várandósság utolsó három hónapját kórházban töltöttük mi hármasban (a kis triumvirátus) és a nagyok triumvirátusa (Apa, Dávid és Domi) otthon tengették napjaikat. Szörnyen hiányoztak, de tudtuk, hogy a kicsik egészsége és biztonsága érdekében ez elkerülhetetlen. Számos ünnepet töltöttünk a kórházban, mint Húsvét, Dominik születésnapja, Anyák napja. De végül május idusán megszülettek teljesen egészségesen a mi kis rosszcsontjaink, Patrik és Oliver.

Az életünk most fordult fel csak igazán. Se éjjel, se nappal, 24 órás szolgálat a két kicsi és a két nagyobb mellett.. Éjszaka váltott vagy szimultán baba ringatás, hogy a nagyobbak tudjanak pihenni, bár az eltelt idő során kiderült, hogy ők a legnagyobb őrjöngés, sírás közepette is édesdeden tudnak aludni. Majd elérkezett a megváltás, olyan 3 hónapos koruktól elkezdtek éjszaka aludni a pöttyök, így már mi is tudtunk aludni egy kicsivel többet mint a napi 10-20 perc. Azóta csupa mosoly minden nap és még emlékeink is vannak a csodás pillanatok végtelenjéből.

Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok hatalmas fejlődésen mentünk keresztül. Igen, mentünk, mert a kicsik fejlődtek, ahogyan egy kisbabának kell, a nagyok sokat változtak odaadás, testvéri szeretet terén, és mindannyian megtanultuk ikreinknek köszönhetően, hogy egy mosoly csodákra képes, hogy minden együtt, figyelemmel töltött pillanat mekkora kincs számunkra.

Ez utóbbi az egyik kedvencen a több ezer fényképből :-)

Patrik és Oliver szépen fejlődtek, sőt mozgás fejlődésüket tekintve minden korábban kezdtek mint bátyjaik. Szinte alig voltak 2 hónaposan, amikor már forogtak, szépen emelték fejecskéjüket, majd megtanultak fekvőtámaszt csinálni, kutyázni, négykézláb állni, kúszni, mászni. Bár Oliver általában minden mozgás fejlődési ütemet 2-3 héttel később csinált mint Patrik, volt ahol a sorrenden is változtatott :-), például előbb állt fel és csak utána tanult meg négykézláb állni és kutyázni.

És már el is röpül 6 hónap, hogy észre sem vettük. Elérkezett az első nagycsaládos karácsony. Bár csöppjeinket leginkább a sok színes fény gömböcske kötötte le, azért róluk sem felejtkezett el a Jézuska.

Majd a négykézlábból, hirtelen felálltunk, megtanultunk ülni, kapaszkodva sétálni és Patrik villámsebesen szaladni. Oli is nagyon szépen sétálgat, bár neki még kell egy kis segítség, de olyan gyorsan mászik, mint a csík. Felfedezték szép lassan, hogy ketten vannak. Nagyon mókás, ahogy figyelik mit csinál a másik, ahogy sikerül időnként együtt játszaniuk. Persze a bunyótól sem kímélnek minket, vannak nagy harapások, haj tépések is a palettán. De tündéri, amikor a másik ujját veszik a szájukba cumi gyanánt, amikor gurgulázós kacajjal játszanak a járókában.

És persze elérkezett az első születésnap. Torta, gyertya, buli, játék, móka és kacagás. De mindezeket már dokumentáltuk, ezért inkább két friss fénykép :-)

:)

Dominik

Dominik idő rendben a középső gyermekünk, de mégsem, hiszen négyen vannak. Ez olyan vicces, mert sosem tudom, hogy akkor most lehet középső?

