Gyerekszáj

Sétálni készültünk a Várban. Jó tudom, nem unjuk még? Nem. Annyira jó, hogy szabadon rohangálhatnak, közben elnyalnak egy Burgeres fagyit. Szóval...

Ülünk apu autójában és sétálni indultunk. Csak négyen voltunk, Domi és Oli itthon maradtak. Dávid a saját telefonján játszott, persze, hogy nem adta oda Patriknak. Apa megszánta a kicsit és odaadta neki az övét...

A mi okos telefonjaink nem mindig bírják a játékok iramát, most sem volt ez másképpen. Apa telefonja lefagyott.

- Apa... Inkább visszaadom a telefonod. Nagyon meleg. azt hiszem nincs túl jól....

:)

Nyári szünet

11 hét.

Az elején mindig végtelenül hosszúnak tűnik, mármint szülői szemmel... utána pedig annyira gyorsan elszalad...

Mint ezen a nyáron is. Szint még most ért véget az iskola, most voltak vizi túrázni a fiúk, alig érkezett haza az edzőtáborból Dominik. Már el is röpül a június és a július eleje is. Javában tervezzük az augusztusi szabadságot. Merre menjünk, mit mutassunk meg a világ csodáiból a fiúknak. És már mindjárt vége az augusztusnak is. Annyi minden történt, mindenről jó lenne megemlékezni itt a blogon is, de valahogy nem volt fontos a szoba, a számítógép, a blogolás. Fontosabbak a még együtt tölthető pillanatok, percek, órák, a még nem teljesült kérések teljesítése. Még pár napig itthon vagyok velük, de már el kell kezdeni a visszaszokást az éjszakákból a nappalok felé, a végtelen játéktól a kötelezettségek irányába. 

De még vár ránk másfél hét móka, kacagás, hogy frissen, újult erővel fogjunk neki az új tanévnek, az új feladatoknak, kihívásoknak mind a hatan.

Ha egy nap nem 24 órából állna...

Ha egy nap nem 24 órából állna,

-talán mindenkire annyi időm jutna, amennyit szeretnék,

-talán a lakásban is végére jutnék a tenni valóknak,

-talán a sok ötlet kicsit nagyobb hányadát meg tudnánk valósítani,

-talán a kedvelt tervezgetéseimre is jutna idő,

-talán többet tudnék olvasni,

-talán lehetne az erkélyen csücsülni egy pohár bor és gyertyaláng kíséretében,

-talán minden fontos teendő eszembe jutna időben,

-talán nem érezném, hogy valakit nem hallgattam meg kellő figyelemmel,

-talán jutna idő több fontos beszélgetésre,

-talán ....

-talán itt is több poszt születne meg végre.

De rohan az idő.

Rokonlátogatás

A tervezett rokonlátogatás (mármint hozzánk érkeztek volna rokonok) sértődés miatt elmaradt. 

Megpróbálhatnám elmagyarázni,de igazából én sem értem. Mert nálunk az a szokás, hogy ha egyszer azt mondtuk, hogy várunk valakit nálunk szeretettel, akkor azt akkor is tartjuk, ha nem írjuk le ezt minden nap és nem "comfirm"-áljuk vissza a repülőjegyeket több százszor. Így bár szeretettel vártuk az érkezőket, ők köszönték szépen és nem jöttek. 

5.

2009. május 15. Patrik 16:44 2400g 49 cm Olivér 16:47 2550g 49 cm

Szinte ma történt (a többiekéhez képest tényleg ;)), hogy végre a karunkba foghattuk a legkisebbeket. Mindjárt egyszerre kettőt. Egészségesek mint a makk ;) Elképesztő, hogy elfértek a pocakomban, hogy bár ketten voltak, de mégsem egészen pirinyók (még Patrik is csak 30 g-mal maradt el Domitól, Oli pedig még túl is szárnyalta). A súlyuk azóta megfordult és Patrik majdnem két kg-mal nehezebb "öccsénél".

Az eltelt öt évet igencsak nehéz szavakba önteni, talán beszédesebbek a fényképek ;)

2009.05.15.

