Napfényes délután

Annyira szépen sütött a nap, hogy muszáj volt nekünk is kimenni a Gátra. Dávid minden csütörtökön amúgy is megy edzésre, tehát valakinek mennie kell vele. És ha szerencsések vagyunk és az időjárás is kegyes ilyenkor ősszel és télen, akkor miért ne mehetnénk ahányan csak vagyunk....

Mikor kipattant fejemből az ötlet, hogy én is szívesen kimozdulnék, sőt a kicsik is végre megint egy jót rohangászhatnának a friss levegőn, komoly szervezést kellett véghez vinnünk. Mert úgy tűnt, ez már nem férhet bele a rendelkezésre álló időbe. Ugyanis ezáltal felborult a megszokott menetrend. Gyors telefon Tomnak és kupaktanács. Gyorsan útirány változtatás, Dominik begyűjtése az iskolából, majd irány a másik suli Dávidért. És végül mire hazaért a csipet csapat, addigra a két legkisebb is harci díszbe öltöztetve várta, hogy kiszabadulhassanak egy nagy hancúrra. 

Tényleg gyönyörűen sütött a napocska, de hideg volt. Nagyon hideg. Ennek ellenére több mint egy órát rohangásztak a fiúk, szedegették a faleveleket, kis csokornyit hozva nekem. Azt hiszem ezekért a pillanatokért érdemes igazán élni. Amikor örömmel hozzák a kincseiket, adják oda nekem, mintha a világ legszebb virágai lennének és közben szorosan ölelnek, csimpaszkodnak. És kacagnak :-) És persze mindeközben annyira édesek, ahogy tanulnak megmozdulni, mozogni, szaladni a téli overálban, néha elesve - szerencsére csak a puha fűben - , hengergőzve a lehullott falevelek között.

Akik még a hidegben is vízre szállnak :-)

Méricske

Már olyan régen mértem meg a két legkisebbet, hogy ma megmértem őket. Hát nem hizták túl magukat. Lassan 17 és fél hónaposak, Patrik 9360g, Oliver pedig 9540g. Alig 20-30 dkg híztak közel másfél hónap alatt. De hát energia bombák rendesen, mozognak amikor csak tudnak és szabad a pálya, nem zárnak a rácsok. És minden létező biztonsági gyerekülésből képesek pár másodperc alatt kiszabadulni. Valamelyik ebéd közben csak elfordultam valamiért és Patrik  már állt az öt pontos biztonsági övvel ellátott etetőszékben. Akkor mitől biztonsági ülés? 

A két nagyobbal pedig tegnap vérvételen voltunk. Nagyon nagy hősök voltak. Még csak egy mukkanás sem volt :-) Szerencsére a leletük rendben van, bár ettől én sem és a doktor néni sem lettem okosabb, mert akkor mitől nem esznek? Hát most jön a próbálkozás, nagyoknak béres csepp, kicsiknek multikid, és majd meglátjuk....

És ma is elfelejtettem halloween tököt venni :-( Na majd holnap. Nincs Halloween töklámpás nélkül.

Hát ez a hét sem sikerült könnyebbre...

Nem volt könnyű hetünk. Domi dolgozatok tömkelegét írta és be is fulladt menet közben. Azt gondolom, hogy bár az orvosok állítják - a stressz nem okozhat asztmás rohamot -, én biztos vagyok benne, hogy igen. Sok volt a vállán a teher, érezte rajtunk is a hét feszültségeit egészen más okokból. Szépen sikerült az írás dolgozata, ötöst kapott rá. De megviselte a lelkét, hogy a szövegértés nem úgy sikerült, ahogyan várta. Mert maximalista, akár az anyja. Majd jött a matek. És dolgozat közben sírva fakadt. Már eleve közelharcot vívtunk azon, menjen-e az iskolába avagy maradjon itthon, mert befulladt. Persze ilyenkor nem "beteg" a szó szoros értelmében, de mégis. Mert nem úgy kap levegőt, mintha minden rendben lenne, és ha nincs elég levegő, akkor minden más is nehezebb, hiszen az energiát a szervezet leginkább ide fordítja. És persze a nehéz, gondolkodást igénylő feladatokat megcsinálta, de a "mentő" feladatnál leblokkolt. Elsírta magát. Holnap kiderül, hogy sikerült a matek. Szerintem jól, csak egyszerűen elfáradt. Hiszen még a verset is a megadott időpont előtt felmondta és ötöst kapott rá. Még ma is fulladt, de már mosolygott és újra lelkes volt :-)

