Ünnepek

Voltak.

Advent. Annyira szeretem, és most nagyon elrohant. Alig maradt időnk a várakozásra, a készülődésre, a gyertyákra, fényekre, pepecselésekre. Szerencsére volt a tarsolyban adventi naptár, ami idén is sikert aratott, sültek a sütemények, csak lassabban. 

 

Az ajándékok várták a rejtekhelyeken, hogy eljöjjön az éj, amikor különleges, személyre szabott csomagolást kapnak egy-egy kis üzenettel leendő tulajdonosa számára. Hát a kicsike üzenetek idén elmaradtak, ahogy az éjszakai csomagolás is áttolódott a nagy nap délutánjára. Jelentem kidőlt a Jézuska.... Szombaton még munka, vasárnap már nagytakarítás, ami átcsúszott a hétfőbe. Mi történt velünk, hogy még nem áll a karácsonyfa? Mi lesz így? Hogyan lesz kész a vacsoránk? A beigli már nem fér bele...
Azért persze, hogy állt a Karácsonyfa, ámultak a kicsik mekkora, mennyi fény szikrázik rajta és persze a csíkosba csomagolt meglepetések izgatták fantáziájukat. 

Azért lett süti is: hókifli, mákos beigli, karácsonyi mintás palacsinta, habcsók.... Felkerültek a dekorációk.

Bulik.
Domi előszilveszterezett barátokkal, ott alvós buliban. Fergeteges volt, nem aludtak reggelig. Volt éjszakai foci a kertben, x-boxos kockulás és persze játék - játék - játék...
Még alig értünk haza, mikor érkezett a következő meghívás, immár Szilveszterre :)
Névnapoztunk. Készült rá fatörzs torta. És persze teljesült a névnapos kívánsága is.

Roham léptekben véget ért a szünet, hogy újra nekiinduljunk a leckéknek, iskolának, tanulásnak, munkának.
Mégis csodás két hetünk volt itthon sok-sok sétával, mókával, játékkal, haverokkal.

Elmaradások...

Ahogyan elrohant Advent, majd az Ünnepek, úgy rohan most a január is. Annyi írni valóm lenne, annyi gondolat motoszkál a fejemben, de nehezen születnek a bejegyzések. Van, ahol egyszerűen csak az idő hiánya az ok, máskor pedig a dilemma az oka az írás hiányának. Van amikor nem tudom megtehetem-e, hogy írok, máskor pedig nagyon nehéz szavakba önteni a gondolatokat.

Azért igyekszem....

Családi mozizás

Régen voltunk hatosban moziban, talán még a nyári szünetben. De a szünetben ez kötelező :)

Most egy vidám Disney filmre esett a választás és nem bántuk meg. Elsa, Anna, Sven, Kristoff és természetesen a nagy kedvenc Olaf a hóember mindenki szívébe belopta magát....

Bálintnál :)

Aki ismer, tudja, hogy mániám a sok-sok fénykép. Na persze nem annyira rólam, inkább a gyerekekről, a helyekről, ahol jártunk, járunk, a programjainkról, hogy maradjanak beszédes-képes emlékek. Így nem meglepő az sem, hogy ellátogattunk Bálinthoz  :) Nem tudok csalódni a készült műremekekben. És hogyan lehetséges, hogy mégis csak most mutatom meg a remekműveket? Hát az egy dolog, hogy ez volt az één ajándékom, de a fényképek a nagyszülőknek készültek ajándékban.

 

X-mas

 

Boldog Karácsonyt kívánunk :)

Advent

Advent.

Már számoljuk visszafelé a napokat egy jó ideje. De azért ennyi fiúval mégiscsak más a várakozás időszaka, mint lányokkal. Ők számolnak, listát írnak, várják a fényeket az ablakba, de a sütögetés, koszorúkészítés nem hozza túl nagy lázba őket. Pontosabban a nagyobbakat. A kicsik élvezik a tésztagyúrást, a díszítést, bár inkább nyalakodnak ők is, mint díszítenek. Persze ha már elkészültek a finomságok, akkor mindenki lelkes látogatója a konyhának.

Még a sütögetés ideje nem érkezett el nálunk, de a fények elkerültek a gyerekszobák ablakaiba a nagyon kedvelt rénszarvasokkal.

Fejtörés

Dél körül csöng a telefonom. A hívó fél Dávid. Felveszem és a szokásos szia Muki, mi újság ? kérdéssel kezdem. Majd a válasz már nem a szokásos volt.

Nem kell aggódni, xy tanárnő vagyok, Dávid megütötte a fejét. Elláttuk a sebet, jól van, de a biztonság kedvéért elküldjük a szomszédos rendelőben xy osztálytársával. 

Dávid elmesélte, hogy igazából nem fáj a feje, de nekiesett a tűzcsapnak. Majd ha odaérnek az orvoshoz hív.

Azért kiderült, hogy egy kis karcolásnál nagyobb a baj. Csöng a telefonom, és elkezdhetem hallgatni a litániát. 

- Anya, ide kell gyere.

- Miért? Mi a baj?

- Azt mondja az orvos, hogy össze kell varrni, de én nem szeretném és ezt alá kell írnod.

- Dávid, Ne szórakozz velem légy szíves, ha össze kell varrni, akkor azt össze kell varrni. 

- De én nem szeretném.

- Dávid ez nem szeretném kérdése, hanem muszáj. Légy szíves add nekem a doktor bácsit.

Milyen könnyű ezt több km távolságból megoldani. És bár aput értesítettem, hogy menjen el Dávidért, hiszen hamarabb odaér, mint én gyalog a városon át, azért megharcolni az észérveket telefonon át, nem volt könnyű.

