Ismét tervek....

Hát abból mindig jól állok :) a megvalósítások viszont javulhatnának. 

Már alig van pár hét Karácsonyig. Ez azt jelenti, hogy tervezek. A középpontban most is a fiúk vannak, természetesen :) Van szép listájuk amiből mindig igyekszünk a lehetőségeinkhez képest a maximumot kihozni. A listások táborához idén csatlakozott két új tag :), tavaly még nem igen tudták mit is várnak a nagyok annyira és miért. Idén már tudják... Szóval a listákkal is van tervezés, zsonglőrködés, hogy sikerüljön a leginkább vágyott dolgot a fa alá varázsolni, de a környezet hozta extrém vágyakat is a viszonylag normális mederbe terelni.

Szeretem ezt az időszakot és mindig számtalan ötlet megvalósításán gondolkozom, amiből az idő adta szűkös keretek miatt sokszor bizony nagyon keveset sikerül megvalósítani. Mert a leckék mindenek felett, az pedig nálunk nagy mumus. De most is vannak tervek: só-liszt-gyurma, kézzel-lábbal festés, gipsz-öntés, ágas-bogas barkácsolás, sütés, kartonokból, gurigákból alkotás. Rengeteg ötletem van az adventi naptárra, de már csak egy hetem hogy megcsináljam. Csak reménykedem benne, hogy nem a legutolsó másodpercre fog maradni. Közeledik Luca napja is, amikor vásár van a suliban, mindenki a saját készítésű portékáit árulja. Eddig mindig sikerült olyan apróságokat készítenünk tobozból, csipke bogyóból, mézeskalácsból, sünis sütiből, gyertyából, amikek nagy sikere volt, így a nagyok itthoni készlete is gyarapodhatott számtalan nagyon "értékes" darabbal, de szeretem azt is, hogy "átjárja őket is a közelgő Karácsony szelleme" és mindig kedveskednek nekünk is valami szépséggel. Már évek óta hagyomány, hogy mindig készítünk valami "sajátot" a nagyszülőknek, ezt most megpróbáltuk kicsit kibővíteni, egymásnak is készítünk meglepetést. Húztunk egy "kalapból". Persze a kicsik is szerepeltek a cetliken, nekik még azért elkél egy kis szülői segítség. Izgi... :)

Felvételi tájékoztató 1.

Ez a nap is elérkezett. Felvételi tájékoztató Szülő Értekezlet Gimnáziumba. Domi az érintett. El sem hiszem. Tényleg repülnek az évek. Domi talpra esett, ügyes, akar. Azt gondoltuk (és Ő is, ami szerintem fontos), hogy mi lenne, ha tennénk egy próbát, élnénk a lehetőséggel. Semmi nem muszáj és kötelező, de ha sikerülne (bár nagy a túl jelentkezés - nem is kicsit), akkor tudnánk, hogy jó kezekben van a következő, nem kicsit meghatározó nyolc évben. Tetszett. Nagyon szimpatikus volt az Igazgató néni, a pedagógia program és nem utolsó sorban a későbbiekre nézve a továbbtanulás terén a sikeresség, ami közel 94-95%. Nem rossz... Tetszett, amikor azt mondta, hogy ha egy gyerek az iskolában tanul kettőig, háromig, és még megírja a leckéit és tantárgyanként csak 20-30 percet fordít rá, már akkor 10 óránál jár, pedig még a felnőttek is csak 8 órát dolgoznak a törvények értelmében, ezért fontos, hogy amikor elmegy az iskolából, akkor sportoljon, mozogjon, csináljon mást is. :) Lehetőség van a szabadidő hasznos eltöltésére kirándulásokon, színházlátogatással, szakkörökkel. Minden évben van vizsga, hogy szokják a helyzetet, hogy amikorra igazán szükség lesz majd rá, már ne okozzon gondot. Van "választási szabadság is" :), például hetedikben választhatnak, hogy fizikából vagy kémiából vizsgáznak.... 

Indul a fejtőrés azt hiszem. Mert persze jó lenne nagyon, de azt gondolom mégsem biztos, hogy ezt csak úgy ki lehet rázni a kis ujjból, még akkor sem, ha amúgy kitűnő tanuló az illető kisgyermek. Mert lehet éppen rossz napja is akár. De ha megpróbáljuk lehetőségként felfogni (én is :)- nem csak ezt hajtogatom), akkor talán könnyítünk a helyzeten. 

Ja és a felvételi? Ugye bár van a kötelező írásbeli (70%), majd egy szóbeli (35%), és a korábbi tanulmányi eredmények (5%). Így kerülhet be 60 gyerek. Szülőből kb. 160 volt (apa szerint, aki állt és nagyjából megszámolgatta), igaz sokan voltak ketten, mint mi is.

Folyt. köv.
(Nem mellesleg, megint gondolkozom többek között azon is, hogy Dáviddal merre tovább. Mert bár még elvileg van egy évem, de a tények azt mutatják, hogy az mindjárt itt lesz...)

