Csak úgy :-)

Félévi bizik és az őrült mókuskerék csak forog tovább és tovább...

Már el is felejtettük, hogy volt félévi bizonyítvány osztás. Én naiv azt gondoltam, hogy most jön egy kis nyugis időszak. Hát tévedtem :-) Egyrészt folytatódik a rohanás és nemcsak a mindennapjainkban, hanem a tananyagban is, legalábbis Dávidéknál. Megint itt a nyakunkon 3 nagy dolgozat, amiből egyet már meg is írt (földrajzból), hétfőn fog írni angolból(amit szintén ma írt volna, csak beteg lett Ági néni) és csütörtökön következik majd a történelem, az én egyik kedven korszakomból:  Ókori Hellas.

Büszke vagyok rájuk. Nagyon. És igazán nem tudom melyikükkel is kezdjem. Talán az egyszerűbbik gyermekemmel, aki mindig "kiszámítható", akire mindig lehet számítani, és bízni a tudásában? Vagy Dáviddal, aki csupa érzelem és szélsőség, "kiszámíthatatlan széllökésekkel", és nem bízom a tudásomban attitűddel? 

Tulajdonképpen azt hiszem mindegy. Mert mindketten igen szépen teljesítettek. Dominik bizonyítványa a szokásos kitűnő, dicséretes szorobánnal és példás magatartással, szorgalommal. Igen, ő majdnem tökéletesen kiszámítható. Mert tökéletesen megbízhatok abban, ha azt mondja kész a leckéje, akkor ténylegesen kész is van és tudja is. Magától hajlandó bepakolni a táskáját, rendet rakni az asztalán, és reggel másodpercek alatt képes magához térni felöltözni és útra készen állni a hajnali rohanásra az uszodába. Emellett rengeteget sportol, úszik, focizik, atletizál és tornára jár (fiú tornára). Ügyes és precíz. Dávid nem hozott kitűnő bizonyítványt, mégis jobbra sikeredett, mint amire én számítottam. És bár én is, a család is és a fejlesztő pedagógus is tudja, hogy sokkal több van ennél benne, sokkal több munka, tanulás, de leginkább tudás, én megdicsértem. Mert azt szeretném ha elhinné végre, hogy ügyes, hogy okos és nincs az eszével, kobakjával semmi baj. Ha végre képes lenne szóban is felelni úgy, hogy tényleg azt a tudást mutatja, mint ami van és nem egy jegyekkel rosszabbat. És ebben azt gondolom, hogy nem csak a figyelemzavar a hibás. De remélem hamarosan majd ennek is utána tudunk járni a szokásos két éves "felülvizsgálat" során, de erről majd később. Szóval megdicsértem. Mert bár a technika nem tartozik a fő tantárgyak közé, de dicséret került az ötös mellé, és a sok sok rajzból, énekből és leginkább testnevelésből kapott szaktanári dicséret után már nem csak 3 osztályfőnöki dicsérettel büszkélkedhet, hanem egy igazgatói dicsérettel is. Örülök, hogy így az ötödik tanév során végre elismerték, hogy van amiben átlag feletti, van amiben ő is tökéletes, sőt.... A többi tantárgy sem lett rossz, nagyjából 4-es átlagot hozott, mindent összevetve. Ami pedig lefelé húzta azon meg továbbra is dolgozunk itthon, a fejlesztésen egyaránt. Remélem év végére még több érik be a gyümölcsökből :-)

És mire írtam, hogy pörög tovább az őrült mókus kerék? Hát elsősorban a dolgozatokra. Másod sorban pedig a mindennapok zsúfoltságára. Még szokjuk az új helyzetet a kicsikkel, hogy anya dolgozik, még ha csak itthonról is. A nagyobbaknál is beindult a nagyüzem a sportolás terén, Domiéknál szinte minden hétvégén focikupák, Dávidék pedig most készülnek az Országos Fizikai Erőnléti Versenyre, ami jövő szombaton lesz Győrben (Húzódzkodás 30”, lábemelés 1’ vízszintesig, Pálya futás 6 kör: 2640 méter). Nem semmi kihívás. Ha a futásban is rendesen odateszi magát, akkor szép eredményre számíthat. :-)

Zűrős-zsúfolt napok...

