2012. október 26., péntek

Kicsik és nagyok és brrrrrrrrr

Hát időnként nem tudom biztosan eldönteni, hogy melyik csapat a könnyebb vagy nehezebb eset, a kicsik avagy a nagyok? Mert ...
Meg azért is, mert igyekszem négyfelé szakadni minden délután és hétvégén, de nem sikerül :(, pedig annyira szeretnék mindegyik mellett ott állni, a kicsikkel autót tologatni, mesét nézni, ölbe venni, a nagyobbakkal megnézni mit alkotta a számítógépen, vagy meghallgatni minden történetet, egyszer időben kész lenni a leckékkel úgy, hogy maradjon idő beszélgetésekre, társasjátékra, teljes nyugalomban eltöltött sétákra. 
De mindez egyenlőre csak merő vágyálom. De nem adom fel. Biztosan van megoldás mindenre, csak még nem találtam, találtuk meg. 
Lassan egy hete szenvedünk a kruppos rohamtól. Tegnap volt az első nap, hogy nem kellett az a fránya kúp. Persze tegnap már munkanap volt, így nem fenyegetett az ügyeletre kell menni veszélye, mint a hosszú hétvégén. Pedig legalább négyszer álltunk a kapujában a négy nap alatt és már igazán mindent kipróbáltunk. Péntek éjjel Oli okozott aggodalmat a csodásnak éppen nem nevezhető kruppos köhögésével. Aki hallott már ilyet, annak nem kell ecsetelnem, hogy még hallgatni is szörnyű, hát még ha tudjuk mivel járhat. Meg persze az is nyilvánvaló, hogy ezek után másnak nem jó ha sok a hiszti, a szaladgálás, viszont a jó levegő segíteni tud. Csak azért, hogy mindezt még kicsit tetőzzük, reggelre Patyi is köhögött, de az igazi roham este jött, most vele. Ráadásul ő aztán mindent bevetett. Csak hallgattuk, persze a kúp után, keresve a babyhaler bababefújó fejét, amit persze, hogy nem találtam, így joghurtból eszkábáltam egyet. Volt echinacea golyó, oscillococ, ambroxol, c vitamin, cataflam csepp. Minden ami eszembe jutott. De valahogy nem akart alakulni, és minden este egyre rosszabb lett. És kellett a kúp is. Persze most már tudom, hogy ügyes voltam, és mindent jól csináltam, jól jutott eszembe a cataflam csepp is, a ventolin is, a köhögés is tökéletes választás volt. Csak ez ilyen makacsra sikeredett. Mindeközben kint verőfényes napsütés. Ennek következtében szemek nyitásától esti elalvásig mást sem hallgattunk, mint, hogy menjünk már sétálni, túrázni, kirándulni, hiszen süt a Napocska. Nem mondom, hogy nem tettünk rá kísérletet, de valahogyan nem tűnt utólag jó ötletnek. De két energiabombát helybe szegezni mindenféle mozgás nélkül. Hát nem négy kezes feladat. Mégis csak ennyi volt. :) Két hét óvodai szünet folyamatosan. Mert jövő héten nincs az őszi szünet miatt.

Eközben ugye a szokásos dolgozatra készülődés a másik oldalon. Domi még csak hagyján, mert ő maximalista hajlammal van megáldva. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell noszogatni, kikérdezni, tévé elől "elkergetni", hogy majd ha készen van... De tud is és hajlandó is egyedül tanulni. És lám meg is van az eredménye. Minden dolgozata ötös lett: környezet, szövegértés, nyelvtan, német, olvasás (abból a jó sokból), és már csak a matekot nem tudjuk, de ha csak annyira tudta, mint itthon, akkor ott sem lehet más eredmény. Közben készül a vers és prózamondó versenyre, egy kb két és fél oldalas versikével. 

Na és Dávid. Hát ő most nem egyszerű eset, bár eddig sem volt az. Egyik imádott tanár egyik napról a másikra eltűnt az iskolából (igen csak nyomós okból, amennyire a pletykákra lehet alapozni) és azóta kizökkent a "megszokott" kerékvágásból. Ez a tanító bácsi egy példakép volt előtte és ez most teljesen összeomlott. A pletykák hozzá is eljutottak, méghozzá a gyerekektől, ki tudja pontosan melyik verzióban. Azóta újra harcolunk itthon. Nincs felírva a lecke, a leckefüzetet nem íratja alá, előző este derülnek ki a dolgozatok és azok is véletlenül. Akkor pedig már képtelenség bármit is tenni. Nem csoda, hogy sorra hozta a héten haza az igencsak rossz jegyeket. A baj az, hogy hiába ülünk ott vele és mellette, helyette nem tanulhatunk. És bár már kipróbáltunk minden féle verziót, valahogyan most semmi sem működik. Másolás, hangos olvasás, mi keressük meg a lényeget és húzzuk alá.... Segítsééééééééééég. És bár tudom, hogy ez utóbbi egyáltalán nem jó, mármint, hogy mi keressük meg a lényeget, a fontosat, de a kiszínezem a tankönyvet és összefüggéstelen mondatokat olvasok fel belőle verziónál talán mégis jobb, főleg, hogy legalább a korrigálással nem kell megharcolnom. És mint írtam most még a két legkisebbet sem lehetett teljesen szabadjára engedni, az oviban sem fáradtak el semennyire, tehát ők is "maximális" figyelmet igényeltek  - volna. Na és persze így hogy fogja kijavítani a jegyeket? A fogadóóra pedig még hol van... december? - most az még fényévnyi távolságnak tűnik. Muszáj lesz valamit kitalálni, hogy a hiányok pótlódjanak, és ha tanul, akkor az tényleg tanulás legyen, ne elfecsérelt idő.