Kerületi úszóverseny

Felsős úszóverseny volt ma. Dávid nagyon ügyes volt, dacára annak, hogy március óta ugyebár nem úszott. Mert az edzésen bár róják a hosszakat (3 km/alkalom), de csak a téli edzés időszakban, nov.15től márc.15ig. 

100m hát 7.-8. évfolyam 5. helyezés (Dávid 7. osztályos)

100m gyors váltó 7.-8. évfolyam 2. helyezés

Hipp Hipp Hurrá!

Ügyes voltál Dávid!

Ikrek három és fél évesen

Patrik és Oliver

Két "hétördög" a javából. De igazán. Egy másodperc figyelemmentes pillanat alatt feje tetejére állítják maguk körül a fél világot. De így imádom őket. Mégis, néha bizony várom a hétfő reggelt, amikor jön egy kis nyugi, ami inkább romeltakarítás.

Három és fél évesek. Kimondani is hihetetlen, hát még látni. Nem is tudom, hogyan tudott így elrepülni ennyi idő, hiszen még most is látom, milyen kis pöttömök voltak, amikor először kezembe fogtam mindkettőjüket. Ma meg...

Két locsi-fecsi, energiabomba. De kezdjük is sorjában.

A korosztályukhoz képest kicsik, de mégis nagyok. Patrik 97,7cm magas és 14300g, Oli pedig 96cm magas és 13280g. Patriknak csodaszép kék szeme van és bár ikrek Oli barna szemű. Patyi-nak csodás kis fürtjei vannak, kunkorodnak minden felé, ő a kis házi oroszlán, Oli-nak pedig, akárcsak a két bátyusnak, egyenes haja van, ő is kicsi gombácska. Ha azt nézem kire hasonlítanak? Igazából önmagukra, de mégsem. Ha csak úgy simán rájuk nézek négy teljesen különböző kispasit látok, de mégsem. Szörnyen hasonlítanak. Vannak fényképek, ahol mind a négy egy tojás, és vannak olyanok, ahol a szivárvány színeihez hasonlóan teljesen mások. De ez így van jól. Mégis, Patyi (A baba) inkább Dávid külsőleg, Oli pedig inkább Dominik. Még a sorrend is megegyezik.

Megmutassam?

 Ugye, hogy Oli tiszta Domi? Csak Domi szőke :)

Patyi pedig nagyon Dávid, csak fürtös :)
 

Belsőleg viszont mind a négy más és más. Ha nem az enyémek lennének el sem hinném, hogy testvérek is lehetnek ilyen különbözőek. Most mind a négyen maximális figyelmet igényelnek napi 24 órában. Nem könnyű. De a kicsik. 

Patyi a tűz. 

Folyton rohan, egymaga képes egy egész elefántcsorda hangjait produkálni lépteivel, semmire nem ér rá, mindet azonnal szeretne (akarna), erőszakos és addig addig nyomja, amíg el nem éri amit AKAR. Csupa nagy betűvel. Sokszor sok. Mégis mosolyog egyet, megfogja az arcom és azt mondja: "mamííííííííííí, de akarok NEKED mondani valamit" és már el is olvadtam. Ő a tűz, de könnyebben meggyőzhető, mint Oli. Olyan néha, mintha már lehetne vele komolyan is beszélgetni :-), ami igaz a maga módján.Például meg lehet beszélni (néha), hogy most muszáj anya kezét fogni (de miért mindig a tied? Mert Oli csak apáét akarja - a kis önző akarhatnám. Megpróbálunk hazafelé cserélni - ami általában nem sikerül, de ma igen :) reggel)), szóval most muszáj kezet fogni, de ha odaértünk, akkor elengedheted, megfoghatod Oliét, szaladgálhatsz. Meg lehet kérni, hogy pakolja össze a játékokat, vagy ha látja, hogy én csinálom, akkor sokszor segít magától is. Cumizik. A bal hüvelyket :), nagyon összenőttek mostanra. Bár sokszor hallgatjuk meg, hogy már nem kellene hagyni nekik (mert Oli is cumizik, csak ő a jobb hüvelyket pipázza), nagyok már és milyen csúnya dolog még cumizni, én még nem tartom annyira kritikusnak ezt. Megnyugtatja őket. Sokszor elfelejtkeznek róla, leginkább mese nézés közben, alvásnál hódolnak eme szenvedélyüknek. Igaz néha előfordul utazás közben is, de... Rengeteget fejlődött mostanság. Sokat beszél, kérdez, mond, mesél. Kiabál. Egyszerűen nem tud halkan megszólalni (mondjuk igazán egyikük sem - amolyan olaszos hangfekvése van a családunknak. Talán ettől érzik úgy, hogy rájuk figyelünk?) Megmaradt a jó kis angol szórend tagadásnál még mindig, de imádom. Ez a szexepilje. "Ugye hogy nem van benne?" .Tegnap énekeltek. "Hatan vannak az én ludaim, három szürke, három fekete..." Szeretem, ahogy érkeznek megint haza az oviból a mondókák, versecskék. Alkot. Néha egészen elkapja a hév és legalább 3 percig képes rá, hogy egy valamit csináljon. Mármint, hogy rajzoljon. A héten egész formás kisautót sikerült alkotnia (az eddigiekhez képest). Íme két csodás alkotás...

