Edzések...

A táborozások óta ismét edzések zajlanak a mindennapokban, immár mindketten koptatját az evező lapátokat. Azt hiszem az edzőtábor hatása megmutatkozik, hiszen Dávid átkerült a jobbik csoportba az időre evezés után. Az egy hét alatt közel egy percet javított a szintidőn. Sőt most kilátásba került, hogy a bürokrácia engedi, akkor indulhat a Magyar Bajnokságon :)

Jobbagyféltekés rajztábor

Domi nem ment edzőtáborba, de semmiképpen nem szerettük volna napi elfoglaltság nélkül hagyni őt sem. Ötleteltünk. Persze az utolsó percekben találni valamit, ami megfizethető, teljes programot és ígéretes elfoglaltságot kínál, nem egyszerű feladat. De mi szeretjük a kihívásokat. Már rég óta kacérkodtam a jobbagyféltekés rajzolással. Sokat és jókat olvastam, hallottam róla. Elkezdtem keresgélni. Ekkor akadtam Gombás Mónika rajztáborára Budaörsön. 

A fiúk már kicsi korukban is sokat alkottak velem, szalvétáztunk, gyurmáztunk, festettünk. Rajzolni velem ugyan nem rajzoltak, mert az nekem nem megy (na majd most Domi jól megtanít), de apa zseniálisan rajzol. A rajzolás, alkotás szeretete tehát adott volt. Megkérdeztük mit szólna ehhez a programhoz. Érdekelte és utólag az is elmondhatom, hogy élvezte is. Olyan rajzok kerültek ki a keze közül, hogy csoda. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy ezeket ő rajzolta.

Szuper program volt, bár fárasztó, de ajánlani tudom csak. És bár először úgy tűnt, hogy a lányok lesznek túlsúlyban, azért szép számban voltak fiúk kicsitől egészen a felnőttekig.

Ló - ami fejjel lefelé készült :)

A rózsa, amit állítólag nekem rajzolt :)

A fő mű

Edzőtábor

Az idei év nem igazán kedvezett az edzésre járunk rendesen és rendszeresen elveinknek. Kezdetben Domi felvételijei, majd egy kiadós betegség gátolta az edzéseket. Májusban azután jött a nagy csavar, amikor is kitaláltuk, hogy mi lenne, ha Dávidot is megpróbálnánk egy "rendes" iskolába beíratni. Persze, mint ezt már írtam, ez nem kis feladat elé állította őt és minket is. Így az edzések ekkortájt is mostohagyerekeink voltak. Így nem meglepő, hogy fejlődés nem mutatkozott a fiúk teljesítményében. Persze azért ehhez nem kis mértékben ők is hozzájárultak a nincs kedvem, nem teszem oda magam, ehhez én béna vagyok hozzáállásukkal.

Elkezdődött a nyári szünet, napi két edzés és valami történt. Legalábbis Dávid elkezdett kicsit jobban teljesíteni. Amikor jött az első levél az edzőtáborról, még a kérdőjelesek között szerepelt, majd pár nap múlva kiderült, hogy ha jó időt megy, akkor mehet.

És bár mikor könnyű az utolsó pillanatban előteremteni egy tábor költségeit, a szükséges felszerelést, úgy gondoltuk, hogy mégis biztatjuk, mert jót tenne neki. És sikerült. Azt hiszem, hogy a nehézségek is megérték, így utólag, hiszen egészen más emlékekkel tért haza, mint hajdan a kenus edzőtáborokból.

Már a körülmények is fényévekre voltak a korábbi tapasztalatoktól, hiszen most egy 3*-os szállodában töltötték a hetet. Végig azt mesélte, hogy finom volt az étel, amit kaptak, ráadásul napi két meleg étkezéssel, ami nagyon fontos, amikor ennyi energiabefektetéssel járó, fizikai megterhelés éri őket szinte egész nap. Jól érezte magát, cseppet sem hallottuk a hangján, hogy jönne haza, vagy rosszul érzi magát. A társakkal is remekül megtalálta a hangot, szórakozásban sem volt hiány a héten. Ha pedig kicsit elvetették a sulykot (mert hát a fiúknál ugyebár ez néha megesik), a kollektív büntetés pillanatok alatt megtette hatását. Ádám is "jó fej" volt, benne volt minden buliban, "még ping pong-ozott is velünk" :)

A vízen nem lazsáltak. Sokat és nagy távokat eveztek, Dávid elmesélési alapján a napi 20 km a kezükbe került.