Remélem a szünetre már mindenki egészséges lesz teljesen, kijönnek az aztmás, kruppos rohamokból, hogy lehessen nagyokat kirándulni (már ha az időjárás elég kegyes lesz), esetleg nem kell végig tanuljuk a hetet, vagy legalábbis nem leszünk a könyvekhez láncolva. 
Hipp hipp hurrá, holnaptól nincs suliiiiiiiiiiiiiiiii :))))))

2012. október 23., kedd

Négy nap itthon

Ha már így alakult, hogy a két kicsi meg az egy nagy, na meg egy kicsit én is sikeres kruppos, asztmás rohamot produkáltunk - igazán eldönthetné végre az időjárás, hogy milyen idő van, nyárias ősz két három napig, majd fagy meg eső. Hát ezt nagyon nem bírják, akiknek hasonló gondjai vannak. Mert szerintem amúgy is rosszul viseli szervezetünk az ilyen extrém változásokat, de az övéké még inkább. Főleg akkor, ha a legnagyobb még tesz is róla, mondván 
-Anya, nem kell kabát, nincs hideg... - reggel, amikor 10 fok van és a kapuban begyömöszöli a táskájába ... 
vagy amikor edzés után még nem hajlandó levenni a vizes polókat. Szóval egy kis nátha azért van a háttérben.
A két legkisebb pedig szerintem szintén megfázott. Mert bár meleg van napközben, de a homok már hideg, eltünt a pelus a naciból, és így bizony jóval könnyebb felfázni, megfázni. Az oviban pedig nincs nap udvar nélkül. És bár márt bent figyel a sínaci, de az bizony még meleg, a tréning nadrág meg erre nem elég.
Na jó, azért unatkozni nem volt időnk, révén a következő három napban 6 nagydolgozat is vár a fiúkra, meg azért edzés is volt már hétfőn és kedden. Szerencsére Dávid már hamar regenerálódik, hétfőn már annyira túltengett benne az energia, hogy elment edzésre is. Az utána jövő foci nem kellett volna, mert most megint köhécsel, de ettől függetlenül ma is ment evezni. Igaz most háromszázszor csomóztam a lelkére, hogy evezés ok, de futni és focizni ma még ne... A két legkisebb viszont... Hát kritikus. Leültetni őket több napra egy pontra. Esélytelen küldetés. Főleg verőfényes napsütésben, amikor napi háromszázszor mondják el, hogy menjünk a Várba, a Gátra, igazából mindegy hová, csak menjünk. 
Domi az egyedüli vitéz most négyük közül. De nem csak amiatt, mert most éppen ő nem fulladt be. Szeretem, ahogy ő hajlandó megtenni azt, hogy előbb a kötelesség, utána a móka. Kész minden leckéje nem csak holnapra, hanem ami volt még az is. Nagy könnyebbség, hogy mindent egyedül csinál, csak a felmondáshoz kellünk. Gyakoroltunk egy nagy adag matematikát a dolgozatra és alig volt a több oldal feladatban két hibája, az is csak azért, mert félig csinálta meg a feladatot. Nem pedig azért mert nem tudta. Két napja pedig a 31 olvasmányt olvassa és meséli el a tartalmakat. Ma még simítunk rajta egy keveset, meg a vége még hiányzik. 
Dávid... Hát ő már nem volt ilyen szorgos. Ha a figyelmünk csak egy fél pillanatra is elfordul tőle, akkor már rögtön talál más tenni valót. Most, hogy a két legkisebbet muszáj volt valamennyire leültetni ez bizony előfordult. Neki valamiért nem megy az egyedül tanulok. Szeretné ha hagynánk, csak éppen ő nem hagy rá módot. Mert most is megtehette volna, de mégsem működött. Valamit még erre is ki kell majd találnom. Bár nagyjából kész a lecke holnapra, de a kémiában még van mit megtanulni holnapra, a törit még ki sem nyitottuk, és az irodalom is befejezésre vár. Szerencsére ez utóbbi kettő nem holnap lesz, az irodalom csütörtökön, a töri pedig pénteken. Addig azért még van két, illetve három éjszakánk :)
És ha már itthon. Akkor mi kicsit lakberendeztünk. Végre bekerült a hűtő a konyhába.Sokáig kerestük a helyét, mert nagy és a neki hagyott helyre nem fért be. A nappali is új arcot kapott ezáltal.  Átválogattam a játékokat is, mert abból jól állnak a kicsik lévén volt kitől örökölni nem keveset és már kezdett káosz uralkodni ezen a téren. Meg persze azért is, mert időnként szoktam cserélgetni melyik van elől és melyik kerül elrakásra. Így mindig van olyan, amelyik érdekes, olyan, mintha új lenne... És persze nem csak a játékok voltak terítéken, hanem a ruhák is. Nyári- őszi / téli kontra pakolászás. Hogy én ezt mennyire nem szeretem... Ehhez pedig hozzá tartozik a szokásos tárolóban történő féléves rendrakás (amikor már nem lehet belépni, mert csak betolunk oda mindent ahogyan esik sietve és már azt sem látjuk mi van bent), ismét összerakásra került egy régi könyvespolc a legkisebbeknél, mert az ovi óta előtérbe kerültek a könyvek, kirakók. :) Szeretem, hogy elkezdte őket érdekelni az olvasott mese. Igénylik is. Nekem ez nagy szívügyem, mert én imádok olvasni. És leghőbb vágyam, hogy a fiúk is megszeressék. A nagyoknál ez folyamatos "küzdelmem", valahogyan a mai világ és a környezet nem sokat segít nekem ebben. Internet, okos telefonok és társaik. És bár van telefonjuk, cseppet sem tetszik a körülöttük lévő trend, hogy iphone, samsunk csúcskategória van a 10-13 éves korosztálynál. na de ez egy másik történet. Szóval a könyvespolc... A kicsik mostanában gyakran kezükbe kapnak egy egy könyvet és mesélnek a lapozgatás közben. Úgyhogy az ő szobájuk is átalakult kicsit. Ha már az övék, akkor a két nagyobbnál is muszáj volt valamit megváltoztatni, így a szekrények helyet cseréltek, a két alacsonyabb került középre. Van még egy nagyobb falat feladat, az akvárium. Már hetek óta tologatjuk, hogy ki kellene pucolni. Bár a víz belül kristály tiszta, az üveg néz ki szörnyen, a sok napfény hatására algás, és persze a homokot is át kell takarítani. De hát még előttünk a mai nap...

2012. október 20., szombat

Ovisok...

A héten sem unatkoztak szerintem az oviban. Tanultak mondókát, készültek "műremekek", volt szülinap és hozzá torta és a hét eseménye ezúttal..... a fotózás :) A szokásos őszi. Mármint azért szokásos, mert a nagyoknál is mindig ilyen tájban volt fényképezés. Nem semmi képek készültek :) Viccesek, meglepők, és érdekesek, leginkább azért, mert Patyi haja nem áll égnek mint szokott volt a kunkori fürtökkel, hanem olyan "jókisfiúsra" van fésülve.
Csak egy kicsike betekintő...


Miért mindig akkor, amikor ....