Dávid is harcolt folyton és folyvást. Hol megtalálja önmagát és a helyét, hol pedig keresi az útját.... Amikor rendben van, akkor sikeres. Olyannyira, hogy ír egy ötös dolgozatot történelemből. Majd amikor mélypontra kerül, akkor semmi nem sikerül úgy, ahogy szeretné. olyankor előtör a figyelemzavar, elfelejtkezik dolgokról, kiborul, hisztis. Hiszen gyerek. Kamasz, de ugyanakkor még kisfiú. Akinek fontos, hogy büszkék legyünk rá, csak éppen nem mindig találja meg a megfelelő utat a célhoz. De szeretni való. A szívem egyik csücske (mert még van legalább 3, de inkább 4) :-)

És a két legkisebb? Hát nem tudom másoknál érezhető-e, amikor teli hold van, de nálunk igen. Ilyenkor érzékenyek, hisztisek, nem alszanak jól éjjelente, innentől mi sem :-( És ha nem kipihenten ébrednek, akkor nap közben is nyűgösek. De azért ilyenkor is előbújik tündéri kis mosolyuk, kacajuk, amitől már napfényes lesz a napunk.

És bár semmi sem ment könnyen a héten azért nem panaszkodhatunk.

Falak

Nem szokásom nehézségekről írni. Hiszen ez a blog a gyerekeknek íródik amolyan naplónak. De azt hiszem egy kis írás terápia talán nekem is jót tesz. Emiatt került ez a bejegyzés is megírásra. És akkor amiért falak...
Miért van az, hogy amióta nagycsaládosok lettünk négy tündéri gyermekkel, azóta csak falakba ütközünk? Már több mint fél éve folyamatosan olyan eseményekbe botlunk, hogy már tutira megvalósul, amit szeretnénk és akkor az utolsó utáni pillanatban jön egy kívülálló ok, esemény, ami miatt minden sutba dől. Álmok, remények és hit egyaránt. És nincs magyarázat, vagy csak olyan, amit képtelenség elfogadni.

Voltak sikeresebb és jobb éveink, mint az utóbbi kettő. És igen, keressük az új utunkat. Mert kell legyen. Kell legyen új út, ha a régi már nem működik, kell legyen megoldás mindenre. És meg is fogjuk találni. De az ön hibánkon kívül bekövetkezett válságot, változásokat miért kell nekünk ennyire keményen megélnünk a mindennapokban? Miért kell folyton és folyvást olyan lehetetlen és "mesébe"  illő szituációkba botlanunk, mint azt tesszük?
És ezeken muszáj kiakadni, kiborulni, de mikor és hol? Hiszen a gyerekek előtt nem mutathatjuk, hogy  nem minden tökéletes körülöttünk. Nekik nem sérülhet a biztonság érzete. De hogyan nyomjam el a stresszt magamban úgy, hogy az tényleg ne érződjön? Hogy a legkisebb szikráját se érezhessék meg a gyerekek? Hiszen pont ők azok, akik a leghalványabb rezgéseinket is rögtön megérzik, átveszik.
De jöhet bármilyen nehézség, akadály. Semmiért el nem cserélném a két legkisebb születése adta örömöket, szeretetet, boldogságot, a két nagyobb ölelését és a maguk köré teremtett kis zűröket, egymás közti viszályaikat. Még akkor sem, ha sokszor adódnak nehézségek, és érzem úgy, hogy nincs tovább.  Azt is gondolom, hogy amikor elterveztük, hogy bővüljön a "kiscsalád", még egész más volt a világ körülöttünk (jól fizető állásunk volt, nem volt gazdasági válság, sikeresek voltunk az életünk minden területén). Aztán jöttek a meglepetések. Kiderült, hogy ikreink lesznek. A mi életünkben ez egy csoda volt, hiszen egyikünk családjában sem tudunk több generációra visszamenően ikrekről, és a mi két rosszcsontunk természetes úton fogant. És hipp és hopp a két gyermekből nem három, hanem négy tündéri kis betyár lett. És persze jött a válság, ami több oldalról is érintett bennünket, nem is kicsit. De ez nem bűn, hogy mindenki hátat fordítson. Vagy igen? Miért kell úgy ránk néznie sokaknak, hogy azt érezzük, mintha a Marsról érkeztünk volna? Hiszen ezek nélkül is mindig ott a kétely, hogy jól csináljuk-e? Jut-e kellő figyelem mindegyikükre? Jól figyelünk-e rájuk? Jó irányba indulunk, amikor gondjuk van és nekünk csak sejtéseink vannak az okokról, de nem lehet ajtóstul berontani a házba? Nem hiszem, hogy bűn lenne a kiszámíthatóság és tervezhetőség utáni vágyam négy gyermek mellett. Amikor lehet tervezni, amikor meg van a szükséges biztonság, amikor nem kell aggódni azon, hogy csak még egy krach nem üssön be... Hogy az élet minden területén a lehető legjobb döntéseket hozzuk, vagy a maximumot sikerüljön kihozni a nem is könnyű szituációkból.
Mert az első ilyen csapások után még vállat rántunk és talpra állunk, de mit lehet tenni a sokadik után? Persze vállat rántani és talpra állni. Újra és újra. Hiszen e nélkül nincs tovább. Mert mindig fel kell állni, újabb és újabb irányt venni, lendíteni egyet a sors fintorain és tovább keresni az utunk.

