Évnyitó

Elkezdődött. Újra pörgés, rohanás. 

De mégis, egyenlőre mosollyal. Domi ha nem is bevallottan, de szerintem már várta, hogy találkozzon kis barátaival. Dávid pár napja kezdte érezni a váltás okozta izgalmat, amikor rádöbbent, hogy az osztálytársak nem a régiek lesznek. Azt kell írnom, hogy szerencsésen alakult az évnyitó. Kiderült, hogy van ismerős kisfiú az osztálytársak között, a lányok kedvesen, hangosan köszöntek neki, amikor véget ért az első "közös" esemény. A tanárok pedig......... Ilyenkor tér vissza a hitem. Olyan szeretettel, kedvességgel várták, ami szerintem mindig mindenkinek kijárna. Az osztályfőnök megsimogatta, amikor beálltak az évnyitón a sorba, Gáborbá ott viccelődött vele (Domi torna tanára), Ildi néni (Domi ofője) is egyből tudta ki ő és mesélte neki, hogy már mindenki várta őt, hiszen hallottak róla a tanári értekezletek. Amikor pedig bevittük a még csak általunk megkapott szakvéleményt, akkor egyáltalán nem az elutasítást éreztük, sőt......... Pedig nem fényeztük "túlságosan" a kicsi fiunk, említettük, hogy hát nem a szorgalom minta példánya, nehezen találja a hangot korosztályával. De nem problémaként reagáltak ár, hanem nagyon is szimpatikusan. "De hát ebben a korban a kisfiúk nem feltétlen a szorgalmukról híresek......., nem arról híresek, hogy nem kell őket noszogatni........ majd ha látja, hogy a sportban ügyes lesz (alkatilag pedig mindene rendben van ehhez), akkor szép lassan ez beépül majd a többi életterületre is az önbizalom........ jaj semmi gond a papírral, van másik kisfiú is az osztályban, aki rendelkezik ilyen papírral........... és még hosszasan sorolhatnám.

Remélem, hogy nem csak a remény beszél belőlem, hanem tényleg jön a pozitív változás. Leginkább abban, hogy végre talál majd igaz barátokat (nem csak a szél merről fúj típusúakat), remélem befogadják majd az új osztálytársak, a tanárok, és végre alakul majd egy kis önbizalom, hogy ő nem buta (csak lusti), igen is tud ő, ha akar, és eljön majd az a pillanat is, hogy akarjon.

Nevtan szakvélemény

Végre sikerült elhoznunk. Nem volt egyszerű, hiszen mire elkészült, vége lett az iskolának. A nevtan ideiglenes helyen kezdett működni, meg sok programunk volt, ami nyár lévén, szünet révén fontosabbnak bizonyult ezeknél az iskolával kapcsolatos dolgoknál. De most már szükség is volt rá, egyrészt hajtott a kíváncsiság, hogy a kálvária után mi született, másrészt pedig az iskolában is beszélnünk kellett róla, hiszen Dávid új suliban kezdte a tanévet.

Várakozáson felül pozitív. Van benne ugyan egy-két mondat, amivel nem értek egyet, folyamatosan látva Dávidot, folyamatosan harcolva vele én aki nap mint nap szembesülök azzal, hogyan tanul, ír, olvas, de alapjaiban egész valóságot fedő véleményt vehettünk kézbe.

Jaj mindjárt itt az iskola...

Mivel tudtam, hogy az augusztus legvége számomra a lábadozás jegyében fog telni, ezért már idejekorán, augusztus legelején beszereztük a legfontosabb kellékeket az iskolakezdéshez. A lista nem volt rövid...

Két táska, tornazsákok, edzőtáskák, füzetek, ceruzák, művészeti kellékek a rajz és technika órákhoz, tolltartó, ami praktikus és mégis kedvük szerint való. Hát nem semmi feladat, és nem semmi költség. És akkor még mit fognak felvenni? Hiszen úgy megnyúltak, mintha egész nyáron vízben álltak volna :-), ami be kell valljam még igaz is a kenu révén.

S, hogy mi sem mutatja jobban az iskola közeledtét? Hát a csomagolás. Tegnap füzeteket csomagoltunk, tolltartót szereltünk fel....

.....és még várnak majd rám az elsején megkapott tankönyvek.....