Végre hosszú hétvége, remek napsütés és akkor....
Oli éjjel nem kicsit fulladt be, olyan kruppos rohamot produkált, hogy azt hittem kórház lesz a vége. Lekopogom...
Reggel már Patyi is hasonló köhögést produkált és Dávid is ugat... De szeretem az őszt... :-(
Azért még délután lehet, hogy megpróbálkozunk a lehetetlennel, egy nyugalmas sétával a gyönyörű napsütésben.

2012. október 19., péntek

Mikor lesz már őszi szünet?

Hát az elmúlt két hét sem volt piskóta a két nagyobbal, de a négynapos hétvége utáni sem lesz könnyebb. A múlt héten Domi írt sorban minden nap dolgozatot, először környezet, azután szövegértés, majd végül nyelvtan dolgozat. 
A héten Dávidékon volt a sor, kezdve egy jó kis nyelvtannal és informatikával, folytatva csütörtökön angollal, matekkal, törivel és fizikával, pénteken pedig lett volna kémia, de az elcsúszott jövő hétre. Domi sem maradt ki a szórásból, ő németet írt a héten.
Na és akkor mi vár még ránk jövő héten a szünetig? Domi matekból és olvasásból ír. A matek még csak hagyján, mert egy kis gyakorlás és kész, de az olvasás az rengeteg: Rege a csodaszarvasról, Az isten kardja, Attila temetése, Éjjel a Tiszán, Emese álma, A kerecsensólyom, A magyarok útra kelnek, Árpád a honalapító, Pusztaszer, Botond, Lehel kürtje, Az első magyar király, I.István koronázása, A koronázási jelvények, A sapkatöltés, Andorás vitéz, Szent István király intelmei, Szent László csodái, A tatárjárás, A fényeslitkei asszonyok és a tatárok, Az ország újjáépítése, A nándorfehérvári diadal, Meghalt a zászlóért, Mátyás anyja, Hunyadi Mátyást királlyá választják, Mátyás király és a varga, Mátyás király könyvtára, Az első magyar nyomtatott könyv, A mohácsi csata, Az ország angyala. Természetesen ezek tartalma, szereplők, évszámok... Nem fogunk unatkozni. 
És Dávidék? Hát az elmaradt kémia témazáró egy kicsit megspékelve, egy jó kis irodalom és történelem témazáró, és biosz doga a vadi új tanárral, akit csak egyszer láttak.
Na? Nesze neked négy nap pihi.

2012. október 17., szerda

brrrrrrrrrr

Hát ez a két nap kész katasztrófa. Az egy dolog, hogy amíg még van a napi négy órás munkát meg kell csinálnom és ha valamiért csúszik, akkor jajjjj. De hogy a suli is ennyi pluszt pakoljon még rá... Hét elején arra készültünk, hogy Domi német témazárója sikeres legyen, hiszen tavaly csak szódolgozatokat írtak, ilyen még nem volt. Szerencsére ezen ma túl jutottunk. Meg persze arra is próbálunk készülni már hétfő óta, hogy a csütörtöki Dávid angol témazáró és a pénteki kémia is ok legyen. Erre mi derül ma ki, este 19.21-kor? Hát az, hogy holnap nem csak angol tz, hanem matek is (na honnan a facebookról - kész szerencse, hogy van közösségi portál, mi lenne úgy kb. 15 évvel korábban? honnan értesülnénk róla, ha a mi kicsi fiunknak kimenne a fejéből?). Állítja, hogy a matek megy, csak százalék számítás... Hát így legyen, mert ha nem sikerül neki, akkor nem is tudom ... Hogy lehet ilyet elfelejteni? Ja még mondjam tovább is? Nem csak ez van holnap ám... Hanem történelem és fizika röpdolgozat is. Na klassz kis esténk lesz? meg éjszakánk? És még nincs péntek. Arról mi fog kiderülni?

2012. október 15., hétfő

10 perc móka

Hát aki ismer egy kicsikét az biztosan tudja rólam, hogy fényképmániás vagyok. A fényképezőgép az egyik leghűségesebb útitársunk minden séta alkalmával, itthon is mindig a kezem ügyében tartom. Szeretek fényképezni. Azt nem állítom, hogy tudok is, de nagy álmom profin megtanulni. Már sikerült nekem is jól megkomponált és "nekem, nekünk" nagyon tetsző képet fotóznom. Tom remek fotós, bár néha sírba kergetem, amikor meglátja, hogy a sétára már megint elhurcoltam a gépet, és biztos benne, hogy az ő kezében is landolni fog. Bár én tudom, hogy szeret fényképezni, de nem annyira mániákus mint én. Tavaly a szülinapomra kaptam egy fantasztikus ajándékot a családtól, járhattunk Virágnál, aki fantasztikus képeket készített rólunk. 

 
Folyton lesem a fotós oldalakat, blogokat, szeretem nézni a profi képeket és szeretem kipróbálni azt, ami igazán megtetszik, persze kicsit a sajátunkká formálva. Mindent persze nem lehet, hiszen azért a profi technika hiányzik, és persze műtermünk és csodakiegészítőink sincsenek, arról nem is beszélve, hogy hatan egyszerre elég nehezen tudunk rajta lenni a fényképeken. Ha lehetőség nyílik rá, mindig játszom a két-három "nagy kedvenc"-nél, hátha egyszer kopogtat a szerencse és én is a nyertesek között lehetek.
Azt hiszem nem titok az sem, hogy a képeken leginkább a kispasik szerepelnek. Imádom a szivárvány színeiben pompázó arcaikat, ahogy mindig kicsit másképpen tekintenek vissza a fényképekről. Huncutak, mosolygósak, kamaszok, csibészek, együttműködőek, tiltakozóak, dühöngők, hisztisek, vidámak, bohócok. 
Most olyan élményben volt részünk, amire szintén böngészéseim során bukkantam. Pontosabban az egyik "nagy kedvenc" posztolt egy érdekes felhívást, és én rögtön kaptam az alkalmon. Örülök, hogy megtaláltam a lehetőséget, mert a fiúk is nagyon élvezték. Domi többször is elmondta a nap folyamán, hogy nagyon jó volt, az a 10 perc, olyan volt, mint múltkor a két-három órás alkalom. És a végén mindig ott a kérdés, ugye megyünk majd megint olyanra...
Hát megmutatom mi is volt ez a lehetőség most.
Ott voltunk Bálintnál, és mind a hatan nagyon élveztük a 10 perces mókát. A leginkább az fogott meg engem, hogy bár előtte nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk pár szót, nagyon beleérzett, hogy milyenek is vagyunk mi együtt hatan és zseniális képek készültek abban az alig pár percben. Végre készült hasalós-láblógás fénykép, amit már ezer meg egy éve próbálok összehozni itthon is (sokáig az volt itt a blogon a felső nagy fénykép, de akkoriban, amikor az készült - hihetetlen, hogy lassan 3 éve - még nem másztak a legkisebbek, így nem volt nagyon nehéz dolgom a négy gyereket egy fényképre varázsolni. Hát azóta nem igen volt rá példa, talán nyáron készült egy kettő, ahol négyen vannak... Készült ugrálós-repülős, vonatozós, fejünket összedugós fénykép is. Egy kisebb álom valóra vált egy fantasztikus nyílt nap és lehetőség keretében. Itt is köszönet érte Bálintnak és csapatának.
A képet  csak később tudom prezentálni. :)