Remélem hamarosan megtaláljuk....

Disney karakterek Budapesten

Ma randink volt :-)

Legalábbis a gyerekeknek Disney karakterekkel. A Disney csatorna egyik új sorozatának beharangozásaként Budapestre érkeztek a Disney karakterek. Nagy élmény kicsinek és nagynak is egyaránt, mert bár én már felnőtt vagyok (már ami a koromat illeti), de ilyenkor ámulom-bámulom én is a mesefigurákat, kicsit visszacseppenek én is gyermeki mivoltomba és legszívesebben én is ott hullahoppoztam volna Domival a színpadon egy kis vásárfiáért. Jó kis nyereményt kapott a bátorságáért, hogy még hullahoppozni is hajlandó volt fiú létére, egy angol-magyar magazinpéldányt és egy Disney-s fényképkeretet. Azt hiszem lesz mit beletenni. :-)

Már amúgy is régi szívfájdalma volt, hogy Dávid volt Disneyland-ben, bár túl sok emléke nem hiszem, hogy van róla, mert másfél éves volt, de akkor is készült egy rakás fénykép majd mindegyik Disney figurával, a nagy kedvencekkel, amiket persze gyakran elővesznek és nézegetnek. Most már neki is van ilyen fényképe. Remélem egyszer Disneyland-be is eljutunk mind a négy kispasival :-)

A két legkisebb pedig messziről nagyon menni akart Donald-hoz és Goffy-hoz, de amikor ott álltunk mellettük, eltörött a mécses :-)

Donald és Dominik

Donald, Patrik és Anya

A hulla-hopp leendő bajnoka :-)

