2012. június 3., vasárnap

Séta a Dunakorzón

Hétvégente most hogy közeledik az év vége és már túl jutottunk a vizsgákon is, bár még témazáró dolgozatok várnak a fiúkra, ha az időjárás engedi, nyakunkba vesszük a várost. Újra felfedezzük a tömegközlekedés rejtelmeit. Ilyenkor hatosban felpattanunk a villamosra és csak úgy találomra nekivágunk egy jó nagy sétának. Szerencsére ezen a hétvégén remek idő kínálkozott erre vasárnap, ha már szombaton kissé fázós volt a verseny. Így most sem tettünk másként, miután el kellett fogadnunk, hogy a két legkisebb semmiképpen nem szeretné ágyban eltölteni a délutáni csendes pihenőt, kora délután útnak indultunk. A villamoson megvitattuk, mi is legyen az úticél. Minden hétvégén mégsem mehetünk a Várba... 
Ez alkalommal az Erzsébet-hídnál szálltunk le a villamosról. Átsétáltunk a hídon, megcsodálva magasságát, a panorámát. Mi tagadás, szeretem ezt a várost. Szép. És ilyenkor mindig sikerül egy kicsit újra felfedezni, új oldalait megpillantani.
Persze egészen más gyerekekkel kalandozni a városban és egy kicsit az ő szemükkel is látni a körülöttünk lévő világot. Főleg ha mindjárt négy is jutott belőle :-). Hatosfogatunk meg van spékelve egy ikerpárral, egy vidám középsővel és a durrogó-szeszélyes kiskamasszal.
A túlparton a Duna-korzó felé vettük az irányt. Megvizsgáltuk a szökőkutat. 
 Jaj, az előbb majdnem elfelejtkeztem róla, tulajdonképpen 8an voltunk, velünk volt a két kutyus, Lucky és Lucky (az elajándékozott Basset hund után szabadon). És mivel nálunk szinte szokás, hogy ha kilépünk az ajtón, mindjárt minden aprónép szomjas és éhes, akár rögtön ebéd után is, így szomjat oltottunk a fák árnyékában a Petőfi szobor lábánál.
Persze ha már árnyas fák vannak és vannak a járdán szigetek, akkor ott mindenféle kincseket lehet lelni, mint például kis kavicsok, fenyő mulcs és még sorolhatnám. Csak győzzük megtalálni őket...
És ha már hűsöltünk, ittunk, akkor feltétlenül el kellett veszítenünk a kulacsunkat is, amiért volt rohanás visszafelé, szerencsére megkerült a kincs, bár a "hamuban sült vizünk" így kárba veszett, mert úgy ítéltetett, hogy csak egy alapos mosogatást követően használható újfent a kulacs. 
Sokat változott a korzó az eltelt évek alatt, legalábbis azóta, hogy így sétáltunk volna ráérősen, oda vissza rohangálva, többször meg-megállva.
Szeretem, amikor a két legkisebb ennyire összhangban van, amikor sikerül őket egy fényképre csalogatni.
Amikor pár másodpercig ők a "jógyerekek", majd jön az eleven "hétördög" szindróma :-) és a közös csínytevés...
Miután bejártuk a korzót keresztbe és kasul, majd a Váci utcában sikerült a hőn áhított fagyikat is bekebelezni, átvágtunk az Erzsébet téren a Bazilika felé.
Szép, kellemes és mozgalmas délutánunk kerekedett, egy hatalmas sétát tettünk meg, így nekivágtunk a hazafelé tartó útnak is. Átsétáltunk a Lánchídon, majd ismét villamosra szálltunk. Remélem még sok hasonló sétában lesz részünk a nyáron. Szeretnék még sok-sok ilyen napfényes délutánt.
 


2012. június 2., szombat

Budapesti Diákkupa

Lassan beindul a verseny szezon. Szombaton ismét versenyen voltunk. Ismét az U-öbölben. És bár nem értünk el dobogós helyezést, de azt gondolom csak így tovább Dávid. Szerintem már a részvétel is eredmény egy olyan sportban, ahol sokan vannak, 4 km-t pedig leevezni versenyben nem kis teljesítmény. Azért egy érmet sikerült begyűjtenünk, mert bár dobogó nem jutott, de az 5. helyezettnek járt az érem (még a 6. is kap).
Ügyes  voltál...

