Miért?
Hát elég sok minden történt, mondhatnám úgy is, hogy sok víz lefolyt a Dunán. Igazából sosem tudom, tudjuk eldönteni tökéletesen egyértelműen, hogy melyik az a pont, ahol a gyermekek közötti vitába igenis bele kell avatkozni, de ennél, mivel Dávid még közel s távol sem volt facebook oldalához és én csíptem el egy "csodás" kis beszélgetést egy általa kedvelt kép (ami még csak nem is őt ábrázolta) kapcsán az én oldalamon és igencsak felháborodtam rajta. Olyannyira, hogy megmutattam a beszélgetést apának is. Ő is felháborodott. Sőt, aki látta, olvasta, vagy hallott róla és foglalkozik a gyermekével, mindenki. Így történt, hogy bár nem kértünk semmi féle szankciót és intézkedést sem az edzőtől (két edzőtárs levelezgetett), sem pedig az iskolában (mert egyikük még sulitárs is), az iskolában nagyon korrektül és okosan kezelték a történteket, de az edzésen ez valahogyan nem működött. Sőt. Az addig sem túl rózsás helyzet még rosszabbra fordult. Mert bár Dávid és Domi is imádják a telepet, a vizet, az öblöt, a sportot, azt már kevésbé szerették, ha nem éppen kedveskedő szavakkal illették őket, illetve beakasztották nekik a lapátot. Ezeket még mi is szó nélkül hagytuk, bár próbáltunk néha rákérdezni, hogy ez normális-e. De miután ez tovább romlott és az edző semmit nem tudott vagy akart tenni, ezért határoztunk. A legutóbbi verseny alkalmával már fél szemünkkel a kajakos csapatot vizslattuk. Azt láttuk, hogy csapatabbak, összetartóbbak, együtt vannak, az edző körül csoportosulnak és még sorolhatnám az észrevételeket. Beszélgettünk egy kicsit a kajakosok edzőjével, körbejártuk a változtatás lehetőségét, hogy a helyszín, a telep, a víz közelsége, az evezés élménye megmaradhasson. Nagyon pozitív hozzáállást és választ kaptunk, így nem volt kérdés, hogy mi legyen a következő lépés. (Hozzá kell tennem, hogy reméltem ezt a választ, mert mi is szeretjük a helyszínt, a vizet, szeretem ezt a sportot, mert az gondolom, hogy nagyon változatos is tud lenni azáltal, hogy az evezés mellett úsznak, futnak, erősítenek, és azt is, hogy a hét minden napján lehetőséget kapnak az edzésre a vasárnapi pihenőnapot kivéve)
Az előzmények ismerete ellenére azt hiszem meglepetést okoztunk. Mégsem értem miért. Szerintem egyetlen, gyerekét szerető szülő sem hagyja annyiban, ha ok nélkül bántják a gyermekét, kaviccsal megdobálják, és az edző igazából csak széttárja a kezét. Majd miután megtudta döntésünk, megjegyezte, hogy nem hiszi, hogy mehet a váltás, mert a kajakosoknál soha nincsen hely. Ekkor leptük meg másodszor, hogy ezen a meneten már túl vagyunk. A harmadik meglepetés pedig akkor jött, amikor kiderült, hogy a váltás nem csak Dávidra, hanem Domira is vonatkozik.
Azt gondolom, hogy jó döntést sikerült hoznunk. A suliváltás is sikereket hozott, pozitív változást, bízom benne, hogy ez is hasonló eredményeket fog a jövőre nézve mutatni. Mégis nem emiatt gondolom döntésünket helyesnek, hanem amiatt, mert azt láttam, hogy kezd eltűnni a fiúk belső motivációja. Nyögve nyelősen pedig semmit nem szabad csinálni (legalábbis ebben a korban semmiképp). Nagyon várták az első edzést. És bár szerintem volt bennük izgalom, azt láttuk, hogy Dávid viszonylag hamar oldódott reggel a bemelegítés közben a kajakos fiúk között, Domi meglepő módon nehezebben, pedig azt gondoltunk neki lesz könnyebb a váltás. Azért gondoltuk ezt, mivel a legjobb barátja is kajakozik, itt! :-) De mire véget ért az edzés széles mosollyal az arcukon jöttek ki a telepről. Nagyon élvezték, szerették, hogy kedvesek voltak velük a többiek, hogy nem zárták körön kívülre őket, így könnyebb volt elviselni a másik oldal apró kis szurkálódásait is. Jó volt hallani, hogy milyen volt ez a hajó, milyen a lapát, hogy mi tetszett nekik benne és hogy mennyire klassz volt. Remélem megmarad a lelkesedés és sok-sok pozitív változást fog a váltás még hozni a kis életükbe, szép lassan elmaradnak majd a kenus piszkálódások és hogy az edző ITT tudja majd kezelni ezeket a problémákat.