Picsi-pacsi Domi és Goofy között

A nagy kézfogás

Goofy, Patrik és Apa

Kineziológus

Ma ismét Annánál jártunk. Most nem Dávid, hanem Dominik volt velem. Szeretek Annához menni, de talán még érdekesebb, hogy a fiúk, egymástól függetlenül, szeretnek oda menni, ott lenni. Dominik is hatalmas kíváncsisággal várta a nagy találkozást. Már hallott dolgokat Dávidtól, tőlem is, és nagyon érdekelte mi is fog ott vele történni. Domit azért vittem el Annához, mert szörnyen táplálkozik. Persze van egy-két nagy kedvenc, de nagyon szűk a kínálat, és egyáltalán nem hajlandó megkóstolni új ízeket, ételeket. Már az kihívás volt korábban, hogy a betű tésztát felváltsuk bármelyik másik alakú tésztával. Vagy például reszelve (olyan kis vékony csíkokra) bármilyen kemény sajtot megeszik, de ha már más a reszelék mérete, vagy ne adj Úristen nem reszelve, hanem szeletelve tenném/teszem a tányérjára ugyanazt a sajtot, akkor minden egyes alkalommal azt a választ kapjuk, hogy..."De ezt nem szeretem, utálooooooooom, fúj...." És még sorolhatnám a nem tetszés kifejezésére használt egyéb szavakat, mondatokat, és az arckifejezések hozzá.... Hát az még egy misét megérne. De tulajdonképpen ez még sok mindenről elmondható az ő esetében. Mert ugyan szereti a palacsintát, de kizárólag üresen, maximum egy tonna porcukorral megszórva. Vagy szereti a mogyorós nápolyit, de ha az éppen nem manner-es csomagolásban van, akkor már meg sem kóstolja. Nem szereti a vajat, csak a párizsit, szalámit, virslit és a sült bacont szereti, meg időnként egy kis rántottát. De főtt ételekből sem állunk jobban, mert sült csirke (de fehér legyen), nagy ritkán egy kis fokhagymás sült husi, brassói és rántott hús kizárólag töltetlen mivoltában. Köretként pedig vagy hasábburi, vagy sima rizs jöhet szóba. A főzelékekre rá sem néz, hasonló sorsra jutottak a zöldségek és a gyümölcsök is. Megeszi a  paradicsom levest és a húslevest jó sok sárgarépával, de nagyobb kínálat itt sincs. És megeszi a kígyó uborkát és az almát. Ennyit a vitaminról természetes formájában.

Szóval ezek miatt találkozott ő is Annával. 

Azon kívül, hogy ott különlegesen nyugodt légkör vesz körül bennünket, mindig nagyon érdekes tények, információk birtokába jutunk. Mert persze vannak információk, amiket megosztunk egymással a kezelés kezdetén, vagy akár menet közben is amikor egy adott életszakaszhoz jutunk, mint a probléma gyökere, akkor felmerül a kérdés, hogy mi történt akkor, de alapvetően sötétben tapogatózásból születnek a válaszok és miértek.

Nem volt ez másképpen most sem. Domi hamarabb született jó pár héttel, a 34 hét környékén. Azt gondolom, hogy ismerve a hátteret, ezen nincs aki meglepődne igazán. Egy 32 heti rutin UH vizsgálat közben rövidnek találtatott a combcsontjának mérete. És a vesszőfutásunk kezdete is ez a pillanat volt. utólag persze kerestem a magyarázatokat a rövidebb combcsontra, találtunk is bőven. De akkor ott előkerült a "bolha" és csak motoszkált és motoszkált. Merthogy a rövidebb combcsont a Down-kór egyik jele lehet. Én meg csak aggódtam, féltem, sírtam. És persze nem hagyhattuk ki a genetikát sem, bár azt gondolom, hogy egy 32 heti genetikával már nem sok mindent lehet megváltoztatni. Ott egy "nagyon kedves és szimpatikus" doktor bácsi közölte velünk (minden eddigi leletünk alapján, amiben a rutin vizsgálatokon felül volt még szív UH (ami természetesen tökéletes rendben találtatott) is, kb 50% esélyünk van arra, hogy egészséges gyerekünk szülessen. Na erre következő éjszaka folyt el a magzatvíz. 

A kineziológiai oldás során kiderült, hogy Domi be akarta bizonyítani, hogy neki az ég egy adta világon semmi baja nincs és bár még korán van ahhoz, hogy megszülessen, nem foglalkozva a következményekkel úgy döntött, hogy ő mégiscsak megszületik, anya és apa ne aggódja túl magát. Hát ez nem sikeredett annyira fényesen, mint ahogyan azt ő szerette volna. Mert bár pont a várakozásoknak ellentétes módon sokkal hosszabb ideig tartott a születés, mint Dávidnál, még szülés közben időnként akadozott is a szív hang. Amire több verzió is megfordult az orvosok között, leginkább arra gyanakodott mindenki, hogy rátekeredhetett a köldök zsinór. De utólag kiderült, hogy esélytelen volt a tekeredés, mert rövid volt a köldök zsinór és amikor fájások közben Domi csusszant kifelé, akkor ahogyan nyúlt, úgy feszült a köldök zsinór is és emiatt akadozott a szív hang is. És bár Domi a születés után remek Apgar-t kapott, velünk maradt a szülőszobán is, a kis tudat alattijában ő ezt traumaként, sikertelenségként rögzítette. Azaz bekódolta, hogy soha semmit nem szabad hamar csinálni, minden alaposan meg kell fontolni, akár 1000x is. Leginkább az ételeket és a táplálkozást. Mert ugye a köldök zsinór okozta a gubancot és a köldök zsinór a táplálék forrás a pocakban. Emiatt nem kóstol, nem akar újdonságokat. Azaz túlkompenzálja a dolgokat. 

