Költözés

Hát nem is tudom hol kezdjem és hol is folytassam....

Két házat is árultunk mostanság, szüleimét és a mienket is. Az egyik Budapesten a másik pedig Szigetszentmiklóson. Régóta kínáltuk őket a piacon, és hogy hogyan nem egyszerre találtak gazdára. Ennek következtében mi két helyről kellett kiköltözzünk roham léptekben, hiszen az utóbbi másfél évet már anyuéknál laktunk az ingázás elkerülésére. Bármennyire is szerettem, szerettünk Miklóson lakni, valahogy négy gyermekkel már nem működtünk onnan jól. A fiúk egyre többet mondogatták, hogy egyedül mennék..., egyikük ekkor, másikuk akkor végzett és a hazaútra és a visszaindulásra a különféle edzésekre nagyon kevés volt a köztes idő. Ez a probléma áthidalható volt átmenetileg azzal, hogy anyuékhoz költöztünk. Hiszen onnan az egyik iskola 5 perc séta volt, a másik pedig autóval volt pontosan ennyire. Az edzések is elérhető közelségbe kerültek még ingázással is a lakás és a helyszínek között. Persze ez nem volt végleges megoldás, hiszen ennyi generáció egy fedél alatt, hosszútávon nem tudott működni békében.

Azt hiszem igencsak szerencsésnek mondhatjuk magunka, hiszen fantasztikus lakást sikerült Tomnak találnia. Hatalmas ablakok, rengeteg fény és hatunknak elegendő tér hatalmas terasszal, remek közlekedéssel. Kár, hogy nem a sajátunk, hanem csak béreljük, amíg majd kitaláljuk merre tovább :-)
Azt hiszem még életemben nem láttam ennyi dobozt egy rakáson, már persze raktárakat kivéve. Ha nem volt 200 dobozunk, akkor egy sem. Először a régi két helyen, majd az újban nem lehetett lépni sem a dobozhalmoktól. Nem kis munkába került valamiféle rendet csalnunk magunk köré, leginkább mert mániám, vagy inkább mániánk, hogy szeretünk kicsit mindent a magunk képére formálni, így most sem tudtunk kibújni a bőrünkből. Nem átallottunk festéket és hengert ragadni, hogy színvilágában és küllemében kicsit magunk képére formáljuk, az amúgy kiváló adottságokkal bíró lakást.

A legkisebbek dobozbirodalma

A kicsit nagyobbaké...

 

Télikert dobozhullás után :-)

Konyha, vagy mégsem?

Előszoba?

El fogom egyszer érni a konyhapultot?

Nappali őrület ...

Mi lesz ebből....
(folyt.köv.)

Csodakupák Rómából....

Még mindig Róma a téma :-) A gyerekbarát túra mivolta végett mindenféle ötleteket vetettünk be, hogy a kicsit unalmasabb, fárasztóbb időszakokban se lankadjon Domi érdeklődése, továbbra is élvezettel sétáljon velünk. 

Hogy mik is voltak ezek az ötletek? Hát különféle kupákat indítottunk. Pl.: fiat kupa, kuka kupa, bicikli kupa, erkély kupa, utca kupa, utca tábla kupa, házszám kupa, kapu kupa, csatornafedél kupa és még sorolhatnám hosszasan. Igazán bejöttek ezek a kis trükkök. Domi örömmel gyártotta a fényképeket hozzá, akárcsak apukája. Remek kukákat, autókat, furcsábbnál furcsább bicajokat sikerült megörökíteniük a szépséges virágokban dúskáló erkélyek, zsalugáterek mellett.

Íme a győztesek.... ahogyan Domi értékelte
Tatatataaaaaaaaaaaaam

A győztes erkélyek:

A győztes kerékpárok:

A győztes fiat500:

A győztes utcatáblák:

  
A győztes zsaluk:

És végül, de nem utolsó sorban...
A győztes kapuk:

Azért szerintem maradtak még említésre méltó, kupagyőzteseknek titulálható fényképek,de itt Domi szavazatai voltak előtérben. Azért még egy kis ízelítő:

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - III. rész

Harmadik és egyben utolsó, de mégis teljesen egész napunkat a Vatikánra szántuk. Mivel repülőnk csak éjjel indult haza, ezért ezen a napon is ráértünk, nem kellett rohannunk, kényelmes túrázást, nézelődést terveztünk. Reggeli után kipihenten, újult erővel és jól lakottan indultunk neki felfedezni a Vatikán szépségeit.

A Szent Péter téren rengeteg ember (a teljes kerengőt, ami nem kicsi, kitöltötte a sor) állt sorban, ami bevallom elég ijesztő látvány volt, mivel a déli misét a pápa celebrálta. Ezért arra gondoltuk, megfordítjuk a programot, először megnézzük a múzeumokat, majd utána nézzük meg a bazilikát és másszuk meg a kupolát. Ekkor szembesültünk az első csalódásunkkal, a Vatikáni Múzeumok minden hét vasárnapján, kivéve a hónap utolsó vasárnapját zárva tartanak. Hát ez nem a hónap utolsó vasárnapja volt, így nem jutottunk be a hőn áhított Vatikáni Múzeumokba és a Sixtusi Kápolnába se. Kicsit elkedvetlenedve, de azért mégsem megtörve, beálltunk a sorba, hogy legalább a Bazilikát és a Kupolát, illetve az onnan elénk táruló csodás panorámát élvezhessük, vethessünk pár pillantást a csodás és nem látogatható Vatikáni kertekre.