Sérv

Azt hiszem, hogy nekem hajlamom is lehet rá, mert ennyi félét begyűjteni ennyi idő alatt, szerintem nem mindenki tud. Egy éves koromban két oldali lágyéksérvvel operáltak. Ma azt mondják szörnyen nagyok a vágások. Hát nem tudom, minden esetre ezekkel együtt élek, hiszen ott vannak, amióta csak az eszemet tudom. Azután jó pár évvel ezelőtt egy reflux betegség következtében, amikor is meg kellett tükrözni a végleges diagnózishoz (azóta is fél évente kellene, de inkább más módon próbálom kivédeni a kellemetlen tüneteket mint gyógyszerrel, mert hát a tükrözés, ami a gyógyszerek felírásához kéne, nem a kedvencem), kiderült, hogy van rekeszizom sérvem is. 

Teltek az évek, kaptunk két tündéri pocaklakót, egy hatalmas pocakot, majd két örökmozgó apróságot. A világon semmiért el nem cserélném őket. És kaptam ajándékba egy kis sérvet. De ezt sajnos műteni kellett. Már túl vagyok rajta, remélem végleg, mert még mindig látom a dudorokat a hasamon, mint előtte, remélem ez műtéti utóhatás és nem annak a jele, hogy mégiscsak kell még egy kaszabolás. Majd talán holnap már okosabb leszek, amikor kiszedik a varratokat. 
Már csak azt kéne tudnom, hogyan fogok én semmit sem emelni 6 hétig. Mert ugyebár a kicsik még kicsik és igencsak szeretnek ölbe mászni, nyakba ülni, karban lenni. És akkor a többi "apró" kis emelgetésről ne is beszéljünk, mint vasalandó, mosandó, lábosok, vásárlás, stb. Milyen nehéz megállni, nem elfelejteni, amikor eddig ez természetes volt. És milyen nehéz arra kérni, hogy most csinálja meg valaki helyettem. Vagy csak várni rá...

Iskolaváltás

Még valamikor májusban írtam egy hosszabb bejegyzést a tanulási nehézségről, figyelemzavarról és ennek kapcsán arról, ezt hogyan és hogyan nem kezelik az iskolákban, illetve nekünk eddig milyen tapasztalataink születtek ezen a területen.

Akkor még harcoltunk a véleményünkért a nevelési tanácsadóval, illetve azokkal az érzéseinkkel, hogy már eleve lezongorázott történet volt ez az iskola és a tanácsadó között. Ez a véleményem azt hiszem alapjaiban azóta sem változott, bár a meghozott és elkészült szakvéleményt nem sikerült még átvennünk, mivel a nevelési tanácsadóban is nyári szünet van és valahogy a nyári forgatagban az ideiglenes helyükre még nem jutottunk el. Talán majd most, hogy az iskola kezdés közeledtével talán ott is helyreáll a megszokott rend és menet.

Az akkori bejegyzésem végén írtam, hogy meghoztunk mi, szülők egy döntést - nem volt egyszerű és vártuk Dávid támogatását is ebben. Akkor Szilvi írta is, hogy borítékolni tudná a döntést. Erre gondoltál Szilvi?

Igen, meghoztuk a döntést Dávid támogatásával, iskolát váltunk. Így ősztől ő is sport tagozatra fog járni akárcsak Domi. Bízom abban, hogy egy új közösségben, ahol sok-sok sportoló és mozgásmániás kisfiú között talán majd nem számít kakukk tojásnak az én kicsi fiam sem és  esélye lesz a csupa szív, de mégis kis vadócnak új lapot húznia, nem a skatulyák rabjaként megpróbálni kitörni egy rá nem is jellemző, dobozkából, ami a másik, régi iskolában reménytelen küzdelem volt csak. Úgyhogy kalandra fel, várnak az új kihívások....

Montegridolfo

Mindig is kíváncsi voltam, milyen is lehet az élet egy középkori várban, gyermeki énem ezen oldala a mai napig megmaradt. Szeretem a meséket, a régi korokat. Így amikor megláttam a honlapot, egy percig nem tudtam habozni, hogy ez a nekünk megfelelő szállás. Nem szoktam egyedül dönteni, de itt muszáj volt. 

Miközben utaztunk azért merültek fel bennem kételyek, hogy ami nekem tetszik, az biztosan tetszeni fog-e a fiúknak, ők mennyire találják majd varázslatosnak, kedvükre valónak. Miközben kacskaringóztunk felfelé a szerpentinen és tippelgettünk, hogy melyik hegyorom is lesz a mi végcélunk és a GPS folyamatosan a bolondját járatta velünk, mert járatlan földutakra akart bennünket terelni és az iránymutató táblák is elég kaotikusnak tűntek a hol erre irányítalak és hol arra, ráadásul, amikor már azt hittük, látjuk végcélunk, akkor az út tutira az ellenkező irányba kanyarodott, hát bőven volt bennem, bennünk egy kis félsz. Nem kellett volna. 