2012. október 14., vasárnap

A középső táborozott

Pályázaton nyerték.Ha az egész osztály részt vesz benne, akkor négy nap, három éjszaka 1.000.-Ft/fő. Igen pontosan ennyi. Na jó egy kicsit meg kellett toldani az útiköltséggel és a programok árával, de még így is igencsak baráti volt. Megpályázták és megkapták. Több osztály is volt így a suliból október első hetében kirándulni, táborozni. Fonyódligeten jártak. Ha azt mondom, Domi megette amit ott kapott enni, legalábbis mindig talált benne olyat, amit megevett, akkor nekem ez azt jelenti, hogy az étel minősége nem lehetett rossz. Ő a legválogatósabb. Persze azt is mind megette amit vitt - csupa kedvenc és javarészt nasi -, a fél koffere hamival volt tele: pogácsa, manner, babapiskóta, vaníliás karika, zsemle, háztartási keksz, csak, hogy éhes ne maradjon akkor sem négy napig, ha nem szeret semmit abból, amit kapnak. Az időjárás majdnem kegyes volt hozzájuk. Hétfőn verőfényes napsütés volt és szerdán és csütörtökön is remek volt az idő, viszont kedden... Szakadó eső és hideg. De ez nem szegte kedvüket. A hétfői napot a táborban töltötték, és megjárták a Balatont. Igen. A Balatont, októberben. Na jó a levegő meleg volt, hiszen nyári napsütés volt, na de a víz, kizárt, hogy meleg lett volna. Mindenesetre szerencsére Domi nem lett beteg. Kedden a zord időjárás ellenére kishajóra szálltak és végigjárták Badacsonyt, megnézték a Kisfaludi házat. Szerdán Tihanyban jártak. Azt hiszem ezt azért sokkal jobban élvezték, mert az időjárás is partner volt a túrázásban. Este hatalmas bátorság próba volt a táborban. Az osztály egy része járt a gömbkilátóban is Balatonbogláron Ildikó nénivel. Domi köztük volt.

Gáton

Pénteken délután a Gáton mozgattuk le a két kis örökmozgót. Muszáj volt, hiszen ma nem volt ovi, így nem kicsi energia túltengésben szenvedtek. Miután Domit összeszedtük szolfézs óra után a suliban gondoltuk megnézzük mi újság a telepen, Dávid úgyis ott van edzésen, a dob óráig még van idő, nosza rajta. Ott legalább nem kell feltétlen kézen fogva sétálni, vannak biztonságosnak tűnő szakaszok. Hát időnként tényleg az, mármint olyan mintha biztonságos lenne, de amikor ennyire túl vannak pörögve, akkor felül szoktam ezt is bírálni. Most nagyon erre hajazott a két legkisebb, persze Domi is partner volt benne, mert menni akart kacsázni, de hideg is volt, meg még ugye hátra volt a dobóra is, estek keltek a nemalvás eredményeként. Meg a héten amúgy is ilyen estek-keltek hét volt az oviban is. De ezt már talán írtam is. 








Közben Dávidék már parton voltak, futottak. Ádámmal beszélgettünk, ekkor derült ki, hogy Dávid hétfőtől a nagyokkal, az "A" csoporttal fog edzeni, azaz törhetem kicsit a fejem a logisztikán ismét :-) De ugyanakkor örülök nagyon. A héten már sokszor mondta, mármint Dávid, hogy megdicsérte Ádám, és hogy akkor mostantól komolyabban fog edzeni. Hát muszáj is lesz, mert a nagyoknál ez már annyira nem piskóta... Így mindenképpen hasznos volt, hogy ott jártunk, kicsit talán veszítettek pörgésükből a legkisebbek, Domi is levegőzött egyet a hosszú sulis nap után a dob előtt, hasznos információkat gyűjtöttem az edzések további alakulásáról. Most legalább tudom, hogy már most gondolkodhatom a téli edzések logisztikáján. Mert a hétfő-péntek telep azt hiszem nem lesz gond, hiszen hétfőn mindketten járnak és pénteken pedig csak Dávid érintett, legalábbis akkor, ha 1/2 4 előtt kezdődik, kedden-csütörtökön tornatermi edzések vannak, ami a mi sulinkban van, ez biztosan könnyen fog menni, szombaton most is úszás, ugyanakkor, ugyanott mint eddig mindig, és a szerda... Hát ez nem lesz egyszerű, mert fél öttől fél hétig, de nem itt, hanem Óbudán és a Szigeten. Tanmedence előtt futnak a Margit-szigeten, majd a szokásos helyen van tanmedence. De ez időben jelent sokat, mert idáig el is kell jutni, ráadásul onnan haza is kell érni. Ami kb. azt jelenti, hogy 1/2 4-től 1/2 8ig lesznek lekötve. Hát lecke ügyben lesz mit alkotnom a logisztika terén, mert ez nekik még nem megy egyedül. Márpedig a lecke készen kell legyen.

2012. október 13., szombat

Csak egy kis logisztikai bonyolítás...