Legnagyobb csodálatunkra alig fél órás sorban állás után, már a biztonsági kapukon belül találtuk magunkat. Szerencsére követtük az illemet és a kívánalmakat, és bár nyári hőség volt, de ott volt egy könnyű kardigán a vállamra, a ruhám pedig bár vékony volt, de a földet súrolta, a fiúkon pedig rövid ujjú póló és hosszú nadrág volt, hogy semmi ne gátolhassa bejutásunk. Komolyan betartják egyébként ezeket az előírásokat, és bár a biztonsági kapunk be lehet jutni fedetlen vállakkal és rövid nadrágban is, a belső kapunk már csak az mehet át, akin a megfelelő viselet van. 

Bent újabb sorban állás várt minket, meg kellett vásárolnunk a feljutást engedélyező jegyet a Bazilika kupolájába. De ez volt, az, amit a világ minden kincséért sem hagytunk volna ki, ha már eljuthattunk ebbe a hatalmas székesegyházba, ami kívülről is csodás, szemet gyönyörködtető látványosság. Magát a bazilikát jegy nélkül is meg lehet tekinteni. Választhattunk vagy a teljesen gyalogos feljutásra váltunk jegyet, vagy pedig egy darabig liftezünk és csak onnan másszuk meg gyalog a lehetetlennek tűnő magasságokat. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, lévén a teljesen gyalogos verzió 551 lépcsőfokot rejt magában, bár a lifttel történő feljutás után is még hátra marad a lépcsők java 320 lépcső formájában. 
A liftből kiszállva és egy kicsit lépcsőzve a kupola belsejét lehet megtekinteni innen fentről. Nem mondok valótlant, ha azt állítom, hogy lenyűgöző látvány. A falakon szebbnél szebb mozaik képek, végig a teljes kupola oldalán. Káprázatos és elképesztő művészi produktum. Egyszerűen ilyenkor csak ámulok és csodálom a régmúlt mestereit, hogy hogyan voltak képesek ekkora magasságokban ilyen csodákat alkotni. Már maga a mozaik is egy aprólékos tevékenység, átlátni készítés közben mi és hova kerüljön, de mindezt ilyen magasságokban.... A sok sok érdeklődő lent, misét hallgató hívő, apró kis hangyácskának tűnt lent a mélyben.

Visszatérve a lépcsőkhöz elkezdtük megmászni a ránk váró 300 lépcsőfokot. Domi olyan vígan ugrándozott, hogy én csak csodálkoztam. Érdekes volt már maga a lépcsőzés is, helyenként a szűk körlépcsőkkel, majd a ferde folyosókkal, ahol folyton azt éreztem, hogy én is mindjárt eldőlök, pedig csak a plafon és az oldalfal volt ferde, a talaj a lábunk alatt nem, mármint lépcsőztünk, de lépcsőlapok vízszintesek voltak oldalirányban. 
Kiérve a kilátóra csodás panoráma tárult elénk. Nem győztük inni a látványt, a szép és gondozott kert látványát, hogy elképesztő messzeségig el lehet látni, hogy fentről meg lehet találni a Colosseumot, a Palatinust, a Capitolium dombot, a Viktor Emanuelle emlékművet, mindent, amit csak szeretnénk. Ez a látvány megéri azt a sok száz lépcsőfokot. Aki csak teheti és tudja, annak ide fel kell jutnia. 

Lefelé nagyon merészen bevállaltuk, hogy gyalog megyünk, nem liftezünk. Hát helyenként elég veszedelmes volt, mert ezek a régi lépcsők igencsak csúszósak, még a rájuk ragasztott csúszásgátlók ellenére is. A lépcsőházban lefelé haladva számos kis ajtó, felettük táblákkal mit is rejtenek. 

 És egyszer csak elfogytak a lépcsők, beértünk a székesegyházba. Tátott száj, elképesztő magasságok, szebbnél szebb szobrok, oltárok, képek, freskók, fülkék.... Leírhatatlan az a sok remekmű, ami mind helyet kapott bent. Persze a legtöbb érdeklődőt Michelangelo Piéta-ja vonzza még a mai napig is. Bár a rongálás óta üvegfal takarja, megával ragadó a látvány. (Kevésbé illúziót romboló ez az üvegfal, mint a Louvre-ban lévő a Mona Lisa körül, ami valljuk be, sokat ront a látványon. Itt erről szó sincs). Mellette pedig ottt van II. János Pál síremléke. Bevallom, nekem valahogy még mindig ő a PÁPA. Most pedig, hogy nem is olyan régen avatták Boldoggá és mindenhonnan az ő fényképe tekint ránk akár hol is jártunk a városban, még inkább felelevenedik emlékeimben. Ilynekor mindig megemlékezem nagypapámról is, aki külsőre az ő szakasztott mása, akár testvérek is lehettek volna.

