Azt hiszem talán három éves lehetett Dávid, amikor levittük az uszodába... Itt kezdődött minden. Azt hiszem nem csak azért, mert sportolni egészséges, vagy mert úszni hasznos. Sok sok élményt, érzést ad a sport, ami fontos a mindennapi teljesítményekhez. Azóta eltelt jó pár év. Mindketten (mármint a nagyok) remekül megtanultak úszni, de az úszás valahogyan nem az ő sportjuk lett. De mivel fiúk voltak és enyhén szólva túltengő energiakészletekkel rendelkeztek, egyértelmű volt, hogy a mozgásnak, rendszeres sportnak meg kell maradnia az életükben. Dávidnál (talán harmadikos lehetett) gondoltuk, ha már tud úszni, mi lenne, ha vízilabdázna... Azt hiszem talán két hónapig próbálkoztunk? De mivel vagy fázott, vagy a hasa fájt, vagy ki tudja milyen egyéb kibúvó lehetőségeket keresett elkezdtünk keresgélni.... Ekkor került a látótérbe a kajak-kenu... Akkor és ott jó választás volt. Sokáig szerették. A kedvvel csináljuk hozzáállás mellett pedig voltak egyéb, nem elhanyagolható előnyei is, mint például a rendszeres erőnléti edzések: futás, fekvőtámasz, hasizom, húzódzkodás, hat edzési lehetőség hetente... illetve egy igencsak nem elhanyagolható szempont: levegőn voltak sokat. Domi focizott, már kicsi óvodás kora óta. Amikor iskolás lett és sporttagozatos, valahogy úgy alakult, hogy a foci szép lassan elmaradt (legalábbis a külön foci), de a sport mindennapos maradt a heti 3 úszással, napi tornaórákkal, sulis focival. Nyaranta vágyakozva nézte milyen jó Dávidnak, szép helyen, "hajókázik" szinte egész nyáron. Végre betöltöttük a kilencet, lemehetett ő is edzeni. Már ketten ültek hajóban. Teltek az évek, a kenuból kajak lett és valami megváltozott.
Persze sok minden megváltozott, hiszen iskolát váltottak. Általános iskola helyett gimnázium. Más tanárok, más barátok, más követelmények, több lecke, nagyobb kihívások. De nem ez volt a fő gond. Hárítottak. Az okot azóta sem tudjuk. De Domi talán szeptemberben, Dávid pedig november elején a Nagyhideg hegy futáson volt utoljára edzésen.
Az edzések kimaradása nem oldotta meg a tanulási gondokat, nem lettek jobbak a jegyek, viszont mi több ősz hajszálat növesztettünk és egyre nehezebb volt kezelni a bennük felgyülemlett feszültségeket, felesleges energiákat.
Januárra megszületett az elhatározás. Keresés indult. Domi már rég óta mondogatta, hogy floorball-ozni szeretne. Így történt, hogy január végén végre sikerült eljutnunk egy próbaedzésre. Kerestünk, és mindenképpen olyat, ahová egyedül is el tud jutni, nem órákat kell utazni, és emellett színvonalas edzést kap. Azt hiszem ügyes volt, mert szerződést ajánlottak neki és már két hét múlva csapatmeccsen játszott (hazai bajnokság). Nyáron megy Prágába a nemzetközi versenyre. Szereti. Nem fogy el minden szabad energiája, hiszen nincs hat edzés hetente, csak kettő (egyre a dobolás miatt nem tud menni ebben a szezonban, jövőre talán sikerül úgy alakítani, hogy mindhárom edzésre le tudjon járni). De szereti. Megy. Magától. Ha nem engedném fájna ;)
Dávid már nehezebb dió volt, hiszen nem volt elképzelés, nem volt vágy, még talán azt is mondhatnám igény sem a mozgásra. Azért nem adtuk fel. Kerestem, kutattam, beszélgettem. Már nem is tudom mi volt a kiinduló pont, de végül a víváshoz keveredtünk. Nem mondtunk neki semmit. Jó ennek azért több oka is volt. Egyrészt nem szerettem/tük volna, ha külső befolyásolás (ebben anyukám például nagy mester) hatására úgy alakulna ki egy véleménye, hogy még nem is látta, próbálta. Másrészt a meg kell mozdulni felé tanúsított kamaszos hozzáállás megkerülése végett is csak azon a bizonyos napon mondtuk meg neki délután, hogy akkor hol is találkozzunk munka és iskola után. Dávid esetében is szempont volt a helyszín is a színvonal mellett. Így jutottunk az UTE vívócsarnokába egy szerda délután. A szakosztályvezetővel találkoztunk, aki nem velünk, hanem Dáviddal beszélgetett. Megnézték a vívótermet, megismerkedett röviden a szakosztályokkal, vívásnemet választotta. Kard. Azóta lelkesen jár. Szereti. Neki öt edzési lehetősége lenne hetente, egyenlőre 3 alkalommal jut le. De ha a tanulásban kicsit jobban odatenné magát, ez simán lehetne öt. Alakul a felszerelés is...
Azt hiszem sportoljon csak a gyerek :) A közösségi élményeken túl sikerélményeket okoz, eltűnik a stressz, és mellette tanulnak sok más minden hasznosat. Csapatszellemet, szocializálódnak, koncentrációt, gondolkodást.
És ősszel hajrá... indul a kicsik sportolása is, ha a logisztika nem esküszik össze ellenünk. Na mivel? Hát persze, hogy az úszással :)
