Telnek a hónapok és ahogyan közeledik a szeptember, egyre inkább érzem, hogy ez nagyon nehéz lesz. Mert bár az eszem tudja, hogy ez az élet rendje, mégis, tudom, hogy ez volt az utolsó, meg fog változni egy szoros kötelék, a káoszos rendszerünk a mindennapokban, az életünk, a mindennapjaink.
Mennek oviba a kicsik. És bár még nem tökéletes koránt sem a szobatisztaság, azért alakul szép lassan, de amint egy kis zűr keletkezik az "éterben", vagy csak annyi érdekes dolog van a világban körülöttünk, mindjárt jönnek a balesetek. Tegnap a várból lefelé sétálva egyszer csak Oli bepisilt. Majd feltett egy kérdést: "Miért nem szóltam, hogy pisilni kell? Miért?" Majdnem megkajáltuk ott helyben, bár azért igyekeztünk kellő komolyságot tanúsítani, nehogy azt gondolja, ez vidám dolog. Szóval, visszatérve az óvodához. Készülünk oviba járni, edzem a lelkem, hogy könnyebb legyen az elválás, mert tudom, hogy már kell nekik a gyerek társaság, de mégis, még annyira kicsik és már olyan nagyok... Szóval nagy a káosz a lelkemben. Elengedés, de maradjon meg a kötődés, növekedjenek, de ne túl "gyorsan"...
Egyre szebben, választékosabban beszélnek, kommunikálnak, fejezik ki gondolataikat. Imádom, ahogyan megmagyaráznak, néha a hajam tépem a miértek négyzetre emelt sokaságától, szeretem megszokott szófordulataikat, mélyet lélegzek a sokadik akarom után. Szeretem Patrik egyedi kis tájszólását: hóónap (holnap), vóót (volt)... és ugyancsak egyedi hanglejtését, ahogy a szavak, mondatok végén felviszi a hangsúlyt. Szép lassan elhagyták angolos szórendjüket, a ragok is a helyükre kerültek.
Néha sikerül szépen enniük, de még mindig tudnak extrát alkotni, bár már számtalanszor beszéltünk róla, mit nem szabad. Mégis megpróbálják újra és újra. Ilyen a levest megisszuk a tányérból, ha anya fél pillanatra nem néz oda, vagy kézzel eszünk villa vagy kanál helyett. Ritka, amikor nem borul fel valamelyikük pohara, és lehet, hogy ezt már szigorúbban kellene vennem (mármint : együnk szépen és helyesen), de vagy erőm nincs hozzá, vagy csak elfáradtam a kettő közötti rohangálásban, de nem megy. Íg bizony még előfordulnak ezek az apróbb malőrök.
Az alvásuk pedig... Nincs valakinek valami remek ötlete? Mert én kifogytam. Délben minden megy mint a karika csapás. Ebéd után szó nélkül fogják a kispárnát, egy autót vagy a kutyust és mennek az ágyukba aludni. De este... Esélytelen az ágyukban alvás. De nem csak az elalvás, hanem maga az alvás. Nem hajlandóak bemenni a szobájukba sem. Mert félnek. De nem egy dologtól, hanem ahogy Patyi fogalmaz keserves zokogás és sírás közepette, mindentől. Pedig van halvány lámpafény, próbáltunk bemenni elalvásig hozzájuk, elalvás után visszacsempészni őket a szobájukban, de semmi. Így kint alszanak a nappaliban, és bár gyakran szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem a mi ágyunkban, hanem a másik kanapén, vagy a még abszurdabb helyen a szőnyegen, ahonnan szintén fel kell lapátolni őket, de amint az ágyuk felé indulunk velük (aludhatnak akár milyen mélyen és régóta), abban a pillanatban sírás és ébredés. Ezt pedig még muszáj lesz megoldanunk iskola kezdésig, mert a nappali nem lesz (most sem az, de nyár van és szünet, így ha nem ébredünk hajnalok hajnalán, akkor sincs gond) ideális hálószoba iskola és óvoda szezonban. Mert a tanulás és lecke felmondás bizony itt szokott befejeződni. Tudom, hagyjuk őket sírni a szobában, de simán kijönnek, ráadásul alattunk pont egy háklis család lakik, egy a mieinknél kisebb gyerekkel, és azt a szót még csak hallomásból sem ismerik, hogy hangzavar, sőt szóvá is teszik, hogy zajosak a gyerekek. Pedig itthon sincsenek a nagyok igazán, csak 3 napja, a kicsik pedig alszanak 8ig 9ig, majd mire kikerülnek reggeli után az etető székből és elkezdenek pörögni már 10 óra. Délben pedig mennek ebédelni és aludni, ami eltart legalább 4ig. Szóval a napközbeni zajok szerintem annyira nem elviselhetetlenek, bár igaz, hogy nem ülnek a fenekükön végig, és ketten tudnak fogócskázni is, amíg oda nem érek, hogy szóljak a lakásban nem szaladunk, sőt veszekedni is tudnak. :-) Szóval még nem mertük megrizikózni az addig hagyjuk sírni, míg meg nem unja játékot. Korábban ez működött a nagyobbaknál, de hát kertes házban nem lakik alattunk senki, most meg igen :-( Szóval várom a remek ötleteket, ha akad...
A méretek: Oli 12400 g és 93,5 cm, Patyi 13540 g és 95 cm