A következő korszak, ahová "elutaztunk" az időben Annánál az a 6 és 7 év közötti korszaka volt. Amikor én a kicsiket vártam. Domi pedig azt érezte, hogy nincs választása. Mert bár ő nagyon szeretné, ha lennének a tesók, meg hogy mindenki jól legyen, de anya akkor se legyen kórházban. Márpedig elég hosszú időt töltöttünk mi hárman a kis pockosokkal bent a klinikán. 3 hónapot. 

Remélem az oldások és a házi feladatok meghozzák gyümölcsüket és elkezd kóstolni az én kis lókötőm. 

Nem csak Domival voltunk Annánál ez alkalommal.A két legkisebb miatt már a korábbi látogatásunk után is sírva hívtam Annát, miután a pszichológiai szakszolgálatnyugtalanságot, aggodalmat nem lehet teljesen elzárni. És ők megérzik. Ezt teszi a két kicsi is. Mert a kialakult helyzetet érzik elfogadhatatlannak és féltik apát, azt érzékelik, hogy "apa veszélyben van". Nem a szó szoros értelmében, de mégis. És miután féltik,  azt gondolják, hogy inkább nekik legyen bajuk, de apának semmiképp.... Hát ez az igazi nagy lecke. Nekünk felnőtteknek. Akik azt gondoljuk, hogy mindent meg tudunk oldani. És mégsem. És kiderül, hogy még inkább vigyáznunk kell magunkra, mert ha nem mi tesszük, megteszik helyettünk a gyerekeink a maguk fura, de mindenképpen figyelem felkeltő módján. Kaptunk házi feladatot Patrik és Oliver számára is, és még szükség van további oldásra is egy jó két hónap múlva. De addig is, remélem csitul bennük a túlpörgés és a védelmi "harc".

Futafok 2010

Mint már írtam, nekünk ez rendszeres évi program immáron ötödik éve. Kötelező iskolai program. Egyébként nagyon jó kis esemény. Azon túl, hogy időnként életveszélyesnek tűnik és mindig történnek balesetek, mert sokan futnak és a rajt az sajnos balesetveszélyes, a gyerekek nagyon szeretik. Bár még sosem sikerült úgy igazán felkészülnünk rá. Mindig tervbe vettük, hogy előtte egy hónapig majd megyünk és futunk rendszeresen, de mióta négyen vannak, azóta még inkább esélytelen valahova a mindennapokba besuvasztani egy kis sportolást. Na nem a gyerekeknek, mert ők rendesen sportolnak. Pont a napokban számoltam össze. Dávidnak van a 3 torna óra és a kenu (bár mostanság nagyon el lett hanyagolva, de nagyon szeretném visszahozni majdnem mindennapos délutáni elfoglaltságként). Dominik pedig.... Szóval ő alaposan mozog. Úszik az iskolával 3x hetente, és még külön is 2x. Focizik szintén 2x hetente,ahogyan az atlétika edzés is két délutánját tölti ki. Emellett most elkezdte a fiú tornát is az iskolában és akkor még a két testnevelés órát nem is említettem. Aki nem sportol és nagyon kéne, azok mi vagyunk, Apa és én. Pedig egyre inkább érezzük, hogy valahova be kéne férjen, és szükséges. Mert fogytán az energiánk és muszáj bírni a gyerekek tempóját. Emlékszem, hogy amikor Dávid elsőbe ment, akkor még lazán végigfutottam vele a 2000m-es távot, gond nélkül. Még végig futottuk vele amikor másodikos lett, akkor is. Tavaly Tom futott Domival, hiszen ő volt elsős és azt gondoltuk, ha Dáviddal futottunk, akkor persze, hogy vele is futunk. Na ott szembesültünk a tényekkel. A gyerekünk mint a villám. Így Tom végig sem futotta a távot, mert esélye sem volt utolérni a csemeténk, aki úgy vágott neki a távnak (neki 1000m volt tavaly), hogy ő bizony meg szeretné nyerni. Mindenféle gyakorlás, edzés nélkül. Ehhez képest már tavaly is remekelt, az első ötvenben végzett, már nem emlékszem pontosan hányadik lett. Idén már meg sem fordult a fejünkben, hogy fussunk mi is. Így csak ők neveztek ....