Oli színei :)

Patyi első duduja :) ( az mindig egy mini vagy éppen egy smart náluk)

Nem rajong az oviban maradásért, pontosabban minden reggel, amikor az oviban elkezdünk átöltözni elkezdi a szokásos monológot: "Tudom, hogy nem jöttök vissza sohasem!" és ezt ismétli vagy százszor, amíg el nem érkezik a pillanat, hogy bemenjenek a csoportszobába. Akkor aztán mint egy kis maki rácsimpaszkodik a lábamra és úgy kell lefejteni, és az óvó nénik ölébe adni. De már nem sír, csak mondogatja a mondatot, és "állítólag" egész nap remekül érzi magát, hogy délután mosolyogva szaladjon, nem, inkább repüljön az ölembe. Fantasztikus érzés. Ennyire egyikük sem örült soha, ha mentünk érte.

Oli is közel áll a tűzhöz, de benne nagyon sok a föld is. 

Ő a nyugodtabb kettőjük közül, bár ő is tud szaladni, toporzékolni, dübörögni. Akarnok a javából. Csupa nagy betűs diktátor. De amikor mosolyog... olyan mint egy kis angyal :-), nem lehet rá sokáig haragudni. Bár mostanság ő is és Patyi is sokszor kihoztak a béketűrésemből és bizony kiabáltam. Pedig nem szeretem, tudom, hogy nem megoldás, sőt... És még valljuk be ciki is, mert hallhatják a szomszédok (régen a házakban volt anyag, ma szinte semmi, még azt is hallani, ha valaki tüsszent egy aprócskát). Leül és játszik, elmélyülten épít. Szokott ő is segíteni a pakolásban. Cumivitéz szintén. Sokat beszél, mesél, kérdez. Kiabálni is szokott, hasonlóan Patyihoz. Nem is keveset, mert így próbál érvényt szerezni először az akaratának. Dalolászik, mondókázik. Autómániásak. És valamiért a tehén az szarvas. Van egy régi bocink, még a Dávidé volt. Most ez az egyik kedvence, de valamiért szarvasnak titulálja. Ő is ügyeletes alvós, ovis társ, mint a kutya. A kispárna csak azért nem, mert azt nem viheti, de a lakásban örök társ. Már a sokadik generáció, de elszakíthatatlan társ. Nem lehet huzata, mert, akkor a címkénél fogva nem lehet hurcibálni. És nem is akárhogy szokta Oli magához láncolni. Esténként és reggel a címkébe akasztja a hüvelyk ujját (a lábáét :)- tévedés ne essék) és úgy néz tévét, hallgat mesét, alszik el, ébred reggel. Őt is elkapta már az alkotás heve. Bár még nem rajzolt autó formájú autót, de a képzelete remekül működik. A tegnapi krix és krax például sárkány volt :-). Szereti az ovit, nem tiltakozik, mosolyogva öltözik és megy be. Mindig visz valamit, amit meg lehet mutatni a dadus néninek. Azért valami még sem kerek, mert alvás közben nincs olyan nap, hogy ne pisilne be. Most a legutóbbi héten még játék közben is, de azt hiszem, ebben egy jó kis felfázás is ludas, mert ebben már tök ügyesek. 

Apropó szobatisztaság.

Nappal (pontosabban ébren) tökéletesen működik. De alvás közben Oli kikapcsol. Nem érdekli. Patyi az esetek 99%-ban száraz pelussal (igen alváshoz még használjuk, csupán gazdaságossági okból, mert mindig mosni mindent és szárítani...) ébred, Oli szinte soha. De ma igen :-), meg is kapta a jutalmát :-) egy pilóta tallér képében.
Az elalvásuk, alvásuk esténként katasztrófahelyzet. Nem mindegy ki megy be (néha már megbeszélhető), de ott kell lenni teljes alvásig. Elalvás előtt elmondjuk az "Esti Imát", amit szívesen mondanak :-), imádom... Kórusban és kánonban... :) Utána pedig mostanában már szerencsére a legtöbbször elmarad a "Mindentől félek..." kezdetű mondat. Ha elaludtak, akkor van egy-két nyugodt óránk. És mire mi is ágyba jutunk, nagyjából tizenegy és egy óra között, addigra egyikük megjelenik a kis motyójával és befészkeli magát a kanapéra az ágyunk végében. És nem lehet kirobbantani, mondjuk sokszor erőnk nincs visszavinni őket és újra ott ragadni. És ez így megy nap, mint nap. Reggelre mindig négyen ébredünk.... Igazából érdekes ez az esti, éjszakai hárítás, mert délután semmi gond.
Még annyi mindent lehetne írni. Szeretik a gyümölcsöt. Annyira, hogy még elcsenni is képesek, ha már mi nem adunk többet. Valamelyik délután nagy volt a csend. (Ugyebár az nyilvánvaló, hogy az jót nem szokott jelenteni.) A nappaliban, a "dohányzó" (furcsa egy  név ez ott ahol nem dohányzik senki?) asztal alatt bukkantunk rájuk Dáviddal. Nem volt véletlen a csend. Narancsot ettek. Héjastúl. Harapták, mint az almát és ami nem kellett (héjdarabok, magok) azt köpködték szét a szőnyegen. Kész szerencse, hogy van két bátyjuk és már nem kapok rögtön infarktust, ha látom mit is művelnek. 24 órás figyelem. Néha az is kevés. Hogyan képesek fél másodperc alatt kiforgatni a világot a helyéből, nem tudom. Mindenesetre nem unatkozunk velük. De pontosan így imádjuk őket. Ők a "fourwheels"