Az egyik legnagyobb élmény a leevezés volt. Nem busszal, vonattal, autóval jutottak el az edzőtáborba, hanem leeveztek a Dunán. Ehhez zsilipelni kellett Csepelnél, ami érdekes kaland volt. Délre értek a táborba  leevezve a 30-40 km távolságot.

Szerintem jövőre nem kell nógatni, hogy kicsit is teljesítsen, mert már a buli kedvéért menni akar majd.

Egy edzőtábor és egy másik

Domi lemaradt róla, de lévén egy éve ülnek kajakban, ráadásul nagyon rosszul eszik még mindig, ez nem okozott akkora szívfájdalmat, nekem legalábbis. De fejtörést annál inkább. Dávid beevezte magát a keretbe az utolsó héten nyújtott javuló teljesítményével, így ő most az edzőtábor vendégszeretetét élvezi. De Domi sem maradhatott program nélkül. Kerestünk, azután a véletlen hozott megoldást. Már írtam, hogy találkoztunk Dávid egyik leendő osztálytársával és szüleivel a füzetek csereberélése miatt. És mivel nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, valamint a hangot is nagyom megtaláltuk egymással, így egy-egy ilyen alkalommal más dolgokról is beszélgettünk. Így hallottunk egy budaörsi művészeti táborról.Ott pedig jobbagyféltekés rajztanfolyamról. Olvastam már erről korábban is, sőt többször gondolkoztunk is rajza, hogy milyen érdekes, de valahogyan eddig kimaradt a lehetőségek tárházából.Gondoltuk próba cseresznye, hiszen rajzolni eddig is szeretett...

Egyikük Szigetszentmártonon evez, másikuk Budaörsön rajzol :)

Nyílt nap volt a Fényműveknél :)

Gyereknap alkalmából ismét nyílt nap volt a Fényműveknél, Bálintnál. A fiúk annyira várták, mintha legalábbis egy nagy doboz játék került volna az asztalra. Szeretik a stúdiót és a fotózás közbeni mókát. Most kicsit újítottunk, hiszen csak ők mentek be a villámfotózásra. 

Remek fotók születtek :) Egy kis ízelítő---

Beiratkozás(ok)

Szerencsére mindjárt kettő is volt belőle :)

Domi amúgy rendesen meghirdetett időpontban kitöltetendő papírokkal amik még az értesítés a felvétel sikerességéről című levél részei voltak. És egy olyan tanárnő lesz az osztályfőnök, aki még engem is tanított sok-sok évvel ezelőtt és nagyon szerettem. Vajon lesz még olyan tanár a Dominiket tanítók között akit én is jól ismerek? Mindenesetre kapott egy szép tartalmas házi feladatot a nyárra, listát kell készítsen a nyári olvasmányairól és a leginkább tetszőről egy tíz perces kiselőadással kell felkészüljön. 

Nagyon örültünk annak, hogy a heti egy úszás a torna óra keretén belül továbbra is megmarad és a színvonal is garantált a Darnyi Tamás nevével fémjelzett úszóiskolában. A magas óraszámú nyelvoktatás, az osztott óraszámban tanított testnevelés, matematika és nyelvtan és informatikaoktatás az első négy évben szintén jó alapokat garantál. Érdekes újdonság lesz számunkra a latin hetedik és nyolcadik évfolyamon, amit Dávidnál mindjárt ki is próbálhatunk már nyáron. Akinek pedig a választott pálya tekintetében szüksége lehet rá a későbbiekben az a további években is tanulhatja tovább választott tantárgyként. A második nyelv tekintetében pedig van három négy évünk még dönteni.

Nagyon tetszik, hogy kártyás beléptető rendszer illetve e-napló működik az iskolában. Ez szerintem leginkább a beléptető rendszer fontos a mai világban. Jó tudni, hogy tényleg megérkeztek és mikor távoztak a gyerekek. 

Dávid beiratása is megtörtént és bár érdekes információként szolgált számunkra, hogy a tankönyveit a késői átigazolás miatt nekünk kell beszereznünk iskolán kívül, de a segítőkészség az iskola oldaláról azt hiszem maximális, hiszen minden információt és tanácsot megkaptunk ahhoz, illetve a segítő kezeket is, hogy megpróbálhassuk érvényesíteni a beszerzést követően az tankönyvekre való ingyenes jogosultságot.

Ő már nem jár úszni, viszont rá is várnak érdekes megmérettetések és újdonságok rendesen. Nyáron ismerkedünk a latin nyelv szépségeivel, ősztől mozi és médiaismeretet is tanulni fog, ráadásul ismét visszacsöppen az ókori történelembe, mégpedig nem is akárhová, Rómába :) Angolból azt hiszem fel kell kötnünk a nadrágot, de ennyi kihívás azt hiszem belefér. 