Mint már korábban írtam, januártól ismét dolgozom. Azt gondoltam, hogy több szervezést fog igényelni a munka napirendünkbe illesztése (ami amúgy is romokban hever mióta négyen lettek a fiúk). Valamennyire azt is éreztem, hogy a technikai háttér és a munkával kapcsolatos hivatalos dolgok sem lesznek flottul gördülékenyek, de azt hiszem, hogy nagyon szerencsés vagyok és a szituáció egyedisége ellenére hamar és csak kisebb akadályokkal, de sikerült mindennek a helyére kerülnie. És be kell vallanom, hogy egyenlőre nagyon élvezem - még akkor is ha estére igencsak kipurcanok - hogy csinálhatok egy kicsit mást, egy kicsit agyműködtetőt, egy kicsit dolgozhatom. A kipurcanásokban nagy szerepe van annak is, hogy pont a munkába álláskor lettem én is megint beteg (ez a fránya náthakór ismét kiütött) és mondanom sem kell talán, hogy elkapták a legkisebbek is. És ha már lúd, legyen kövér is, náluk ehhez a kruppos roham is kapcsolódik. Az első éjszakákat amiatt nem aludtam végig, mert én köhögtem annyira, hogy egyszerűen képtelen voltam aludni, csak rövidebb szundik sikeredtek két sikeres lélegzetvétel között. Amikor pedig már én végig tudtam volna aludni az éjszakát, akkor indultak be a kicsik. Először a napfogyatkozás borított fel mindent, majd Patrik kezdett nagyon csúnyán köhögni és éjszaka kruppos rohamokat produkálni. Szerencsére csak egyszer kellett a szteroidos kúp eddig, a többi alkalommal elegendő volt a nyitott ablak és a hidegpárásító. Azóta 3-4 ébren töltött éjszakán vagyunk túl, mert sajnos Oli is csatlakozott a náthások klubjához, szintén egy kis kruppos ugatással gazdagítva. 

Szóval dolgozom és élvezem. Azt hiszem a lelkemnek jót tesznek ezek az órák, amikor ha nem is egyfolytában négy órára, de egy kicsit kikapcsolhatok az etetés-pelenkázás-itatás-pelenkázás-etetés-altatás ördögi köréből. És felnőtt emberi kommunikációban is részem lehet. Nem mintha nap, mint nap eddig is nem lett volna részem benne, hiszen azért esténként amikor elcsendesült a ház, akkor azért mindig beszélgetünk, esetenként "nem alszunk" el egy-egy filmen, de azért más mindig csak a szűk család ingereit tapasztalni és más az, amikor szélesebb körből kapunk visszacsatolást a külvilágból. És bár azt gondolom, hogy én talán ebben is szerencsésnek vagyok mondható, hiszen a család mellett vannak barátaink is, sőt van  hugommá fogadott barátnőm is, akivel tényleg olyanokká váltunk alig röpke egy év alatt, mintha igazándiból testvérek lennék (hab a tortán, hogy a fiaink is nagyon egy húron pendülnek). De kicsit jól esik egészen más dolgokról is beszélni, mint a gyerekek, a család, a programok. 

A szervezés nem egyszerű. Nem az, mert amíg dolgozom, addig a két legkisebbnek vagy éppen a napközbeni alvókájával kéne lefoglalnia magát (ezt mostanság elég ritkán teszik), vagy pedig a szobájukban randaliroznak nem túl szigorú (de azért odalátok) felügyelet mellett. Ilyenkor feje tetéje állítják a teljes szobát. Szerencsére csak ritkán kapnak hajba, bár már erre is volt példa, ugyanis Oli még mindig előszeretettel harap. És ha valamit nagyon szeretne elvenni Patriktól, hát akkor nem habozik. Megmutatja a kis fogacskáit. Az egyik ilyen önállóan játszunk alkalmával felfedezték, hogy a könyvespolc csuda klassz kuckó. Megmutassam?

