Annyira szeretnék...

Hetek, de lehet, hogy már hónapok óta őrlődöm. Annyira szeretnék mindent maximálisan csinálni és ehhez képest egyre inkább érzem a határaimat.
Nem szeretek ilyen lenni, de muszáj kiírni magamból. Most "terápiás" bejegyzést írok. Remélem segít.
 

Alapvetően maximalista vagyok. (Sajnos) nem csak magammal szemben. Mostanában pedig valahogyan semmi sem akar úgy sikerülni ahogyan szeretném. Sőt. 

Folyamatos harcot folytatok az idővel. Reménytelenül. Az csak egy aprócska mozzanat mára, hogy tisztaságmániás vagyok. Pontosabban csak szeretnék az lenni, de nem sikerül. Persze nem azért, mintha nem takarítanék nap, mint nap, nem menne a mosógép és nem állnék neki vasalni, vagy mosogatni, vagy bárminemű házimunkát elvégezni, mégis az az érzésem, hogy szélmalom harcot folytatok. Képtelen vagyok a vasalni való végére érni, vagy mire sikerülne, már kezdhetném is újra. Hiába törlöm le a port, takarítok nap, mint nap, mintha nyoma sem lenne. Vagy elromlottam? Elfelejtettem takarítani? Vagy csak egyszerűen ilyen a nagycsalád? Jó tudom a kicsik még nagyon kicsik, a nagyok pedig kamaszok. A rend egyik korosztálynak sem erénye. Azt is tudom, hogy sokkal több házimunkát lehetne rájuk testálni, csak ne lenne az a fránya maximalizmusom. Persze sokat "javultam" az eltelt évek alatt. Már nem fésülöm kefével a szőnyeg rojtjait - igaz most épp nincs is, nem kapok infarktust, ha a könyvek nem állnak teljes vigyázz állásban a polcon. De ... Valamiért mégis azt érzem, hogy nem olyan mint szeretném. Persze nem csak ez tölti ki napjaim. Van még négy csodálatos, eleven, hétördög kisfiam. Tudom, ez már önmagában elég napi programnak. Ráadásul itt is szeretném a maximumot nyújtani. Nehéz. Hol jobban, hol kevésbé sikerül lavíroznom az egyensúly érdekében. Mindig sérül kicsit valahol. Most épp leginkább a legkisebbek felé érzem, hogy nem jó így. Itt az év vége, tanulás, dolgozatok, Dávid ráadásként vizsgázik. És itt is annyira szeretném a maximumot. Nem csak én nyújtani ezt nekik, hanem hogy ők is azt nyújtsák. És bár tudom, hogy nehéz maximálisan teljesíteni, de annyira nehéz. Főleg, hogy tudom, ha Domi mindig minden kérdést végig olvasna, akkor még az ötös dolgozata is jobb lehetne :-), vagy a négyesből simán lehetett volna csillagos ötös is. De igyekszem, a négyesért is akarok dicsérni, a mögött is szép munka áll. Dáviddal még nehezebb, mert hiába tudom, hogy okos, hogy igen is képes lenne még többre, de nagyon kamasz, lusta, "ej ráérünk arra még" hozzáállásán pedig egyszerűen nem tudok átlépni. Lehet, hogy hagynom kéne megtapasztalni, milyen amikor nem "rugdosom", nem állunk mögötte, nem tanulunk vele együtt? De a lelkiismeretem nem engedi, meg az a fránya maximalizmusom.Mit lehet ilyenkor tenni?
És ezek mellett nem csoda, ha éppen a két legkisebb, legelevenebb kis hétördög szorult most háttérbe. Kölcsönbe nagyiékhoz ide is oda is, mert akkor lehet nyugodtabban Dávidra koncentrálni, mert most rá kell. De közben iszonyatosan hiányoznak, fáj, hogy nem tudok megfelelni a négy felé figyelésnek, hogy úgy érzem, nem vagyok elég jó ebben.
Nem mellékesen pedig mindezek mellett még dolgozni is próbálok, igaz csak itthonról amíg van mit és hova. Lehetőleg ezt is maximálisan, hogy ez a lehetőség még megmaradhasson. Ki tudja meddig...

Azért nem akarom feladni, vívom továbbra is szélmalom harcaimat minden téren megpróbálva kielégíteni maximalizmusomat, kicsik és nagyok igényeit, vágyait, és örülni minden apróbb kis előre lépésnek, még akkor is,  ha csak homokszemnek tűnnek az én elvárásaim között.

"Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent." (Blake)

És ha már idézetek, egy másik nagy kedvenc mostanában:

"...Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."      (Ron Cristian)