Csodakupák Rómából....

Még mindig Róma a téma :-) A gyerekbarát túra mivolta végett mindenféle ötleteket vetettünk be, hogy a kicsit unalmasabb, fárasztóbb időszakokban se lankadjon Domi érdeklődése, továbbra is élvezettel sétáljon velünk. 

Hogy mik is voltak ezek az ötletek? Hát különféle kupákat indítottunk. Pl.: fiat kupa, kuka kupa, bicikli kupa, erkély kupa, utca kupa, utca tábla kupa, házszám kupa, kapu kupa, csatornafedél kupa és még sorolhatnám hosszasan. Igazán bejöttek ezek a kis trükkök. Domi örömmel gyártotta a fényképeket hozzá, akárcsak apukája. Remek kukákat, autókat, furcsábbnál furcsább bicajokat sikerült megörökíteniük a szépséges virágokban dúskáló erkélyek, zsalugáterek mellett.

Íme a győztesek.... ahogyan Domi értékelte
Tatatataaaaaaaaaaaaam

A győztes erkélyek:

A győztes kerékpárok:

A győztes fiat500:

A győztes utcatáblák:

  
A győztes zsaluk:

És végül, de nem utolsó sorban...
A győztes kapuk:

Azért szerintem maradtak még említésre méltó, kupagyőzteseknek titulálható fényképek,de itt Domi szavazatai voltak előtérben. Azért még egy kis ízelítő:

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - III. rész

Harmadik és egyben utolsó, de mégis teljesen egész napunkat a Vatikánra szántuk. Mivel repülőnk csak éjjel indult haza, ezért ezen a napon is ráértünk, nem kellett rohannunk, kényelmes túrázást, nézelődést terveztünk. Reggeli után kipihenten, újult erővel és jól lakottan indultunk neki felfedezni a Vatikán szépségeit.

A Szent Péter téren rengeteg ember (a teljes kerengőt, ami nem kicsi, kitöltötte a sor) állt sorban, ami bevallom elég ijesztő látvány volt, mivel a déli misét a pápa celebrálta. Ezért arra gondoltuk, megfordítjuk a programot, először megnézzük a múzeumokat, majd utána nézzük meg a bazilikát és másszuk meg a kupolát. Ekkor szembesültünk az első csalódásunkkal, a Vatikáni Múzeumok minden hét vasárnapján, kivéve a hónap utolsó vasárnapját zárva tartanak. Hát ez nem a hónap utolsó vasárnapja volt, így nem jutottunk be a hőn áhított Vatikáni Múzeumokba és a Sixtusi Kápolnába se. Kicsit elkedvetlenedve, de azért mégsem megtörve, beálltunk a sorba, hogy legalább a Bazilikát és a Kupolát, illetve az onnan elénk táruló csodás panorámát élvezhessük, vethessünk pár pillantást a csodás és nem látogatható Vatikáni kertekre.

Legnagyobb csodálatunkra alig fél órás sorban állás után, már a biztonsági kapukon belül találtuk magunkat. Szerencsére követtük az illemet és a kívánalmakat, és bár nyári hőség volt, de ott volt egy könnyű kardigán a vállamra, a ruhám pedig bár vékony volt, de a földet súrolta, a fiúkon pedig rövid ujjú póló és hosszú nadrág volt, hogy semmi ne gátolhassa bejutásunk. Komolyan betartják egyébként ezeket az előírásokat, és bár a biztonsági kapunk be lehet jutni fedetlen vállakkal és rövid nadrágban is, a belső kapunk már csak az mehet át, akin a megfelelő viselet van. 