Majdnem ő született a legkisebb súllyal, még Oliver is megelőzte őt, pedig ugyebár ők ketten voltak. Ő lett a mi kis Zsebibabánk. Dominik és Dávid a tűz és a víz. Ő a kiegyensúlyzott, mindig kacagó, vidám, a legkisebb apróságnak is fülig szájjal örülő gyermekek minta példánya. Persze ő is tud duzzogni, hisztizni, de alapjában véve az előbbiek jellemzőek rá. Dáviddal ellentétben neki van feladat és felelősség tudata. Most épp a tipikus középső gyermek korszakát éli, azaz tombol, ha kell, hogy végre ő is megkapja a figyelmet (amit megkap, csak nem úgy, ahogyan azt ő szeretné). Tény, hogy Dáviddal az iskola miatt nagyon sokat kell vívnunk, ami a tanév ideje alatt kiteszi délutánjaink 90%-át, a maradék tízben pedig a két pöttömöt kell etetni, tisztába tenni, fürdetni, altatni. Mint pár sorral korábban írta, Domi szerencsére rendelkezik felelősség tudattal, szerencsére ez kihat az iskolai feladatokra is. Ebből adódóan őt nem kell noszogatni, hogy készen van-e a lecke, biztosak lehetünk benne, hogy megcsinálta hibátlanul :-)

Ezeken a képeken, már jó kis husiban vagyunk, kb 1 hónaposan :-)

Domi lassan kezdett járni, majdnem 14 hónapos volt, amikor egyedül elindult. Imádni való volt tejfel szőke göndör fürtjeivel.

És ne felejtkezzünk el az egy-két évesek komoly önállóságáról, én tudatáról sem...

De hát vele is röpülnek az évek, elérkezett az óvoda is nemsokára. Még beszoktatni sem kellett hála a vegyes csoport áldásainak. Ismert minden kis zeget-zugot, ovis társat, óvó nénit. És ő volt az, aki az otthoni selejtezés után az óvodának adott játékokat egyesével szépen hazacsempészte, hiszen ez az enyém felkiáltással.

Ő az, aki egyébként a saját kis lábában képes fejre állni. Sokszor rohantunk vele az ügyeletre, mert Karácsony első ünnepének reggelén dallal akart engem ébreszteni, és a műanyag játék mikrofonnal nekiesett a falnak. Hát persze, hogy szörnyen felrepedt az ajka, mondtam is Tomnak, hogy ha varrni kell, addig megyünk, amíg nem találunk "nyitva tartó" plasztikai sebészt, mert az én szépségemnek ne csúfítsák el holmi nyomot hagyó varratok a csodaszép pofiját. Szerencsére ekkor megúsztuk varrás nélkül :-) De rengeteg hasonló kis balesetünk volt még, mint kerítésről leesés, uszodai esés, amikor átharapta az ajkát, sietni kellett pisilés után, hogy nehogy a tesó valamit elvehessen és inkább nekimentünk az ajtófélfának és még sorolhatnám, se széle, se hossza nem lenne.

Végül ősszel elsős lett. Várakozáson felül jól vette az akadályokat, és még élvezte is, hogy iskolás, hogy megtanult olvasni, írni és profin számol. Mára azért hanyatlott egy kicsit ez a lelkesedés, de ki várhatná el, hogy amikor már írjuk a vakáció betűit ne várja, hogy jöjjön végre a várva várt vakáció...

Íme Dominik, a csupa szív és mosoly hercege. Aki nem tud úgy hazajönni az iskolából, hogy az ebédhez kapott "nemszeretem" desszertet hazahozza Dávidnak, mert a bátyám szereti. Aki még ma is bújik hozzám esténként és aki szintén a szemem fénye.

Dávid

Most, miközben próbálom a nyári heteket megszervezni, mindenki kedvteléseit figyelembe venni, ki és mit szeretne csinálni, illetve mit kell csinálnia (ilyen is van ám!), az jutott eszembe, hogy egy kicsit írok minden gyerekünkről régi és új fényképekkel tarkítottan, hiszen a személyiségük, kívánságaik, jókedvük, vagy netalán rossz kedvük igencsak befolyásolják mindennapjainkat.