Hétfőtől Dávid a nagyokkal edz. Királyság, mert már nagyon várta. Én meg törhetem a fejem... Nesze neked jól bevált logisztika... De legalább maradt két nap, amikor együtt van az edzés és ez a kettő pont olyan nap, amikor mindketten mennek. Szerencsére a maradék háromból kétszer Domi szolfézson és dobórán van, így egyenlőre (amíg nyári menetrend szerint edzenek) csak a szerdát kell átszervezni. Mert akkor mindketten mennek, de egymást váltva. Viszont Domi még nem jöhet egyedül haza (tök egyedül), Dávid meg este már nem jöhet egyedül, amikor sötét van. Hat után pedig hamarosan sötét lesz.  :-(

Kajak - családi nap

Ez még a zűrös, szűkös múlt hétvégén történt. Vasárnap kajakos, bográcsolós, evezős, csapatépítős, családi nap volt. Szerencsére időjósaink rosszul látták milyen idő lesz ezen a napon, mert amíg tartott a program addig szép, napos, nem túl hideg, nem túl meleg őszi  időnk volt. Dávid evezett. Nem is keveset, bár voltak a nagyobbak, akik többet. Na de nem is ez a lényeg. A gátról indultak mindannyian. Dávidék a Nagytétényi Kastélymúzeumig eveztek. Hát ez valahol az M0 alatt van, szerintem nem kicsi távolság. Mi, mármint a kicsik, Domi (aki még kicsi és most nem evezett), és persze apa és anya, ide buszoztunk már eleve. A busztól pedig lesétáltunk a Duna-partra. Nem igen tudtuk eltéveszteni merre menjünk, mert már a csapat (szülői) egy része ott készült elő a bográcsolásra. Krumplipucolás, virsli karikázás, kolbászaprítás, hagymavágás, tűzrakás... Mi először voltunk ebben a társaságban, lévén a fiúk nyáron váltottak kenuból kajakba. De remekül éreztük magunkat. Már ha eltekintünk attól az aprócska szösszenettől, hogy a két legkisebbet lepkehálóval kergettük, leginkább azért, mert csak itt a Duna, meg víz, annyira pedig nincs meleg, ha  a ruha vizes lesz. Márpedig ők is a víz szerelmesei. Már tettek rá célzást, hogy ha nagy leszek én is evezni fogok... :) És persze folyamatos lelki problémájuk volt, hogy sem Domi, sem Dávid most nem velük játszott.


Hamarosan megérkezett Dávid is. Megharcoltuk a muszáj átöltözni mentet, mert szerinte nincs hideg (ezt mondja mínuszban is), és persze gyerek mivoltából fakadóan nem hiszi, hogy vizes pólóban (márpedig egy kajakban nem lehet szárazon maradni, ha evez is) nagyon meg lehet fázni. Mert ugyan a spico most már derékig szárazon tartja, de a felső ugyanúgy úszik a vízben. Szóval megküzdöttünk, de én nyertem :) Legalább most. Közben készült a finom paprikás krumpli sok-sok virslivel, kolbásszal. Az illata isteni volt. Most én nem voltam konyhatündér előtte, lévén futafok volt és mi gyalogosan közlekedünk, így nem vittünk több tepsi házi sütit, de akadt meggyes potyogtatós, almáspite, szóval finom nasik tömkellege. Domit az almáspitén kívül sajna semmi sem hatotta meg. A két kicsit annál inkább. Ott sertepertéltek a bogrács körül, amíg el nem készült, lakmároztak belőle és a sütikből is. Dávid is szereti. 


Volt kacsázás, fára mászás, játék, csevej, mi egy más. Szerintem mindenki jól érezte magát. 



Két óra felé elindultak sodrással szemben, vissza a gátra az evezősök. 



Feloszlott a társaság mi is elindultunk hazafelé, mert a két legkisebben már látszottak az alváshiány tünetei. Remek kis délelőtt és koradélután volt. A kicsik is nagyon élvezték a sok apró kincset, amit a parton találtak, dobáltak. 


Szerencsére Dávidék még a kora esti vihar, dörgés és eső előtt visszaértek a telepre, onnan pedig haza.

2012. október 12., péntek

Atlétika versenyek

A héten zajlottak az iskolai atlétikai versenyek. Hétfőn volt a 7-8. osztályos, kedden gondolom az 5-6. osztályos, szerdán pedig ismét érintettek voltunk a 1-4.osztályos versenyekben. 
Beköszöntött az ősz. Ezt mindenesetre konstatáltuk. Mert bár sütött a nap, mégis hideg volt a szél, és az árnyékban bizony elkélt a vastagabb kabát. A fiúk mindenesetre állították hétfőn, hogy nincs hideg. Nagyon ügyesek voltak 100m-en, távolugrásban, kislabda dobásban. A súlylökésben még van fejlődési lehetőség, de hát hetedikes révén túl nagy gyakorlatot szeptember óta ebben nem lehetett szerezni. A 800 m futásnak nagy várakozással indult neki a csapat, hiszen a suli futásban verhetetlen. Legalábbis eddig az volt. Hát most a hatfős csapatból 5en hozták is a formát a várakozás szerint, zseniális időt futottak, viszont egy valaki bekattant és szépen végig sétálta a távot, amivel lecsúsztak a dobogóról. Pedig ha fut, akkor simán másodikok lehettek volna a csapatversenyben is, egyéniben pedig a csapat egyik tagja nyerte meg a versenyt.


Szerdán sem volt melegebb, ráadásul délutánra már esőt is ígértek, így drukkolhattunk nem csak a csapatnak, hanem azért is, hogy maradjon a napsütés. Sikerült többszörösen is. Két korosztály versenyzett az 1-2. osztályosok és a 3-4. osztályosok. Domi az utóbbi korosztály fiúcsapatának volt tagja. A 60m-es futásban nagyon remekeltek, ráadásul Dominak plusz motivációja volt, mindenképpen szeretett volna bekerülni a váltóba. Sikerült :) Nagyon felpörgette a rövid távot, pedig mindkét D betűsöm igazán hosszú távon fut, kajak edzéseken is 3.5 km-t futnak rendszeresen, vagy egy kicsit többet, mint szigetkör, ami valahol 5 km környékén van, a hegyi futás pedig 6 km szokott lenni. Szóval a váltót is izgalommal várhattuk. De addig még hátra volt a távolugrás és a kislabda dobás is. Ott is nagyon ügyesen szerepelt a csapat. A váltóban pedig egyszerűen nem volt ellenfél. Így bízhattunk szép éremben. A díjkiosztón aztán persze volt öröm egy kis kámpicsorodással azért a felszín alatt, de gyönyörűen csillogott az ezüst érem. Igazából a váltó miatt, és a 60 m miatt azt gondoltuk, hogy meglesz az arany is. 




ui:
És milyen igazunk volt? Két nappal később ugyanis, a pontok újra számlálását követően kiderült, hogy bizony megvan az arany. Vissza kell vinnünk az ezüstöt és kapunk helyette aranyat :)

