Dominik 12.

Most történt, hogy a 32 héten egy éjszaka arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Rohantunk a kórházba. Rohant a doktor bácsink is. Végig aggódtam az éjszakát, a délelőttöt és a délutánit is, mire 2002. április 26-án 15:25-kor megszületett a világ egyik legstrammabb kisfia alig 2430 g-mal és aprócska 49 cm-rel, de tökéletes Apgar értékekkel. Elmondhatatlan öröm volt a karunkban tartani, tudni, hogy egészséges. A világ legjobb kisbabája volt. Mosolygott, evett és aludt. Ahogy cseperedett megmaradt az örök mosolya. Hihetetlen, hogy már 12 éves. Gimnazista. Maximalista hajlamaimat mintha örökölte volna ;) Dobol, immáron két éve. Mi más is lehetett volna az ajándék, mint egy dobfelszerelés.

Boldog Születésnapot Domi!

Mosolyogj mindig, mert mosolyog mosolyt szül.

Egy mosollyal mindenkit boldoggá teszel.

Pótolni valók....

Elég hosszas a listám ;)

Volt 

- Domi 12 éves lett

- Anyák napja

- Kicsik 5 évesek lettek

- Floorball bajnoki meccs a bronzéremért

- Gyermeknap

- Fertőtó kerülő bicajtúra a nagyobbaknak

- Erdei iskola és osztálykirándulás

- Nevtan történetek

- Dominik születésnapi buli

- Hosszú hétvégék

ami jön:

- Dávid születésnap 15 :)

- Dávid születésnapi buli

- Folytatódnak a nevtan történetek

- sportolás

- iskolai gondok- problémák- sikerek - mit tegyek (tegyünk)

- Vízitúrák

- Edzőtábor

- Rokonlátogatás

Lenne mit írnom bőven... most már csak az időpontot kellene megtalálnom hozzá...

Igyekszem....

4 - leckeharc küldetés :)

Ez a legkegyetlenebb.

Már lassan mindent bevetettünk, motiváció pozitív, majd utána negatív, majd egyebek. Eredmény? Egyenlőre kiütéssel győznek a leckék. Miért? Na nem azért, mert annyira, de annyira sok lenne. Inkább a sokan vagyunk. Na nem mi szülők, hanem a gyerekek. Valamilyen változás kellene, de még nem találtuk meg a helyes utat. Adva vannak a kicsik. Ikrek, ráadásul eleven, időzített bombák. Adott egy nagy kamasz és egy középső, aki sok mindent elkezdett másolni. Na ez a káosz.

És ennek is két fajtája létezik.U.m.a hétköznapi elég durva és hétvégi brutál, ami ráadásul folytatásos, véget nem érő.

Segítséééééééééééééééééég....

ui: régről maradt tartozásom volt ez a bejegyzés... sajnos nem vált idejét múlttá :(

Húsvét ...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket :)

Mit lehet tenni Húsvétkor egy olyan családban, ahol anyán kívül csupa csupa pasi él? Hát nincs klasszikus készülődés a szó szoros értelmében, de azért mégsem maradnak el a készülődés pillanatai teljesen. A kamasztól a legkisebbekig, a felnőttől a gyerekekig mindenki szeret mókázni. Nem volt ez nálunk sem másként tegnap. Tojást festettünk. Hatosban ;)

Megjegyzés:

Vannak olyan tojásfestők a családban, akik mostanában nem szeretnék, ha fényképet osztanák meg róluk :( 

A hasát viszont majdnem mindenki szereti :) Így készültek a finomságok is. Egy kis sonka, egy kis töltött tojás és mindenki örömére friss, finom házi kalács... 

Persze a nyúl is járt nálunk....

Állandó családtagunk Foxi...

... és a sok finomság....

Kamaszkor

Jól fogunk állni belőle... :) 4 fiú... Még csak egy kamasz úgy igazán, de néha már így is lehet hajat tépni. Szeretem Vekerdy Tamás megfogalmazását: "A kamasz: átépítés miatt átmenetileg zárva " Gyakran jut mostanában eszembe és sokszor segít. Amikor eszembe jut, el tudok számolni háromig, nem ordítom le a fejét, hanem elszámolok háromig és mosolygok egy jót. Sokszor olvasgatom.  Igyekszünk nem nevelni, nem tiltani, hanem példát mutatni, mert eddig azért visszaköszönt ez a módszerünk. Bízunk benne, hogy ha érzi, mondjuk neki, hogy bízzon bennünk, hozzánk fordulhat bizalommal, akkor bár lázad, látszólag ellenáll nekünk és tiltakozik minden ellen, de nem fogja magával ragadni a külső környezet negatív hatása. Gondolom, hogy neki sem könnyű. Gondolom? Nem. Azt hiszem tudom. Persze nem mindig működik, mert vannak kritikus esetek. Hogy mi lesz így? Nem tudom. 
Addig is segítendő magamon, ma leküldtem őket futni. 2x3 km. Azóta nem marakodnak (annyit) :)

Sportoljon a gyerek?