Bent újabb sorban állás várt minket, meg kellett vásárolnunk a feljutást engedélyező jegyet a Bazilika kupolájába. De ez volt, az, amit a világ minden kincséért sem hagytunk volna ki, ha már eljuthattunk ebbe a hatalmas székesegyházba, ami kívülről is csodás, szemet gyönyörködtető látványosság. Magát a bazilikát jegy nélkül is meg lehet tekinteni. Választhattunk vagy a teljesen gyalogos feljutásra váltunk jegyet, vagy pedig egy darabig liftezünk és csak onnan másszuk meg gyalog a lehetetlennek tűnő magasságokat. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, lévén a teljesen gyalogos verzió 551 lépcsőfokot rejt magában, bár a lifttel történő feljutás után is még hátra marad a lépcsők java 320 lépcső formájában. 
A liftből kiszállva és egy kicsit lépcsőzve a kupola belsejét lehet megtekinteni innen fentről. Nem mondok valótlant, ha azt állítom, hogy lenyűgöző látvány. A falakon szebbnél szebb mozaik képek, végig a teljes kupola oldalán. Káprázatos és elképesztő művészi produktum. Egyszerűen ilyenkor csak ámulok és csodálom a régmúlt mestereit, hogy hogyan voltak képesek ekkora magasságokban ilyen csodákat alkotni. Már maga a mozaik is egy aprólékos tevékenység, átlátni készítés közben mi és hova kerüljön, de mindezt ilyen magasságokban.... A sok sok érdeklődő lent, misét hallgató hívő, apró kis hangyácskának tűnt lent a mélyben.

Visszatérve a lépcsőkhöz elkezdtük megmászni a ránk váró 300 lépcsőfokot. Domi olyan vígan ugrándozott, hogy én csak csodálkoztam. Érdekes volt már maga a lépcsőzés is, helyenként a szűk körlépcsőkkel, majd a ferde folyosókkal, ahol folyton azt éreztem, hogy én is mindjárt eldőlök, pedig csak a plafon és az oldalfal volt ferde, a talaj a lábunk alatt nem, mármint lépcsőztünk, de lépcsőlapok vízszintesek voltak oldalirányban. 
Kiérve a kilátóra csodás panoráma tárult elénk. Nem győztük inni a látványt, a szép és gondozott kert látványát, hogy elképesztő messzeségig el lehet látni, hogy fentről meg lehet találni a Colosseumot, a Palatinust, a Capitolium dombot, a Viktor Emanuelle emlékművet, mindent, amit csak szeretnénk. Ez a látvány megéri azt a sok száz lépcsőfokot. Aki csak teheti és tudja, annak ide fel kell jutnia. 

Lefelé nagyon merészen bevállaltuk, hogy gyalog megyünk, nem liftezünk. Hát helyenként elég veszedelmes volt, mert ezek a régi lépcsők igencsak csúszósak, még a rájuk ragasztott csúszásgátlók ellenére is. A lépcsőházban lefelé haladva számos kis ajtó, felettük táblákkal mit is rejtenek. 

 És egyszer csak elfogytak a lépcsők, beértünk a székesegyházba. Tátott száj, elképesztő magasságok, szebbnél szebb szobrok, oltárok, képek, freskók, fülkék.... Leírhatatlan az a sok remekmű, ami mind helyet kapott bent. Persze a legtöbb érdeklődőt Michelangelo Piéta-ja vonzza még a mai napig is. Bár a rongálás óta üvegfal takarja, megával ragadó a látvány. (Kevésbé illúziót romboló ez az üvegfal, mint a Louvre-ban lévő a Mona Lisa körül, ami valljuk be, sokat ront a látványon. Itt erről szó sincs). Mellette pedig ottt van II. János Pál síremléke. Bevallom, nekem valahogy még mindig ő a PÁPA. Most pedig, hogy nem is olyan régen avatták Boldoggá és mindenhonnan az ő fényképe tekint ránk akár hol is jártunk a városban, még inkább felelevenedik emlékeimben. Ilynekor mindig megemlékezem nagypapámról is, aki külsőre az ő szakasztott mása, akár testvérek is lehettek volna.

A Bazilikát elhagyva  Szent Péter tér monumentális látványa még mindig csodára késztetett minket és újabb fogadalomra. hogy legközelebb is visszatérünk ide, most már ismerve a múzeumok ide nyitva tartását is, hogy a Sixtusi kápolna is bekerüljön a látottak közé. 

 Gyalogosan vágtunk neki egy késői ebédhez vagy inkább korai vacsorához éttermet keresni. Majd begyűjtöttük a vásárfiákat kicsiknek nagyoknak, vetettünk még egy utolsó pillantást a Navonára, Pantheonra és a Trvei kútra. Domi kapott ismét egy óriás palacsintát és visszasétáltunk római tartózkodásunk egyik központi helyére a Piazza Veneziára, hogy búcsút vegyünk a várostól, de semmiképpen nem utoljára. 