Ovisok

Mióta is járunk oviba? Már több mint egy hónapja. Elröppent ez a hónap, és annyi minden történt. Volt már zenés előadás, bábszínház, arcfestés, fényképezkedés... Voltak kisebb nagyobb balesetek, hol egyikük, hol másikuk esett pottyant. A héten Oli volt a soros, nem is egyszer. Hol a falnak esett neki és szerzett szép kis sebet a homlokára, hol a homokozóból kifele megbotlott a szegélyben és arcra esett. Patyi reggeli "úgysem jöttök vissza sohasem többé" mondataitól és a "nem akarok bemenni"-től eltekintve remekül érzik magukat és ez is inkább szerintem csak nekünk szól reggelente kizárólag kettő percben. Igazából akkor kezdi, amikor átöltöztünk ovis szerkóba és lábára került a benti cipő. Kb. addig tart, amíg valamelyik óvó néni, vagy a dadus néni átveszik ölbe, megölelik és mi elindulunk kifelé az előtérből.
Alkotnak. Rajzoltak, ragasztottak, fűztek, csináltak pálcika babát. Az alkotási vágyuk látványosan fejlődött, és az eddigi nem akarok rajzolni, te rajzolj, én nem tudok helyett már előfordul, hogy kérik a papírt és a ceruzát. Folyamatosan beszélnek. És igénylik a 100%-os figyelmet ilyenkor, ami persze nem mindig egyszerű délután, amikor már négyen vannak. Persze ebben az is benne van, hogy eddig a délelőtt csak az övék volt, könnyebben a tolerálták, ha délután a nagyok felé fordult a figyelem. Ez most kizárt. Addig jönnek, amíg tényleg meg nem hallgatjuk őket. Hogyan is érik el? Patyi odajön mellém és elkezdi mondogatni, hogy Mami, Mami, Mami, Mamika... Azt szeretném mondani neked.... Imádom a végén azt a mamikát. Nem pusztán becézés, hanem nyomatékosítás és szeretet, és már félig a mondanivalót is tartalmazza. A lényeg a figyelem. Amikor pedig mesélik ami történt? Azt élvezet hallgatni. A múltkor például Domi megkérdezte tőlük, milyen volt a tornaóra. Majd meghaltunk a nevetéstől a válaszon: "Az nagyon jóó vóóóóót, majd egyszer Te is kipróbálhatod" :) - ha tudnák, hogy Domi már bizony kipróbálta és ugyanezt, ugyanitt, ugyanígy csak pár évvel ezelőtt... ráadásul a küllemi fejlődéstől (festés, öltözőszekrények, új mászókák a kertben gumilappal, mulccsal, rekortánnal)  eltekintve tényleg minden ugyanaz, a két óvó néni, a dadus néni, a csoport, a csoportszoba, a bútorok, a kiságyak, még a játékok egy része is... A zenés délelőttöt is nagyon élvezték, amikor elmesélték, azt mondták, hogy képzeljük el, még táncoltak is. A fényképezkedés teljesen titkos volt addig, amíg a kis mintákat borítékban meg nem kaptuk, de legalább láthattuk az arcfestést még épen, a délutáni alvástól megviselt, lemosni nem szabad állapot előtt is. :-)
Nem csak velünk beszélgetnek, hanem miközben játszanak, akár egyedül, akár egymással, egyre többet beszélnek közben, mesélik mit játszanak, szituációs játékokat játszanak. És telefonálnak. Nem is keveset. Hívják a tesókat, minket, nagyszülőket. Valamelyik este Patyi megrendelte pénteken mit szeretne ebédelni anyuéknál. Ezt a nagyoktól tanulta :) Elővesznek egy-egy mesekönyvet és mesélnek. Van amikor a képek alapján, van amikor csak úgy, ami eszükbe jut. 
És ezek csak a legjobbak, lesz min törpölni hétvégén ....


2012. október 7., vasárnap

Mit tehetünk, ha....

Mi lenne a legjobb megoldás? Mennyire jó lenne, ha tudnám a helyes választ. De még így, hogy volt két nagyobb is tanácstalan vagyok. Ők mások voltak, mint a két legkisebb, egymásnak is az ellentétei, de szobatiszták nagyon hasonló módon lettek. Szinte egyik napról a másikra. És nem csak nappal, hanem éjjel is. Nem mondom, voltak balesetek, de mondjuk havonta egyszer-kétszer. Nem éjjelente, mint mostanság. Nyár végén már egész sokszor szedtük le a pelust teljesen tisztán, így elérkezettnek tűnt az idő arra, hogy ne vegyünk többet. Meg is beszéltük az aprónéppel, és az elején egész ügyesen ment a dolog, bár Oli időnként bepisilt. Mióta elkezdődött az ovi, napközben itthon teljesen profik a fiúk. Az oviban is nagyon ügyesek, maximum a lepisilést kell még gyakorolni (itthon ugyanis nem kis WC van, hanem bili - bár nekik azért abból is simán sikerül mellécsorgatni). Oviban alvás közben az vált be, hogy Óvó nénik felébresztik őket félúton, pisilnek egyet és alszanak tovább. Na de az éjszakák, itthon. Szinte nincs olyan, ami után nem kéne totál lakást mosnom. Mert ha a saját kis megszokott ágyikójukban aludnának, milyen egyszerű is lenne az életem. Hiszen a lepedőjük alatt van vízzáró réteg. De ők nem! Kirándulnak éjszaka, mégpedig hozzánk. Pontosabban néha a mi ágyunkba keveredik hol egyikük, hol másikuk, néha pedig a kanapéra, szintén hol egyikük és hol másikuk. Mindezt persze párhuzamosan. Ami mit eredményez akkor ha mindketten bepisilnek? Hát persze, hogy minden úszik. Nem csak a pizsi, hálózsák, hanem a lepedőnk, a matracvédőnk, a kanapé takarója és a rá terített pokróc is. Akkor most megint legyen éjjelre pelus? De akkor nem szoknak vissza? Segítséééééééééééééééééééééég!!!!!!!