A Bazilikát elhagyva  Szent Péter tér monumentális látványa még mindig csodára késztetett minket és újabb fogadalomra. hogy legközelebb is visszatérünk ide, most már ismerve a múzeumok ide nyitva tartását is, hogy a Sixtusi kápolna is bekerüljön a látottak közé. 

 Gyalogosan vágtunk neki egy késői ebédhez vagy inkább korai vacsorához éttermet keresni. Majd begyűjtöttük a vásárfiákat kicsiknek nagyoknak, vetettünk még egy utolsó pillantást a Navonára, Pantheonra és a Trvei kútra. Domi kapott ismét egy óriás palacsintát és visszasétáltunk római tartózkodásunk egyik központi helyére a Piazza Veneziára, hogy búcsút vegyünk a várostól, de semmiképpen nem utoljára. 

Visszamentünk a szállásra, elköszöntünk Benitától, megköszöntük a kedves vendégszeretetet. Majd a már ismert autóval, fájó szívvel indultunk el a reptérre.

Arrive derchi a Rome....

2011.06.19.

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - II. rész

Reggel frissen és kipihenten ébredtünk, megtömtük a pocakunkat finom olasz péksüteményekkel, felvágottal, az elmaradhatatlan pohár tejecskével, espresso-val és cappuccino-val, majd ismét nekivágtunk a város titkainak és szépségeinek felfedezésére. Terveinket majdnem teljesen sikerült is megvalósítanunk.

 Mai túránk kiinduló pontja a Piazza Venezia volt. Ide ismét busszal érkeztünk  - Domi nagyon élvezte a tömeg közlekedést. Innen már ismét gyalogosan jártuk utunk. Első úticélunk a Piazza Navona volt. Ez a látványos, zsúfolt tér kihagyhatatlan Bernini szökőkútjával és a sok pantomimessel, kávézóval, étteremmel. 

Városszerte útbaigazító kis táblák mutatják merre kell tovább indulnunk a többi nevezetesség felé. Szebbnél szebb templomok mellett haladt el utunk egy másik remekmű felé a Pantheonhoz. A templomot régen a bolygóisteneknek szentelték, melyek szobrai díszítik belül. A központi csarnok jelentős temetkezési helyként is funkcionál, itt nyugszik a reneszánsz művész Raffaello is. Csodálatos, ahogyan még ma is áll ez a több ezer éves kupola, közepén a nyílással, varázslatos, ahogyan betér ezen keresztül a napsugár a templom belsejébe.

Tovább sétálva értük el a három út kereszteződésében található szökőkutat, a város  legnépszerűbb kútját, a Trevi kutat. Monumentális, lenyűgöző, egyedi. És mindemellett mindig hatalmas a tömeg. De mégsem lehet kihagyni, nem csodálni és persze követni a hagyományt: "miszerint háttal a kútnak, jobb kézzel a bal vállon át némi pénz érmét a kútba dobva biztosan visszatérünk Rómába". Hát mi mindent elkövettünk ennek érdekében :-) Végre megtaláltuk a hőn áhított óriás palacsintát is, így újult erővel tudtunk nekivágni a túra folytatásának, mégpedig a Spanyol lépcső megmászásának. A déli napsütésben kellett is a muníció, a sok ivó vizet öntő városi kút a hűs szomj oltó nedűvel.

A Spanyol lépcső megmászása kemény diónak ígérkezett a déli hőségben. Megérte. A látvány, a templom kárpótolt bennünket a "hegymászásért", lefelé pedig megpihentünk a lépcsőkön egy kis elemózsiával. Még a lépcsőkről is csodás panoráma tárult elénk.

Kellemesen elfáradva, indultunk vissza a Piazza Venezia-ra, hogy visszajussunk szállásunkra és találkozzunk Sister Benita-val és Sister Barbara-val. És ahogyan minden út Rómába vezet, úgy minden utunk a Capitolium domb tetejére is vezet, hogy ismét hódoljunk a csodás panorámának a kora délutáni kávé és üdítő elfogyasztása közben. És ha már itt jártunk, egy esküvőt is sikerült lencse végre kapnunk. Kellemes órát töltöttünk a rendházban Benita-val és Barbara-val. Elképesztő, hogy Benita januárban ünnepelte 100. születésnapját. Amellett, hogy beszélgettünk, felmehettünk a rendház tetején lévő kilátó teraszra, hogy gyönyörködhessünk Róma csodás látványában. 

A kis pihenést, látogatást követően nyakunkba vettük a várost, hogy ismét egy finom vacsorával legyünk gazdagabbak. Nem tudom így van-e, de azt hiszem, nem lehet rosszul éttermet választani. Vagy legalábbis nagyon nehéz :-) 

És ha már az este a városban ért bennünket, nem hagyhattuk ki az éjszakai, kivilágított Rómát, az Angyalvár, , a Piazza Venezia, a császári fórumok, a Colosseum esti fényeit. Persze így apa is "játszhatott" egy kicsit a fényképezőgéppel :-)

2011.06.18.

"Altatóra ma sem volt szükségünk..."