2013/1

Fogadalmak, tervek, célok, álmok....

Új év környékén gyakran születnek fogadalmak, készülnek számvetések, tervezünk új célokkal, tervekkel, álmokkal. 

Azt hiszem ez nálunk sincs másképp, számvetés, fogadalmak, álmok, tervek készültek, készülnek az új évre.

Jöjjön egy kis számvetés.

Azt hiszem nem próbálom meg nem sikerült és sikerült alapon felsorolni a legfontosabbakat, mert lehetetlenség lenne, hanem inkább ömlesztem.
Valljuk be, most már sokadik éve nincs "jó" évünk és mondogatjuk, hogy ennél csak jobb jöhet, de valahogyan nem akaródzik. Évekkel korábban indult a negatív hullámunk, amikor a kicsik pocaklakók lettek és jött a válság., az én tartós kórházi bent létem. Persze, hogy azt az ágazatot sújtotta leginkább és először a válság is, ahol apa dolgozott, de ez már a réges régi múlt, mint az is, hogy azóta próbálunk folyamatosan visszatérni a legalább elfogadható mederbe, hogy a felhalmozott mínuszainkat csökkenteni tudjuk- mert akarjuk, ígérjük, de csak a takaró végéig tudunk nyújtózkodni így nem mindig tudjuk az ígéreteket teljesíteni-, vagy legalább ne dagasszuk tovább, de mindezt fix, beszámítható jövedelem hiányában igencsak nehéz kivitelezni, mondhatni lehetetlen.  Mindemellett persze a mindennapok sem mindig könnyűek, a költségek pedig nem csökkennek, hanem mindig emelkednek.  Lógok a levegőben, nem tudom, hogyan tovább, mi lesz a megoldás a helyzetemre.. Apa pedig már évek óta keres olyan lehetőséget, amire havonta és fixen lehetne számítani. Nem könnyű egyik napról a másikra létezni, megpróbálni mindent úgy tologatni, hogy az a lehetőségekhez képest a lehető legtöbbre elég legyen és a lehető legtöbb kiadást fedezze, albérlet, rezsi, iskola, óvoda, netalán élelmiszer. De most nem is erről szerettem volna írni, de a számvetésnek tulajdonképpen ez is részét képezi. Amúgy meg muszáj optimistán tekintenem a jövőbe, hátha akkor végre hoz valami pozitív változást 2013 számunkra.

A legfontosabb ami még igazán nem is 2012-ben indult, de igazán itt mutatta meg a döntés helyességét, az Dávid suli váltása volt. Kellett nagyon ez a közeg váltás, leginkább a tanári hozzáállásban. Mert az gondolom, hogy ez az alap. És bár azóta ismét harcolunk - nem keveset, hanem szinte állandóan, de már nem azon, hogy ő úgyis hülye és nem tudja, hanem inkább azon, hogy simán tudná, ha nem lenne ennyire lusta és nem kerülné el ilyen mértékben a tankönyveivel és füzeteivel való szorosabb megismerkedés minden lehetőségét. Mert amikor hajlandó szorosabb kapcsolatot létesíteni a tankönyvvel és kinyitja, elolvassa és meg is tanulja, ami benne találtatik, na abból bizony tuti ötöst kap. Ennek a rögös útnak az első igazán látható jeleit 2012 elején tapasztaltuk meg, a félévi bizonyítványosztást követően. De azért persze folyamatosan is, már ami a tanárok tényleges pedagógusi oldalát jelenti. Nyáron pedig a nevelési tanácsadóban a BTM felülvizsgálatnál szerencsésen megszabadult az eddigi bélyegtől :) A harcoknak pedig nincs vége úgy látom, legalábbis 2012ben, mert nem könnyű egy maximalista anyával megáldott gyermek sorsa, ezt beismerem.

Domival a suli terén nem voltak túlzottan problémáink, benne van egyfajta akarat és maximalizmus, ami társul egy adag feladattudattal is, így ismét hozta a formát, nagy örömünkre, harmadszorra is kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhetett a nyári szünet elején. Az idei év az új ofővel nem indult túl fényesen, de azért panaszra egyáltalán nincs okunk. Az egyetlen ami miatt nem a legnagyobb öröm most erről írnom, hogy bizony ez a felvételi éve és azért ha nem is döntően, de a félévi bizonyítvány azért igenis számít. Végre teljesült a nagy álma,  a Nádasdy Alapfokú Művészeti és Általános Iskola keretein belül dobolni tanul. Már évek óta álma volt, hogy járhasson, de a létszám korlátozott. Miután sikerült azt elérni, hogy hallgassák meg, nézzék meg ki is Ő valójában, ügyesnek találtatott, így ősszel megkezdhette a szolfézs és dob tanulmányait az iskolában. Mellette kajakozik és bár nem gőzerővel, de készül a felvételire. Igen ő. Sokszor feltettem már neki a kérdést, akarod? Gondold meg. Tényleg ő szeretné, de azért gyerek, aki ha játszhat is, miért akarna felvételi feladatsorokat írogatni. Mindenesetre már csak két hét és itt a nagy nap, felvételi.

Volt még egy másik nagy változást a nagyok életében, a sportág váltás. Átültek kenuból kajakba, ami megint csak nagyon jó döntésnek bizonyult. Mert bár így a versenyszezont érmek nélkül zártuk, de mégis ismét szeretnek járni edzésre, jó a társaság, edző, programok. Remélhetőleg ez a jövőben sem zajlik majd másképpen, nem titkoltan leginkább avégett, mert nem szeretném őket úgy látni, mint sok gyermeket a korosztályukból, akik még délután öt után is a játszón lógnak és nincs kontrollálható programjuk. Azt hiszem amikor én kicsi voltam, akkor is fontos volt, hogy ne unatkozhasson egy gyermek és legyen értelmes elfoglaltsága - hogy ne kallódjon el -, de ma ennek hatványozott szerepe van. Leginkább akkor, amikor fényes nappal a villamoson kést ránthatnak ránk úgy is, hogy hatan voltunk, mi ketten felnőttek és a négy gyermek, vagy legutóbb egy hónapja az edzésről jöttek ki úgy a gyerekek, hogy az eddig őrzött parkban egy pasas vasrúddal csapkodott feléjük és most az edző keresi a nagyokkal. 

