Csodás reggelre ébredtünk, már ami az időjárást illette. Ugyanis az éjszakánk nem volt mindennapi. A kicsik ugyan a saját ágyukban indultak neki az éjnek, de Dávid bekuckózott a kanapéra, hogy ő is nézi a Nemzet Aranyát. Na ekkor jelent meg Domi. Na de nem akárhogyan... Hanem húzta-vonta a matracot(200x90cm) maga után, hogy nem ér, akkor ő is jön. Szóval ős is beköltözött hozzánk. Majd olyan fél kettő felé megjelentek ikreink is. És elkezdtek duplozni, hogy ők nem álmosak, és egyébként is... Szerencsére sikerült meggyőzni őket még az alvásról, na de persze, hogy nem a saját ágyukban, hanem a kanapé másik felén és a mi ágyunkban. Egy ágyban közel hatan, de legalábbis 4en és még két albérlővel.... :)Pihentünk, nagyon :-)
Na szóval, még mindig csodás reggelre ébredtünk, mert verőfényesen sütött a nap, és jött a szokásos mehetnékünk is, használjuk ezt a szép időt és a szünet utolsó napját. Bár lett volna mit tenni, mert Dávid hozta a formáját és még mindig a leckét írja, pedig igencsak 11 felé jár már az óra az éjszakában. Reggeli után mire sikerült mindenkit ruhába varázsolni, úgy fél tizenegy felé, már azt is tudtuk, hogy a Várba indulunk, közkívánatra.
Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk.
Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk.
Ezután pedig irány a napos oldal :) és az ágyuk.
Akkora hancúrt csaptak, hogy azt hittem, hogy itt ragadunk haza indulásig. A két legkisebb szedegette a faleveleket és azzal töltötték az ágyukat, a nagyok is partnerek voltak. Majd Domi talált egy katicát, amit perceken át vizsgáltak, mászattak ujjról ujjra egészen addig, míg leesett és nem találtuk. Voltak könnyek is, de szerencsére találtunk újabb kincseket még ott felejtett gesztenyék formájában.
Hamar elszaladt a délelőtt, olyannyira, hogy egy óra körül indultunk el lefelé a lépcsőkön Krisztina város felé. Olyan szép volt a lépcsősor a színes falevelekkel, hogy muszáj volt még itt is kattogtatni.
Mire hazaértünk a két legkisebb kellően kitikkadt, egy villámgyors ebéd után nem igazán kellett altatni egyiküket sem. Közben próbáltuk a szokásos leckeharcunk megvívni Dáviddal, több- kevesebb sikerrel. És akkor bekattant, hogy régen sütöttünk. Na jó, kb két napja bundás almát és sima vastag palcsit, kb 70-80 darabot, amiből mi ketten összesen nem ettünk 10-et, és nem maradt egy szál sem. Hiába, amit szeretnek... Szóval már rég óta kacérkodtam a gondolattal, hogy Criossant kéne sütni. Mi tagadás, imádom a francia péksütiket én is, de Dávid egyenesen oda van a Croissant-ért. Az én igazi kedvencem a Pain au Chocolat (ez sem várat már sokáig magára azt hiszem, mert ez nagyon jól sikerült) Keresgéltem a neten jobbról is és balról is, míg kikötöttem Limaránál. Tényleg tuti a recept. :-) Bár elsőre fél adagot csináltam csak, azt hiszem legközelebb nyugodtan mehet a rendes, mert kettőt csak úgy fű alatt tudtam megmenteni Dávidnak holnapra a suliba, annyira kérte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése