Ismerkedés a bilivel

Minekutána két legkisebb gyermekünk, ikreink gyöngyei rendszeresen szabotálják a pelenkát, azaz amint lehetőségük, módjuk van rá leveszik magukról, beszereztünk két bilit, hátha kedvük támadna szobatisztává válni. Bár én ehhez nem sok reményt fűztem, fűzök, kiindulva a két nagyobb pelenkától megválásának történetét ismerve. Bár náluk sem igen lehet szavam semmiféle panaszra. Igaz, hogy viszonylag későn 3 évesen (majdhogy nem napra pontosan) lettek szobatiszták, de akkor teljesen és egyik napról a másikra. Addig lehetett a bili kisállatot formáló, zenélő, avagy a teljesen egyszerű hagyományos, nem igen hozta lázba őket, mondhatni hatalmas ellenállásba ütköztünk. Majd aztán már nem is emlékszem hogyan, de a 3 éves születésnapjuk körül egyik pillanatról a másikra megtörtént velük a csoda, és elfelejtkezhettünk a pelenkáról. Így most igen csak szkeptikusan, de annál lelkesebben szereztük be a két természetesen teljesen egyforma csodazöld bilinket. A fiúk teljes odaadással és lelkesedéssel csücsülnek rajta, jókat nevetnek, mókáznak, báboznak, huncutkodnak, nem utolsó sorban tökéletesen alkalmas a bili pakolászásra, beleállásra is, de esemény eddig nem történt a bili használatára. :-)

Mint a nagyok :-)

Orvosi látogatások

Mikor lesz már tavasz végre, hogy eltűnjön az a rengeteg baci, ami  - télen, ebben a csúnya változékony, hol megfagyunk, olyan hideg van, hol pedig verőfényes napsütéses kora tavaszi időben -  rohangászik a levegőben? Mert az egy dolog, hogy amúgy sem szeretem a telet, már legalábbis itt a városban, a rengeteg réteg ruhát, amit mindenkinek magára kell rángatnia és ha megyünk edzésre, iskolába, bármiféle programra, akkor mindezeket le is kell venni, majd megint vissza. De leginkább a bacik eltűnése miatt várom már a tartós jó időt, mert bár minden óvintézkedést elkövettünk, mégis folytonos vendégek nálunk. És bár nem tudom más hogyan látja, de szerintem sokkal agresszívebb módon támadnak mint akár csak pár évvel korábban. Már nem is emlékszem mikor voltak utoljára betegek a nagyok, de most egymás után kétszer is sikerült nekik összeszedni a hasmenős-hányós vírust alig egy hét különbséggel. És persze ilyenkor Murphy dolgozik, mert persze, hogy senki nem maradhat ki a sorból. Még mi sem. Ez a hét nálunk sajnos a betegségek, nyűgök, bajok hete volt megint. 

A sort én nyitottam, vagy inkább folytattam a fiúkét. Már nem is emlékszem, mikor éreztem ennyire cudarul magam. Fájt a hasam, majd olyan migrénes fejfájásom volt 3 napig, hogy alig tudtam megmozdulni. Persze mindeközben többször össze kellett kanalaznom magam annyira, hogy meg tudjam nézni Domi élete első torna versenyét (ami ráadásul a Kerületi Diák Torna Olimpia volt), a szokásos ügyintézésekről nem is beszéljünk, és mellette a munka , gyerekek, háztartás. Szerdán pedig meglátogattuk a doktor nénit, mert egyszerűen, bár 4 gyerek anyukája vagyok és láttam már sok mindent tőlük, de képtelen voltam teljes bizonyossággal eldönteni, hogy hasmenése van-e Patriknak avagy sem. És bár a doktor néni utólag igazolta abbeli reményemet, hogy nem hasmenés - valahol én is ezt vártam, de jobb az óvatosság. Mégsem mentünk hiába, mert Dominak ez a kéthetente, néha ritkábban előkerülő nyűgje, hogy igazán nem tudja megmondani mi a baja, de nyűgös, egy "a" betűn elsírja magát - pedig ő a mi csupa mosoly, és vidámság gyerekünk - és nem is hajlandó enni ilyenkor, hanem csak alszik, ismét megjelent ezen a napon, így végre nem csak elmondás alapján kellett a doktor nénit tájékoztatnunk, hanem láthatta is Domit. Hát nem mondom, hogy örülök neki, de végül is abban maradtunk, hogy miután a leletei teljesen jók voltak, nekifutunk egy gasztroenterológiai vizsgálatsornak, nyitásként egy liszt érzékenységi teszttel. Hátha okosabbak leszünk mi okozza nála ezeket a levertségi napokat. És ugyancsak el kell majd ezt végezni Patriknál is. Majd végre sikerült egyeztetnünk időpontot a már nagyon régóta esedékes, de mindig valamiért tolódó Menjungate oltásra a két legkisebbnek.

