B.U.É.K. 2012

Nagyon Boldog és Sikeres, Szerencsés Új Esztendőt kívánunk

Happy New Year 2012

Tom, Dávid, Domi, Patrik, Oliver & Me

Rénszarvasok duplán

Elkészültek, bár egy kicsit elkéstek. Csak egyikük készült el időre, így a fa alatt nem kaptak Szent Este helyet, de valahogyan mégis részesei ennek az ünnepnek. Imádom, ahogyan a hónuk alá csapják őket és viszik magukkal, amerre mennek. Remélem szeretni fogják a két aggancsost :-) Még majd óvatlan pillanatban az orrukat kell a helyére varázsolnom.

Ime....

Adventi várakozás és a bili

Az úgy volt, hogy....

Eddig (akárcsak korábban a két nagyobb fiunknál) a füle botjukat nem mozdították a bili hallatán és láttán. Pontosabban nagyon jól eljátszottak vele, remekül szolgált kalapként, tárolóként, székként, de kizárólag pelusban. 

Most jött a remek ötletünk, hogy mi lenne ha.... Azt mondtuk, hogy az adventi naptárban pihenő csokit az kapja meg, aki ügyes és belepisil a bilibe. Hát nem kellett kétszer sem mondanunk mindezt december elsején reggel. Másodpercek alatt ültek is a bilin és versenyt pisiltek a "kokiért". Még szerencse, hogy nem is egy csokis adventi naptárral rendelkeztünk és az adventi naptár akciójuk után még mindig ott volt Domié, aki ugyebár nem eszi a csokoládét "sem". Azt még nem tudom mi lesz a karácsonyi időszak elteltével, pontosabban, hogyan fognak csoki nélkül bilizni a fiúk, és mikor érkezik el az a pillanat, amikor majd szólnak is azért, hogy pisilni vagy kakilni kell és kérjük a bilit. de egyenlőre reggel és este, meg a délutáni alvás előtt és után ha éppen nincs nagy rohanás, akkor lelkesen ülnek a bilin és próbálkoznak produkálni is valamit. És utána rögtön kérik is a csokit :-) Csokifüggővé tettem őket?

Ki mit tud és még sok minden más

Azt hiszem nem panaszkodhatunk programokra decemberben. Vers és prózamondó verseny november végén, majd ki mit tud vetélkedő Mikuláskor, Luca napi vásár, Lézerharc, Múzeum, Opera ház, karácsonyi műsor és parti. Csak kapkodtam a fejem, hogy ki mikor és hol és hogyan. És miközben a ki mit tud-ra tanultuk a verset, készültünk a nagy dolgozatokra, közben járt az agyam azon, hogy mit is készíthetünk a Luca napi vásárra, mikor is kell érkezzen a Mikulás, minden csomag menetre kész, ki kit húzott a suliban és mit is lehetne meglepetésnek varázsolni.... 

Amúgy is sokkal mozgalmasabb a december mindig, de most valahogyan még gyorsabbnak tűnt számomra. Lehet, hogy mert már négyen vannak és a két kicsi sem ül a popóján egész nap? Egyfolytában az volt az érzésem, hogy semmire nem jut időm, semmivel nem készülök el időre. Persze mindig volt valahogyan, mindig megszületett a megoldás, de az érzés folyamatosan ott motoszkált. Persze, hogy sikerült ismét hibátlanul megtanulni a ki mit tud verset, a Mikulás is időben megérkezett :-) A Ki mit tud remekül sikerült, nagyon ügyesen elmondták Andrissal karöltve a verset, pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen soronként váltották egymást Nagy Bandó András versében. Persze, hogy remekül sikerült a lézerharc, a múzeum, az operalátogatás is, és sikerült remek meglepit találni a kihúzott osztálytársaknak. Remekül érezte magát Dávid a karácsonyi osztály partin, Domi ügyes pásztor volt a karácsonyi műsorban. A felmérők is jól sikerültek, bár a sikerért néha keményen megharcoltunk egy két hisztivel és lustasággal, fáradsággal. A Luca napi vásár portékái pedig kelendőnek bizonyultak, percek alatt elfogyott a mézeskalács hűtőmágnes, a süni süti, a tobozból készült karácsonyi dekoráció, a csipkebogyóval, szárított gyümölccsel  díszített gyertya. Imádom, amikor az eladott portékán szerzett kis "vagyonukból" nekünk is vásárolnak valami szépet. Idén egy mézeskalács  és egy festett üveg mécsestartó érkezett így haza. Persze, hogy  már régen a feledés homályába merült a hajtogathatatlannak bizonyult papír, amiből a karácsonyi csillag és csengettyű készült volna, vagy a gurigából varázsolt hópihe, amit a szélviharok miatt képtelen voltam lefesteni. 