2010.

2011.

2012.

2013.

2014.

Persze a szülinap sem maradhatott el ;) Ünnepeltünk, énekeltünk, tortáztunk, volt ajándék és LEGO ;) és pókemberes ;) és nagyon élvezték ;)

Dávid 15.

Kicsit több, mint 15 évvel ezelőtt egy szép hétfő este (már a kórházban voltam, és a CTG után pont azt mondták az orvosok, hogy itt ma még nem fog történni semmi) nagyjából a látogatási idő után kilenc óra tájékában kísértem ki Tomit a lifthez, amikor elfolyt a magzatvíz. A nővérkék szerint apa még simán hazamehetett volna aludni is akár reggelig, de én megfenyegettem, hogy ha nem jön vissza bajok lesznek. Röpke óra alatt megjárta az utat, magához vette a fényképezőgépet, a szülőszobai felszerelést. Mire visszaért, már a doktor bácsink is velünk volt. Annyira gyorsan történt minden, hogy éjfél előtt öt perccel már a karunkban volt Dávid. 3270g és 56 cm. Most pedig elmúlt 15. Ez a pár év is villámgyorsan eltelt. Ahogyan emlékszem az első pillanatokra is, úgy emlékszem minden kis mérföldkövére. Az első lépésekre, az első fogacskára, az első szavakra, ölelésekre, az első testvéri találkozására Domival, az első ovis napra, az első napra az iskolában, az ikrek érkezésére és még hosszasan tudnám sorolni. ;)

Hogy miből lesz a cserebogár?

Most biztosan majd jól kikapok, mert nem szereti, ha fénykép kerül fel róla, de hát vannak pillanatok, amiket muszáj megmutatni és majd egyszer talán ő is szívesen megnézi ;)

Isten éltessen Dávid ;)

Volt egyszer egy 12. születésnapi buli

Ha már volt születésnap, akkor egy igazi fiús buli is járt hozzá. Nem is akármilyen. Jól bevált már korábban, hogy bowlingos partit tartottunk a fiúknak. Most sem tettünk másképp, csak a létszám duzzadt kicsit nagyobbra a korábbinál, így három pályán játszottak a lurkók. A parti érdekességét pedig az adta, hogy két helyről is érkeztek a vendégek, mert természetesen nem maradhattak ki az osztálytársak és persze a floorball csapat tagjai sem a meghívottak köréből. Mégis, mintha mindenki ismert volna mindenkit hangulat alakult ki rövid idő alatt. Domi három pályán játszott egyszerre, hogy minden csapattal együtt ünnepelhessen. Idén csent ötletként pedig kipróbáltuk milyen az, ha nem sok apróbb meglepetést kap az ünnepelt, hanem az összes meghívottól egyetlen közös ajándékot kap, ami akkor éppen szívének vágya. Azt hiszem nálunk is sikert aratott ez az ötlet ;)

És hogy milyen is volt a buli? Beszéljenek a fényképek ;)

Dominik 12.

Most történt, hogy a 32 héten egy éjszaka arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Rohantunk a kórházba. Rohant a doktor bácsink is. Végig aggódtam az éjszakát, a délelőttöt és a délutánit is, mire 2002. április 26-án 15:25-kor megszületett a világ egyik legstrammabb kisfia alig 2430 g-mal és aprócska 49 cm-rel, de tökéletes Apgar értékekkel. Elmondhatatlan öröm volt a karunkban tartani, tudni, hogy egészséges. A világ legjobb kisbabája volt. Mosolygott, evett és aludt. Ahogy cseperedett megmaradt az örök mosolya. Hihetetlen, hogy már 12 éves. Gimnazista. Maximalista hajlamaimat mintha örökölte volna ;) Dobol, immáron két éve. Mi más is lehetett volna az ajándék, mint egy dobfelszerelés.

Boldog Születésnapot Domi!

Mosolyogj mindig, mert mosolyog mosolyt szül.

Egy mosollyal mindenkit boldoggá teszel.