Egy kicsit megnyugodva és mit sem sejtve mentem csütörtökön Domiért a suliba. Hát nem jöttem ki túl vidáman, két "örömhírt" is újságoltak a tanító nénik. Egyrészt tetüjárvány van a suliban, figyeljük a gyerekek kobakját. Ez még azt gondolom nem is olyan nagy probléma, bár szívesen kihagyom  :-). Szerencsére eddig minket elkerül :-) A másik viszont sokkal inkább aggasztott. Skarlát van az osztályban. Kérdeztem is rögtön, hogy akkor nem kell szedni megelőzésre semmit? Ugyanis pár évvel korábban az oviban még adtak antibiotikumot az egész csoportnak, amikor hasonló eset állt fent. Hát ma már nincs megelőző kúra. Azért persze telefonáltam a doktor néninknek, biztos ami biztos alapon. De tőle is ugyanezt a választ kaptuk.

Pénteken teljes nyugalomban öltöztettük fel reggel a két legkisebbet, majd kezdtük el összepakolni a mindenféle mütyürjeiket, hogy a nagyiéknál hagyjuk a két legkisebbet és csapjunk egy "görbe" délelőttöt Tom-mal, amikor a kabátot adom Patrikra és érzem, hogy tiszta forró. Egyből ruha le, láz mérés: 39,2. És pici pettyes a pocija, érdes a kis bőre. Ennyit a "görbe" délelőttről :-( Helyette ismét doktor néni, antibiotikum. Sok tünetünk egyezik a skarlát ismérveivel, de szerencsére nem mind. Ettől függetlenül, Patrik beteg. És ilyenkor a pakliban természetesen benne van, hogy pár nap csúszással Oli is produkálja ugyanezeket a tüneteket. És az oltás megint csak csúszik... pedig itthon lapul a hűtőben.

Kerületi Diák Torna Olimpia

Ma Domiék sulijában rendezték a Kerületi Diák Torna Olimpiát. Szeretem, hogy náluk az ilyen és hasonló eseményekre szeretettel várják a kedves szülőket és szurkolókat :-) 

Hatalmas kíváncsisággal vártuk az eseményt. Egyrészt azért, mert Domi már lassan egy hete teljes transzban volt, hogy végre nem csak foci kupára jut el az iskolával, hanem részt vehet egyéb sportos rendezvényen is az iskola színeiben. Másrészt pedig, mert bár tudom, mit jelent az, hogy torna verseny, számtalanszor láttam a TV közvetítéseiben, de nem tudtam elképzelni, hogy ez mit is jelent a gyerekek szintjén.

Annyira aranyosak voltak ahányan csak voltak, amikor a talajgyakorlatokat bemutatták. A mozdulatok, ahogyan a felnőttek is kezdik ezeket a gyakorlatokat és ahogyan befejezik.... És bár sokkal rövidebbek, kevesebb elemet tartalmaznak, de mégiscsak ügyesnek, felkészültnek kell lenni hozzá. Itthon mesélte Domi, hogy tigris bukfenc, hátra bukfenc, előre bukfenc, fejen állás szerűség van benne, de egészen addig, amíg nem láttam, nem igazán tudtam elképzelni. Az nagyon tetszett, hogy egytől egyig ugyanazt a mozdulatsort mutatták be, így teljesen összemérhetőek voltak gyakorlatok. A talajgyakorlatok után a lányoknál jött a rúd, a fiúknál pedig a gyűrű. Hát... Azt hiszem már ahhoz igencsak bátorság kell, egy ekkorka kis mukinak, hogy olyan magasan fel merjen kapaszkodni a gyűrűre. Majd persze a gyakorlatát is csinálja meg rendesen, pontosan.