Azt hiszem talán három éves lehetett Dávid, amikor levittük az uszodába... Itt kezdődött minden. Azt hiszem nem csak azért, mert sportolni egészséges, vagy mert úszni hasznos. Sok sok élményt, érzést ad a sport, ami fontos a mindennapi teljesítményekhez. Azóta eltelt jó pár év. Mindketten (mármint a nagyok) remekül megtanultak úszni, de az úszás valahogyan nem az ő sportjuk lett. De mivel fiúk voltak és enyhén szólva túltengő energiakészletekkel rendelkeztek, egyértelmű volt, hogy a mozgásnak, rendszeres sportnak meg kell maradnia az életükben. Dávidnál (talán harmadikos lehetett) gondoltuk, ha már tud úszni, mi lenne, ha vízilabdázna... Azt hiszem talán két hónapig próbálkoztunk? De mivel vagy fázott, vagy a hasa fájt, vagy ki tudja  milyen egyéb kibúvó lehetőségeket keresett elkezdtünk keresgélni.... Ekkor került a látótérbe a kajak-kenu... Akkor és ott jó választás volt. Sokáig szerették. A kedvvel csináljuk hozzáállás mellett pedig voltak egyéb, nem elhanyagolható előnyei is, mint például a rendszeres erőnléti edzések: futás, fekvőtámasz, hasizom, húzódzkodás, hat edzési lehetőség hetente... illetve egy igencsak nem elhanyagolható szempont: levegőn voltak sokat. Domi focizott, már kicsi óvodás kora óta. Amikor iskolás lett és sporttagozatos, valahogy úgy alakult, hogy a foci szép lassan elmaradt (legalábbis a külön foci), de a sport mindennapos maradt a heti 3 úszással, napi tornaórákkal, sulis focival. Nyaranta vágyakozva nézte milyen jó Dávidnak, szép helyen, "hajókázik" szinte egész nyáron. Végre betöltöttük a kilencet, lemehetett ő is edzeni. Már ketten ültek hajóban. Teltek az évek, a kenuból kajak lett és valami megváltozott.

Persze sok minden megváltozott, hiszen iskolát váltottak. Általános iskola helyett gimnázium. Más tanárok, más barátok, más követelmények, több lecke, nagyobb kihívások. De nem ez volt a fő gond. Hárítottak. Az okot azóta sem tudjuk. De Domi talán szeptemberben, Dávid pedig november elején a Nagyhideg hegy futáson volt utoljára edzésen. 

Az edzések kimaradása nem oldotta meg a tanulási gondokat, nem lettek jobbak a jegyek, viszont mi több ősz hajszálat növesztettünk és egyre nehezebb volt kezelni a bennük felgyülemlett feszültségeket, felesleges energiákat. 

Januárra megszületett az elhatározás. Keresés indult. Domi már rég óta mondogatta, hogy floorball-ozni szeretne. Így történt, hogy január végén végre sikerült eljutnunk egy próbaedzésre. Kerestünk, és mindenképpen olyat, ahová egyedül is el tud jutni, nem órákat kell utazni, és emellett színvonalas edzést kap. Azt hiszem ügyes volt, mert szerződést ajánlottak neki és már két hét múlva csapatmeccsen játszott (hazai bajnokság). Nyáron megy Prágába a nemzetközi versenyre. Szereti. Nem fogy el minden szabad energiája, hiszen nincs hat edzés hetente, csak kettő (egyre a dobolás miatt nem tud menni ebben a szezonban, jövőre talán sikerül úgy alakítani, hogy mindhárom edzésre le tudjon járni). De szereti. Megy. Magától. Ha nem engedném fájna ;)