Pótolni valók....

Elég hosszas a listám ;)

Volt 

- Domi 12 éves lett

- Anyák napja

- Kicsik 5 évesek lettek

- Floorball bajnoki meccs a bronzéremért

- Gyermeknap

- Fertőtó kerülő bicajtúra a nagyobbaknak

- Erdei iskola és osztálykirándulás

- Nevtan történetek

- Dominik születésnapi buli

- Hosszú hétvégék

ami jön:

- Dávid születésnap 15 :)

- Dávid születésnapi buli

- Folytatódnak a nevtan történetek

- sportolás

- iskolai gondok- problémák- sikerek - mit tegyek (tegyünk)

- Vízitúrák

- Edzőtábor

- Rokonlátogatás

Lenne mit írnom bőven... most már csak az időpontot kellene megtalálnom hozzá...

Igyekszem....

4 - leckeharc küldetés :)

Ez a legkegyetlenebb.

Már lassan mindent bevetettünk, motiváció pozitív, majd utána negatív, majd egyebek. Eredmény? Egyenlőre kiütéssel győznek a leckék. Miért? Na nem azért, mert annyira, de annyira sok lenne. Inkább a sokan vagyunk. Na nem mi szülők, hanem a gyerekek. Valamilyen változás kellene, de még nem találtuk meg a helyes utat. Adva vannak a kicsik. Ikrek, ráadásul eleven, időzített bombák. Adott egy nagy kamasz és egy középső, aki sok mindent elkezdett másolni. Na ez a káosz.

És ennek is két fajtája létezik.U.m.a hétköznapi elég durva és hétvégi brutál, ami ráadásul folytatásos, véget nem érő.

Segítséééééééééééééééééég....

ui: régről maradt tartozásom volt ez a bejegyzés... sajnos nem vált idejét múlttá :(

Húsvét ...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket :)

Mit lehet tenni Húsvétkor egy olyan családban, ahol anyán kívül csupa csupa pasi él? Hát nincs klasszikus készülődés a szó szoros értelmében, de azért mégsem maradnak el a készülődés pillanatai teljesen. A kamasztól a legkisebbekig, a felnőttől a gyerekekig mindenki szeret mókázni. Nem volt ez nálunk sem másként tegnap. Tojást festettünk. Hatosban ;)

Megjegyzés:

Vannak olyan tojásfestők a családban, akik mostanában nem szeretnék, ha fényképet osztanák meg róluk :( 

A hasát viszont majdnem mindenki szereti :) Így készültek a finomságok is. Egy kis sonka, egy kis töltött tojás és mindenki örömére friss, finom házi kalács... 

Persze a nyúl is járt nálunk....

Állandó családtagunk Foxi...

... és a sok finomság....

Kamaszkor

Jól fogunk állni belőle... :) 4 fiú... Még csak egy kamasz úgy igazán, de néha már így is lehet hajat tépni. Szeretem Vekerdy Tamás megfogalmazását: "A kamasz: átépítés miatt átmenetileg zárva " Gyakran jut mostanában eszembe és sokszor segít. Amikor eszembe jut, el tudok számolni háromig, nem ordítom le a fejét, hanem elszámolok háromig és mosolygok egy jót. Sokszor olvasgatom.  Igyekszünk nem nevelni, nem tiltani, hanem példát mutatni, mert eddig azért visszaköszönt ez a módszerünk. Bízunk benne, hogy ha érzi, mondjuk neki, hogy bízzon bennünk, hozzánk fordulhat bizalommal, akkor bár lázad, látszólag ellenáll nekünk és tiltakozik minden ellen, de nem fogja magával ragadni a külső környezet negatív hatása. Gondolom, hogy neki sem könnyű. Gondolom? Nem. Azt hiszem tudom. Persze nem mindig működik, mert vannak kritikus esetek. Hogy mi lesz így? Nem tudom. 
Addig is segítendő magamon, ma leküldtem őket futni. 2x3 km. Azóta nem marakodnak (annyit) :)

Sportoljon a gyerek?

