Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - III. rész

Harmadik és egyben utolsó, de mégis teljesen egész napunkat a Vatikánra szántuk. Mivel repülőnk csak éjjel indult haza, ezért ezen a napon is ráértünk, nem kellett rohannunk, kényelmes túrázást, nézelődést terveztünk. Reggeli után kipihenten, újult erővel és jól lakottan indultunk neki felfedezni a Vatikán szépségeit.

A Szent Péter téren rengeteg ember (a teljes kerengőt, ami nem kicsi, kitöltötte a sor) állt sorban, ami bevallom elég ijesztő látvány volt, mivel a déli misét a pápa celebrálta. Ezért arra gondoltuk, megfordítjuk a programot, először megnézzük a múzeumokat, majd utána nézzük meg a bazilikát és másszuk meg a kupolát. Ekkor szembesültünk az első csalódásunkkal, a Vatikáni Múzeumok minden hét vasárnapján, kivéve a hónap utolsó vasárnapját zárva tartanak. Hát ez nem a hónap utolsó vasárnapja volt, így nem jutottunk be a hőn áhított Vatikáni Múzeumokba és a Sixtusi Kápolnába se. Kicsit elkedvetlenedve, de azért mégsem megtörve, beálltunk a sorba, hogy legalább a Bazilikát és a Kupolát, illetve az onnan elénk táruló csodás panorámát élvezhessük, vethessünk pár pillantást a csodás és nem látogatható Vatikáni kertekre.

Legnagyobb csodálatunkra alig fél órás sorban állás után, már a biztonsági kapukon belül találtuk magunkat. Szerencsére követtük az illemet és a kívánalmakat, és bár nyári hőség volt, de ott volt egy könnyű kardigán a vállamra, a ruhám pedig bár vékony volt, de a földet súrolta, a fiúkon pedig rövid ujjú póló és hosszú nadrág volt, hogy semmi ne gátolhassa bejutásunk. Komolyan betartják egyébként ezeket az előírásokat, és bár a biztonsági kapunk be lehet jutni fedetlen vállakkal és rövid nadrágban is, a belső kapunk már csak az mehet át, akin a megfelelő viselet van. 

Bent újabb sorban állás várt minket, meg kellett vásárolnunk a feljutást engedélyező jegyet a Bazilika kupolájába. De ez volt, az, amit a világ minden kincséért sem hagytunk volna ki, ha már eljuthattunk ebbe a hatalmas székesegyházba, ami kívülről is csodás, szemet gyönyörködtető látványosság. Magát a bazilikát jegy nélkül is meg lehet tekinteni. Választhattunk vagy a teljesen gyalogos feljutásra váltunk jegyet, vagy pedig egy darabig liftezünk és csak onnan másszuk meg gyalog a lehetetlennek tűnő magasságokat. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, lévén a teljesen gyalogos verzió 551 lépcsőfokot rejt magában, bár a lifttel történő feljutás után is még hátra marad a lépcsők java 320 lépcső formájában. 
A liftből kiszállva és egy kicsit lépcsőzve a kupola belsejét lehet megtekinteni innen fentről. Nem mondok valótlant, ha azt állítom, hogy lenyűgöző látvány. A falakon szebbnél szebb mozaik képek, végig a teljes kupola oldalán. Káprázatos és elképesztő művészi produktum. Egyszerűen ilyenkor csak ámulok és csodálom a régmúlt mestereit, hogy hogyan voltak képesek ekkora magasságokban ilyen csodákat alkotni. Már maga a mozaik is egy aprólékos tevékenység, átlátni készítés közben mi és hova kerüljön, de mindezt ilyen magasságokban.... A sok sok érdeklődő lent, misét hallgató hívő, apró kis hangyácskának tűnt lent a mélyben.

Visszatérve a lépcsőkhöz elkezdtük megmászni a ránk váró 300 lépcsőfokot. Domi olyan vígan ugrándozott, hogy én csak csodálkoztam. Érdekes volt már maga a lépcsőzés is, helyenként a szűk körlépcsőkkel, majd a ferde folyosókkal, ahol folyton azt éreztem, hogy én is mindjárt eldőlök, pedig csak a plafon és az oldalfal volt ferde, a talaj a lábunk alatt nem, mármint lépcsőztünk, de lépcsőlapok vízszintesek voltak oldalirányban. 
Kiérve a kilátóra csodás panoráma tárult elénk. Nem győztük inni a látványt, a szép és gondozott kert látványát, hogy elképesztő messzeségig el lehet látni, hogy fentről meg lehet találni a Colosseumot, a Palatinust, a Capitolium dombot, a Viktor Emanuelle emlékművet, mindent, amit csak szeretnénk. Ez a látvány megéri azt a sok száz lépcsőfokot. Aki csak teheti és tudja, annak ide fel kell jutnia. 

Lefelé nagyon merészen bevállaltuk, hogy gyalog megyünk, nem liftezünk. Hát helyenként elég veszedelmes volt, mert ezek a régi lépcsők igencsak csúszósak, még a rájuk ragasztott csúszásgátlók ellenére is. A lépcsőházban lefelé haladva számos kis ajtó, felettük táblákkal mit is rejtenek. 

 És egyszer csak elfogytak a lépcsők, beértünk a székesegyházba. Tátott száj, elképesztő magasságok, szebbnél szebb szobrok, oltárok, képek, freskók, fülkék.... Leírhatatlan az a sok remekmű, ami mind helyet kapott bent. Persze a legtöbb érdeklődőt Michelangelo Piéta-ja vonzza még a mai napig is. Bár a rongálás óta üvegfal takarja, megával ragadó a látvány. (Kevésbé illúziót romboló ez az üvegfal, mint a Louvre-ban lévő a Mona Lisa körül, ami valljuk be, sokat ront a látványon. Itt erről szó sincs). Mellette pedig ottt van II. János Pál síremléke. Bevallom, nekem valahogy még mindig ő a PÁPA. Most pedig, hogy nem is olyan régen avatták Boldoggá és mindenhonnan az ő fényképe tekint ránk akár hol is jártunk a városban, még inkább felelevenedik emlékeimben. Ilynekor mindig megemlékezem nagypapámról is, aki külsőre az ő szakasztott mása, akár testvérek is lehettek volna.

A Bazilikát elhagyva  Szent Péter tér monumentális látványa még mindig csodára késztetett minket és újabb fogadalomra. hogy legközelebb is visszatérünk ide, most már ismerve a múzeumok ide nyitva tartását is, hogy a Sixtusi kápolna is bekerüljön a látottak közé. 

 Gyalogosan vágtunk neki egy késői ebédhez vagy inkább korai vacsorához éttermet keresni. Majd begyűjtöttük a vásárfiákat kicsiknek nagyoknak, vetettünk még egy utolsó pillantást a Navonára, Pantheonra és a Trvei kútra. Domi kapott ismét egy óriás palacsintát és visszasétáltunk római tartózkodásunk egyik központi helyére a Piazza Veneziára, hogy búcsút vegyünk a várostól, de semmiképpen nem utoljára. 

Visszamentünk a szállásra, elköszöntünk Benitától, megköszöntük a kedves vendégszeretetet. Majd a már ismert autóval, fájó szívvel indultunk el a reptérre.

Arrive derchi a Rome....

2011.06.19.