Dávid már nehezebb dió volt, hiszen nem volt elképzelés, nem volt vágy, még talán azt is mondhatnám igény sem a mozgásra. Azért nem adtuk fel. Kerestem, kutattam, beszélgettem. Már nem is tudom mi volt a kiinduló pont, de végül a víváshoz keveredtünk. Nem mondtunk neki semmit. Jó ennek azért több oka is volt. Egyrészt nem szerettem/tük volna, ha külső befolyásolás (ebben anyukám például nagy mester) hatására úgy alakulna ki egy véleménye, hogy még nem is látta, próbálta.  Másrészt a meg kell mozdulni felé tanúsított kamaszos hozzáállás megkerülése végett is csak azon a bizonyos napon mondtuk meg neki délután, hogy akkor hol is találkozzunk munka és iskola után. Dávid esetében is szempont volt a helyszín is a színvonal mellett. Így jutottunk az UTE vívócsarnokába egy szerda délután. A szakosztályvezetővel találkoztunk, aki nem velünk, hanem Dáviddal beszélgetett. Megnézték a vívótermet, megismerkedett röviden a szakosztályokkal, vívásnemet választotta. Kard. Azóta lelkesen jár. Szereti. Neki öt edzési lehetősége lenne hetente, egyenlőre 3 alkalommal jut le. De ha a tanulásban kicsit jobban odatenné magát, ez simán lehetne öt. Alakul a felszerelés is... 

Azt hiszem sportoljon csak a gyerek :) A közösségi élményeken túl sikerélményeket okoz, eltűnik a stressz, és mellette tanulnak sok más minden hasznosat. Csapatszellemet, szocializálódnak, koncentrációt, gondolkodást. 

És ősszel hajrá... indul a kicsik sportolása is, ha a logisztika nem esküszik össze ellenünk. Na mivel? Hát persze, hogy az úszással :)

Mi a baj....

Mi a baj? Mivel? Konkrétan? Velem.

Képtelen vagyok helyreállítani a logisztikát így év közben. Káosz, halmozott feladatok, felborult rendszer, ennek következménye az időhiány. Hiányzik a blogom. De nem jutok hozzá. Pedig a posztok ott vannak fejben, csak éppen nem jutok oda, hogy le is írjam őket. Pedig lenne mit. Hiszen zajlik az élet, elképesztően sok változással. Mérföldkövekkel. 

Nem adom fel.

Ünnepek

Voltak.

Advent. Annyira szeretem, és most nagyon elrohant. Alig maradt időnk a várakozásra, a készülődésre, a gyertyákra, fényekre, pepecselésekre. Szerencsére volt a tarsolyban adventi naptár, ami idén is sikert aratott, sültek a sütemények, csak lassabban. 

 

Az ajándékok várták a rejtekhelyeken, hogy eljöjjön az éj, amikor különleges, személyre szabott csomagolást kapnak egy-egy kis üzenettel leendő tulajdonosa számára. Hát a kicsike üzenetek idén elmaradtak, ahogy az éjszakai csomagolás is áttolódott a nagy nap délutánjára. Jelentem kidőlt a Jézuska.... Szombaton még munka, vasárnap már nagytakarítás, ami átcsúszott a hétfőbe. Mi történt velünk, hogy még nem áll a karácsonyfa? Mi lesz így? Hogyan lesz kész a vacsoránk? A beigli már nem fér bele...
Azért persze, hogy állt a Karácsonyfa, ámultak a kicsik mekkora, mennyi fény szikrázik rajta és persze a csíkosba csomagolt meglepetések izgatták fantáziájukat. 

Azért lett süti is: hókifli, mákos beigli, karácsonyi mintás palacsinta, habcsók.... Felkerültek a dekorációk.

Bulik.
Domi előszilveszterezett barátokkal, ott alvós buliban. Fergeteges volt, nem aludtak reggelig. Volt éjszakai foci a kertben, x-boxos kockulás és persze játék - játék - játék...
Még alig értünk haza, mikor érkezett a következő meghívás, immár Szilveszterre :)
Névnapoztunk. Készült rá fatörzs torta. És persze teljesült a névnapos kívánsága is.

Roham léptekben véget ért a szünet, hogy újra nekiinduljunk a leckéknek, iskolának, tanulásnak, munkának.
Mégis csodás két hetünk volt itthon sok-sok sétával, mókával, játékkal, haverokkal.

Elmaradások...

Ahogyan elrohant Advent, majd az Ünnepek, úgy rohan most a január is. Annyi írni valóm lenne, annyi gondolat motoszkál a fejemben, de nehezen születnek a bejegyzések. Van, ahol egyszerűen csak az idő hiánya az ok, máskor pedig a dilemma az oka az írás hiányának. Van amikor nem tudom megtehetem-e, hogy írok, máskor pedig nagyon nehéz szavakba önteni a gondolatokat.

Azért igyekszem....

