2011. október 10., hétfő

Futafok 2011

Hagyományos október első hétvégei programunk ez immáron hatodik éve. Szerencsére már nem kell futnunk velük, de azt hiszem esélytelenek is lennénk az utol érésükben. Kötelező iskolai program. Mint eddigi alkalmakkor, most sem sikerült úgy igazán felkészülnünk rá, pedig idén is tervekben szerepelt, hogy majd előtte futnak a fiúk a Gáton és mi is futunk végre egy kicsit velük, de számunkra még mindig esélytelen valahova a mindennapokba besuvasztani egy kis sportolást. Persze a fiúk azért még mindig nem panaszkodhatnak a sportolás hiányára :-) Ismét végeztem egy kicsi fejszámolást: Dávidnak van a 5 torna óra és a kenu (hetente minimum 5x, alkalmanként 2- 2,5 órás elfoglaltságként). Dominik pedig.... Szóval ő alaposan mozog még mindig. bár már vettünk vissza a sok-sok lehetőségből, mert egyszerűen szétszakadni nem lehet. Nekem sem, de leginkább neki. Úszik az iskolával 3x hetente, focizik szintén 2x hetente,ahogyan az atlétika edzés is két délutánját tölti ki a suliban. Emellett májusban elkezdett kenuzni ő is, szintén heti 4-5 alkalommal, mint Dávid. 
Domi futott először 2000m -t. Azt hiszem idén sem lehet okunk panaszra
REMEKELT. 
44. helyen végzett 9:35 idővel, szóval jobbat futott mint tavaly, ami 10:01volt.
179 fiú és 168 lány  futott az ő korcsoportjában, együtt, meg persze a lelkesebb, futni imádó szülők. Volt kit megelőznie...

Majd jött Dávid futama is. Idén már 3200m. Valami csoda folytán ott volt időben a rajtnál és ha nem is a táv teljes hosszán, de végig odatette magát, ami meg is látszott az eredményén :-)
REMEKELT DÁVID
29. helyen végzett 15:24 idővel szemben a tavalyi 2000 m-en elért 9:51 idővel
118 fiú futott és 102 lány az ő futamában, itt már együtt futottak fiúk és lányok, ami azt jelenti, hogy legalább 200 gyereket és jó pár lelkesen futó szülőt meg kellett előzzön


Azt hiszem, hogy mindketten nagyot alakítottak. 
Domi még egy kis színpadi mozgásra is kapható volt Czanik Balázs csapatával :

2011. október 4., kedd

Kerületi atlétika verseny

Jelent valamit, ha azt írom, hogy BOLDOG volt, hogy mehetett, hogy kipróbálták, hogy ügyes volt, és hogy a csapat második lett és csak alig maradtak le a dobogó legfelsőbb fokáról? Ha valamelyikük csak 1 ponttal, ami ha emlékezetem nem csak 1 század másodperc talán a futásnál? 

2011. október 3., hétfő

Fogadó óra

Tartottam tőle. Szerettem volna nagyon, hogy minden jól alakuljon, induljon Dávidnál az új iskolában. És a rossz tapasztalatok nálam sem múltak el nyom nélkül, hiába volt már képem erről az iskoláról Domin keresztül. De ő sosem volt problémás, vele sosem volt eddig semmi gond. Még csak nagyon noszogatni sem kellett. Mégis olyan kitűnő bizonyítványt hozott kétszer is, mint amilyet még én sem tudtam soha. Szín jeles volt. 
Na de térjünk csak vissza a fogadó órára. Igazából remek dolognak tartom, hogy gyerekkel együtt várják a kedves, érdeklődő szülőket. Így nincs mellébeszélés, nincs én azt hittem, hogy kezdetű felkiáltás, nem lehetnek félreértések. Igazából remekül sikerült. Szerettem, hogy nem a korábbi jegyek, nevelési tanácsadós papírok, alapján beszélgettünk Dávidról, hanem tényleg kapott egy újrakezdési lehetőséget. És bár így alig egy hónappal tanév kezdés után, még túl sok mindent nem lehetett tudni, mégis kicsit megnyugodva értünk haza. Jó volt látni, hogy szeretik, nem kezelik problémaként, jó volt azt hallani, hogy szeretik az osztálytársai is. Bár azt gondolom, hogy most sincs igazán könnyű helyzetben a kis lelke, de mégis csak könnyebb azt feldolgozni, hogy szeretnek, vannak barátaim, sokan, mint azt, hogy senki sem szeret, senki nem áll mellettem. És jó volt látni, ahogyan a folyosói várakozás közben ha osztálytársra bukkantunk önfeledten csacsogott, kacagott, hülyéskedett úgy, ahogyan még sosem, legutoljára talán az oviban, de akkor még nagyon kicsi volt.
Dominik is kezd aklimatizálódni a váltás után. Kezdi megszokni, hogy már nem kis alsós. A tempóján majd szép lassan kell gyorsítani, de még mindig minden rendben találtatik nála. És, hogy Ildikó néni szavaival éljek itt a bejegyzés végén: Jó munkához idő kell :-)