Persze a voltak még kacagtató pillanatok, nem is egy... Az egyik kedvencem, amikor egy vasárnap nem sokkal advent első vasárnapja után apa maradt itthon a négy rosszasággal és konstatálta, hogy igencsak merész és hajmeresztő dolgokat tudnak kivitelezni másodpercek töredéke alatt. Avagy hogyan lehet a  szekrény tetejéről lebányászni az  adventi csoki naptár, aminek tartalmát egy ültő helyben próbálják befalni a kicsik :-) Sajnálom, hogy nem láthattam, ahogy fürdenek a csokiban és már nem fér a sok apró csoki kocka a szájukba és apa próbál úrrá lenni az általuk okozta káoszon. Bár azt hiszem, nála remekebb apuka kevés szaladgál a Földön. 

Sokszor azt gondoljuk, hogy minket már nem tudnak a gyerekek meglepetés elé állítani, mégis mindig sikerül nekik. Leginkább a két legkisebbnek, ahol nem is gondolunk rá. Hiszen nekünk eszünkbe sem jutna eltolni a kiságyakat át a szobán a könyves szekrény elé, hogy az ágy felső élén egyensúlyozva, a könyvespolcba kapaszkodva, a polcok tetejéről lebányásszuk a féltett mesekönyveket. Mint ahogyan fejest sem szoktunk ugrani a kiságy belsejébe és nem kedvenc szórakozásunk a kakaó szerte széjjel locsolása sem, vagy a radiátor szabályozó szelepének addig tekerése, amíg a szoba úszik a vízben. De azt hiszem remekül sikerül felvennünk a harcot az elemekkel, gyerekek leleményességével. (Még az alattunk lakó szomszédot sem sikerült eláztatnunk úszó gyerekszoba ellenére sem) És bár utólag már mosolygok rajta, de ott, akkor, azokban a pillanatokban jó sok ősz hajszállal leszünk gazdagabbak. 

Mégis. Csodás dolog a nagy család, a sok csemete, a sokfelől áradó szeretet, még ha egyesek jól is tudják titkolni néha kamasz mivoltukból adódóan. És bár gyakran morgolódom fél álomban reggel, hogy még a kávét sem lehet nyugodtan meginni, de semmi kincsért nem adnám,amikor érkeznek szép liba sorban egyenként a fiúk a mi ágyunkba, utolsóként a két kicsi a hálózsákban totyogva hatalmas plüssökkel, autókkal megrakottan, mosolyogva, puszikat cuppantva.

És még hol van a Karácsony :-)

Futóverseny

Egyesületi futóverseny volt. Az ifiknek félmaratoni táv, Dávidnak 16,5 km, Dominak 12 km. Én egyet sem biztos, hogy le tudnék futni :-), így nagyon könnyű erőt adni a fiúknak és kitartásra, erő beosztásra, nem feladásra ösztökélni őket. Hát nem mondom, az időponttal voltak némi problémáim, lévén advent utolsó vasárnapja, de a gyönyörű napsütés (persze a hideg azért jelen volt), és a fiúk, különösen Domi teljesítménye mindenért kárpótoltak minket. Verőfényes napsütés, de kellően hideg. Domi bár aggódott, azért úgy állt a rajthoz, mindent elkövet, hogy jó időt fusson. Dávid hozta a formáját, kiszámolta hányadik helyen kell célba érnie. Persze ez nem a mezőny eleje volt :-) Hiába próbáltam mondani neki bármit is, meg sem hallotta, vagy nem is akarta. Valahogyan nem akarja elfogadni, hogy egy versenynek nem szabad "negatívan" nekiindulni, hanem abszolút pozitívan, azzal a célkitűzéssel, hogy ma  a lehető legjobbat akarom kihozni a helyzetből és ezért mindent megteszek és megmutatom a világnak, hogy erre képes vagyok. Neki ez nem megy, Domi pedig magától csinálja. Ha kell a kitűzött célért képes saját határait is feszegetni. Ezt most be is bizonyította. Ő a teljes csapat legfiatalabbja, még a nulladik korcsoportot sem érte el. A következő korban hozzá legközelebb álló is több mint két évvel idősebb nála. Így futott be 3.-ként (1:30:12 idővel) a célba alig pár ezred másodperccel a második helyezett után. BRAVÓ, HIPP HIPP HURRÁ DOMI :-) Dávid pedig lefutotta a kitűzött célt, bár be kell vallani nem teljesen sikerült neki, mert ketten eltévedtek egy kicsit az úton így ötödikként (2:07:23) sikerült célba érnie, nem a kitűzött hetedik helyen. És az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ha csak fele akkora hajrát képes produkálni mint Domi, akkor ő is dobogós, mert alig pár méterrel előtte futottak a megelőző négyesből ketten is. De azt kell mondanom SZÉP VOLT FIÚK :-)

Nagy fába vágtam a fejszém...