A legkisebbek, de mégis a legtöbb figyelmet igénylők. Ikrek. Akinek nincs, az szerintem nem is tudja elképzelni ez mivel jár ( és itt nem csak ara gondolok, hogy rögön kettő kell, vagy futhatok két felé, vagy ha energiabombák, és ketten, akkor az kész halál, hanem azokra a pillanatokra, mikért érdemes harcolni a mindennapokban, amitől mosoly kerekedik mindenki arcára, na leginkább ezekre kellene fókuszálni és igyekszem is nap mint nap). Elmúltak három évesek. Hihetetlen. Ősszel elkezdték az óvodát. Nem mondom, hogy zökkenő mentesen, de alapvetően mégis pozitív változásokkal. Szerepjátékoznak, elkezdtek rajzolni maguk is, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, énekelnek, mondókáznak. Óvó nénik és a dadus néni is szeretik őket, az oviban például már sikerül betartani a szabályokat is. Én csak merem remélni,  hogy előbb utóbb ez itthon is jellemzővé válik, és nem kell őket a könyvszekrény tetejéről, az emeletes ágyról lehalászni, nem próbálják meg többet majdnem felgyújtani a lakást, megpróbálnak halkabban is megszólalni.  De remélem sosem veszítik el csupa mosoly, vidám természetüket, az egymás iránti szeretetet, ahogyan imádják a bátyjaikat, ragaszkodnak a megszokásaikhoz, ahogyan bújnak és kikövetelik az odafigyelést és az ölelést. Nem lehet rájuk sokáig haragudni. Imádom ahogyan locsognak, fecsegnek egész nap, amiket mondanak és ahogyan gesztikulálnak hozzá. Szinte naponta tanulnak újabb és újabb szavakat, amiket azután előszeretettel építenek bele a mindennapok mondanivalójába.

Nyáron nagyon ügyesen készültek az ovira, már már elmondhattuk, hogy az éjszakákat kivéve teljesen szobatiszták. Hát ez most így év végén nagyon elromlott, legalábbis Olinál. Remélem csak a fránya bárányhimő kavart be és emiatt gyakoriak a pisis,- kakis balesetek, az alvásokról nem is beszélve. Patrik  nagyon ügyes, az esetek túlnyomó részében száraz pelussal ébred és a balesetek is igen ritkák. Bár pont a nagyok első mozizásának alkalmával okozott nem is kicsi balesetet. A nagyok szerencsére már a vászon előtt élvezhették a film nyújtotta élményeket, mi pedig a tovább villamosozás előtt még meglátogattuk a legkisebbekkel a mosdót. Apa ment Olival és Patyival. Kész szerencse, hogy ketten vagyunk rájuk. Persze nagykabát, sapka, sál miegymás, mert nagyon hideg volt. Próbáltam lefejteni róla a több réteg ruhát és kértem, hogy várjon amíg nem szólok. Hát nem sikerült. Kész szerencse, hogy a kézszárító alkalmas a totálisan ázott ruhák nagyjából történő megszárítására. Apa a férfi mosdóban szárította a bélelt farmert és pedig a gatyeszt és a harisnyát. Szép látvány lehettünk. És ezzel még nem volt vége erre a napra a baleseteknek (bár tényleg nem is emlékszem mikor jártunk így utoljára, sőt... nem is jártunk még így), mert Oli az utolsó egy trolimegálló ideje alatt követte el ugyanezt, kértük még bírja addig míg odaérünk. Nem bírta. Szeleburdi család az év utolsó napján alkotott :) 

Elképesztő energia van bennük, másodpercek alatt képesek feje tetejére állítani maguk körül a világot, rombolni - még ha nem is szándékosan, de mindenképpen akarat vezérelten. Nem kevés energia és türelem szükségeltetik hozzájuk. 
2012-ben sajnos gyakrabban fordult elő, hogy türelemhiányos állapot alakult ki, amikor pedig már elfogyott, bizony hangos kiabálás volt a következménye. Nem vagyok rá büszke. Sőt. Családon belül is mindig harcolunk azért, hogy nem erőszakkal és musz programokkal kell a gyerekeket nevelni, van a szelíden terelés művészete, amit ha jól alkalmazunk, akkor hasonló hatást tudunk vele elérni, de ehhez bizony idő, türelem és türelem szükségeltetik. Négy gyermek esetén pedig még ennek is a sokszorosa. De erről majd azt hiszem külön posztban kellene értekezni. :)

A két legkiseb esti elalvása a nyár eleje óta kritikán aluli. Pihenésnek lőttek. De szó szerint. Nagyon nem is részletezem, mert már sokszor írtam róla.

Délután, óvoda után már őket sem lehet csak úgy leültetni, csinálj valamit felkiáltással, egyre jobban igénylik ők is azt a fajta kitüntető figyelmet, amit a két nagyobb is pont ebben az időpontban igényel a leginkább. Hát ez még nem megy. Ebből kifolyólag hatalmas lelki vívódásokat folytatok mind magammal, mind pedig ebből fakadóan velük is, hiszen szétszakadni nem megy, nehéz eldönteni kinek van nagyobb szüksége akkor és ott a figyelemre, de közben legyen vacsora is, mindenki időben kerüljön ágyba és még sorolhatnám.
Egész évben igyekeztem közös, családi sétákat tervezni, szervezni, ahol van ideje és helye a mókának, beszélgetéseknek. Azt hiszem még van hová fejlődnünk, de gyakorlat nélkül mester sincs. Sokat kirándultunk sétáltunk Budapesten és környékén, ha pedig mostanság így télen nem csak fáznánk, hanem a hó is esne, akkor elő lehetne venni a szánkót és lehetne hógolyózni. Szerettem az itthon töltött - kizárólag tanulás mentes :) - pillanatokat, szerettem, ahogyan sokszor csillogott a szemük a kicsi kis meglepetések révén, ahogyan rá tudnak csodálkozni a világ dolgaira akár mind a négyen is. Jó volt sétálni velük város szerte, felfedezni a természet apró szépségeit, megélni a mosolyaik, látni amikor négyen játszottak önfeledten.

... és a jövő? :) folyt. köv.

Verkli

Újra indul a verkli. Holnaptól ismét rohanás, korán kelés (továbbra is a két kicsi miatti alig alvással gazdagítva - bár ma ismét teszünk egy próbát...), edzések, felvételire készülés, félévi nagydogák, keresés és még sokáig sorolhatnám a ránk, rám váró feladatokat.