Végül, de nem utolsó sorban a szekrényugrás szintén megadott koreográfia szerint. És pont mint a nagyoknál a kettőből a jobbik került pontozásra. 

És tataaaaaaaaaaaaaaam, a csapat második lett :-) Kaptak oklevelet, érmet és nem utolsó sorban egy kis iskolai dicséretként IGAZGATÓI DICSÉRETET :-) Madarat lehetett vele fogatni, úgy örült.

Pillanatok

János vitéz hármasban :-)

Mi történik, ha Apa játszik? 

21 hónapos pillanatkép (a méricske ezúttal lemaradt)

Jótékonysági bálok hónapja

Az utóbbi  hetek a bálok jegyében teltek :-) Mindjárt volt két farsangi bálunk, bár az egyikről sajnos lecsúsztunk az "egy napos, de kimerülésig tartó" betegség miatt, ami három betyáron is végig szaladt nálunk. De azért sikerült egy kis Harry Pottert varázsolnunk, és a "PomPom Lány" is fellépett, igaz csak egy héttel később az iskola jótékonysági estjén és nem a farsangi bulin. 
De hogy a programok időrendje ne sérüljön, először kis Potter-ünk farsangjáról kell megemlékeznem. Nálunk az iskolában rengeteg nagyon ötletes és leleményes jelmezek készülnek. A léghajótól, a zsiráfig, a csigabigától az akváriumig, majd a diákbérlettől a kosárpalánkig széles skálája vonul fel a szülők kézügyességének dicséreteként. Tavaly mi is remekeltünk Jack Sparrows kalóz jelmezünkkel, de idén valahogyan nem akaródzott jönni az ihlet és igazából nagyon ötletes kívánság sem érkezett a fiúktól. Így maradt a már szekrényben lapuló kész jelmez, amivel azt hiszem nem arattunk szégyent, hiszen majd minden darabja házilag készült. A sálat én kötöttem igazi Griffendél oroszlánnal, a szemüveget pedig még én hegesztettem egyetemi éveimben az egyik gyakorlati órán. Szóval szuper kis Harry Pottert varázsoltunk.

És igazán ezután két esemény is jutott egyetlen napra, Dávidék farsangja és Domiék jótékonysági estje, de mint írtam a farsangot ki kellett hagynunk egy kis mindenkin végigszaladó vírus miatt. Szerencsére annyira jól sikerült a produkció a farsangi bálon, hogy a 3 nyertes produkció közé került, így Dávidék jótékonysági estjén ismét felléphettek a produkcióval a gyerekek, így Dávid is kipróbálhatta magát közönség előtt a klassz kis jelmezében.
No de még ezt megelőzte egy szülői program. Azt hiszem rég szórakoztunk ennyire jól. A jótékonysági bál a Western jegyében került meghirdetésre és a meghívón felhívták minden kedves résztvevő figyelmét, hogy "A coltokat kéretik a ruhatárban hagyni". Hát ha játék és buli, azt hiszem a felnőtteknek sem kell a szomszédba indulniuk ötletekért. Azt hiszem nem volt olyan apuka, akinél ne lett volna egy-két játék pisztoly a nadrágján és cowboy kalapból is nagyon jól állt mindenki. A tanárok, pontosabban a tantestület igazán felejthetetlen előadással lepett meg bennünket. Azon túlmenően, hogy volt indián törzsfőnök (igazgató néni személyében) és vicces, mókás indián (igazgató helyettes úr), és mi voltunk a sok-sok sápadt arcú, akiket jól kell lakatni a finom bölény hússal, meghallgathattunk egy fergeteges előadást arról, hogy mi is az iskola gyermekeink életében, mire jó a matematika, mit is tanít a biológia és nem utolsó sorban a magyar. Régen nevettünk ennyit. Igazán remek westernes éjszakánk volt.
Alig egy héttel később pedig ismét a bálozásé volt a főszerep, de ezúttal Dávidéknál és fellépett a mi legnagyobb kicsi fiunk is. Először az énekkarral lépett "színpadra". 