Visszamentünk a szállásra, elköszöntünk Benitától, megköszöntük a kedves vendégszeretetet. Majd a már ismert autóval, fájó szívvel indultunk el a reptérre.

Arrive derchi a Rome....

2011.06.19.

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - II. rész

Reggel frissen és kipihenten ébredtünk, megtömtük a pocakunkat finom olasz péksüteményekkel, felvágottal, az elmaradhatatlan pohár tejecskével, espresso-val és cappuccino-val, majd ismét nekivágtunk a város titkainak és szépségeinek felfedezésére. Terveinket majdnem teljesen sikerült is megvalósítanunk.

 Mai túránk kiinduló pontja a Piazza Venezia volt. Ide ismét busszal érkeztünk  - Domi nagyon élvezte a tömeg közlekedést. Innen már ismét gyalogosan jártuk utunk. Első úticélunk a Piazza Navona volt. Ez a látványos, zsúfolt tér kihagyhatatlan Bernini szökőkútjával és a sok pantomimessel, kávézóval, étteremmel. 

Városszerte útbaigazító kis táblák mutatják merre kell tovább indulnunk a többi nevezetesség felé. Szebbnél szebb templomok mellett haladt el utunk egy másik remekmű felé a Pantheonhoz. A templomot régen a bolygóisteneknek szentelték, melyek szobrai díszítik belül. A központi csarnok jelentős temetkezési helyként is funkcionál, itt nyugszik a reneszánsz művész Raffaello is. Csodálatos, ahogyan még ma is áll ez a több ezer éves kupola, közepén a nyílással, varázslatos, ahogyan betér ezen keresztül a napsugár a templom belsejébe.

Tovább sétálva értük el a három út kereszteződésében található szökőkutat, a város  legnépszerűbb kútját, a Trevi kutat. Monumentális, lenyűgöző, egyedi. És mindemellett mindig hatalmas a tömeg. De mégsem lehet kihagyni, nem csodálni és persze követni a hagyományt: "miszerint háttal a kútnak, jobb kézzel a bal vállon át némi pénz érmét a kútba dobva biztosan visszatérünk Rómába". Hát mi mindent elkövettünk ennek érdekében :-) Végre megtaláltuk a hőn áhított óriás palacsintát is, így újult erővel tudtunk nekivágni a túra folytatásának, mégpedig a Spanyol lépcső megmászásának. A déli napsütésben kellett is a muníció, a sok ivó vizet öntő városi kút a hűs szomj oltó nedűvel.

A Spanyol lépcső megmászása kemény diónak ígérkezett a déli hőségben. Megérte. A látvány, a templom kárpótolt bennünket a "hegymászásért", lefelé pedig megpihentünk a lépcsőkön egy kis elemózsiával. Még a lépcsőkről is csodás panoráma tárult elénk.

Kellemesen elfáradva, indultunk vissza a Piazza Venezia-ra, hogy visszajussunk szállásunkra és találkozzunk Sister Benita-val és Sister Barbara-val. És ahogyan minden út Rómába vezet, úgy minden utunk a Capitolium domb tetejére is vezet, hogy ismét hódoljunk a csodás panorámának a kora délutáni kávé és üdítő elfogyasztása közben. És ha már itt jártunk, egy esküvőt is sikerült lencse végre kapnunk. Kellemes órát töltöttünk a rendházban Benita-val és Barbara-val. Elképesztő, hogy Benita januárban ünnepelte 100. születésnapját. Amellett, hogy beszélgettünk, felmehettünk a rendház tetején lévő kilátó teraszra, hogy gyönyörködhessünk Róma csodás látványában. 

A kis pihenést, látogatást követően nyakunkba vettük a várost, hogy ismét egy finom vacsorával legyünk gazdagabbak. Nem tudom így van-e, de azt hiszem, nem lehet rosszul éttermet választani. Vagy legalábbis nagyon nehéz :-) 

És ha már az este a városban ért bennünket, nem hagyhattuk ki az éjszakai, kivilágított Rómát, az Angyalvár, , a Piazza Venezia, a császári fórumok, a Colosseum esti fényeit. Persze így apa is "játszhatott" egy kicsit a fényképezőgéppel :-)

2011.06.18.