Annak ellenére, hogy időnként úgy érzem egy hatalmas szénaboglya van a kobakomban, és igencsak feje tetjére tud állni a háztartás időlegesen, működik, működünk. :-)

20 hónap

Húsz hónaposak lettek ma a kicsik. El sem hiszem, hogy ennyire röpül az idő.  Eleinte naponta, majd hetente, később havonta mértük Patrikot és Olivert. Figyeltük mennyit változnak akár napról napra. Még ma is annyi mindenben változnak akár egyik napról a másikra, hogy esélyem sincs minden kis változást feljegyezni, még néha a nagyok is csak utólag jutnak eszembe, amikor már igencsak gondolkodnom kell, hogy mikor is csinálták először, melyikük volt az első. Igaz ebben az is benne van, hogy sokszor nem jutok ide a billentyűkhöz, mert lefoglalnak a fiúk. És itt nem csak a két pindurra gondolok. 

Ma húsz hónappal a születésük után két igazi eleven "hét ördögöm" van. Időnként még a hajuk fürjeinek a vége is az mutatja, hogy mekkora huncutok ők, sem a szemük nem áll jól, és még a fülecskéik olyan kis koboldosan tudnak állni. És ugyebár a koboldok mindig csíny tevésen törik a kobakjukat. Hát Patrik és Oliver is pontosan ezt teszik a nap 24 órájában. Még nekünk, két kicsit idősebb kispasas által megedzett szülőknek is tudnak meglepetést okozni. Ezek a meglepetések azt hiszem iker mivoltukból adódnak, és igencsak elképesztőek, pedig ők még nem is egypetéjűek, hanem kétpetéjűek. Mégis annyira egy húron pendülnek, hogy hihetetlen. A maguk kis nyelvén kommunikálnak, egyikük kitalálja mit is csináljanak és ketten szépen véghez is viszik. És mindeközben annyira édesen és jókisfiúsan néznek, hogy ember legyen a talpán, aki haragudni tud rájuk. Persze amikor valami olyasmi történik, amit azért nem szabad, mert veszélyes, akkor kénytelen vagyok nem észre venni a tündéri kis huncut mosolyuk. És persze ezeket ők is pontosan tudják, csak hát most kezdik feszegetni a kis határaikat, vagy inkább a miénket?
Szóval visszatérve a mérkicskére.... Megméretem őket elejitől a végéig. A fogak számában nem történt változás a legutóbbi alkalomhoz (18 hónap) képest, Olinak továbbra is 14 foga, Patriknak pedig 13 fogacskája van, bár az alsó szemfogak mintha már kezdenének kibújni és persze a hátsó rágók is megindulhattak, mert könyékig turkálnak a szájukban mind a ketten. Nyúltak is mindketten fejenként majdnem egy cm-t, így most Patrik 81,5-82 cm, Oliver pedig 80,5-81 cm. Súlyban pedig átléptük a bűvös tízes határt, bár most, hogy tiszta nátha mindkettő, csúnyán köhögnek és emiatt nem igen van kedvük enni (csak mandarin, tápi, néha a nasik, bár ma még a nagy kedvenc sem kellett -  a krémtúró), nem lennék meglepve, ha visszaesnénk a kerek határ alá. Patrik 10140g, Oliver pedig 10200g. :-)
A héten a napfogyatkozás kicsit bekavart az alvási ritmusukba és persze a naponta átvonuló 5-6 front váltakozása sem éppen kedvező hatású, de még mindig szépen alszanak. Most ugyan a nátha és mellé csatolódó kruppos köhögés miatt volt 1-2 nehezebb, többszöri ébredős éjszakánk, de nem panaszkodhatunk.