Azt hiszem talán három éves lehetett Dávid, amikor levittük az uszodába... Itt kezdődött minden. Azt hiszem nem csak azért, mert sportolni egészséges, vagy mert úszni hasznos. Sok sok élményt, érzést ad a sport, ami fontos a mindennapi teljesítményekhez. Azóta eltelt jó pár év. Mindketten (mármint a nagyok) remekül megtanultak úszni, de az úszás valahogyan nem az ő sportjuk lett. De mivel fiúk voltak és enyhén szólva túltengő energiakészletekkel rendelkeztek, egyértelmű volt, hogy a mozgásnak, rendszeres sportnak meg kell maradnia az életükben. Dávidnál (talán harmadikos lehetett) gondoltuk, ha már tud úszni, mi lenne, ha vízilabdázna... Azt hiszem talán két hónapig próbálkoztunk? De mivel vagy fázott, vagy a hasa fájt, vagy ki tudja  milyen egyéb kibúvó lehetőségeket keresett elkezdtünk keresgélni.... Ekkor került a látótérbe a kajak-kenu... Akkor és ott jó választás volt. Sokáig szerették. A kedvvel csináljuk hozzáállás mellett pedig voltak egyéb, nem elhanyagolható előnyei is, mint például a rendszeres erőnléti edzések: futás, fekvőtámasz, hasizom, húzódzkodás, hat edzési lehetőség hetente... illetve egy igencsak nem elhanyagolható szempont: levegőn voltak sokat. Domi focizott, már kicsi óvodás kora óta. Amikor iskolás lett és sporttagozatos, valahogy úgy alakult, hogy a foci szép lassan elmaradt (legalábbis a külön foci), de a sport mindennapos maradt a heti 3 úszással, napi tornaórákkal, sulis focival. Nyaranta vágyakozva nézte milyen jó Dávidnak, szép helyen, "hajókázik" szinte egész nyáron. Végre betöltöttük a kilencet, lemehetett ő is edzeni. Már ketten ültek hajóban. Teltek az évek, a kenuból kajak lett és valami megváltozott.

Persze sok minden megváltozott, hiszen iskolát váltottak. Általános iskola helyett gimnázium. Más tanárok, más barátok, más követelmények, több lecke, nagyobb kihívások. De nem ez volt a fő gond. Hárítottak. Az okot azóta sem tudjuk. De Domi talán szeptemberben, Dávid pedig november elején a Nagyhideg hegy futáson volt utoljára edzésen. 

Az edzések kimaradása nem oldotta meg a tanulási gondokat, nem lettek jobbak a jegyek, viszont mi több ősz hajszálat növesztettünk és egyre nehezebb volt kezelni a bennük felgyülemlett feszültségeket, felesleges energiákat. 

Januárra megszületett az elhatározás. Keresés indult. Domi már rég óta mondogatta, hogy floorball-ozni szeretne. Így történt, hogy január végén végre sikerült eljutnunk egy próbaedzésre. Kerestünk, és mindenképpen olyat, ahová egyedül is el tud jutni, nem órákat kell utazni, és emellett színvonalas edzést kap. Azt hiszem ügyes volt, mert szerződést ajánlottak neki és már két hét múlva csapatmeccsen játszott (hazai bajnokság). Nyáron megy Prágába a nemzetközi versenyre. Szereti. Nem fogy el minden szabad energiája, hiszen nincs hat edzés hetente, csak kettő (egyre a dobolás miatt nem tud menni ebben a szezonban, jövőre talán sikerül úgy alakítani, hogy mindhárom edzésre le tudjon járni). De szereti. Megy. Magától. Ha nem engedném fájna ;)

