Zűrős-zsúfolt napok...

Mint már korábban írtam, januártól ismét dolgozom. Azt gondoltam, hogy több szervezést fog igényelni a munka napirendünkbe illesztése (ami amúgy is romokban hever mióta négyen lettek a fiúk). Valamennyire azt is éreztem, hogy a technikai háttér és a munkával kapcsolatos hivatalos dolgok sem lesznek flottul gördülékenyek, de azt hiszem, hogy nagyon szerencsés vagyok és a szituáció egyedisége ellenére hamar és csak kisebb akadályokkal, de sikerült mindennek a helyére kerülnie. És be kell vallanom, hogy egyenlőre nagyon élvezem - még akkor is ha estére igencsak kipurcanok - hogy csinálhatok egy kicsit mást, egy kicsit agyműködtetőt, egy kicsit dolgozhatom. A kipurcanásokban nagy szerepe van annak is, hogy pont a munkába álláskor lettem én is megint beteg (ez a fránya náthakór ismét kiütött) és mondanom sem kell talán, hogy elkapták a legkisebbek is. És ha már lúd, legyen kövér is, náluk ehhez a kruppos roham is kapcsolódik. Az első éjszakákat amiatt nem aludtam végig, mert én köhögtem annyira, hogy egyszerűen képtelen voltam aludni, csak rövidebb szundik sikeredtek két sikeres lélegzetvétel között. Amikor pedig már én végig tudtam volna aludni az éjszakát, akkor indultak be a kicsik. Először a napfogyatkozás borított fel mindent, majd Patrik kezdett nagyon csúnyán köhögni és éjszaka kruppos rohamokat produkálni. Szerencsére csak egyszer kellett a szteroidos kúp eddig, a többi alkalommal elegendő volt a nyitott ablak és a hidegpárásító. Azóta 3-4 ébren töltött éjszakán vagyunk túl, mert sajnos Oli is csatlakozott a náthások klubjához, szintén egy kis kruppos ugatással gazdagítva. 

Szóval dolgozom és élvezem. Azt hiszem a lelkemnek jót tesznek ezek az órák, amikor ha nem is egyfolytában négy órára, de egy kicsit kikapcsolhatok az etetés-pelenkázás-itatás-pelenkázás-etetés-altatás ördögi köréből. És felnőtt emberi kommunikációban is részem lehet. Nem mintha nap, mint nap eddig is nem lett volna részem benne, hiszen azért esténként amikor elcsendesült a ház, akkor azért mindig beszélgetünk, esetenként "nem alszunk" el egy-egy filmen, de azért más mindig csak a szűk család ingereit tapasztalni és más az, amikor szélesebb körből kapunk visszacsatolást a külvilágból. És bár azt gondolom, hogy én talán ebben is szerencsésnek vagyok mondható, hiszen a család mellett vannak barátaink is, sőt van  hugommá fogadott barátnőm is, akivel tényleg olyanokká váltunk alig röpke egy év alatt, mintha igazándiból testvérek lennék (hab a tortán, hogy a fiaink is nagyon egy húron pendülnek). De kicsit jól esik egészen más dolgokról is beszélni, mint a gyerekek, a család, a programok. 

A szervezés nem egyszerű. Nem az, mert amíg dolgozom, addig a két legkisebbnek vagy éppen a napközbeni alvókájával kéne lefoglalnia magát (ezt mostanság elég ritkán teszik), vagy pedig a szobájukban randaliroznak nem túl szigorú (de azért odalátok) felügyelet mellett. Ilyenkor feje tetéje állítják a teljes szobát. Szerencsére csak ritkán kapnak hajba, bár már erre is volt példa, ugyanis Oli még mindig előszeretettel harap. És ha valamit nagyon szeretne elvenni Patriktól, hát akkor nem habozik. Megmutatja a kis fogacskáit. Az egyik ilyen önállóan játszunk alkalmával felfedezték, hogy a könyvespolc csuda klassz kuckó. Megmutassam?

Annak ellenére, hogy időnként úgy érzem egy hatalmas szénaboglya van a kobakomban, és igencsak feje tetjére tud állni a háztartás időlegesen, működik, működünk. :-)