"Altatóra ma sem volt szükségünk..."

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - I. rész

Mikor este leszállt a gépünk abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy vártak ránk. Tom anyai nagypapájának a nővére apáca volt Rómában, a Vatikánban, Így mielőtt egyéb szállás után néztünk volna, megkerestük az a Rendházat. Emlékeztek Sister Aurára, Tom családjára készségesen foglaltak nekünk szobát a rendház villájában, még autó is várt ránk a reptéren. Hamar eljutottunk így az éjszaka közepén a szállásunkra, ahol szép, tiszta, három ágyas szoba várt ránk. Mondanom sem kell talán, hogy Domit nem igazán kellett altatnunk ezen az éjszakán. 

Reggel kipihenten, útikönyvvel, térképpel, jól megtömött pocakokkal vágtunk neki a városnak, hogy felfedezzük az Ókori Róma kincseit. Dávid nem is olyan régen tanulta történelem órákon, hogyan is éltek az ókori rómaiak, mit csináltak, kik voltak az uralkodók, és még sorolhatnám.  Dominak sok minden eszébe jutott és a "romok" között sétálva szívesen hallgatta a történeteket.

Mivel nagyon lelkes volt, gyalog vágtunk neki a túrának, bár a biztonság kedvéért beszereztünk egy három napos bérletet a létező összes közlekedési eszközre, ami csak Rómában fellelhető. A hét domb egyikén laktunk, onnan indultunk lefelé a domboldalban, elsőként egy különleges látványosságot vettünk célba, Cestius piramisát. 

 Évekkel korábban megnéztük már az eredeti piramisokat is, de hogy Rómában is van, bevallom nem tudtam róla, egészen az útikönyv böngészéséig. Mert bár persze minden szépségre, múzeumra, műkincsre, látnivalóra kíváncsi lettem volna, azért igyekeztünk Dominak való, őt érdeklő, gyerek szemmel is érdekes látnivalókat felsorakoztatni a "látni szeretnénk" listánkon. 

Sétánk ezután a Colosseum irányában folytattuk. És bár kígyózó sorokban álltak a turisták bejutásra várva, ez sem igen szegte kedvünket. Egész hamar sikerült megvenni a két napos kombinált belépőt a Colosseumba, Forum Romanumra és a Palatinusra. Ami pedig nagyon tetszett, hogy Dominiknek sehol nem kellett belépő jegyet váltanunk, a gyerekek ingyenesen juthatnak be minden szemet gyönyörködtető látnivalóhoz, bár a belépő jegyet ő is kézhez kapta, hogy a beléptető rendszereken át tudjon sétálni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok csodát láthattam, már, de az ókor építészete és az építészet csodái mindig ámulatra késztetnek. Hogyan lehetséges, hogy a több ezer éves csodás építmények még ma is állnak, számos vihart, földrengést túléltek és gyönyörűek. Kolosszális magasságokba emelkednek, olyan építészeti megoldásokat alkalmazva, melyek még ma is elgondolkodtatnak, hogyan is lehetséges ilyet alkotni. A hatalmas belmagasságok, csodaszép boltívek, melyek még ma is állnak, a szebbnél szebben faragott oszlopfők, szobrok.... Tényleg gladiátorok küzdöttek valaha e hatalmas arénában? Tényleg volt olyan, hogy több tízezer ember volt bent egyszerre? És még sorolhatnám kérdéseinket, amiket Domi is feltett ott a helyszínen :-)

A Colosseum bejárása után még csodáltuk a korhű ruhákba öltözött helyieket, akik megpróbáltak minden turistát rávenni egy közös fotózásra némi aprópénzért cserébe, beszereztünk némi friss és finom harapnivalót, hideg forrásvizet (melyből szerencsére a város számos pontján újratölthettük kulacsunk friss és hideg vízzel) és letelepedtünk először Constantinus diadalívének árnyékában, majd a Forum Romanumon belül a leanderek árnyékában.