(ui.: kezdem magam ismét Micimackónak érezni - ott Nyuszi házába szorult állapotában)

2012. október 6., szombat

Futafok 2012

Az időjárás szinte nyárias volt ma hasonlóan a tavalyi Futafok-hoz. Délben, kora délután már nagyon meleg volt. Azt hiszem, hogy bár ez már egy évek óta megtartott kerületi sportrendezvény, mégis a szervezés és a rajt valahogy idén nem sikerült. A rajt után egyből két kanyar következett, ráadásul nagyon szűken, így az alsósoknál nagyon sok volt az esés. Sajnos Domiék futamában is. A rajtnál ügyesen talpon maradt, azt hittem már túl vagyunk a nehezén, de a befutásnál feltűnt, hogy ennél azért előrébb szokott végezni, azután pedig amikor mutatta, hogy vérzik a karja, mesélte, hogy nagyot esett a kanyarban a rajt után. Valaki kitette a lábát és kvázi fellökte. Leápoltuk a kezét, szerencsére kaptunk Betadine-t és ragtapaszt. Igazából nem tudom hanyadik helyen végezhetett, én olyan 40-50 közé saccolom, ami legalább egy 10-sel rosszabb a megszokottnál. De azt hiszem így is nagyon szépet futott, esés után. Azután mikor anyuékhoz felértünk ebédelni, és átöltözött, akkor láttam, hogy tényleg hatalmasat eshetett, mert a háta tiszta zúzódás és horzsolás volt. Akkor mesélte, hogy gurult is, meg minden, a könyökénél szép lila és kicsit dagadt. Azt hiszem elmondható, hogy ezek után remek teljesítményt produkált ma Domi, akárhányadik is lett. SZÉP VOLT DOMI!

Ebéd után jött Dávid futama. Egy remek rajt után nagyon szépen futott, odatette magát  és nyolcadikként ért célba. Olyanokat előzött meg, akik évekig jóval előtte értek célba, illetve olyan valaki után futott be rögtön, akit eddig még csak meg sem közelített. SZÉP VOLT DÁVID! MEGCSINÁLTAD! (Mert hogy a kiindulási cél az első tízben benne lenni volt) Utána még bohóckodtak egy sort, leöntötték magukat vízzel, belőtték a sérót, meg jöttek-mentek nevetve, mókázva. Annyira szeretem, amikor ilyen vidám és mosolygós.
És mivel ilyen laza napunk volt, a végét megspékelte egy külön matek órával. Most épp irodalmat tanul, hogy holnap evezhessen, mert holnap kajakos csapatépítős családi nap lesz :)

2012. október 5., péntek

Kamaszkor 2.

Két egyes után két ötös csak másból, ilyenkor mi van?
Mi legyen a büntivel? Aminek a kikötése az volt, hogy amíg ki nem javítja, addig nem mehet sehová.
Na de ha nem megy edzésre, akkor én bolondulok meg az amúgy is túltengő energiáitól, meg a kamaszkorától. Mert ha jár edzésre, akkor azért legalább lefárad kicsit, ráadásul levegőn van, egészséges dolgot művel. Ha pedig Matildba nem mehet, akkor ott hogyan fog vizsgázni félévkor, ráadásul nem mellékesen hiába fizetjük a havi díjat. Na jó, ha csak egyszer nem megy emiatt, az még bőven belefér, de mivan akkor, ha a javításhoz ennél jóval több idő szükségeltetik? Mert közben nem felel, nem írnak, vagy ha igen azzal még nem javított. Mert mostanában sok a fegyelmezésből származó órai munka osztályozása. 
Ugyanakkor azt is látom, hogy amit szeret, azt meg is tanulja. Nagy dilemma ez. 
Ha meg a szerelem a kérdés? Na ott vagyok igazán bajban. Mert ha nem engedem, akkor sokkal dacosabb, ráadásul úgyis megoldják másképpen a találkozást. Lévén közös az iskola. Hét közben úgysem megy, mert elfoglalt (suli, edzés, tanulás)... Hétvégén meg? Most is milyen zsúfolt, de az üres órákban pl a futafok közti várakozásban, amikor mást nem lehet tenni... 
Hát még alszom rá egyet. (Engedékeny vagyok? )
Segítséééééééééééééééééég (mint Micimackó, amikor beszorul Nyuszi házába - :) - )

Unalom - ismeri valaki ezt a szót?

Azt hiszem hétvégén sem fogunk unatkozni.
Holnap a változatosság kedvéért Futafok, ahol két számban is érintettek vagyunk. A program szépségét növeli, hogy egy felnőtt és négy gyerek összeállításban. Szerencsére anyuék bevállalták átmeneti időre a két legkisebb felügyeletét (ebéd, délutáni alvás - :), na jó nem panaszkodom, mert ez is nagy segítség, mert már nem fiatalok, 70 felett vannak) és ebédelni is náluk fogunk mindannyian. Domi 11.20kor, Dávid 14.30kor áll rajthoz, 2000, illetve 3200m-en. Ha minden jól megy estére még sikerül a matek órát is besúvasztani.
Vasárnap csapatépítő kajaktúra és családi bográcsolás. Remélem az időjárás kegyes lesz, mert annyira nem mondanak verőfényes jó időt. Kopaszi-gát és Nagytétényi kastély a táv oda és vissza a gyerekeknek, a szülők pedig paprikás krumplit készítenek :) 
Ja és nem mellesleg hétfőn iskola, tehát lecke harc duplán...
A kicsiknek pedig még nincs külön órája. Mi lesz itt később?

2012. október 3., szerda

Kamaszkor

Hát nem túl könnyű vele időnként együtt élni. Mármint a kamaszkorral. Mert a gyermeket imádom. 
Egy párbeszédünk és előzményei.
Előzmények: hetek óta mondogattam neki, hogy nem kellene jelezni az új angol tanár néninek, hogy Te a gyengébb csoportba jártál tavaly és nem tanultátok még ezeket az igeidőket? Kérdezd meg mikor van korrepetálás, mert ebből az egy ismétlő órából nem fogod tudni. Persze, hogy elfelejtette, mert nem volt fontos. Azután jött egy szódolgozat, ami nem csak szavakból állt, hanem a végén 5 mondatból, az általa még nem tanult igeidőkben. "Remekül" sikerült a doga. Aminek a következménye bünti, a bünti pedig időnként fáj.

- Amíg nem javítod ki, addig maradhatsz ott suli után az iskolánál, nincs Matild (médiasuli), és ma nincs facebook. A hétvégi randikat pedig még meggondolom. 
- Nemér mindent megtiltani, téged biztos nem büntettek így a nagyiék. 
- Hát nem, mert nem vittem haza ilyen jegyet, de ha büntettek, akkor szobafogság is volt nekem is.
- De nem tiltottak meg egyszerre ennyi mindent.
- Hát lehet, hogy a mobilom nem vették el, nem tiltották meg, hogy netezzek és face-ezzek, de ezek nem voltak, a szobafogság meg pontosan olyan volt, mint a nem maradhatsz ott suli után a sulinál.
-Neked akkor sem tiltották meg ezeket....