Elsőszülöttünk, aki az eltelt évek során számos névre hallgatott és hallgat a mai napig, mint például Prücsi, Mikkamakka, Mikóca, Kismanó, Cirmos, Dave, és még hosszan sorolhatnám, kezd igazi kamasz lenni a maga majdnem 11 évével :-)

Az ikrek jegyében született, ennek köszönhetően egymaga képes kitenni legalább két gyermeket, ha éppen olyan kedvében van. Ő a legérzékenyebb, legellentmondásosabb is mind közül. Minden hisztijével, akarnokságával és a kamaszkor elviselhetetlen stílusával, de a gyermeki lékel minden rezdülésével, szeretni valóságával megáldott ki s emberke, aki ha épp a kutya sem látja (vagy csak a hozzá igazán közel állók), akkor még bújik, ölel, puszil. Imádom őt, bár igaz ami igaz, néha jól jönne egy kanálka víz...

Dávid 1 hónaposan

Micimackó

Tündéri kis betyár volt, amikor elkezdett járni. Potyogtak a könnyeink, amikor ismerkedett a fűvel, homokkal és még épp hogy lábujjhegyen sem mert egyikhez sem hozzáérni.

 

Kis kalózok a nagy tengeren (Apa és akkor még egy szem fiacskája)

Amikor pedig beszélni kezdett, onnantól kezdve vége volt a nyugalomnak és csendnek. Nem mintha addig nem hallatta volna a hangját, de volt esélyünk nappal is végigmondani egy rövid mondatot anélkül, hogy közbekottyantott volna. Az első három év nagyon gyorsan elrepült és hipp-hopp megszületett Dominik is. Nagyon szerették egymást, ami ma sincs másképpen, bár ez a ragaszkodás, "mindenben követem a példád" inkább a kicsin látszik igazán. Remélem, hogy tudták és tudják ma is, hogy attól mert akkor ketten lettek, azóta pedig négyen, mit sem változott a feléjük irányuló szeretetem, nem tudnám egyiküket jobban, másikukat kevésbé szeretni, babusgatni.

Az én mindig mosolygó kis Micmackóm a maga 3 évével

Ez is Ő : épp szeretem magam pillanatban :-)

Jöttek az óvodás évek, barátok, kezdett kinyílni a világ felé és már nemcsak az én kis bogaram lenni. Miért van az, hogy míg várunk rájuk, addig az a kilenc hónap is oly hosszú, majd mikor végre karjaink között tarthatjuk szemünk fényét - fényeit, elkezdenek rohanni az évek. Sok és még több felejthetetlen kis pillanattal aranyozzák be mindennapjainkat. Sorolhatnám az eseményeket, kirándulásokat, karácsonyokat, de inkább a képek mellett döntöttem, többet mesélnek minden szónál. Akkor jöjjenek az óvodás évek....

El sem akartuk hinni, hogy már kezdi is az iskolát. Hiszen még éppen csak nemrégen született. Megtanultunk szépen olvasni, írni. És ahogy teltek az évek megküzdeni egymással, hogy kinek az akarata érvényesüljön, amikor még nincs kész a lecke. Véget érhetetlen harcok, "de egyedül nem tudom" felkiáltások, "lustaság fél egészség és ezt be is bizonyítom" napok. Nem volt könnyű senkinek eddig sem, gyanítom, hogy a felső tagozat sem a megkönnyebbülést hozza számunkra ezen a téren. Hiszen a mi kisfiunk igazi kispasi, szanaszét hagyja a zokniját, pólóját, játékait, és persze feledékeny is, ha a kötelezettségekről van szó. Ő Dávid, a mi "kis" nagyfiúnk. Még mindig képes egyszerre több személyiség lenni, aki bújik és szeret, aki akarnok és hadvezér, aki mérhetetlenül okos, de a világ lustája, szerető báty és az én egyik szemem fénye.