Örömmel tapasztaltuk, hogy Domi lelkesen sétál velünk, hallgatja az információkat, vizsgálja és csodálja a múlt remekeit, a templomok maradványait (Venus és Roma, Romulus, Antonius Pius és Faustina templomai, Vesták körtemploma,  Iulius Caesar, Castor és Pollux, Szaturnusz temploma), Titus és Septimus Severus diadalívét. A Palatinus egy másik római vakációra maradt, mert a tűző  napon igencsak megszomjaztunk és a Capitolium dombról már nem igen akaródzott visszasétálni a Forumon keresztül a Palatinusra. 

 Helyette lesétáltunk a Michelangelo tervezte híres lépcsősoron a Cordonata-n, hogy ismét nekivághassunk egy másik 124 lépcsőfokos magaslatnak, melynek tetején csodás templom és panoráma kárpótolt bennünket a késő délutáni hegymászásért. Szomjunk oltása közben gyönyörködhettünk Róma csodás látványában, a császári fórumok magaslatról elénk táruló látványában. Részben körbe tudtuk sétálni a Monumento Nazionale a Vittorio Emanuele II emlékművet is. 

Mire a Piazza Venezia-ra leértünk Domit az éhség kínozta (igencsak jogosan) és fáradt lábakra panaszkodott, így kerestünk egy tetszetős tavernát a Trastevere-n, ahol igencsak finom pizzával és pasta-val kényeztettük magunkat hűs vörösbor és finom narancs juice kíséretében. Még előtte, az étterem felé igyekezvén meglátogattunk egy másik zarándok helyszínt, a Bocca della Verita-t, az igazság száját.

A vacsorától Domi is újra erőre kapott, így sétáltunk egyet a Tevere partján, átkeltünk a Tiberis szigetre, majd Domi nagy örömére busszal utaztunk az Angyalvárig.  Innen pedig a Szent Péter tér érintésével a Via Gianicolesi-n hazasétáltunk szállásunkig. 

 Altatóra ismét nem volt szükségünk. Sok szép csoda után, kellemesen elfáradva bújtunk ágyba, hogy másnap ismét nyakunkba vehessük a várost. 

2011.06.17.

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóó

Úgy kezdődött, hogy....

Dávid székelyföldi kalandozásaira már márciusban készültünk. De amikor szerettünk volna egy kicsit kizökkenni mi is a mindennapok mókuskerekéből, még nem gondoltuk, hogy csapunk egy őrült római vakációt. A szó legteljesebb értelmében persze :-)

Igazából nem volt konkrét úticél, csak egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy "kis" séta...

Miközben az ajánlatokat böngésztük felmerült sok szép nagyváros: Párizs, London, Milánó és a sor végén ott kullogott Róma is (Az igazság az, hogy nekem eljutni Rómába sok évtizedes vágyálmom volt, de mivel apa már járt ott, ezért ilyenkor elsősorban a még egyikünk által sem látott, vagy pedig már mindkettőnk által jól ismert városok szoktak előtérbe kerülni.) Hát most Róma nyert a kínálatból :-) Hipp-Hipp-Hurrá. El sem hittem.... Pedig már a táskámban lapultak a repülőjegyek. Nem csak édes kettesben végtunk neki a kalandnak, hanem Domival. A legkisebbeket pedig nagyiék gondjaira bíztuk. Dominak meglepetésként szántuk a kalandot. Valljuk be, meg is érdemelte. Igazgatói dicséret, kitűnő bizonyítvány, példás magaviselet és szorgalom egy kisfiútól.... De leginkább szerettük volna, ha csak pár napra is, de ő is érezze a szeretetet, figyelmet, ami akkor csak neki szól, lehessen ő is egy kicsit egyke és kényeztetett (minekutána Dávid vágyait már teljesítettük és részt vehetett álmai túráján).

Meglepetésként nélküle csomagoltam, nélküle szerveztünk. Pedig sok kis bukkanó volt menet közben, nehogy valaki elkotyogja, utazhat-e személyi igazolvánnyal, mert bizony az útlevele lejárt. De mindent sikerült tökéletesen elrendeznünk. 