Dolgozatok, felelések - avagy a félév végi őrület

Hát nem tudom, hogy máshol másoknál mi történt az iskolákban, de nálunk mind a kettőben dolgozat követett dolgozatot és felelés felelést. 

Én elfáradtam benne, de alaposan. Egyrészt fejben tartani két gyerkőc napi szintű kötelezettségeit, még amellett is, hogy Dominik például tökéletesen tisztában van a feladataival és a beszámolók időpontjaival, nem volt kis kihívás. Dávidnál pedig..... Ugyebár kamasz. Ugyebár figyelem zavara van. És ugyebár nem utolsó sorban szereti odázni azt, amit muszáj. Ez a három pedig így együtt felér egy természeti katasztrófával. És mindezek még nehezítve azzal, hogy naponta, kétfelé és a két legkisebb velem egyetemben beteg. De túléltük.
Domi a maga módján szerencsére hozta a formáját. Péntekre ugyan már fáradt volt és nem igen akaródzott neki átismételni a környezetismeret tananyagát, csak egy kis szülői segédlettel, de már ez is felüdülés a Dáviddal szükséges együtt tanulás mellett. Matek és szövegértés területén nem is volt okunk panaszra, mert ötös lett, ahogyan vártuk. Nyelvtannál már fáradt lehetett, vagy éppen csak nem figyelt eléggé? Mindenesetre egy pont hiányzott az ötöshöz és a bosszantó az egészben az volt, hogy ha nem nézi Terinek a Ferit (ezáltal két hibát követ el egyetlen kis figyelmetlenséggel - abc-rend és helyesírás/másolás), akkor ezt is ötössel zárja. Aggódni azért nincs okom, mert nem ezen múlott a félévi ötöse szerencsére. A környezetismeret dogát pedig majd hétfőn meglátjuk hogyan is sikerült, bár az ő megfogalmazásában:  " Bébi könnyű volt :-) ". 
Dáviddal már nem mentek ilyen könnyen a délutáni - esti harcok. Eleve néha kétségem van afelől, hogy ha valakinek papírja van arról, hogy van valamilyen problémája és emiatt valamilyen könnyítést érdemelne, akkor miért ő az ügyeletes felelő szinte minden órán és majdnem mindenből. De ez mellékes. Mindenesetre majd meglátjuk, hogy mit hoz a csütörtök. Már eleve megküzdöttünk a szünet utáni visszarázódási nehézségekkel. Valamiért nekem nagyon gyorsnak tűnik a tempó ilyenkor, bár lehet, hogy ha csak Domi lenne, észre sem venném. De mivel nem csak ő van :-) szerencsére, így ez a helyzet. Nekem furcsa, hogy a szünet utáni első napon is már van felelés, esetleg dolgozat a másodikon. És az az igazság, hogy bármennyire is nem szeretném, de én is nagyon bele tudok fáradni egy-egy nagyobb felkészülésbe. De, hogy azért mosolygósra sikeredjen nála is a hét, ismét összejött három szaktanári dicsérete, amiért újfent járt egy osztályfőnöki, és a maradék szaktanári dicséretei mellé már csak egyet kell gyűjtenie, hogy újabb osztályfőnöki üsse a markát és akkor meglesz a hőn áhított Igazgató dicsérete. Szóval nem rossz srác ő sem, csak kicsit más mint a többiek és ezt nem mindenki veszi észre, vagy inkább nem mindenki tekinti nem problémának. Talán ez utóbbi megfogalmazás pontosabb. És örök hálám azoknak, akik ebben támogatják őt és a "problémás kis mivolta" mellett igenis észreveszik az értékeit.