Nehéz megmagyarázni, hogy mert nem volt. Tényleg ilyen rég volt? De a bünti akkor is fájt, erre emlékszem :)

2012. október 2., kedd

...és nagyok

....

Hát velük is zajlik az élet, bár náluk most olyan nagy látványos változás, fejlődés éppen nincsen. Hacsak az nem, hogy bizony vissza kell szokni a szoros menetrendre, mert különben úszunk az árral. És ez nem csak rájuk igaz, hanem ránk is bizony. Bár a reggelek elég jól működnek, a délutánok már jóval kevésbé.

Dominik. Ha kellőképpen noszogatom edzés vagy dob után, akkor képes önállóan tanulni és tud is. Alig kell javítani a leckén. Sajnos azért próbálja másolni Dávidot, ezt igyekszünk tűzzel vassal írtani. Még neki is szoknia kell, hogy már nem kész leckével érkezik haza, hiszen a kajak edzés korán van, így rögtön tanítás után jön ki a suliból, anyuéknál ebédel Dáviddal és apu viszi őket edzésre. Van két nap, amikor viszont marad a suliban, bár ilyenkor sem lesz kész a leckéje, mert szolfézs órán van és előtte még szeret menni atlétikára is. Kétszer egy héten dobol, amit élvez nagyon (én is azt tenném, pedig én lány vagyok), de ezen nem is csodálkozom. Elképesztő a dobszoba a zeneiskolában és Tamás is nagyon jó fej, aki a "tanár". Egyenlőre ügyesen veszi az akadályokat, és mellette az edzést és a dobolást. Már csak kicsit többet kellene ennie, hogy energiája is legyen mindehhez.

Bár itt többen vagyunk, de ez annyira Domis  :)

Dávid. Na hát ő képtelen egyedül tanulni. Ebben mi is hibásak vagyunk, de küzdünk az önállósodás irányába. Viszont ebből fakadóan katasztrófálisak a délutánok, A két kicsi lógna a nyakunkon és mesélne, mesélne, mesélne, de így persze nem lehet tanulni. Mi következik ebből. Úszunk az árral és az idővel. Ha pedig valamiért nem ketten vagyunk itthon? Kész katasztrófa. Van ami nagyon könnyen megy, de van bizony, amivel nagyon megharcolunk. Persze ebben benne van a kamaszkor minden nyűge is. Szélsőséges hangulatok, flegmaság, minden mindegy állapotok. Szerelem. Bár ennek most kicsit örülök is, mert most mintha ő választott volna és nem fordítva. Azt hiszem ez a működőképesebb verzió. Persze kell a kölcsönösség, de mégis, nekem még az normális, ha a fiú kezdeményez és nem fordítva :) Mindemellett nincs könnyű dolga a matek és angol csoportösszevonások miatt. Nem tudom, hogyan lehet ezt a fjata lemaradást áthidalni, de dolgozunk rajta.



Kicsik...

Járják az ovit. 

Oli igazából remekül veszi az akadályt. Nagyon ügyesen önállóan öltözik reggelente, és most már itthon is, nem csak az oviban. Szinte alig kell segítség, vagy ha kellene is, akkor nem szereti ha kap. Persze az idő nagy úr, így ha időre kell eljutnunk A pontból B pontba, akkor bizony még ha hisztizik is utána egy sort, de muszáj segíteni. Éjszaka után mostanság gyakran ébred szárazon, sőt valamelyik éjjel pisilni is felébredt ügyesen. Mindezek mellett elég akarnok a lelkem, mert bizony ha nem az történik, amit őurasága elgondol, akkor kemény hisztit tud lecsapni pillanatok alatt. Napközben előfordul, hogy pisilés közben a ruha is olyan lesz. Kezdik kapisgálni, hogy lehet rajzolni, festeni, barkácsolni is az oviban, amellett, hogy sokat lehet játszani és rohangálni, motorozni is. Ma mesélte Oli, hogy csinált pillangót, és délután rajzolt is nekem, mire mentem érte. 

Patyi nehezebben viseli a beszokást. Mostanában amikor elválunk bent, akkor sírdogál két-három könnycseppet, de utána azért láthatóan remekül érzi magát az Óvodában. Az itthoni elindulással sincsen semmi gond. De azért számon tartja az ovis napokat, és minden reggel megkérdezi, hogy ma péntek van-e, mert azt már tudja, hogy péntek után jön a szombat és szombaton és vasárnap nem kell oviba menni. Mostanában bizony előfordul, hogy az ébredés pillanatában bepisil (mivel nincs pelus, ez igen látványos tud lenni). Szépeket alkotott az oviban ő is és nagyon tetszett neki a torna óra. Dominak mondta is, hogy "Képzeld el, az tök jó volt, egyszer biztos Te is kipróbálhatod". Ilyenkor megzabizom. Múlt héten volt zenés előadás is bent. Itthon el is mesélte, hogy buliztak az oviban :), "volt zene és táncoltunk". Meg is mutatta.

Egyre gyakrabban énekelgetnek, dudorásznak, bár még nem konkrét dalokat. A nagy kedvencekből idéznek. És a kedvenc filmjeiket is sokszor egy kedvenc mondattal kérik... pl.: méh ésszel, fekete-sárga, fekete-sárga... :) Néha hajlandóak "új" filmet, mesét is kipróbálni, amikor már mindenkinek a fülén folyik ki a kétszáz hatodik ismétlése az aktuálisnak. Mik is ezek: Arthur és a villangók, Majom a havon, Dzsungel George, Verdák, Garfield, .... Valamelyik este öten voltunk és előkaptam Pán Pétert, ami nekem is nagy kedvencem, szerintem ők is belefelejtkeztek :)




Szeretném mindig megmérni őket, hiszen elmaradtak a mérföldkövek:
Patyi        g és              cm, Oli           g és             cm.
Szépen, választékosan kommunikálnak, imádom amikor mesélnek. Ha nem válaszolunk rögtön, akkor addig mondják, amíg már muszáj. Mami, mami, mami, mamikaaaaaaaaa..... Apa figyeeeeeeeeelj.... Az éjszakai elalvás még mindig tragikus. Patyi mindig mindentől fél, egyikük sem szeret bemenni az ágyába, de azért ráhatással eljutunk oda, csak  éppen valakinek maradnia kell ott velük, pedig mindig akadna jobb dolgunk is. Aki pedig marad, annak az estéjének bizony sokszor kakukk... Éjszaka pedig jönnek és nálunk landolnak.