Vers és prózamondó verseny

Lelkes, még akkor is, ha általában mindig ugyanazok nyerik, vagy legalábbis lehet nagyjából sejteni kik lesznek a díjazottak. Ami nem is meglepő, az már inkább, hogy a sport tagozat szinte mindig magasabb létszámban vesz részt rajta, mint a dráma tagozatos osztály. Legalábbis tavaly már ez volt a jellemző és idén sem volt ez másképpen. Szép emléklappal gazdagodott a gyűjteményünk, na és persze egy ötössel :-)

És a versünk (idén a vicces kategória volt a "téma"):

Heltai Jenő: Ballada a három patkányról

Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
 egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.

Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt ­-
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!

A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.

A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt! 

Egynapos hétvége...

Na jó, nekem majdnem kettő vagy inkább három, mert pénteken és szombaton szabadságon voltam, de észre sem vettem. Pénteken olyan rohamléptekben telt el a délelőtt és lett hipp hopp délután, amikor már indul az őrület, hogy... Szombaton délelőtt Dávid suliban volt, apu elvitte a két kicsit magukhoz én pedig izgultam Domiért a kórházban és takarítottam, mostam. Még észre sem vettem és máris eltelt a délelőtt, jött haza Dávid a suliból, Domi vigasztalásul szintén anyuékhoz ment a kicsik ébredéséig. Utána pedig... Leckeőrület. Egészen hétfő reggelig. :-(

A vasárnap a külön matek után (ami ugyebár kora reggel volt) úgy elszaladt, hogy még sétálni sem jutottunk ki. Folytattuk a maratoni leckézést, a kicsik szerintem a legrosszabb korban vannak, két másodpercre nem lehet őket figyelem nélkül hagyni. 

Elszaladt az egy nap és reggel indul újra az őrület versmondó versennyel, úszó versennyel, edzésekkel (amik a héten az átállás miatt még tuti kaotikusak lesznek.

Bőrgyógyászat folyt.köv.

Ma ismét a kórházban indult a reggel, azzal a különbséggel, hogy ma volt rendelés, ráadásul az a doki néni volt, aki nyáron kezelte Domit. Fél nyolc felé sikerült megkapni a 11. sorszámot. Hipp hipp hurrá. 

Később már nem volt annyira hurrá. Bár azt hiszem mégiscsak jó lett ez így. 

Tények: 

- Adott a doki néni, aki nyáron még a bódítást javasolta, és nem mellesleg kezelte Domit.

- Itt van Domi, aki már a kanalazás gondolatára is rosszul lesz (meg tudom érteni)

- szemölcsök popón és combon (bár azért szerencsére kiderült, hogy egy részük gyulladt szőrtüsző)

- Domi sportol, sport tagozatos suliba jár, torna órákon úsznak, és a kajakban is most indul a téli edzés jövő héten, aminek szintén része a szombati úszás röpke 3 km-ével. 

A tényeket igyekezett apa a dokitor néninek hangsúlyozni, hogy már idestova egy hónapja nem úszik Domi a torna órán ezért nem lenne jó, ha kb. egy hónap múlva kapna időpontot. (Mostanra sikerült bejutni a rendelésre, mert ugye próbáltunk ehhez nem hiányozni a suliból, de nem jött össze. Az őszi szünetben annyian voltak, hogy be sem lehetett jutni, tegnap meg mint ismeretes elmaradt a rendelés, a "mi" doktor nénink meg csak pénteken rendel.).

Hát nem adott, hanem előszedték az érzéstelenítő kencét és kenegettek. Apa szerint jóval alaposabban, mint nyáron, úgyhogy biztattuk Domit, talán nem fog fájni így. Mert ugyebár a kis lelke a nyáron doktor néni által beígért bódításra készült. De nézzük a jó oldalát, túl jut rajta ma. Hát nem könnyű erről meggyőzni szerintem egy felnőttet sem, hát még egy gyereket, aki ráadásul tudja már, hogy mi vár rá.

Azért utána azt mondta, hogy most annyira azért nem fájt, mint nyáron, és persze szerintem az is benne volt, hogy nem is volt olyan sok. 

Konklúzió, javaslat: Fertőtlenítős tusfürdő, már az usziban is. Két törcsi, egy amiben törölközik, egy amire ül. Ja és nagyon száraz a bőre. (jó kis klóros uszi víz...) Kaptunk krémet a popsira és a szőrtüszőkre is. Remélem most már tényleg túljutunk rajta és nem kell visszamenni.