- Jó napot kívánok, Dávid édesanyja vagyok, és természetesen, ha össze kell varrni, akkor szeretnénk, ha ez megtörténne.

- Amíg a fiú nem egyezik bele, addig nem varrhatjuk össze, de ebben az esetben bevitethetjük mentővel a sebészeti ügyeletre.

- Dávid bele fog egyezni, ebben biztos vagyok.

- Dávid, ha nem szeretnél kórházban kikötni és esetlegesen ott éjszakázni, akkor most mond szépen, hangosan a doktor bácsinak, hogy Doktor úr, beleegyezem, hogy összevarrja a fejsérülésem.

- Jóóóóóóóóóó. Beleegyezem, hogy össze legyen varrva....

(Azért egy-két érdekes pontja van a történetnek. Bár tudom, hogy kevés a tanár, de azért megnyugtatóbb lett volna számomra, ha egy felnőtt is elkíséri a fiúkat. Amin viszont meglepődtem, hogy ha egy kiskorú nem egyezik bele, akkor az orvos gondolkodás nélkül nem csinál semmit. Semmit alatt konkrétan azt értem, hogy addig még röntgen sem készült a kobakjáról. Márpedig, ha varrni kellett, akkor azért nem egy karcolásról beszélünk.)

Azóta túl vagyunk jó pár kötözésen, kiderült, hogy kb. két-három cm-es a seb, enyhe zúzódással. Szerencsére a röntgen rendben találtatott és a neurológus sem talált semmi eltérést. Apu is odaért időben, hogy ne két gyerek intézzen mindent. Nem fájt a feje és nem szédült, nem volt hányinger. Remélhetőleg jövő kedden már a varratszedésen is túl leszünk.

Kamaszok vagy csak fiúk?

Szeszélyesek, mint az áprilisi időjárás. A végletek között jár a hangulatuk. Immáron kettőnek a négyből. Ketten kamaszok?

Rendetlenek. (Mondjuk Domi még elviselhetően, és alapvetően megtalálja az általa szét hagyott halmokban, amire szüksége van. Kivétel, ha Dávid összekeverte a sajátjával és elrakta.) 

Most éppen rend van náluk, mert a szokásos hétvégi rendrakás után mindkettőjük dolgai a helyükre kerültek, de amint szerét ejtik és bevonulnak a szobába, nem kell fél óra és máris feje tetején áll minden. És ilyenkor jönnek a telefonok. Mint például tegnap délután. Hol van a rövid futónadrágom? az oldaltáskám? az angol szavaim? a futócipőm? és még hosszasan sorolhatnám.

Egyszer a fejüket fogják elveszíteni. Nem is tudom, hogyan tudnak ennyire szétszórtak lenni. 

- Anya, valahogy eltűnt a fejemről a sapkám....

Ki hallott már ilyet? Most vagy nem is volt a fején, vagy hogyan nem vette észre, amikor leesett? A futónadrág? Hát az Dávidnál volt, a sajátjával együtt. Mert ugyebár az öt számmal kisebbről tényleg nem látszik, hogy az nem az övé...

A hangulatuk? Akár percenként képes változni. Az egyik pillanatban kedvesek, segítőkészek, a következőben pedig mintha beléjük bújt volna az ördög. Dühöngenek, morognak, szemtelenek. Szeretik az öccseiket, játszanak mókáznak együtt, majd fél pillanat múlva, már bosszankodnak azon, hogy a kicsik miért követik őket és miért szeretnének velük lenni.

A lustaság fél egészség? Hát nekem nem... Viszont nekik nagyon bejön. Elképzelésem nincs róla, hogy lehet ennyi időt semmit tevésre pazarolni, főleg úgy, hogy utána rendszerint jön a rohanás, a kevés az időm a leckéimre, a hogy fogom kiolvasni...

Azt hiszem inkább kamaszok :)

Kezdhetem újra....

Már kezdtem azt gondolni, hogy minden megy a maga kerékvágásában. Erre tessék. Derült égből itt a téli szezon. Az még csak elmenne, hogy kezdhetem megtanulni újra, kinek, hol, mikor és milyen elfoglaltsága van, na de a logisztikai feladat is ismét a nyakamba szakadt. Mert hát persze, hogy még csak közelében sincsenek az időpontok a nyári szezonhoz, de még nehezíti a történetet, hogy az eddigi egy szem helyszín helyére négy helyszín kerül. Azt hiszem kedvem lenne utánozni Micimackót, amikor felfedezi, hogy beszorult nyuszi ajtajába...

Segítsééééééééééééééééééég....

Oroszlánt simogattunk

Talán egy hete lehetett, amikor az egyik kolléganőm mesélte, hogy a kislánya megy oroszlánt simogatni. Hát persze, hogy felcsillant a szemem. Aztán amikor megláttam a fényképeket, már tudtam, hogy ezt nekünk is muszáj lesz kipróbálnunk. Nem kellett sokáig győzködnöm senkit, hogy a mai napsütéses nap kiválóan alkalmas oroszlán simogatásra. Így ma kirándultunk.

Sorban állás volt, de addig a fiúk az állatkertben kialakított játszótéren mókáztak.

A kis oroszlánok egyszerűen tündériek voltak. A hatalmas tappancsuk, a játékosságuk. Az élmény, hogy egy ragadozót, vadállatot simogatunk, mintha házi cica lenne, azt hiszem leírhatatlan. 

Így hiába simogattuk meg a két szabadban hancúrozó cicát, persze, hogy sorban álltunk ismét a testvéreikhez...

Ha pedig állatkert, akkor a többi állatot sem hagyhattuk ki...

A szurikáták játéka, a mosómacik, a büdös borz, a nyuszisimogató az őzikével, a hatalmas kutyák, a szürke marhák és persze a kis oroszlánok szülei sem maradhattak ki.