Mérföldkövek 3 évesen

Energiabombák. Nem is kicsit. 
Beszélnek, néha még mindig "angol" akcentussal,  azaz fordított szórendben. A biliről hallani sem szeretnének, bár a pisit már ügyesen intézik fürdésnél a megfelelő módon :-) Viszont nem szeretik, ha bármi is van a pelusban. Igazi 22-es csapdája, nemde bár? 
Továbbra is harcolnak egymással, de mégis hatalmas a kötődés és az összhang. Annyira szeretem, ahogyan ragaszkodnak egymáshoz, hozzánk, a bátyjaikhoz. Imádom, ahogyan lesik a nagyobbak minden szavát, mozdulatát, még akkor is, ha ez néha kisebb nagyobb bonyodalomhoz vezet. Nagy huncutok, csillog a szemük. Mindenre kíváncsiak, mindent felfedeznének - már ha ezt néha nem lenne szükséges megakadályozni. Azt hittem ilyenkor már nem lesz egyáltalán nehéz, de be kell vallanom, hogy néha sokkal nagyobb kitartást követelnek, mint amikor még a fáradtságtól és nem alvástól voltak feszültek a napjaink. Ugyanakkor annyira szórakoztató velük lenni sok mosollyal, kacagással. Mégis tudnak nagyon nyűgösek, sírosak is lenni, amikor igényelnék a több odafigyelést, törődést. Nekik jut a legkevesebb igazi, csak nekik szóló figyelem, ezért is szeretnek hangoskodni, "rosszalkodni". De mégis, ha azt kérjük mosolyogjanak, akkor egyből fülig ér a szájuk, akárcsak a nap többi részében.
Enni szeretnek, bár már elkezdtek válogatni. Mégis ők a legjobban, legtöbb félét megkóstoló gyermekeink. Bár táplálkozásuk szépségén még lesz mit javítanunk :-)
Az alvásuk mostanság elég katasztrófális. Délután szépen elalszanak kettesben, legtöbbször az ágyukban. De esténként.... Ha nem fekszik melléjük valamelyikünk, akkor kiabálás, sírás, hiszti jut osztályrészül nem csak nekünk, de gyanítom, hogy a szomszédoknak is. És még ezt tetőzve sokszor nem is az ágyban, hanem a szoba ajtó helyén lévő rácsos kiskapu mellett a földön szenderednek el. És sétálnak... Éjjel. Hozzák a párnák, és jönnek hozzánk. És azt hiszem aki csak egy kicsit is ismeri a gyerekekkel való alvást, annak nem kell bemutatni, hogy ez mennyire lehet pihentető- leginkább, hogy párosan jönnek - mégis imádom ezeket az éjjeleket. Szeretem, amikor felmásznak, odabújnak. Annyira gyorsan elszállnak úgyis ezek az évek. Persze a vesémben kikötőt hálózsákos tappancsokat tudnám nélkülözni, meg a fejemen átmászó hálózsákot is, de mégsem bánom, ha utána jön egy-két átalható éjjel.
Patrik 13060 g és 96 cm, Olivér pedig 12140 g és 94 cm.
A státusz vizsgálaton kiderült, hogy nem tartozunk az "elhízott" kategóriába, hanem inkább a soványba - szerintem pont jó súlyúak - szeretem az ilyen átlagolásokat, mint a percentilis. Hallani jól hallanak a vizsgálat szerint, bár szerintem elég szelektíven. :-) A szemük vizsgálata pedig... még ha hajlandók is lettek volna mutogatni, de ez nem igazán működött. Patrik még 3 képet csak csak hajlandó volt elmutogatni (merre áll a kézfej), de Oli közölte, hogy ő most nem. De sebaj, mert amúgy is terveztem, hogy nyáron visszaviszem mind a négyet a szemészetre, ahol két éve voltunk velük.
Szeretnek játszani, bolondozni és van már két három kedvenc mese film is. Autóznak. Hosszú kígyózó sorokba állítják a kocsikat egymás után és tologatják. Ügyesen építgetnek duploból, segítséggel már készült alagút az autóknak. A fa vonat sínt összeszerelik és tologatják rajta a fa vonatokat és a nagyoktól megörökölt Thomas és barátai készlet vonatait. Rajzolni szeretnének, de közlik, hogy apa vagy anya rajzoljon, vagy a két bátyus. De mindent felismernek. Rajzolásban még csak a krix- és krax működik. De így volt ez a nagyoknál is. Nem érdekelte őket, csak addig, amíg más csinálta. Nagy kedvenc a Garfield, Arthur és a villangók, Verdák, Nemo, Madagaszkár és az Így neveld a sárkányod









2012. május 28., hétfő

Csak egy nap a sok közül?

Ma szerettünk volna megint egy nagyot sétálni, fagyizni...
Amikor felszálltunk a villamosra még verőfényes napsütés volt, de pár megálló után már szakadt az eső. Kész szerencse volt, hogy a másik végállomás előtt két megállóval kellett volna leszállnunk, így nem volt túl nagy gond, hogy a szakadó eső miatt mégis a végállomásig mentünk és onnan vissza még kettőt, mert szerencsére addigra elállt az égi áldás. De nem sokáig, így a Lánchídon átsétálunk, majd a Bazilikánál fényképezünk, szaladgálunk, sétálunk programot elmosta az időjárás, helyette volt 105-ös busz, 2-es villamos és cukrászdai eső vége várás egy kis fagyival és pogácsával. Azért nem csüggedtünk nagyon, mert mikor elállt az eső sétáltunk egyet nagyiékig ugrálva, bohóckodva, pocsolyák kerülgetésével és sok-sok nevetéssel. Szeretem, amikor a 4 fiam ennyire egy húron pendül és végre mind a négy jókedvű :-)

2012. május 27., vasárnap

Gyereknapi séta

Amikor elindultunk otthonról, pont elkezdett esni az eső, de nem adtuk fel ilyen könnyen. Szerencsére hamar kisütött ismét a napocska. Összgyermeki kívánságként a Várba indultunk gyermeknapi fagyizásra...