Majd jött a farsangi szuper produkció, az amerikai foci csapat és a szurkoló lányok :-) Szinte alig ismertem meg Dávidot a lány ruhában, hosszú parókával. És bár minden rajta lévő ruhadarabot és kiegészítőt oda-vissza ismerek, vasaltam, fésültem, csomagoltam, készítettem (a parókát korábban már használtuk Jack Sparrow hajaként, a pompom-ot pedig éjszaka vagdostam és készítettem), így egészen más volt kis szoknyával és pompom kíséretében. Szeretem, amikor így mosolyog, amikor ennyire önfeledt :-)

Remek, bulizós hónapot zártunk :-)

Felborult a kis szekrény

Már sokszor írtam róla. De tegnap tett is követte az eseményeket, méghozzá a magunk módján elég drasztikus, ugyanis eddigi gyermekes pályafutásunk során soha nem jutottunk el eddig a pontig. Valahogyan mindig sikerült megbeszélni a maguk kicsiny értelmére lefordítva, hogy amit nem szabad, azt miért nem és valahogy szerencsénkre(?) eddig sikeresen meg is történtek a kérések megvalósításai. De miután a két legkisebb gyermekünk egyik kedvenc hobbija a lakberendezés, nem volt mit tennünk már, lépnünk kellett. Mert ugyebár amíg csak eltologatta leginkább Oli (na persze azért Patrikot sem kell félteni) az ágyakat - amik már nem borulnak szerencsére, mert lekerült az egyik oldali rács - és a könyves polcokat nem tűnt olyan veszélyesnek a történet. És bár infarktusos tünetekkel rohantam a szobába az első szekrény felborulós alkalommal, szerencsére Olinak nem lett az ijedségen kívül semmi baja. Mert persze, hogy ő volt a szekrény alatt. Mert persze, hogy ő akart felmászni rá. Azt gondoltuk, hogy az ijedség egy kicsit megállítja eme veszélyes lakberendezői hajlamait. Annyira nem merész ez az elképzelés, mert nagyjából egy hétig el is felejtkezett erről. De tegnap bepótolta. Miután kb. 16x állítottam talpra a szekrényt és kaptam kisebb fajta infarktus minden egyes borulás hangjára, délután Tom kiemelte onnan a két kis szekrénykét. És mert bár nem tömör fából készültek, de azért Olihoz képest igencsak van súlya és mérete a szekrényeknek. Most kissé  kopár lett a szobájuk, bár a földön "szétdobált" párnák és fal mellé ültetett nagyobb plüss állatok némiképp tompítják az űrt. De ikreinkkel nem jutottam más megoldásra. 

Igazából nekem ez nagyon furcsa. A két nagyobbnál évekkel korábban ezek szerint szerencsénk volt? Mellettük nem kellett átrendeznünk a lakást, és még csak a polcokról sem volt szükséges feljebb pakolni a veszélyesnek minősített darabokat. Bezzeg Olival és Patrikkal? Azt hiszem időnként ketten is kevesek vagyunk hozzájuk, ha szabadon garázdálkodhatnak, mert fél pillanat alatt bármit képesek véghez vinni. 

:-)

Barlangászat

Az én barlangászom :-)

Dávidék iskolájában működik Túra-szakkör. Ilyenkor kicsit irigykedem a fiúkra, amikor csupa olyan dolgot csinálnak, amire nekem nem volt lehetőségem, vagy pedig a körém zárt szülői burok nem engedte. Szép és érdekes helyekre jutnak el a gyerekek tanári kísérettel havonta egyszer vagy kétszer. Járt már így Csobánka környékén ősszel és most pedig a Mátyás-hegy alatti barlangvilág felfedezése várt rájuk. Sokáig vacilláltunk, hogy menjen-e avagy sem, mert rengeteg volt a lecke és a tanulni való, de azt sem szerettük volna, ha megfosztjuk őt egy élménytől. Szerencsére jól döntöttünk, mert nagyon élvezte a csúszást-mászást, az overálban és fejlámpában való föld alatti közlekedést és a sok szép csodát, amit menet közben látni és hallani lehet. Örülök, hogy végül a józan eszem felett a szívem győzedelmeskedett, mert Zoli bá által készített fényképek a döntésünket igazoltak, csupa mosoly Dávidot látni mindegyiken :-)

Dávid majdnem középen, sárgában, mosolyban

Dávid ott áll a sziklafal felső peremén sárgában :-)

Majdnem leghátul, a hasadék mélyén

Vigyoramogyoróóóóóóóóó :-)

Ugye kár lett volna kihagyni....