Teljes gyógyulás után jöhet megint az uszoda.

Agyrém....

Korábban, valamikor augusztusban már írtam bőrgyógyászatos tortúránkról. Domi az usziban szedett össze jó kis futószemölcsöket meg még ki tudja milyet. Végre augusztusra volt időpontunk, leszedték. Majd a doktor néni, megkérdezte miért nem kértünk bódítást, mert ezeket úgy kellett volna leszedni. Megkérdeztük, hogy mégis ezt honnan kellett volna tudni, ha az ambulancián nem mondták? Amúgy persze, hogy nem mondták, épp hogy kutya futtában vetettek kettőre pillantást, meg sem nézték igazán hol vannak, mennyi....

Most.

Heim Pál bőrgyógyász agyrém... Az őszi szünetben végig akkora sor volt, hogy nem kaptunk sorszámot, azt mondták a doktornénink pénteken van. Ma reggel korán mentünk, erre közölték ma nincs rendelés, csak holnap. Mindezt iskolás gyerekkel, akinek van zárójelentése is onnan, csak éppen hiába szedték le a szemölcsöket nyáron, visszajöttek az uszitól. Ja és hiába van papírunk, ugyanúgy kell először ambulanciára mennünk, mintha ott sem jártunk volna. Ott csak azért kell végig ülni a sort, hogy az osztályra kapjunk időpontot. Jó nem? Holnap ismét folytköv. Nem tud valaki kórházi gyerekbőrgyógyászatot, ahol nincs km-es sor és nem hónapokat kell várni még utána a kezelésre?

:)

A szünet előtti két hét "sokdolgozatai" eddig nem voltak annyira fényesek Dávidnál, de mintha megtört volna a jég...  Tegnap hazahozta a fizika írásbeli feleletét: 4/5 :) Az az igazság, hogy sokat tanultuk és hosszan, hiszen ezt már szeptember óta nyúztuk, mármint az elméletet, de legalább ennél azt látom, hogy beépült :-)

Őszi szünet summa summarum

Volt már jobb is mérleg, de azt hiszem semmi ok a panaszra, mert a végén az időjárás is kegyes volt hozzánk, csodás napsütötte délelőttel búcsúztattuk a szünetet egy hatalmas sétával. A hét eleji rossz idő miatt a kirándulós helyek listája lecsökkent, mert a Gát bizony kimaradt a sorból. A fiúk is talán kétszer ültek hajóba, azt is valamikor a hét második felében. De kétszer is jártunk a Várban és eljutottunk a Városligetbe is. Az erdőjárás most kimaradt, de a sok eső miatt nem biztos, hogy jó ötlet lett volna a csurom vizes avarban rohangászni. Na de még nem adtam fel, elvileg még jövő héten is lesz avar és lehet még az időjárás is kegyes, bár túl sok jót nem ígértek. Na de most a hetünkről van szó és nem találgatok a jövőre nézve. Azt hiszem a kirándulásokat egész jól sikerült megvalósítanunk. 

A kreatív ténykedésekben viszont komoly lemaradások keletkeztek, amik már így is maradnak. Mivel a tököt megették a fiúk, Halloween tökért pedig nem jutottam el, jobb híján narancsból készült az idei töklámpás. Azért nem maradtunk töklámpás nélkül, mert elővarázsoltuk a mécseskészlet tagjai közül a szellemes, vicsorgós tököket. A papíros vagdosós készülődésre a kicsik teljesen alkalmatlanok voltak. A két hét bezártság igencsak meglátszott már mindenkin. Bennük totális energiatöbblet uralkodott, én pedig a végére igencsak türelemhiánnyal küszködtem. De hát van ez így néha, ha több a gyerek, mint a felnőtt :-) és nem csak átmenetileg. Domi megtanult passziánszozni, hála Dávid egyedül nem csinálok meg semmit módszerének. Ráadásul nagyon élvezi. Az elején kellett az aktív közreműködésünk, de most már tök ügyes. Ha szerecsések vagyunk, akkor a kicsik is duploznak és nem egymást csépelik, kreatívan kezdenek építeni és sokszor már szeretnének rajzolni is.

Amiben kiváló teljesítményt sikerült produkálnom, az a házimunka volt. Bár most már nem látszik, de felszámoltam a több hetes vasalni valós kupacomat, és újra kerültek ruhák a szekrényekbe is. 

Edzések. Le a kalappal a fiúk előtt, mert ügyesen végig csinálták a hetet, Dávid ráadásul két edzéssel, a pocsék időjárás ellenére. 