Mindig így járok. Nem nagyon tudok nemet mondani a fiúknak, persze csak bizonyos határokon belül. Ez most pont a határon belül volt még, de mégis határaimat feszegetem vele. Hogy miért is?

Hát mert mindjárt kettőt kell elkészíteni. Karácsonyra. Ráadásul nehezített tereppel. Mit is jelent ez? Hát konkrétan két darab kb. 50 cm-es házilag elkészített plüss rénszarvast a két legkisebbnek, és hogy a hab is rajta legyen a tortán, mindezt varrógép nélkül kézzel. És ki volt az ötletgazda? Domi. De annyira szépen kért, ráadásul nem is magának.... Hogy fog ez elkészülni? Egyáltalán képes vagyok erre? Tudok én ennyire varrni? 

A kockát mindenesetre elvetettük, hiszen a kellékek beszerzésre kerültek.

Véletlenül beszélgettem...

Észrevétlenül gyorsan peregnek a napok. Ismét eltelt egy hónap és elérkezett a fogadó óra. Dávid miatt most is jelenésünk volt, bár igazán nincsenek problémák, sem vele, sem a viselkedésével, sem a jegyeivel - mindig tükrözik az aktuális lelki állapotát és felkészültségét. Érződik, hogy kellene már egy kis pihenés, vár ha összekapja magát, azaz kellő mennyiségben "rugdosom" a popóját, akkor csodákra képes ő is. Igazából a megérzések köszöntek vissza most is. Alapvetően szerencsére ebben az iskolában MÉG MINDIG NEM tekintik problémás gyereknek, sőt mondhatni inkább átlagos kisfiúnak. Magunk között szólva azt hiszem többet tettek Dávidért az eltelt 4 hónapban, mint a korábbi iskolánk 5 év alatt. Mindig örömmel tölt el, ha visszaigazolást nyer nevelésünk. És ha itthon tombol is néha, meg szemtelen, mint a kamaszok általában, azért az iskolában és máshol tudja az illemet, segítőkész, udvarias és mindig megdicsérik, hogy elég csak morcosabban ránézni, szólni sem kell, tudja, hogy amit éppen csinál nem helyes. Azért a kamaszos csínyek őt sem kerülik el teljesen, előszeretettel fecseg, elfelejti felírni a leckét. De mindenre van megoldás :-) Ahogy Móni néni is fogalmazott. "Az igazgató néni annyira "ráér", hogy nagyon szívesen megnézni minden nap a lecke füzetet és aláírja, hogy minden lecke belekerült-e. És ez még igencsak szerencsés eset, mert képzeld Dávid, Máténak a leckéjét is be kell mutatnia neki így, ha gondolod erre is sort keríthetünk..."- mennyire emberi ez a hozzáállás. És mennyivel jobban hat a gyerekre? Szerintem sokkal inkább, mintha a felelősségről tartanánk több órás kiselőadást. És a hasonló példa pedig segít az önbizalom és a "normális vagyok ettől még én is " érzés erősítésében. Nem is kicsit. Ami Dávidnak nagyon fontos építő eleme az elmúlt pár hónapban. Mérhetetlenül sokat segített ez a légkör abban neki, hogy elhiggye, hogy igenis tud, képes, ügyes, okos... ha akar. azt senki sem teheti meg helyette, viszont, ha ezt megteszi, akkor megkapja érte a jutalmát. A 100%-os töri témazárót, a négyes matek témazárót, az ötös angol témazárót és még sorolhatnám tovább is. 

Na és a locsogás fecsegés. És még azt mondják a lányok a dumálósak...Így eshetett meg, hogy egy alkalommal angol órán a folyóson találta magát a véget nem érő fecsegések miatt. És persze mindezt a tanári melletti tanteremnél követte el. Emiatt következhetett be, hogy igazgató néni és az osztályfőnök éppen arra sétáltak, és kit látnak szemeik? Hát persze, hogy az én kicsi fiam a folyóson. Arra a kérdésre pedig, hogy mit is keres óra alatt az ajtón kívül nem is adhatott volna kevésbé Dávidos választ. "Véletlenül beszélgettem..." Szerencsére ezt annyira természetesen, szemtelenség mentesen tette, hogy mosolyogtak rajta egy sort és megígértették vele, hogy többet nem beszélget véletlenül.

Csak így tovább Dávid és köszönjük iskola. És bár tudom, hogy még hosszú az út a fejlődésben, a hitben, amire Dávidnak szüksége volt van és lesz, de egy ilyen közösségben ott csillog a remény, a szeretet és az alagút végén a fény :-)