Dódozom :-)

Közel két év itthon töltött idő után dolgozom ismét. DE NAGYON SZERENCSÉS VAGYOK. Hogy miért? Mert mindezt itthonról tehetem, amikor éppen belefér a napomba az a négy órácska. És ha éppen 20 perces ciklusokban fér bele, akkor sem veszi a kobakomat senki. 

Májusban, amikor egy évesek lettek a pöttömök, megkérdezték a munkahelyemen, hogy mikor tervezek visszamenni. Ez bizony nem egy könnyű kérdés manapság. Mert a szívem ugye azt súgja, hogy a nagyobbak is kaptak anyából három-három évet itthon, és ugyanezt szeretném a kicsiknek is megadni. Ugyanakkor nem számoltunk ekkora gazdasági válsággal, és azzal leginkább, hogy ez minket milyen mélyen és súlyosan fog érinteni. Merthogy az egyik legérintettebb ipar ágban sajnos mi is érintettek voltunk - és az autóiparnak még ma is legalább két év kell, hogy egy kicsit talpra álljon és megint elkezdjen oda felérni, ahol akkortájt járt, amikor mi a harmadik babócánkat tervezgettük. És már igencsak pocaklakók voltak az ikrek, amikor kirobban a válság és számunkra nem volt visszaút. De minden nehézség ellenére mi így voltunk és vagyunk boldogok , a négy gyermekünkkel. És nem véletlen, hogy ők négyen, pont hozzánk születtek. De visszatérve az eredeti kérdéshez, mikor is tervezek visszatérni a dolgos hétköznapokba, gondoltam megpróbálkozom a lehetetlennel. Megírtam, hogy szükségünk lenne arra, hogy visszatérhessek, és egy kicsit megint magához térhessen a családi kassza a két fizetéssel, de négy gyermek mellett és két kis egy éves apróság mellől ezt nem tudom másképpen elképzelni, mint hogyha lehetővé válik számomra a távmunka, azaz tudok itthonról dolgozni. Itthonról viszont tényleg szívesen dolgoznék.Viszonylag hosszabb hallgatás után kaptam választ a kérdésemre, válaszomra, amikor már el is felejtkeztem én magam róla. És miért vagyok SZERENCSÉS? Mert lehetővé tették, találtak kizárólag itthonról végezhető feladatot számomra, és minden fizikális feltételt is biztosítottak hozzá számomra. Elmondhatom, hogy egy igazi baba -mama-család barát munkahelyem van. Köszönöm. 

Úgyhogy 77 napos szabadságomat letöltve január harmadika óta ismét dolgozom, távmunkában, napi négy órában, kizárólag ITTHONról.

Lassan újra pörögnek a fogaskerekek...

Lassan újra beindulnak a mindennapok, pörögnek a fogaskerekek. A napi sürgés forgás megint csúcsra lesz járatva. Szerencsére kaptunk egy kis átmenetet, mert Dávidnak még szünet van szerdáig. Tegnap csak Dominik állt teljes felszerelésben hadra készen. Új színes ceruzák a tolltartóban, kész lecke a táskában és várakozás milyen lesz a szünet után újra a suliban. Szerencsére a barátokat a szünetben sem kellett nélkülöznie, hiszen már az iskolát is a barátai társaságában zárta egy felejthetetlen együtt játszós délután keretében és úgy is zártuk ekkor nálunk. Volt sok kaland és szórakozás, ami kikapcsolódást nyújtott a mindennapok harci feladataiból és így pihenten tud visszazökkenni az iskola és az edzések világába. A héten még csak az úszás és a sulis foci, atlétika és fiú torna indul, de a hónap közepén beindul ismét a foci szezon is. Addigra be kell szereznünk egy jó kis terem cipőt a kinőtt szétnyúzott helyett és egy szupi kis terem labdát is. 