Mozgalmas hétvége

Nem unatkoztunk ismét. Mondhatnám, pontosabban írhatnám úgy is, hogy igencsak mozgalmas hétvégénk volt. Dávid versenyre ment Győrbe, az Országos Fizikai Felmérő bajnokságra, szerintem nagyon ügyes volt, a korosztályában 10. helyen végzett :-) Mindehhez, hajnali 6:15-re kellett a vízitelephez érni, hogy a busz időben indulni tudjon. Majd rohanás haza, hogy Dominak is minden startra készen álljon a foci kupához délre, mert szombaton még egy farsangi foci kupa is szerepelt a napirendünkben :-) Nagyon ügyes volt ő is, bekerült a csapat legjobbjainak névsorába.

És csak hogy a kicsik is gondoskodjanak hétvégi programról, egy kis ízelítő a hétvégi ötleteikből : 

 -  Hogyan harapjuk össze az ikertestvérünket?

 - Miként borítsuk magunkra a könyves szekrényt? - szerencsések vagyunk, mert Olinak sikerült pont két polc között maradnia. - erről írtam is egy külön kis bejegyzést :-)

 - És végül de nem utolsó sorban, hogyan fussunk neki az ágy oldalának belülről, hogy eljussunk A-ból B pontba és közben életveszélyesen borogassuk az ágyat...

Na szép a listánk? Ennek örömére ma egy kicsit átalakítottuk ágyaikat, két fúrás és még lejjebb került az ágyrács, kikerült az egyik oldali védőrács, hogy szabad legyen a pálya a közlekedésre. Igazából ezzel amúgy semmi gond, nincs, na de ha bunyó lesz hogyan fogom őket elkülöníteni? És hogyan fog működni az altatás? És egyébként is, hogyan maradnak alvás közben az ágyban? (na jó, tudom lehet kapni leesés gátlót, de ma nem jutottunk el érte, mert igen csak rövidre sikeredett a hétvége) Mutassam képekben is?

Olit itt éppen harapás közben sikerült elcsípni, pedig még ölben is volt . Szerencsére Apa kivédte a harapást, Patrik megmenekült, a harapás Apán landolt :-)

Itt még mindketten az ágyban, majd kisvártatva....

Na hol is kötöttek ki a fiúk? Hát persze, hogy a padlón :-)

...és természetesen a szoba két oldalán :-)

Pelenkaszabotőr

Patrik sokszor huncutkodik velem, amikor pelenkázom. Pontosabban nem csak velem, hanem a pelenkázás körül. Becsukom a pocakján a pelus tépőzárját és ő abban a pillanatban kinyitja, vagy míg fordulok-térülök már teljesen le is szedi magáról, ha éppen nincs rajta még ruha. Sokszor megtette már, hogy nem várta meg míg odaérek kicserélni a teli pelust, hanem önműködően és tartalomtól függetlenül leoperálta magáról akár ruhán keresztül is, sok sok takarítást igénylő percet okozva ezzel :-) 

De tegnap kifejezetten sportot űzött ebből egész nap, de aztán este csúcsra járatta eme tevékenységét és olyan, de olyan kajánul vigyorgott hozzá, hogy muszáj volt megörökíteni egy-két fényképen :-)

Nem csináltam semmi rosszat... Ártatlam vagyok :-)

Ezt is megkóstolom...

:-) Ehhez szerintem komment sem kell :-)

Kisherceg palástban :-) 

...és a sokadszori "visszacsomagolás" közben még mindig huncutkodott :-) :

...Ő a mi kis tetőtől talpig koboldunk, a nagy huncut PATRIK :-)....