És ahogyan sikerült őt megvezetni az utolsó pillanatig.... Azt hiszem ezt egyikünk sem hitte igazán. Mert bár a koffereket sikerült becsempészni a csomagtartóba, és persze őt mindig kellő távolságban tartani az autó hátuljától, de a kicsik több napos ruhakészlete igazán szemet szúrhatott volna neki, akárcsak az, hogy ragaszkodtunk a 30 fok ellenére a farmernadrághoz, mondván színházba még vidéken sem lehet rövid nadrágban menni. Az eszébe sem jutott, hogy miért vidékre megyünk színházba. Miután a kicsiket már biztonságban tudtuk nagyiéknál, elindultunk a reptérre, pontosabban a reptéri parkolóba, ahol az utazás idejére hagytuk négy-kerekünket. Útközben persze jöttek a szokásos kérdések. Hova megyünk?, Mit nézünk meg?, Messze van?, Mikor érünk oda?.... mi pedig próbáltunk a valóságnak megfelelően, de mégis kissé kitérő válaszokat adni, hogy  ameddig csak lehet őrizzük a varázst és meglepetés erejét. Azt hiszem nagyon ügyesek voltunk :-) Mert bár a parkolóban hatalmas matricákkal feldíszített autó várt minket, hogy kijussunk a reptérre, apa egy zseniális fogással kifogta a szelet a vitorlából: 

"Mennyi reklám van ezen az autón..."

És mivel a fapados járatok a régi reptérről indulnak, még ez is segítségünkre volt, hiszen ott még nem jártak a fiúk, így az épületből sok információt nem tudott következtetésként levonni. Amikor pedig megkérdezte ott a reptéren szembesülve a két kis kofferrel, hogy: 

"Színházba minek kell koffer?" - apa szintén zseniálisat alkotott: 

"Interkatív színház, a közönségnek is kell jelmezeket vinnie, hogy részt vehessen a darabban". Hát azt hiszem itt már nagyon súroltuk a határokat :-), de az estére való tekintettel még nem esett le a léc.

Bent a váróban már persze felismerte Domi is, hogy egy reptéren van, de valahogy ott hirtelen nem tudott mihez kezdeni az információval. Amikor pedig a check in-nél előkerültek az on-line beszállókártyák és beavattuk kis titkunkba, hogy akkor repülőzünk egyet Rómába, nem akarta elhinni.

"Az tuti, hogy nem repülünk. Az biztosan nem lehet. Az ki van zárva."  - és akkora kerek szemeket produkált hozzá, hogy majd meg ettem ott helyben.

A kötelező bejutási ceremónia után már elhinni látszott, hogy akkor most ő tényleg repülni fog, MÁSODSZOR, de hogy Rómába megyünk az megint hitetlenkedést, kerek szemeket eredményezett. Azt hiszem az ilyen pillanatokért érdemes élni. És persze a szokásos kérdések sem maradtak el: Meddig maradunk? Este jövünk vissza? Vasárnapig? És a kicsik? Dávid?... és még sorolhatnám a kérdéseit.

Amikor ekkora örömöt tudunk okozni bármelyik kincsünknek, az minden mást feledtet, és mindent megér.  Bevallom utólag kicsit sajnálom, hogy ott, akkor nem került elő a fényképezőgép, és nem készült emlék a csodálkozó, csillogó, majd boldog szeméről, mosolyáról....

Hát akkor induljon az ŐRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

 :-))))

2011.06.16.

Havazás... nyáron?

Annyi mindenről szeretnék írni, a címek itt sorakoznak sorban. De egyszerűen nem jutok egy pillanatnyi időre sem a géphez úgy, hogy összeszedjem a gondolataim és bekerüljenek a megjegyzések a helyükre :-) Na de igyekszem pótolni. Pedig annyi kalandban volt részünk és vár is ránk még jó pár...

Persze így az év végén nem is érünk rá unatkozni. Voltak évzárók, biziosztások, hatalmas kirándulások, világjáró kis utazások...

És van kettő, amit nem nekem kell lejegyeznem :-) Az egyik hatalmas feladat Dávidot várja, hiszen vele történtek életre szóló élmények, a másikat pedig Apa jegyzi majd, mert ő is különleges helyen járt.