Holnap reggel iskola, majd irány a doktor néni, hogy legyen egészséges igazolásunk a bárányhimlő után. Utána pedig a szokásos verkli. Itthon rohamléptekben rend, önéletrajzok szétszórása a megfelelőnek tűnő helyekre, főzés, a méteres vasalandó torony felszámolása, Dávid házikedvencének befejezése, januári teendők naptárba vetése....

Mozi folyt köv.

Íme a folytatás. Még tavaly kapták ezt a két jegyet is. Ez már nem az ígéret része volt, de azt hiszem örültek nagyon a lehetőségnek, hiszen nem járunk gyakran moziba. Talán pont emiatt nagy kincs, ha lehetőség nyílik rá, hiszen az ottani feeling, a széles vászon, a 3D élmény, a kukorica, üdítő, nézőtér otthon nem adható vissza. Ma egy klasszikus figurákat tartalmazó film került terítékre. Igazi legendák mind: Télapó, Húsvéti Nyúl, Fogtündér... Bár bevallom nekem a Homokember sok mindent nem mondott, de kiderült, hogy Ő Álommanó:). Dér Jankót pedig már ismerjük a Télapu történetből... Ez is sikert aratott a fiúk körében, sőt szerintük, már a két kicsinek is tetszett volna ez a film (ismerik őket :), meg miegymás). Hazafelé most is meséltek, ismét egymás szavába vágva.... Domi szerint a nyuszi volt a legviccesebb, meg amikor a mumust kergették a saját "lovai"...
Szeretem, amikor az apróságoknak is ennyire örülnek, mint például annak, hogy most egy nap kimaradással kétszer is voltak moziban.

na és persze egy olyan kép is ahol a lovak is ott vannak :)

Újévi séta

Tegnap próbálkoztunk ismét a hagyományainkkal. Azután az élet megint egy kicsikét közbe szólt, de azért nem íródott át teljesen a program.

Minden újévi első napon a Várban szoktunk sétálni kora délután. Tegnap is ezt terveztük, de akkora  köd gomolygott, hogy e helyett inkább a várost vettük célba :)

Mint minden mostanság esedékes sétánk alkalmával a két kicsi most sem volt tökéletes partner a programhoz, ami már ott kezdődött, hogy meg kellett harcolnunk azzal, hogy nem sétálhat velünk a fél háztartás, majd folytatódott azzal ki kinek a kezét hajlandó megfogni és akiét hajlandó lenne, az hajlandó-e viszont kezet fogni egy aprócska hisztigombóccal. Na hát ez már nem működött tökéletesen, így akadtak kisebb nagyobb hisztirohamos a séta során, mert a nagyok fotózni akartak. Ennek örömére nem születtek töméntelen mennyiségben használható fényképek, de az a pár darab viszont, ami sikerült, az olyan igazán őket jellemző...

Talán felismerhető, hogy itt sikerült megkaparintanunk a fényképezőgépet :)

Domi nagy kedvencei a régi autók :)

Házszámok vagy járólap számok? Már nem is emlékszem, de hogy is tehetném, ha nem én fotóztam, csak szemlélője voltam az anya nézd ez azt amazt mondatoknak...

B.U.É.K. :)

Customize an invitation

Mozi

Ma moziztak a nagyok. Egyrészt ez régi ígéret volt, másrészt pedig a Szép Kártyán lévő egyenleg a mai éjféllel akárcsak ez az év is a múlt részévé válik. A nagyok kívánságának megfelelően A Hobbit című film került ma terítékre, és mivel még egy mozinyi keret állt rendelkezésre, így kaptak még két jegyet immár az új esztendőre. Na de arról majd később. Nagyon várták. Mindketten Gyűrűk ura fanatikusok, bár olvasásra még túl hosszú nekik, a filmeket kívülről tudják elejétől a végéig és vissza is. Nagy izgalommal várták hát ezt a mozit is. Elbeszélésük szerint szupi volt a film, egy-két rémisztő jelenettel tarkítottan. Bevallom nagy fenntartással kezeltem anno akár a Gyűrűk ura trilógiát anno, amit akkor néztek meg, amikor már minden kishaver látta körülöttük, és ezt is több részletben folytatásos teleregényként. Most is voltak fenntartásaim, ráadásul 3D volt. De azt hiszem nem sérült nagyon a lelkük :), mert a mozi után be nem állt a szájuk, sőt összevesztek azon is, ki mesélhet nevetgélve, mosolyogva és melyik részről.

Apróságok

Mint már írtam most is voltak tervek, álmok, aztán persze lettek tények. 

Annyi mindent szerettem volna az ünnepek előtt ráhangolódásként, készülődésként, persze a fele sem valósult meg. Jó, az élet is közbe szólt, mint szokott, hiszen a legkisebbek a teljes decembert itthon töltötték a bárányhimlő okozta kényszer szabadságon. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tervekből ne minden tudjon megvalósulni. De nem adtam fel, még élnek a tervek, legfeljebb nem karácsonyi ajándékként kerülnek majd átadásra a fiúknak, hanem majd kerítünk más egyéb, hasonlóan kitüntetett alkalmat. Pont ezért ezekről nem is írnék.

Ami viszont megvalósult... ha nem is maradéktalanul, de részben. Elkészültek a házikedvencek, ami nekem nagyon kedves, mert nem gondoltam, hogy ekkora sikert fognak aratni, révén házi készítésű ajándék, nem bolti, drága, mégis a szíveknek oly kedves. Sőt. Olyannyira, hogy már látom, nem csak ez a kis társaság fogja életünk részét képezni, hanem további megrendelések várnak már most is rám... Csak győzzem teljesíteni a fiúk fantáziájának szüleményeit. Mert abból viszont remekül állunk.