Fáradtan, de mosolyogva jött haza este az iskolából. Ültetés volt, vagy csak szabad választás? Nem tudom, minden esetre öröm ült az arcán, mert ismét egy kis barát mellett ül az iskola padban is, Andris mellett. Andris és Áron nagyon jó kis barátai Dominak, sokszor együtt is sportolnak. Különlegességük, hogy egypetéjű ikrek :-). Gondolom nagy volt a mesélés az iskolában, kinek mi került a fa alá, ki mivel múlatta a szünidőt. Szeretem, hogy ha fáradtan is, de Domi mindig mosolyogva ér haza és hogy annyi sok kis barát veszi  körül, ad neki becenevet (Doma). Nagyon hálás vagyok azért is, hogy a tanárok is szeretik, jól kezelik őt, így a megfelelő siker élmények mellett megkapta az induláshoz azt az erőt, ami hajtja, viszi előre és akarattal, akarni vágyással, felelősséggel ruházta fel az én kis mosolygósomat.

Sétáltunk...

Minden év első napján sétálni indulunk a Budai Várba. Ez már amolyan szokásféle nálunk. Régebben ilyenkor betérünk a Mátyás templomba is, de ezt mostanság már nem tesszük, helyette viszont hatalmasat sétálunk a sétányon. Idén verőfényes napsütésben tehettük ezt, így különösen élvezetesre sikeredett a séta. A fényképezőgép is előkerült :-) és természetesen velünk volt hű társunk Lucky is.

Szilveszter és Újévi gyereknap :-)

Szilveszterkor a megszokott társasággal készültünk bulizni. Ilyenkor mindenki készít valami finomságot és a fiúk (férfiak) elmennek bevásárolni együtt, hogy biztosan legyen malacsült, pezsgő, üdítő, virsli, néhanapján tűzijáték, sör, bor, gyermek pezsgő, szerpentin és trombita, azaz egy vagány, sokgyerekes szilveszter minden kelléke. (4 család 20 gyerekkel :-) )

Most sem volt ez másképpen, bár most csak 3 család apraja és nagyja gyűlt össze egy vidám kis éjszakai mulatozásra. A gyerekek ilyenkor nagyon jól eljátszanak. Mi is készültünk, süt a sós-köményes-sajtos rúd, a farsangi fánk, készült a saláta még itthon, előkerült az utazó ágy, hogy a két legkisebbünk kényelmesen aludhasson, amíg mi többiek múlatjuk az óévet és várjuk az újat. Késő délután kerekedtünk útnak, ami idén igazán rövidke volt, lévén az utcán belül kellett csak közlekednünk, így gyalogosan vágtunk neki a hószállingózásban. A két legkisebb vidáman sétálgatott és mutogatott az égen durrogó fénylő csodák felé. És csoda nem csoda ez a lelkesedésük hajnali háromig kitartott, így az előkészített utazóágy üresen bulizott ezen az éjszakán. Annál pörgősebben viszont mi, felnőttek, mert igencsak össze kellett szednünk magunkat, ha minden lépésüket követni akartuk. Márpedig muszáj volt, hogy minden épségben maradjon a mi kis betyárjaink mellett. Ettek, ittak, mulatoztak mindketten. És ellentétben a két nagyobbal, akik egy-egy buli alkalmából éppen hogy csak megnézik került-e étel az asztalra, ők bizony megkóstolták a malacsültet és faltak az éjféli virsliből is rendesen. Olyannyira éberek voltak, hogy hazafelé is sétáltak és keresték, hogy durrognak-e még a színes fények a hóesésben.
Igazán rendesek voltak a fiúk egyébként, mert csak 10 órakor ébresztettek minket, akkor is csak a nagyok, a két legkisebb még szundikált egy jó órácskát ezután is. Majd kora délután ismét útra keltünk, hogy ismét élvezzük a korcsolyázás örömeit. Azt hiszem, hogy remek időpontot találtunk erre, hiszen amikor megérkeztünk a jégteraszra, szinte üres volt a jég, így remek másfél órát töltöttünk el ismét a jégen.