Családi mozizás

Régen voltunk hatosban moziban, talán még a nyári szünetben. De a szünetben ez kötelező :)

Most egy vidám Disney filmre esett a választás és nem bántuk meg. Elsa, Anna, Sven, Kristoff és természetesen a nagy kedvenc Olaf a hóember mindenki szívébe belopta magát....

Bálintnál :)

Aki ismer, tudja, hogy mániám a sok-sok fénykép. Na persze nem annyira rólam, inkább a gyerekekről, a helyekről, ahol jártunk, járunk, a programjainkról, hogy maradjanak beszédes-képes emlékek. Így nem meglepő az sem, hogy ellátogattunk Bálinthoz  :) Nem tudok csalódni a készült műremekekben. És hogyan lehetséges, hogy mégis csak most mutatom meg a remekműveket? Hát az egy dolog, hogy ez volt az één ajándékom, de a fényképek a nagyszülőknek készültek ajándékban.

 

X-mas

 

Boldog Karácsonyt kívánunk :)

Advent

Advent.

Már számoljuk visszafelé a napokat egy jó ideje. De azért ennyi fiúval mégiscsak más a várakozás időszaka, mint lányokkal. Ők számolnak, listát írnak, várják a fényeket az ablakba, de a sütögetés, koszorúkészítés nem hozza túl nagy lázba őket. Pontosabban a nagyobbakat. A kicsik élvezik a tésztagyúrást, a díszítést, bár inkább nyalakodnak ők is, mint díszítenek. Persze ha már elkészültek a finomságok, akkor mindenki lelkes látogatója a konyhának.

Még a sütögetés ideje nem érkezett el nálunk, de a fények elkerültek a gyerekszobák ablakaiba a nagyon kedvelt rénszarvasokkal.

Fejtörés

Dél körül csöng a telefonom. A hívó fél Dávid. Felveszem és a szokásos szia Muki, mi újság ? kérdéssel kezdem. Majd a válasz már nem a szokásos volt.

Nem kell aggódni, xy tanárnő vagyok, Dávid megütötte a fejét. Elláttuk a sebet, jól van, de a biztonság kedvéért elküldjük a szomszédos rendelőben xy osztálytársával. 

Dávid elmesélte, hogy igazából nem fáj a feje, de nekiesett a tűzcsapnak. Majd ha odaérnek az orvoshoz hív.

Azért kiderült, hogy egy kis karcolásnál nagyobb a baj. Csöng a telefonom, és elkezdhetem hallgatni a litániát. 

- Anya, ide kell gyere.

- Miért? Mi a baj?

- Azt mondja az orvos, hogy össze kell varrni, de én nem szeretném és ezt alá kell írnod.

- Dávid, Ne szórakozz velem légy szíves, ha össze kell varrni, akkor azt össze kell varrni. 

- De én nem szeretném.

- Dávid ez nem szeretném kérdése, hanem muszáj. Légy szíves add nekem a doktor bácsit.

Milyen könnyű ezt több km távolságból megoldani. És bár aput értesítettem, hogy menjen el Dávidért, hiszen hamarabb odaér, mint én gyalog a városon át, azért megharcolni az észérveket telefonon át, nem volt könnyű.

- Jó napot kívánok, Dávid édesanyja vagyok, és természetesen, ha össze kell varrni, akkor szeretnénk, ha ez megtörténne.

- Amíg a fiú nem egyezik bele, addig nem varrhatjuk össze, de ebben az esetben bevitethetjük mentővel a sebészeti ügyeletre.

- Dávid bele fog egyezni, ebben biztos vagyok.

- Dávid, ha nem szeretnél kórházban kikötni és esetlegesen ott éjszakázni, akkor most mond szépen, hangosan a doktor bácsinak, hogy Doktor úr, beleegyezem, hogy összevarrja a fejsérülésem.

- Jóóóóóóóóóó. Beleegyezem, hogy össze legyen varrva....

(Azért egy-két érdekes pontja van a történetnek. Bár tudom, hogy kevés a tanár, de azért megnyugtatóbb lett volna számomra, ha egy felnőtt is elkíséri a fiúkat. Amin viszont meglepődtem, hogy ha egy kiskorú nem egyezik bele, akkor az orvos gondolkodás nélkül nem csinál semmit. Semmit alatt konkrétan azt értem, hogy addig még röntgen sem készült a kobakjáról. Márpedig, ha varrni kellett, akkor azért nem egy karcolásról beszélünk.)