Szerettem azt is nagyon, ahogyan keresték a saját fényképeikkel ellátott csomagocskákat és szinte a legkisebb apróságoknak is úgy örültek, mintha valami csodát kaptak volna. Viszont volt bőven szeretet, odafigyelés, személyre szabott apróság, mosoly ült az acokon egytől egyig. :)

Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem készültek igazán jó fotók (az én szívem csücskei), mert olyan pörgést rendeztek, hogy ez kivitelezhetetlen volt. Szerettem, ahogyan segítettek a nagyszülők ajándékainak készítésében, lelkesen adták a tenyérlenyomataikat, kerestük az év csúcsfotóit, melyből igazi mozaikként készült a nagy kép. Meg persze az oviban készült csodaképek a jólfésültekkel? Házi készítésű mézeskalács hűtőmágneseink? Lehet, hogy csak apróságok voltak, de annál több szív volt benne. Nem csak tőlem, hanem tőlünk, a fiúktól. 

Szeretem, hogy vannak régi értékeink, amiket ilyenkor őrizhetünk, még akkor is, ha nem mindig és minden tökéletes. De a Karácsony a Szeretet Ünnepe és ez most itthon tényleg így is volt.

És még várat magára a nagy projekt, egy igazi családi fotó a fa mellett :) Remélem ennek kivitelézésében partner lesz a csipet csapat....

Házi kedvencek :)

Úgy kezdődött, hogy láttunk nagyon kedves, horgolt kis kedvenceket, amire nagyon vágytak volna a fiúk. De... Így ismét elkezdtem horgolni. 
Az első kisállat, ami éppen nem is lett kicsi Oli névnapjára készült ajándék gyanánt: ő Pelikán, aki  a meglepi volt a tortácska mellé. Névnap. Ikrek. Hát nem volt könnyű. Mert névnapja nem mind a kettőnek van egyszerre. A szívünk szakadt meg, amikor Patyi egyfolytában csak azt kérdezte, hogy neki mikor lesz Boldog Névnapja. Így készült el Nyúl úrfi. 
Nagy sikere lett a horgolt állatoknak, beálltak a sorba a nagyok is. Arra gondoltam, hogy nekik valami kis apróság is elegendő, hiszen már nagyok. Ugye nem meglepő, hogy tévedtem? Persze apróság készült a baglyok személyében, de feladták a rendeléseket.
Nem volt rengeteg szabad időm, de igyekeztem mindent elkövetni, hogy elkészüljek karácsonyig. Három készen lett, még a legnagyobbéval adós vagyok. Mókus Domié a két legkisebb pedig a majdnem egyforma iker zebrákat kapta.
Íme a Télapó és Jézuska hozta kiskedvencek:
 

 ...és a majdnem teljes létszámú brigád:

Merry Christmas :)

Nagyon Boldog, Békés és Szeretetteli Karácsonyt :)

Elfáradtam...

Elfáradtam.

Sok minden történt az utolsó hetekben.

Mint már korábban írtam, folyamatos harcokat kell folytatnom Dáviddal. Ráadásul ezt személyes kudarcként élem meg, mert ennek eredményeként mindig megkapom, hogy csak azért harcolok vele, mert nem is szeretem igazán. Ez pedig nem igaz. Csak egyszerűen nem nézhetem tétlenül, hogy csak azért, mert sajnos vannak körülötte olyan gyerekek, akikre ilyen téren otthon nem fordítanak ekkora figyelmet, vagy lehet, hogy igen, csak ezt ő nem látja, ne lehessen annyi lehetősége neki is a tovább tanulásra, mint azoknak, akiknek esetleg már most is vannak konkrét céljaik, vágyaik, emiatt tudatosan készülnek a tovább tanulásra. Sajnos ma ennek még nagyobb szerepe van, mint az "én " időmben. Azt persze látom, tudom, hogy meg fog jönni az ő kis esze is ezekhez a dolgokhoz, de ... azt semmiképpen nem szeretném, ha már sok mindenhez késő lenne.
Domi... Imádom, de mostanában vele is kell küzdeni. Fáradt, feszült, nehezen viseli a stresszes napokat. Én sem szeretem, hát még egy gyermek. De azért alapvetően körülötte minden rendben van. Ügyes a tanulásban, ügyes a zenében, szerintem ügyes a sportolásban is. Néha nem ártana egy kicsit több önbizalom, mert a tudás ott van, nála az akarat is a helyén van többé kevésbé. Sokat örökölt a maximalizmusomból. Ami valljuk be, nem mindig előny. Készülünk a felvételire, bevallom ez harcokkal jár. Leginkább mostanság. De már szinte nincs is egy hónap az írásbeliig. És dilemmám is van. Még feladatsorok vagy az eddigiekben elrontottak gyakorlása... Jaj nem tudom. Egy biztos, a fogalmazásra még rá kell gyúrnunk, mert ez valahogy ennek a korosztálynak nem túl nagy erőssége.

A két legkisebb az óvoda kezdete óta nem hogy fáradtan érkezne haza, hanem sokkalta elevenebb, mint valaha is gondoltam volna. Hogy mit is jelent ez? Hát délután 4-től reggel 8-ig tartó szüntelen figyelmet. Szó szerint. Egyrészt folyamatosan locsognak, amit amúgy imádok, mert édesek, eszméletlen dolgokat tudnak mondani akár egymásnak, akár nekünk. Sőt még a két tesónak is. Emellett izgágák, rohannak, pörögnek ezerrel, mintha nem ezt csinálták volna egész nap. Na de még van mellettük másik kettő is, akikre szintén kellene némi figyelmet fordítani. Sőt. Szóval, a két legkisebb mindent elkövet az osztatlan, maradéktalan figyelem kikövetelése terén, hiszen másodpercek tört része alatt képesek bármiben, bárkiben, bárhogyan kárt tenni. Lehet ez éppen az, hogy felmásznak a legfelső polcokra is a polcokat létrának használva, vagy a CD-k, DVD-k válogatását és cseréjét önmaguk végzik - azaz használhatatlanná teszik őket, de tudnak a dohányzó asztalról ugrálni a kanapéra és fordítva is. Pár hete éppen Domi fejére ugrott Oli így rá, aki éppen a kanapén próbált szunyókálni és lábadozni. Este maratoni sötét szobában csücsülés a részünk, mikor éppen melyikünké, majd röpke egy-két óra elteltével vagy kezdjük újra vagy pedig van két vendég hálótársunk. Mostanában már nincs energiánk éjjelente 10x visszavinni őket hol egyenként, hol párban. És reggel kora hajnalban mindez kezdődik ismét.
Most itthon voltak. Nem is keveset. A teljes decembert. Ez a jó kis bárányhimlő...Az egy dolog, hogy terveket ezzel kicsit felkavarták és megvalósíthatatlanná tették, de el is fáradtam. Mert két örökmozgót lekötni a négy fal közé zártan heteken keresztül, valljuk be nem egyszerű feladat. Az alvásuk, mint már említettem katasztrófa, így a miénk sem a pihentető mivoltáról híres. Sőt... Hol a vesénkben, hol a szánkban, hol a nyakunkon, hol a lábunk magasságában, de mindig van legalább egy gyerek. Emellett ön és közveszélyesek. Semmi sincs biztonságban tőlük. Leginkább a konyha, fürdő és a nagyok szobája. És ezek közül egyik sem zárható. :( Nem tudom mit kéne ez ellen tenni. Talán azért is, mert a két nagyobb idejében nem kellett megküzdeni ezzel a problémával, és nem is azért mert nem vágytak volna erre, hanem azért, mert meg lehetett beszélni. A beszélgetés mostanság azonban nem hatékony, azaz talán kettő percig és utána kezdető újra. Nagy energia, türelem szükségeltetik most hozzájuk, kellő kitartással és nyugalommal karöltve, ami mostanság kicsit hiánycikk nálam. Remélhetőleg az ovi újbóli beindulásával ismét visszatér a teljes nagykészlet ez utóbbiakból.