Szabadulóművészek

Kezdtük azzal, hogy egyre lejjebb és lejjebb került a kiságynak és a járókának az alja. Azután szépen lassan, dehogy lassan, roham léptekben megtanultak járni, szaladni mindketten. És nem amolyan megfogom a kezed módon. Nem. Patrik az első lépéseit is kézfogás nélkül tette a galérián és utána percről percre majd napról napra ügyesebb lett. Nem hagyta, hogy segítsünk. Oli persze próbálta követni Pat gyors tempóját, de ekkor még elég nagy lemaradásban volt, meg sem próbált egyedül elindulni, szerette fogni a kezünk. Nyáron pedig mint a villám olyan gyorsak lettek. Azt hiszem sok köszönhető a minden napos több órás sétáinknak kedvenc helyünkön (ami amúgy pedig Dávid edzésének színhelye is), a mindig frissen nyírt, puha, üde zöld pázsiton. Ahol gondolkodás nélkül hagyhattuk őket rohangálni, jönni-menni, felfedezni a természetet.

Hipp hopp azt vettem észre, hogy a járóka nem ott van, ahová mi állítottuk. Nem sokáig kellett gondolkodni, hogyan is került máshová. Ugyanis a két kis betyár hamar észrevette, ha kiülnek a járóka szélére és kilógatják a lábaikat, akkor bárhová képesek elgurulni a "ketreccel". Igen, mi használtuk, mert segítségem nem lévén nap közben szükségem volt -van arra, hogy kontroll alatt is tudjam őket, amíg más dolgom is akad, mint őket befogni lepkehálóval. Ekkor leszereltük a járóka gurulós kerekeit, mondván, így majd megint nem kell féltenünk a törékenyebb dolgokat a nappaliban. Ugye nem kell mondanom, hogy mekkorát tévedtünk. Szinte még pár nap sem telt el és úgy közlekedtek a járókával, mintha pihe puha toll súllyal bírt volna, pedig én nehezen tudtam elvonszolni egyik pontból a másikba. És eljutottunk oda, hogy ismét semmi sem volt biztonságban.

Igazából semmi baj nincs azzal, amikor szabadon garázdálkodhatnak a kicsik, de azért előfordul a napnak olyan szakasza, amikor szükség van arra, hogy ők biztonságban legyenek, de mégsem egy ágyba zárva, de ugyanakkor ne kelljen minden szememnek nyolc felé figyelnie egyszerre és futni legalább három felé a két rosszcsont után. És ekkor jött a remek ötlet. Szétszedtük a járókát. A járókának négy oldal rácsát betettük a szoba ajtónyílásokba. Amúgy sem tartottuk csukva őket, sem éjjel sem nappal. Végül is két legyet ütöttünk egy csapásra. Lucky nem tud szabadon és ellenőrizetlenül garázdálkodni a szobákban (így visszakerülhettek a szőnyegek a gyerekszobákba), és talán a fiúk is megtanulják egyszer, hogy csak a szobáikban lehetnek papucs nélkül. Másrészt pedig  - bár most gát futást kell játszunk nap mint nap a lakás minden pontján - a kicsik nem tudtak szabadon jönni menni, kontroll nélkül. Az ő szobájuk egy speciálisan és utólag kialakított helység, melynek az egyik fala üvegből van és tolóajtón keresztül lehet bejutni a szobájukba. Ezért náluk egymáshoz kellett rögzítenünk két rácsos elemet, amit megpróbáltunk úgy behelyezni az ajtónyílásba, hogy a tolóajtót ne tudják tologatni-húzogatni leginkább biztonsági okokból. Szép lassan birtokba vették szobájukat. De úgy igazán. Már korábban is írtam, hogyan másznak be a könyvespolcra (még talán képeket is csatoltam a bejegyzéshez), hintáznak a már nincs függönyön, másznak fel ki tudja hogyan az ablakba, és szednek apró ízekre mindent ami mozdítható. Mindketten simán arrébb rakják az ágyukat, akár az ágyon belül, akár az ágyon kívül vannak. Így tegnap eljutottunk oda, hogy ismét megoldást kell találjunk arra, hogyan tudjuk őket amikor nagyon muszáj ellenőrzött keretek között tartani. Merthogy sikerült a szabadulás, bármit is teszek a ráccsal, csak percek kérdése és ketten együtt addig ügyködnek míg megnyílik a szabadulás útja és anya szaladhat.....

Ki is ez a két betyár?

Íme...

:-)