Domi futott először 2000m -t. (egy "kis" asztmás roham kellős közepén, mert éppen be volt fulladva) 

REMEKELT. 

35. helyen végzett 10:01 idővel 

148 fiú futott az ő korcsoportjában

Majd jött Dávid futama is. Szintén 2000m. Mondanom sem kell, hogy hozta a formáját a fiú. Elindult a rajt. Már sikerült átverekednem magam a kordonon (mezőny, már régen elment, már elhajtott a záró motoros kísérő is), hogy átsétáljak oda, ahol majd jönnek először visszafelé, amikor látom, hogy az én "egyszem" nagyfiam most indul 2 kishaverjával egyetemben. Szólok neki:

- Dávid? Mit csinálsz itt?

- Nem tudtuk, hogy volt rajt, nem hallottuk.... - és néz nagy kerek és ártatlan szemekkel.

- Akkor siess, mert utolérni sem fogjátok őket.

Hát utolérték, és nem is rosszul :-)

REMEKELT DÁVID

40. helyen végzett 9:51 idővel

120 fiú futott és 120 lány az ő futamában, itt már együtt futottak fiúk és lányok, ami azt jelenti, hogy legalább 200 gyereket és jó pár lelkesen futó szülőt meg kellett előzzön

Azt hiszem, hogy mindketten nagyot alakítottak. Bár jobban örültem volna, ha Domi nem éppen befulladt állapotában fut. De itt kell elmondjam, hogy bár ilyenkor van bennem egy nagy adag félsz, hogy ugye nem lesz baj, de igyekszem nem tudatosítani bennük, hogy betegek (Dávid is asztmás), ne kezeljék úgy. Tudják, hogy van, de tényként kezeljék és ne problémaként. Ne érezzék azt, hogy emiatt ki kell maradjanak bármiből. Bízom benne, hogy ez a helyes felfogás és nem ha még a széltől is óvom őket. 

Képekben a nagy esemény:

Dominik rajtja

Dávid rajtja (amiről kissé lemaradt :-) )

Hétköznapok mérlege...

Hát ez a hetünk nem sikerült túl fényesre minden területen. Mégis voltak csillogós, mosolygós pillanatai. Mint például Dávid történelem ötös dolgozata, vagy Dominik csillagos ötös matematika dolgozata. Azért a magyar négyes sem a borongósabbak közé tartozik, csak a figyelmünket még kissé javítani szükséges. :-)

De ez az utolsó két nap nem hozta a várakozásokat. Mert ugyebár elbumliztam én a doktor bácsihoz rák szűrésre, de sajnos most nem lehetett megcsinálni a vizsgálatot, vissza kell majd menjek egy 7-10 nap múlva. Remek. És a mai nap sem hozta meg a várt fordulatot kis családunk életében, pedig Isten a tudója, már igazán nagy szükség lenne rá. Aki csak teheti szorítson értünk, amíg nem születik döntés és válasz. Nagyon nagyon nagyon igenre lenne szükségünk. Jó lenne egy kis égi támogatás is már odafentről, hogy egyenesbe kerüljünk végre.

A hétvége megint zsúfoltnak ígérkezik azt hiszem . Mindjárt itt van holnap a Futafok. Még elképzelésem sincs, hogyan leszünk lent 9-re a gyülekezési pontnál négy gyerekkel, teljes felszereléssel úgy, hogy lehetőleg semmi sem maradjon itthon. És aztán irány nagyiékhoz. :-) Sok sok tanulást kell beleszőnünk a mókák, sport programok közé. Meg kell tanulnia Dominak Petőfi Sándor : Itt van az ősz, itt van újra című versét, Dávid pedig hétfőn nyelvtan nagy dolgozatot ír. És akkor még hol vannak a szokásos házi feladatok...