Persze a gyerekek mellett a házimunkának se vége se hossza mostanában, nem is tudom mikor jutottam egy alapos takarításhoz. Pedig ez is tervek között szerepelt, hogy ízekre szedem a lakást, és alaposan nagy-takarítom Karácsony előtt. Részben sikerült is megvalósítani, de minden nem fért bele most sem. De talán ez az egyetlen olyan, ahol nem éreztem ebből fakadó hiányérzetet. Bár itt is mindent igyekeztem azért elvégezni, például sikerült felszámolnom a mérhetetlen toronymagas vasalni valók mennyiségét. :)

Mostanság én gyakran csak a hátrányait veszem észre a fene nagy maximalizmusomnak, de tudom, hogy ez sokszor a szituációból is fakad.  Ha látnám az alagút végét, vagy csak a fényt az alagút vége felől.... Jó lenne már tudni, mi lesz velem jövőre. És persze nem csak velem, hanem velünk,  mivel a részmunkaidős, 4 órás munkám jelenleg az egyetlen fix bevételünket jelenti még akkor is, ha az albérleti díjra elég éppen csak.

Dobkoncert :)

Koncert a szülőknek, vizsga a gyerekeknek. Félévzáró koncert, persze csak kicsi és az iskola egyik termében, de mégis ünnepélyes, mert szépen felöltözött gyerekek kicsit ünnepi hangulatban megmutathatják mit tudnak. Ütős hangszerek. Dobok minden mennyiségben. Kizárólag. 

Na persze elfogult is vagyok, hiszen Domi is résztvevő volt, de szerintem nagyon jól sikerült, jó volt látni, hogy ügyesek. 

Dob koncert első felvonás... 

.. és a folytatás 

Újabb pöttyök

Hát nem is tudom hol kezdjem, hogy ne érezzem magam annyira hülyén. Márpedig most éppen ez a fennforgás.

Patyi lassan túljut a bárányhimlőn, már kezdenek múlni a pöttyök. Olin egy darab pötyi sem volt. Mostanáig. Pontosan az első pötyik megjelenése után 14 nappal jelentek meg a második első pöttyök, immáron Olin. Azt hiszem majdnem bizton állítható, hogy Ő Patyitól kapta el. Ugyanis a lappangási idő 14-21 nap.

Miért érzem hülyén magam. Mert ha már a négyből három túlesett rajta, ráadásul Oli is kényszer szünidőn volt/van Patyi révén, bevallom azért vártam, hogy vele is túlessünk a bárányhimlőn, ha már egyszer sikerült hosszú évek után ismét begyűjteni. Persze el tudtam volna képzelni kicsit kevésbé zűrös időszakot is mint most amikor ennyire bizonytalan a helyzetem, helyzetünk (munkahely terén legalábbis, hiszen semmi biztos nincs a láthatáron amire alapozni lehetne a jövőnket), mind ez meg van spékelve egy kis karácsony előtti zűrzavarral (vizsgakoncert, osztálykarácsonyok, rohanás egyik ponttól a másikig), egy kismanóval, aki már lábadozik, de a két hetes bezártság rendesen megtette a magáét és most egy újabb kis beteg (ha jól számolom kettőjüknél összesen kicsit több mint négy hét). 

És hogy az élet mennyire ismétli önmagát? Közel 8 éve (csak akkor éppen tavasz volt) pontosan minden ugyanígy történt. Dávid kapta el az oviban.Már eltelt ott is a két hét, amikor Domin megjelent 8 pötty, amit még közel sem lehetett bárányhimlőnek diagnosztizálni, de napokig nem jöttek újabbak, majd egyszer csak lett sok száz, szintem nem volt olyan pont ahol ne lett volna. Dávidon is voltak pöttyök szép számmal, de szerencsére javarészt a testén és talán kettő a kis pofiján. Na hát most sem történt másként. Patyi kezdte nem kevés, de jól eloszlott pöttyel (arcán neki is alig volt pár darab), most pedig Oli folytatja Domihoz hasonlóan. O.K. Eddig is tudta, hogy Patyi tiszta Dávid külsőre és sok más szempontból is, Oli pedig tiszta Domi csak nem szőkén, hanem barnán. Na de ennyire....

Lucanap

Hát most sem történt másképpen, mint szokott. Az utolsó pillanatban kezdtem, kezdtük el készíteni a vásárfiákat. Sok gyerek egyébként könyveket, játékokat árul, szerintem viszont az otthon készült "alkotások" mégis különlegesebbek. Már egész rutin alakult ki a készítéshez. Az elmaradhatatlan mézeskalács mellé idén pop cake készült és tobozból természet kincseiből készültek még alkotások. Azt hiszem mégis volt siker, mert talán két mézeskalácsdísz és két tobozból készült kincs érkezett vissza a vásár után.

Mik is készültek?