Tanulás. Hát itt bizony van mit fejlődnünk. Nekem abban, hogy valamilyen módon képes legyek elérni azt, ha kérek valamit, akkor azt egyrészt meg is hallják, másrészt pedig meg is tegyék. Mert ezen a téren igencsak nagy lemaradásaink vannak. Domi még hagyján, bár másol keményen. A baj az, hogy nem csak ő másol. Bizony az ikrek is. Nem is kicsit. Dávid pedig nagyon kamasz. Nem könnyíti meg a helyzetet egyáltalán. Kidolgoztunk egy tök jó ütemtervet, hogy minden nap kell egy kicsit tanulni is, de napi egy max másfél órával simán, játszva kész lesz mindennel. Na a napok csak úsztak, csúsztak és ma persze még ott volt minden. Nem tudom mi a jó megoldás. Hagyni, hogy majd főjjön meg a saját maga főzte káoszban? És ki tudja mit tud javítani nehézségek árán? Vagy harcolni és mindenkit kínozni itthon, mert neki kéne csinálni a dolgát? Nem tudom. Az előbbit nem merem megkockáztatni. Az utóbbit pedig utálom. Mi lesz holnap a suliban? Meg a héten? 

És holnap megint beindul a nagyüzem. Suli, ovi, munka, őrület. Azért jólesik néha kiszabadulni a mókuskerékből, még ha menet közben kell is harcolni, vagy legalábbis annak látszatát fenntartani, hogy mi irányítunk (valahol).

Napsugaras őszi délelőtt, sütögetős esős délután

Csodás reggelre ébredtünk, már ami az időjárást illette. Ugyanis az éjszakánk nem volt mindennapi. A kicsik ugyan a saját ágyukban indultak neki az éjnek, de Dávid bekuckózott a kanapéra, hogy ő is nézi a Nemzet Aranyát. Na ekkor jelent meg Domi. Na de nem akárhogyan... Hanem húzta-vonta a matracot(200x90cm) maga után, hogy nem ér, akkor ő is jön. Szóval ős is beköltözött hozzánk. Majd olyan fél kettő felé megjelentek ikreink is. És elkezdtek duplozni, hogy ők nem álmosak, és egyébként is... Szerencsére sikerült meggyőzni őket még az alvásról, na de persze, hogy nem a saját ágyukban, hanem a kanapé másik felén és a mi ágyunkban. Egy ágyban közel hatan, de legalábbis 4en és még két albérlővel.... :)Pihentünk, nagyon :-)

Na szóval, még mindig csodás reggelre ébredtünk, mert verőfényesen sütött a nap, és jött a szokásos mehetnékünk is, használjuk ezt a szép időt és a szünet utolsó napját. Bár lett volna mit tenni, mert Dávid hozta a formáját és még mindig a leckét írja, pedig igencsak 11 felé jár már az óra az éjszakában. Reggeli után mire sikerült mindenkit ruhába varázsolni, úgy fél tizenegy felé, már azt is tudtuk, hogy a Várba indulunk, közkívánatra. 

Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk. 

Ezután pedig irány a napos oldal :) és az ágyuk. 

Akkora hancúrt csaptak, hogy azt hittem, hogy itt ragadunk haza indulásig. A két legkisebb szedegette a faleveleket és azzal töltötték az ágyukat, a nagyok is partnerek voltak. Majd Domi talált egy katicát, amit perceken át vizsgáltak, mászattak ujjról ujjra egészen addig, míg leesett és nem találtuk. Voltak könnyek is, de szerencsére találtunk újabb kincseket még ott felejtett gesztenyék formájában. 

Hamar elszaladt a délelőtt, olyannyira, hogy egy óra körül indultunk el lefelé a lépcsőkön Krisztina város felé. Olyan szép volt a lépcsősor a színes falevelekkel, hogy muszáj volt még itt is kattogtatni.  

Mire hazaértünk a két legkisebb kellően kitikkadt, egy villámgyors ebéd után nem igazán kellett altatni egyiküket sem. Közben próbáltuk a szokásos leckeharcunk megvívni Dáviddal, több- kevesebb sikerrel. És akkor bekattant, hogy régen sütöttünk. Na jó, kb két napja bundás almát és sima vastag palcsit, kb 70-80 darabot, amiből mi ketten összesen nem ettünk 10-et, és nem maradt egy szál sem. Hiába, amit szeretnek... Szóval már rég óta kacérkodtam a gondolattal, hogy Criossant kéne sütni. Mi tagadás, imádom a francia péksütiket én is, de Dávid egyenesen oda van a Croissant-ért. Az én igazi kedvencem a Pain au Chocolat (ez sem várat már sokáig magára azt hiszem, mert ez nagyon jól sikerült) Keresgéltem a neten jobbról is és balról is, míg kikötöttem Limaránál. Tényleg tuti a recept. :-) Bár elsőre fél adagot csináltam csak, azt hiszem legközelebb nyugodtan mehet a rendes, mert kettőt csak úgy fű alatt tudtam megmenteni Dávidnak holnapra a suliba, annyira kérte... 