Dávid már nehezebb dió volt, hiszen nem volt elképzelés, nem volt vágy, még talán azt is mondhatnám igény sem a mozgásra. Azért nem adtuk fel. Kerestem, kutattam, beszélgettem. Már nem is tudom mi volt a kiinduló pont, de végül a víváshoz keveredtünk. Nem mondtunk neki semmit. Jó ennek azért több oka is volt. Egyrészt nem szerettem/tük volna, ha külső befolyásolás (ebben anyukám például nagy mester) hatására úgy alakulna ki egy véleménye, hogy még nem is látta, próbálta.  Másrészt a meg kell mozdulni felé tanúsított kamaszos hozzáállás megkerülése végett is csak azon a bizonyos napon mondtuk meg neki délután, hogy akkor hol is találkozzunk munka és iskola után. Dávid esetében is szempont volt a helyszín is a színvonal mellett. Így jutottunk az UTE vívócsarnokába egy szerda délután. A szakosztályvezetővel találkoztunk, aki nem velünk, hanem Dáviddal beszélgetett. Megnézték a vívótermet, megismerkedett röviden a szakosztályokkal, vívásnemet választotta. Kard. Azóta lelkesen jár. Szereti. Neki öt edzési lehetősége lenne hetente, egyenlőre 3 alkalommal jut le. De ha a tanulásban kicsit jobban odatenné magát, ez simán lehetne öt. Alakul a felszerelés is... 

Azt hiszem sportoljon csak a gyerek :) A közösségi élményeken túl sikerélményeket okoz, eltűnik a stressz, és mellette tanulnak sok más minden hasznosat. Csapatszellemet, szocializálódnak, koncentrációt, gondolkodást. 

És ősszel hajrá... indul a kicsik sportolása is, ha a logisztika nem esküszik össze ellenünk. Na mivel? Hát persze, hogy az úszással :)

Mi a baj....

Mi a baj? Mivel? Konkrétan? Velem.

Képtelen vagyok helyreállítani a logisztikát így év közben. Káosz, halmozott feladatok, felborult rendszer, ennek következménye az időhiány. Hiányzik a blogom. De nem jutok hozzá. Pedig a posztok ott vannak fejben, csak éppen nem jutok oda, hogy le is írjam őket. Pedig lenne mit. Hiszen zajlik az élet, elképesztően sok változással. Mérföldkövekkel. 

Nem adom fel.

Ünnepek

Voltak.

Advent. Annyira szeretem, és most nagyon elrohant. Alig maradt időnk a várakozásra, a készülődésre, a gyertyákra, fényekre, pepecselésekre. Szerencsére volt a tarsolyban adventi naptár, ami idén is sikert aratott, sültek a sütemények, csak lassabban. 

 

Az ajándékok várták a rejtekhelyeken, hogy eljöjjön az éj, amikor különleges, személyre szabott csomagolást kapnak egy-egy kis üzenettel leendő tulajdonosa számára. Hát a kicsike üzenetek idén elmaradtak, ahogy az éjszakai csomagolás is áttolódott a nagy nap délutánjára. Jelentem kidőlt a Jézuska.... Szombaton még munka, vasárnap már nagytakarítás, ami átcsúszott a hétfőbe. Mi történt velünk, hogy még nem áll a karácsonyfa? Mi lesz így? Hogyan lesz kész a vacsoránk? A beigli már nem fér bele...
Azért persze, hogy állt a Karácsonyfa, ámultak a kicsik mekkora, mennyi fény szikrázik rajta és persze a csíkosba csomagolt meglepetések izgatták fantáziájukat. 

Azért lett süti is: hókifli, mákos beigli, karácsonyi mintás palacsinta, habcsók.... Felkerültek a dekorációk.

Bulik.
Domi előszilveszterezett barátokkal, ott alvós buliban. Fergeteges volt, nem aludtak reggelig. Volt éjszakai foci a kertben, x-boxos kockulás és persze játék - játék - játék...
Még alig értünk haza, mikor érkezett a következő meghívás, immár Szilveszterre :)
Névnapoztunk. Készült rá fatörzs torta. És persze teljesült a névnapos kívánsága is.

Roham léptekben véget ért a szünet, hogy újra nekiinduljunk a leckéknek, iskolának, tanulásnak, munkának.
Mégis csodás két hetünk volt itthon sok-sok sétával, mókával, játékkal, haverokkal.