Manó csörgős sipkával (nekem amúgy ez a kedvencem)

Tobozmanó és tobozból készült díszített fenyőfa:

Na és persze az elmaradhatatlan mézeskalácsok akasztatós fenyődísz formájában és hűtőmágnesként:

Advent

Már hetekkel korábban elkezdtem tervezni, ötletelni. De valahogyan a megvalósításra nem jutott túl sok szabad vegyérték. Hol az éjszakába nyúló munka, hol az éjszakába nyúló tanulás végett. Arra a csekély mértékű 4-5 óra alvásra pedig még szükségem van, ami általában marad. Ráadásul a Luca nap is nyakunkon van.

Hát nem lettem kész a naptárral elsejére és az adventi asztal dísz sem készült el Advent első vasárnapjára. De ha egy kis csúszással is, azért a régi adventi naptár eddig is működött, és már az új majdnem teljes pompájában virít, már csak apa kellene előásson egy égősort, hogy esténként teljes legyen a hangulat.

A Luca nap már kicsit komolyabb fejtörés, hiszen a már évek óta megszokott mézeskalácshoz a fiúk ragaszkodnak nagyon, de a hajtogatott papírcsillag és harang, dióból készült dísz, díszített gyertya helyett szerettem volna valamit újítani a készleten. Ha netalán valami csoda folytán még eljutunk az IKEA-ba, akkor azért a gyertyák nem maradnak el, de ha még sem, akkor kell valami utánpótlás ötlet. Mindenesetre  fiúk várják, jó kis program ez az iskolában. Kellékek már javarészt beszerzésre kerültek hobbi boltból, kiskertből séták alatt. Kiváncsi vagyok tényleg meg tudjuk-e valósítani a terveket. :)

Gimiben jártunk....

Mint már írtam, megbeszéltük még a tájékoztatón, hogy kaphatunk a matek feladatok súlyozásáról is információt az iskolában. A tanár néni nagyon segítőkész volt, amikor telefonáltunk és megbeszéltük, hogy személyesen találkozunk. 

Nagyon jól sikerült. Non plusz ultra, hogy a találkozó után egy régi kedves tanárommal is sikerült beszélgetnünk, ami megint csak szívmelengető volt annyi távlatában.

:)

Remélem, hogy Domi akarata, tudása és a kapott támpontok alapján alaposan fel tud majd készülni az írásbelire.

És egy kis adalék. Mindenhol nagyon fontos a szépen olvasás. Úgyhogy teljes gőzzel belevetettük magunkat ebbe is, és az értő olvasásba.

Felvételi tájékoztató 2

Húúúúúúúúúúúú.

Gondoltam, hogy ha már nem egy hely van a pakliban, akkor nem lesz könnyű a rangsorolás. Meg igazság szerint azt is, hogy a második esetben még az elfogultság is részt fog kapni. Nade....

Tegnap ismét azt kaptam, amit vártam, sőt. Sok minden nagyon szimpatikus volt, és talán kicsit közvetlenebb is, mint a múltkori alkalommal. Sőt, kaptunk hasznos információkat is a felvételire vonatkozóan, mi az amivel a gyerekeknek lehet segíteni, milyen trükköket érdemes nekik megmutatni. Az is kiderült, hogy ebben az iskolában van (pontosabban most már inkább csak volt) tehetséggondozó szakkör a leendő felvételizőknek, lévén előkészítő tartását tiltja az oktatási törvény, de a tehetséggondozás megengedett. Sajnos erről lemaradtunk. De tényleg jó volt a végén beszélgetni az igazgató nénivel és a helyettessel, akik szintén nagyon segítő készek voltak. Megtudtuk vannak súlyozott feladatok, és nagyon segítőkészek voltak abban is, ha már lemaradtunk, akkor is szívesen válaszolnak, ha ezzel kapcsolatosan vannak kérdéseink. Voltak :) Matematikával kapcsolatosan pedig kaptunk egy nevet és elérhetőséget. Azt hiszem joggal lehetek elfogult. Ma telefonáltunk. Olyan kellemesen csalódtunk. Már várta a tanárnő a hívást, tudta, hogy keresni fogjuk, sőt... Holnap találkozunk is, és kapunk feladatokat, amik még inkább segítik a sikert :) 

Én simán rangsorolnék ezek után, de megkértem apát, hogy mivel neki egyik irányban sincs semmiféle kötődése, mi lenne ha most ő rangsorolna. Bár a rangsorral még ráérünk :)

El kell még mondanom azt is, hogy mindkét hely nagyon szimpatikus volt a számos különbség ellenére. Az első hely, ahol jártunk egy "fiatal" iskola (25), ennek ellenére eredményesnek tartják a továbbtanulás szempontjából. A tegnapi már igencsak hosszú múltat tudhat magáénak, röpke 130 éves. És nem mondanám kevésbé sikeresnek. Míg előbbi nem specializálja magát semmilyen irányba, ez utóbbi már hosszú-hosszú évek óta a "latin nyelvek specialistája". Talán mindkettőre jellemző, hogy a nyelveket osztottan tanítja viszonylagosan kevesebb létszámú csoportnak. Az alaptárgyak közül is tanítanak matematikát mindkettőben csoportbontásban. Utóbbiban viszont azért fellelhetők a különböző irányultságok. Azon túl, hogy végig emelt óraszámban tanítják az első idegen nyelvet (heti 4 órában), a második idegen nyelv sem szenved ebből hiányt, az első négy évben a nyelvtant is osztott csoportokban oktatják a testneveléssel és az informatikával együtt.Nyolcadik után négy szakirány közül lehet választani. Két humán és két reál szakirányból válogathatnak a gyerekek. Mindegyik neves személyek nevét viseli: Zrínyi, Bólyai, Kazinczy, Szentgyörgyi. Azt hiszem nagyon nem kell megmagyarázni, hogy ezek keretében mely tantárgyak képviselnek még magasabb óraszámot. De ismerik a gyerekeket. Lehetőséget adnak nekik újabb két év elteltével, hogy újra válasszanak, ha mégsem a megfelelő mellett döntöttek korábban. 11 évfolyamon ismét válogathatnak, hiszen ekkor már sokkal közelebb állnak valós álmaikhoz, céljaikhoz, közelebb egy valódi döntéshez. Mint említettem, mindkét iskolában hangsúlyos a nyelvoktatás, előbbiben két nyelvre korlátozottan, utóbbiban egy-két latin nyelvvel kiegészítve, mint francia, olasz, spanyol, latin. Mindkét iskolában adottak a csereprogramok a tanult nyelvek területe felé, ami szerintem nagyon fontos, ahogyan fontos az is, hogy a szabadidő eltöltésére is kínáljanak számos lehetőséget. Nem csak szakkörök formájában, hanem a kicsit csapatépítőbb kirándulások, hagyományok, táborok terén is. Tegnap volt egy "kedvenc" mondatom: "Szeretnénk, ha a gyerekek, akik hozzánk járnak igazán boldogok lennének, és szeretnének élni, élveznék az életet. Mindemellett mind a 60 végzős diákunk szeretne tovább tanulni. "
Az első alkalommal azt hallottuk, hogy magas a felvételi sikereségi arány, közel 94%, most kicsit kisebb számról hallottunk (86%), de nekem valahol reálisabbnak tűnik. Mert ebben a számban nem tudni pontosan milyen tények is szerepelnek: kit melyik helyen megjelölt intézménybe vettek fel, nappali vagy levelező képzésre, állami finanszírozásra vagy térítéskötelesre, illetve a külföldi egyetemekre felvett hallgatók nem képezik részét ezen információknak. Utóbbi helyen a legutóbbi évben 10 hallgató nyert felvételt külföldre egyetemre ösztöndíjjal (60-ból).