Még egy pipa :)

 Reggel mikor ébredéskor kipillantottam az ablakon legszívesebben azonnal vissza is csuktam volna a szemem. Tiszta tejfeles köd volt minden, de még tíz órakor is. Azért nem adtuk fel, kitaláltuk, hogy ebéd után indulunk el sétálni. A cél adott volt, mert megígértük: Városliget. Azért nem sikerült rögtön ebéd után indulni, mert közbe csúszott egy jó kis FEL! rajzfilm, az egyik, az aktuális kedvencek közül. Egy alapos öltözés után nekivágtunk és még a napocska is előbújt időnként a felhők közül. Persze a beígért melegnek nyoma sem volt. Felpattantunk kedvenc buszunkra, majd a következőre és egy kis combinózás után a hőn vágyott kis földalattira. A metrót nem szeretik a kicsik, de a földalatti nagy kedvenc. És megérkeztünk :-)

A várárokban alig van víz, kiszáradt, vagy megcsapolták? Ki tudja, én jobban szeretem, amikor a vár tökörképe köszön vissza ránk a víztükörből. A kicsik bár nem tudják, hogy nekünk kedves ez a hely, honnan is tudnák :), mégis mind a négyen nagyon szeretik. 

A maguk kis pöttöm módján, már szinte tökéletesen ismerik a várost, mert még a földalattin mondogatták, hogy keressük, meg azt a szobrot, ahol le lehet ülni mellé. Megkerestük...

Emlékeztek, hogy nyáron itt megetettük a kacsákat a földre szóródott kekszmaradékkal. Megcsodálták az ágyásokba ültetett árvácskákat és bár megbeszéltük, hogy nem szedünk virágot, mindketten csentek egy-egy szálat. 

Persze gyűjtöttek levelet, gallyat is, mígnem egy kis baleset folytán majdnem véget kellett vetni a sétánknak előbb, mint terveztük, bár a sötétedés amúgy sem jó barát ezen a téren mostanság. Hogy mi történt? A sok eső miatt igencsak pocsolyás volt minden és bár megbeszéltük, hogy csak a járt, azaz kövezett úton szabad sétálni, szaladgálni, azért akadnak renitensek a csapatban, legalább négyen. A hatból. Nem rossz arány... Először Patrik kötött közelebbi ismeretséget a sárral, de ezt viszonylag sármentesen sikerült megúsznunk, mert a táskámban mindig akad nedves törlőkendő, így az alaposan fekete tenyerek ismét tiszták lettek. Miután ismét megbeszéltük, hogy csak a járdán sétálunk a két nagyobb kezdett bravúroskodásba. Ha csak ők lennének még nem is lenne az, na de ott a két kisebb is. Ugráltak a pocsolyákon át, a sártengereken keresztül és hiába próbáltunk hatni, hogy nem kéne, mert a kicsik le fogják másolni, megtörtént a baj... Oli,... persze, hogy másolt. És megtalálta a legnagyobb pocsolyát, amelynél bokáig ért a víz. Na hát ezen gyalogolt át a kismanó. Még szerencse, hogy ott a múzeum. Bent levettük a cipőket, hogy felmérjük a keletkezett kárt, hogy azonnal haza, vagy még kicsit andaloghatunk az őszben. Szerencsére csak a cipő külseje lett csurom víz és a rövid mártózás nem jutott belülre. Így kaptunk még egy kis sétaidőt sötétedésig. 

Hazafelé másik útvonalat választottunk, a földalattival a Vörösmarty térig mentünk, onnan kettes villamossal, majd ismét egy kis combinó következett, végül pedig az egyik szokásos buszjárat a végén egy kicsike sétával. 
A Vörösmarty térnél még találtunk egy jópofa elefántot és készült egy csodafotó is :)

A kicsik az alvás hiányában elfáradtak. Patyi a buszon már mondogatta, hogy 

- Mami, szeretnék most már hazamenni.

És bár még közel sem volt olyan késő este, mint nyáron, sőőőőőőőőőőt, már igencsak besötétedett, mire hazaértünk. 

Ma sem tartott sokáig a meseolvasás :-) (Tudom, még aludni kéne, de ki kell találnom még valamit erre. Eddig jó megoldás volt az alvás utáni séta, hiszen még kilenckor is világos volt nyáron, de még szeptemberben is, és a nagyok leckéit sem éjjel kellett kiharcolni. De most ez már nem megoldás, hiszen mire felébrednek besötétedik. Majd gondolkodom...

Végre?

Reggel csodálatos, verőfényes napsütésre ébredtünk. Azt gondoltuk VÉGRE. Igen csupa nagy betűvel, mert a kicsikkel való kéthetes bezártságunk már rajtam is kezdett nyomot hagyni, nem csak ők kerültek a kezelhetetlen kategóriába. Szóval újult erővel készült a nagyok reggelije, indultak el edzésre, majd reggeliztettük meg a két legkisebbet, hogy öltözködés után nekivágjunk a sétának. Csodás napsütés a napon szinte tavaszi meleg. A két kicsinek fülig ér a szája, mert megígértük, hogy a Várba megyünk. Most éppen villamossal és sétálva felfelé a sikló mellett a lépcsőkön. Persze most még kézen fogva sétálunk, mert a csúszós faleveleken könnyű elpottyanni. Félúton megálltunk megnézni hogyan cserélt helyet a két sikló, majd sétáltunk tovább felfelé. A turulokhoz érve belebotlottunk egy őrségváltásba a Köztársasági Elnöki Palotánál, annak is a végébe. Miután megnéztük elindultunk a sétány felé, ahol szabad a vásár, pontosabban lehet rohangászni mindenféle kötöttség nélkül, legalábbis majdnem. De ma nem ment túlzottan, nagyon felpörögtek a fiúk a sok sok bezártság után. 