Azóta túl vagyunk jó pár kötözésen, kiderült, hogy kb. két-három cm-es a seb, enyhe zúzódással. Szerencsére a röntgen rendben találtatott és a neurológus sem talált semmi eltérést. Apu is odaért időben, hogy ne két gyerek intézzen mindent. Nem fájt a feje és nem szédült, nem volt hányinger. Remélhetőleg jövő kedden már a varratszedésen is túl leszünk.

Kamaszok vagy csak fiúk?

Szeszélyesek, mint az áprilisi időjárás. A végletek között jár a hangulatuk. Immáron kettőnek a négyből. Ketten kamaszok?

Rendetlenek. (Mondjuk Domi még elviselhetően, és alapvetően megtalálja az általa szét hagyott halmokban, amire szüksége van. Kivétel, ha Dávid összekeverte a sajátjával és elrakta.) 

Most éppen rend van náluk, mert a szokásos hétvégi rendrakás után mindkettőjük dolgai a helyükre kerültek, de amint szerét ejtik és bevonulnak a szobába, nem kell fél óra és máris feje tetején áll minden. És ilyenkor jönnek a telefonok. Mint például tegnap délután. Hol van a rövid futónadrágom? az oldaltáskám? az angol szavaim? a futócipőm? és még hosszasan sorolhatnám.

Egyszer a fejüket fogják elveszíteni. Nem is tudom, hogyan tudnak ennyire szétszórtak lenni. 

- Anya, valahogy eltűnt a fejemről a sapkám....

Ki hallott már ilyet? Most vagy nem is volt a fején, vagy hogyan nem vette észre, amikor leesett? A futónadrág? Hát az Dávidnál volt, a sajátjával együtt. Mert ugyebár az öt számmal kisebbről tényleg nem látszik, hogy az nem az övé...

A hangulatuk? Akár percenként képes változni. Az egyik pillanatban kedvesek, segítőkészek, a következőben pedig mintha beléjük bújt volna az ördög. Dühöngenek, morognak, szemtelenek. Szeretik az öccseiket, játszanak mókáznak együtt, majd fél pillanat múlva, már bosszankodnak azon, hogy a kicsik miért követik őket és miért szeretnének velük lenni.

A lustaság fél egészség? Hát nekem nem... Viszont nekik nagyon bejön. Elképzelésem nincs róla, hogy lehet ennyi időt semmit tevésre pazarolni, főleg úgy, hogy utána rendszerint jön a rohanás, a kevés az időm a leckéimre, a hogy fogom kiolvasni...

Azt hiszem inkább kamaszok :)

Kezdhetem újra....

Már kezdtem azt gondolni, hogy minden megy a maga kerékvágásában. Erre tessék. Derült égből itt a téli szezon. Az még csak elmenne, hogy kezdhetem megtanulni újra, kinek, hol, mikor és milyen elfoglaltsága van, na de a logisztikai feladat is ismét a nyakamba szakadt. Mert hát persze, hogy még csak közelében sincsenek az időpontok a nyári szezonhoz, de még nehezíti a történetet, hogy az eddigi egy szem helyszín helyére négy helyszín kerül. Azt hiszem kedvem lenne utánozni Micimackót, amikor felfedezi, hogy beszorult nyuszi ajtajába...

Segítsééééééééééééééééééég....

Oroszlánt simogattunk

Talán egy hete lehetett, amikor az egyik kolléganőm mesélte, hogy a kislánya megy oroszlánt simogatni. Hát persze, hogy felcsillant a szemem. Aztán amikor megláttam a fényképeket, már tudtam, hogy ezt nekünk is muszáj lesz kipróbálnunk. Nem kellett sokáig győzködnöm senkit, hogy a mai napsütéses nap kiválóan alkalmas oroszlán simogatásra. Így ma kirándultunk.

Sorban állás volt, de addig a fiúk az állatkertben kialakított játszótéren mókáztak.

A kis oroszlánok egyszerűen tündériek voltak. A hatalmas tappancsuk, a játékosságuk. Az élmény, hogy egy ragadozót, vadállatot simogatunk, mintha házi cica lenne, azt hiszem leírhatatlan. 

Így hiába simogattuk meg a két szabadban hancúrozó cicát, persze, hogy sorban álltunk ismét a testvéreikhez...

Ha pedig állatkert, akkor a többi állatot sem hagyhattuk ki...

A szurikáták játéka, a mosómacik, a büdös borz, a nyuszisimogató az őzikével, a hatalmas kutyák, a szürke marhák és persze a kis oroszlánok szülei sem maradhattak ki.