Pöttyök

Az úgy kezdődött, hogy múlt héten szerdán éjjel Patyi egyszer csak közölte böfögtem. Pontosabban nem böfizett, hanem hányt. Azután visszaaludt és nem történt semmi reggelig. Nem volt lázas, nem fájt láthatólag semmije, viszont rendkívül gyenge volt. Itthon maradt. Oli nagy hősként egyedül képviselte önmagukat az oviban csütörtökön és pénteken is. Közben Patyi popsiján jött pár piros pötyi, amik pont úgy néztek ki, mint Domi szemölcsei korábban. Csütörtökön Dávid is hasmenést produkált, így pénteken már ő is itthon pihent.

Pénteken nagyiéknál aludtak a fiúk (mind a négyen), mert a suli jótékonysági estjére voltunk hivatalosak. Másnap pedig amikor délután értük mentünk, már sok szép pötyi volt nem csak a popóján. Nem kellett sokat töprengenem mi is lehet ez... (szerencse, hogy minden egyéb családtag már túlesett rajta)

Bárányhimlő.

:(

Vasárnapra apa is ágynak dőlt, majd délután Domin volt a sor. Ma már ő is itthon volt, és nem is mehet legalább csütörtökig suliba. De a bárányhimlő miatt Oli is itthon ragadt, bár neki még nincsenek pöttyei.

Patyi időnként szenved, időnként eleven "hétördög", időnként megszeppent, időnként büszke a pöttyeire, hogy csak neki vannak. Oli pedig lelkesen mondogatja, hogy ő mehetne bárhová, mert ő nem pöttyös :)

Egyébként ha már így alakult, akkor annak azért kicsit örülnék, ha ő is pöttyös lenne.

Azt hiszem nyilván való, hogy az eltervezett adventi naptár emiatt került csúszásba, mert hát bizony, azt mégsem az orruk előtt kellett volna elkészítenem, viszont az éjszakák elég rövidek és bevallom, néha nekem is szükségem van egy kicsike, de tényleg csak egy kicsike alvásra. Így folytatásos regény módjára esténként próbálom befejezni. Szerencsére a fiúk türelmesek... :)

Persze nem csak ez a terv dőlt dugába, hanem még más egyéb nekik szánt projekt is húzódik az "itthonlévők" számának drasztikus emelkedése miatt. Hogy lesznek így Luca napra kincsek? Hogy készülnek el a horgolt kis állatkák titokban? Leginkább az utolsó szó hangsúlyos. De már csak 5 munkanapom van ebben az évben :), és talán ezen a munkahelyen is.

Már megint az utolsó pillanatban, sőt kicsivel utána

Hát igen, ez az adventi naptár, bizony... És remélem ma tényleg elkészül, de legkésőbb holnap. Mentségemre legyen mondva be nem kalkulált betegség boldogítja mindennapjaink....

Fogadó...

Az idei tanévben az első. Szerintem kicsit kései időpont, mert félévig már csak alig ez a pár hét van, januárban az az egy hét már semmire sem elég. 

Na de...

Voltak céljaink, mert mostanában ismét sokat harcolunk és ez sajna időnként látszik is. Mármint nem a harc :), mert ha az sikeres (már amennyiben ezt sikernek lehetne nevezni), akkor az eredmények magukért beszélnek (négyesnél biztosan nem születik rosszabb jegy, de általában az ötös a jellemző ilyenkor). Szóval azt gondolom, ha ilyenkor megy az ötös, akkor azért még mindig csak nekem, nekünk van igazunk, mármint, hogy nem "hülye", csak szörnyen lusta. De ha valamiért nem tudunk "harcolni", mert...

- egyedül van bármelyikünk is a néggyel

- mert még van munkám és dolgozom, és apára jut négy,

- vagy csak szimplán belefáradtunk (még ha mellette lelkifurink is van emiatt)

- vagy az élet hozza úgy, hogy nem fér bele a sok szétszakítós itt-is-ott is ott kell lennünk helyzetekből fakadóan

Na ilyenkor azután van mit javítani, extrán tanulni, többet harcolni és még sorolhatnám. Mert amint nincs meg az erős kontroll, már nem megy. Na nem a képességek miatt, hanem mert minden más fontosabb, és még a függöny nézése is érdekesebb, meg a levegővétel is feladat, sőt ilyenkor muszáj fürdeni rögtön (holott máskor órákig húzzuk). 

Szóval megcéloztunk pár irányt. Volt amit nem kellett (szerencsére mert semmi gond, vagy a fogadó óra nélkül is szoktunk találkozni és ha gond van, meg tudjuk beszélni). 

Igazából mondhatnám azt, hogy biztosan megint az én maximalizmusom, na jó nem minden esetben, de angolnál mindenképpen, mert a tanár néni egyáltalán nem látta olyan kritikusnak a helyzetet mint mi. Lehet, hogy csak nekünk jut itthon a rosszul megírt házi és a nem tudom hogyan kell mondani, még akkor sem, ha segítünk, vagy olyankor úgy mondja, hogy minden hajunk szála égnek áll. Hát ez rejtély, és egyenlőre úgy tűnik az is marad. Mindenesetre jár korrepetálásra, mert a két csoport közötti szintkülönbséget még nem sikerült lejjebb tornázni.