Közben szép lassan ahogyan haladtunk a Bécsi Kapu felé egyre jobban beborult az ég, a csodaszép napsütés elillant. Mindenesetre sétáltunk egy hatalmasat, ha mindent beleszámolunk négy órát 'kirándultunk', mire hazaértünk. Azt hittük, majd csapunk egy nagy délutáni sziesztát, hát... tévedtünk. Nem aludtak el, sőt...... Túlpörögtek. Hazafelé a villamoson folyamatosan járt a szájuk. Hová megyünk még, mit csinálunk. Csak egy kis példa:

- Ugye megyünk a Tesco-ba? (itt ugyanis van egy vonat, amibe mindenképpen be kell csücsülni, ha arra járunk)

- Nem, az Auchanba megyünk, mert ott van cipőbolt és finom a kalács és bizony elfogyott othon a pékáru.

- De mamikaaaaaaaa, akkor ha jól leszünk beülhetünk a nénóba? Ugye igen?

- Hát ha szépen viselkedtek? És nem lesz hiszti?

- Megnézzük a nagy halakat is? (Tengeri halak kiállítás van az áruház előterében idestova másfél két hete talán)

- Hát...

Mindeközben persze mi is váltottunk volna egymással két szót. Na hát ez nem ment. Mert hol egyik, hol másik csak csak mondta...

-Apaaaaaaaaa, apaaaaaaaaa... Mondani akarok valamit.... (és mindezt addig, míg nem sikerült :-))

És mindezek non-stop. Sokan mosolyogtak körülöttünk és leszállás előtt megjegyezték, hogy milyen édesek a fiúk. Mert persze azt mondanom sem kell, hogy ezt nem suttogva tették, hanem a szokásos hangerővel - azaz majdnem kiabálva. Nem tudom, ez nagycsaládos betegség-e vagy tényleg süketek? Persze tudom, hogy nem, mert ha valamit halkan mondunk csak úgy egymásnak, azt tuti meghallja mind. Apa mögött ült egy idős házaspár. És ők is rólunk beszélgettek, amikor már nem is tudom melyikük mondta a másiknak: "Hát nem hiszem, hogy unatkoznak?" - apa ekkor mosolygott és odasúgta nekem, hogy hát még ha tudnák, hogy most csak a fele van velünk :-) (Merthogy a nagyobbak anyuékat boldogították edzés után.) Apa meg is kérdezte Patyit, hogy nem hült-e még ki a torka teljesen, mert annyit beszélt. 

Visszatérve a túlpörgésre, ezért is a cím, hogy Végre? Hát nem is tudom :-) Persze végre, mert már nagyon rossz volt csak a négy fal között, ha már én így éreztem, akkor milyen lehetett ez a két örök mozgónak. De az a túlpörgés, amit utána ők produkáltak, tiszta életveszély volt, pedig igencsak gyerekbarát az otthonunk. Legalábbis eddig ezt hittem. De ma volt minden. Bukfenc a kanapén, az első adandó alkalommal, amikor valamelyikünk nem figyelt, vagy ugrálás egyik kanapéról asztalra, onnan tovább a másikra. Soroljam még? Közben evés evés hátán. Volt ebéd (igaz kései, de a reggeli is 'villás' volt), majd amikor úgy öt felé végre mi is leültünk ebédelni ketten apával, akkor a mi ebédünkből is nassoltak, majd ettek gyümölcsöt, jött a sütőtök, popcorn a mozihoz (amit szintén végig ugráltak), majd egy kis keksz, majd a vacsi virsli, majd megint nasi és sértődés, amikor azt mondtuk elég, mert hasfájás lesz a vége. Fürdés következett, amire azt gondoltuk kicsit csillapítja a kedélyeket, de nem igazán sikerült. Így sírás-rívás közepette de mentünk az ágyikóba. Még ment a huza-vona, hogy ki menjen ma be a szobába velük, apa-e vagy anya, de végül én maradtam. Azért fáradtak voltak. Még a mese fele előtt tátott szájjal szuszogott Patyi és a cumis ujjacska kicsúszott már Oli szájából is. :-) Egy kis nyugalom. Átmenetileg. :-)

Halloween

A tököt közkívántra megsütöttük, így más után kellett néznem, miből lehet lámpást farigcsálni.

Szerintem jót találtam ki a tök helyett...

Persze máshol is viseli a lakás Halloween nyomait:

 Kész szerencse, hogy azért akad itthon egy néhány "mű"töklámpás is. És narancsból is remek töklámpást sikerült készíteni. A sült tök már elfogyott, de mivel készült a fiúk másik nagy kedvence is, és még  sikerült időben lefotóznom, így megmutatom a nagy kedvenc bundás almát.

Elfogyott :-)