Igazi kis mesebirodalomba érkeztünk. Persze aki szereti a dél szűk utcácskáit, a virágba borult ablakokat, a szőlő ültetvényeket és a mediterrán varázst, az nem is tudom, tudja-e rosszul érezni magát az ilyen paradicsomban. Egy komplett kis vár a környező épületekkel, a szobák szétszórva az épületekben, köztük állandó lakásokkal, éttermekkel, és mindenhonnan szebbnél szebb panorámával. Kell ennél több? Mi a medence melletti kis kúriaépületben kaptunk szállást. Két szint, alig 6 szoba. A nagyok kettesben alattunk!!! Nagy szó, ilyen még nem volt. Élvezni fogják? Vagy mind egy szobában és egy ágyban fogjuk végezni? ÉLVEZTÉK :-) 

Pár lápásre volt tőlünk a reggeliző étterem a maga bájával, a csodás gerendás plafonjával és a hatalmas üvegablakaival minden irányba. A régi csodás csillárokról ne is beszéljünk. És az ételek...... Ennyit még soha nem láttam enni a fiúkat, főként nem reggel. Dávid 11 közepes méretű croissant fogyasztott reggelente, kiegészítve egy kis forró csokoládéval és finomabbnál finomabb süteményekkel, nutellával, csokoládéval. Láttatok már hatalmas Lindt csoki táblát? Én ekkorát még nem. Késsel lehetett a kockákat szelni róla, egy kocka legalább 3x3x3 cm-es volt. És milyen isteni volt az íze, nyamm, nyamm, még most is összefut a számban minden nyál.... Dominik rántottát és sült szalonnát falt, a kicsik finom kakaós kalácsot, és mindent amit mi megkóstoltunk, a csokis kenyértől a sajtokon át a finom gyümölcsökig, felvágottakig.... Szóval a reggeliző maga volt a kánaán. Nem csoda hogy bírták a túrákat :-)

Az éttermekből pedig csodás panorámát lehetett látni bármerre is néztünk. És az ételek, szintén fenségesek voltak. Azt hiszem tudnék ott élni :-)

A főépület pedig a fiúk számára szintén kánaán volt a rejtett kis lépcsőházaival, a harapnivalónak kihelyezett szebbnél szebb almákkal és dióval, a kényelmes kanapékkal, mindenhol hatalmas mécsesekkel, gyertyákkal (ezek az én igazi szívem csücskei), szárított levendulával és a számukra nélkülözhetetlen IPaddal, amit korlátlanul használhatott bárki. Hála a Wi-fi-nek még net-en történő kutakodás is lehetséges volt akár a saját notebookon is. 

Úton a főépület felé a sok-sok lépcsőn felfelé...

Különlegesebbnél különlegesebb falikarok....

Kandallóvitéz

IPad vitézek :-)

Szóval igazi kánaánra leltem, és azt kell mondanom, hogy jövőre mindenképpen szeretnénk visszatérni ebbe a varázsbirodalomba, mert felfedezni való akad még bőven. 

Hogy milyen volt éjjel? Nem igazán sikerült felfedeznünk az éjszakák rejtelmeit, hiszen a jó levegő, a sok-sok program, a víz és napfény megtették hatásukat minden nap. Rég aludt mindenki ilyen pihentetőt.

És milyen volt a reggeli fényekben, napsütésben?

És a fiúk szemében az egyik legnagyobb kincs....

Szeretném, ha mindig ilyen fantasztikus napjaink lennének az év adott pillanataiban, mint a szünidők. Szeretném, ha minidig ilyen élményeket tudnék adni a négy fiamnak. Szeretném, ha nem csak hinném, hanem tudnám is, hogy ezek az élmények nekik is többet adnak, mint egy doboz játék. Mert a játék is fontos egy gyermek életében, de az együtt, egymással töltött élményeknél nekem többet semmi sem tud adni.

Riccione

Mindig elérkezik. Soha nem lehet nem tudomásul venni. Egyszer csak itt az utolsó nap, amibe még mindent belesűrítenénk, és fogadkozunk, hogy még ezt is, meg ezt is meg szeretnénk nézni, csinálni, tenni...

Sajnos mi is hamar konstatáltuk, hogy elröppent ez a pár nap hatalmas kalandokkal, élményekkel, és bizony jó lenne még megtoldani pár nappal...

De hát hogy ne a könnyekről szóljon, irány a part, a homok, a tenger és a napfény, amitől mindig mindenkinek mosolyogni támad kedve. És hogy hogyan is telt ez az utolsó nap? Meséljenek a képek...

Miért telik el a nyár mindig ilyen hamar?

2011.08.14.