Történelem. Itt a nem tanulás látszik, pontosabban a lustaságé. De ilyen tanárokat szeretnék kívánni mindenkinek, mint nálunk Károly bácsi. Eszméletlen volt. A gyerek felé építő, de mégis nevelő, nem utasító, hanem kérő, de elváró. Segítő, segítő, segítő. És láss csodát a másnapi harcos estét követő TZ mindjárt ötös lett. De mért kell ehhez a harc? 

És akkor jött még volna egy betervezett látogatás, de annyian voltak, hogy nem vártuk meg, szerintem majd kérünk egy külön időpontot. Igazából irodalomból itt sincs semmi gubanc, ötösre állunk, bár volt egy kis becsúszott hármas, de azt sikerült már javítani, remélem a héten írt doga is jól sikerült. Nyelvtan. Van amikor zseniális, és simán ötöst kap, máskor meg... 

Matematikából sikerült már az év eleji rosszabb jegyeket javítani, remélem sikerül teljesen biztos négyesre hozni a jegyek átlagát. Biosz és föci terén nem látunk nagy problémát, a fizika is jól megy. A kémia tanárt nem sikerült már hétfőn beiktatni egy beszélgetésre, mert őt még nem ismerjük, de igazából a jegyei alapján túl nagy gond ott sem lehet. Majd a héten kiderül, mit is tud igazán, mert témazárót írnak. Az informatikát szereti, a technika és a rajz nem okoz nehézséget. Kifelejtettem valamit? Ének. Tesi. :)

Amikor egyedül...

Hát olyankor, amikor egyedül kell megbirkózni két örökmozgó óvodással, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy tutira minden figyelem rajtuk legyen, mert különben semmi nincs biztonságban, és mellette még van két iskolás, akiknek kész leckéket kell varázsolniuk, hát olyankor bizony nagy káosz tud lenni. És bár nem vagyok rá büszke, de muszáj kiereszteni a hangom is, már csak azért is, hogy egyáltalán meghallják amit mondok. Mert ilyenkor átmeneti hallássérült mind. 

A két nagyobb közül van egy nagyon kamasz, aki mindent elkövet, hogy csak azért se azt tegye, amit kérek, a középső másolja, a két kicsi pedig a két nagyot koppintja, szóval a duplikálódás nálunk nagyon működik. Mostanában a legnagyobbal sokat harcolunk. Egyrészt tudom, hogy tök okos, csak nagyon lusta. Ez látszik a mostani eredményein leginkább. És nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni, mert...

ad1: Azáltal, hogy a középső sem a suliban ír leckét az edzések miatt, már őrá is figyelni kell esténként, ráadásul tökéletesen kopírozza a legnagyobb nem tanulási technikáját, ami a hisztiben és az időhúzásban teljesedik ki.

ad2: Mióta a két legkisebb csemeténk óvodába jár, hát bizony délután nem tudom őket leültetni és mellettük teljes nyugalommal a két nagyobbra figyelni, hiszen ők is maximális figyelmet, törődést igényelnek az egész napos ovi után. Ezért mindent képesek bevetni. Polcokon át szekrénytetőre mászni, konyhaszekrényt kirámolni, fürdőszobában garázdálkodni, a nagyok szobáját miszlikbe szétszedni, és még sorolhatnám. Tehát megint egy kicsivel kevesebb figyelem a legnagyobbra.

ad3: Domit is igencsak kell noszogatni mostanság, amiben több dolog is közre játszik. Többek között nehezen dolgozza fel, hogy eddig kitűnő volt, most pedig nem minden működik tökéletesen, ebben pedig szerintem szerepe van annak is, hogy nem igazán találja a hangot az új tanító nénivel (csak ofőnek új, eddig ő volt a napközis, csak mivel stroke-ot kapott az "igazi" és nem tudott még visszajönni csak napközibe, szerepet cseréltek). Nehezen dolgozza fel, mert maximalista (akár az anyukája). Azután szokatlan neki még a kora délutáni edzés és az ezt követő leckeírás is. Megszokta, hogy addigra készen van. Harmadrészt pedig szeretne gimibe menni, de stresszeli magát rajta, így nem mindig sikerülnek jól a gyakorlásnak szánt felvételi feladatsorok. Ilyenkor pedig mindenki hibás, pedig csak egy kicsit jobban kéne figyeljen, mert soha nem ott a bibi, hogy nem tud vele mit kezdeni, hanem a majd én fejben összeadom, nem írom le, bár anya mondta, hogy ha leírom, akkor kevesebb a hibázás lehetősége, stb. Tehát Domi is egyre többet igényel(ne).

ad4: A sok-sok ellenkezés és nem akarás meghozza a hatást, nincs olyan fokú eredményesség, mint korábban. Főleg, hogy mostanában a kicsit kevesebb időből még harcolunk is nem is keveset.

Viszont az év végi jegy már számít, mégsem hagyhatom, hogy a saját hülyeségéből fakadóan, meg az osztálytársaktól eredő rossz példa hatására rontson a jegyein, ennél is jobban (ami most még nem kritikus, még az én maximalista mivoltomban sem, de ha ezt folytatjuk, akkor bizony az lehet). Hogyan lehet elmagyarázni, hogy nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni, de a legfontosabb személynek, önmagának igenis  tudjon megfelelni. Higgyen magában, hogy képes rá, bízzon abban, hogy szerethető akkor is, ha nem "túl rossz" és szorgalmasabb, mint az átlag (sajnos).

Szóval igazából azt kezdtem ecsetelni, hogy amikor egyedül jut nekem egy ilyen jó kis este, hát akkor bizony két másodperc nyugodt pillanat nincs. És bizony mire apa hazaér, addigra az idegszálaim igencsak megcincált állapotban tudnak leledzeni. Ráadásul folyamatosan marcangol a lelkiismeretem, hogy senkinek sem volt jó így, senki nem azt kapta, amit érdemelne.

A kérdés az, én vagyok nagyon béna? Tényleg csak én harcolok, ha egyedül vagyok néggyel? Tényleg rosszul nevelünk? Vagy netán megint az a fránya maximalizmusom az ok, azaz többet szeretnék kihozni belőle, mint a fizikai korlátok engednek?