Ráadásul ő már megkapta a mágneskártyás belépő kártyáját és az iskolai kitűzőjét is, hiszen ő nem ötödikes (elsős) lesz a gimiben.

Kapnak nyakkendőt majd augusztusban és lesz iskolai egyenpoló is :)

Egy hosszú hosszú nyár elején...

Na jó, mire idáig jutottam, hogy megírjam az elmaradt bejegyzéseimet, és időrendben eljutottam az utolsó tanítási napig, addigra már itt van a szünet kellős közepe.

De a napló mivoltának megőrzése érdekében azt hiszem, hogy nem maradhat ki a nyár megtervezésének dokumentálása sem.

Azt hiszem, hogy nem sokan tudják azt mondani, hogy a nyarakat megoldani egy könnyed és villám feladat. 11 hét nagyon hosszú idő. Ráadásul nincsenek benne megszakítások, ez bizony folyamatos fejtörést okozó feladat. Nem csak amiatt, mert hol legyen a gyerek, nálunk mindjárt négy, hanem szerintem elsősorban azért, hogy tartalmas is legyen a szünidő, legyen hol és mivel eltölteni a napokat, feltöltődniük és újult erővel nekivágni majd egy újabb tanévnek, ami valljuk be idén bizony feladat elé fogja állítani a fiúkat. Új közösség, új iskola. Gimnáziumi mivoltából adódóan már komolyabb feladatokkal és kötelezettségekkel.

Szerettük volna, ha nem a szobában, négy fal között töltötték volna el ezt a 11 hetet a fiúk és nem is csak a mi és a nagyszülők tűrőképességét próbára téve. Így aztán tervezés előzte meg a szünetre szóló utolsó kicsengetést.

A kicsik szerencsés helyzetben voltak, hiszen az ovi majdnem végig üzemel, így tulajdonképpen számukra adott volt a társaság és a jó környezet a nyári szünidő idejére is. Talán most már a nagyokkal is ott tartunk, hogy ha éppen nincs, aki a nap 24 órájában felügyelje minden léptüket, akkor is remekül boldogulnak, szépen közlekednek egyedül a bejáratott útvonalakon. Szerencsés sportágat űznek, hiszen a kajakozásnak most van a szezonja, így ők tulajdonképpen egészen augusztusig napi két edzéssel, edzőtábor lehetőséggel már több hétre elfoglaltságra lelnek. De. Idén ez is kicsit képlékeny volt és nem igazán lehetett nagyon előre tervezni. A téli alapozó edzésekből Domi maradozott ki többször a felvételi miatt, a szezon indultával pedig Dávid került hasonló cipőbe szintén a felvételi miatt. Így egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz idén edzőtábor is. Azért alapvetően biztosítva volt a mozgás lehetősége és a társaság számukra is egészen augusztusig. És nem szabad elfelejtkeznek a sok kis haverről sem, akik már szintén várták nagyon a szünidőt, hogy végre leckementesen bulizhassanak nagyokat.

Augusztusban pedig majd jöhet három hatosban eltöltött hét, na jó majdnem, mert apa bizony nem tud három hétre elszabadulni, de mivel augusztus 20 idén keddre esik így majdnem két és fél hétre ő is mienk lesz :).

És már újra itt is lesz augusztus utolsó hete, amikor ismét van már ovi, edzés és gőzerővel készülődés az újdonságokra, az új iskolára.

És ha már a nyár elejénél tartunk volt nekünk beiratkozásunk is. Egyszerre mindjárt kettő :)

De erről majd külön emlékezem meg.

tervezés, hol legyen a négy gyermek

A siker következményei

Megdolgoztunk a sikerért. Azt hiszem joggal írhatom többesszámban, mert igazi csapat munka volt. De azt hiszem, hogy megérdemelte a lehetőséget Dávid és a sikerért is megdolgozott, még akkor is, ha morgott, dühöngött közben. 

Most is szokott morogni :) De most leginkább amiatt, hogy a szeptemberig tartó időszakra azért kaptunk egy kis feladatot. Na jó, nem is annyira kicsit, de azt tudjuk, hogy hosszú távon mindenképpen megéri a fáradozást. 

Az egyik kisebb feladat az, hogy az angolt tovább kell fejleszteni és szavakat kell tanulnunk a nyár folyamán. Kaptunk hozzá szótárfüzetet, támpontokat és segítő kezeket :) Az tény és ezt valahol tökéletesen tudtuk is, hogy a gimiben a nyelvtanítás egészen biztosan sokkal profibb és intenzívebb, mint a mi általános iskolánkban volt. Ettől függetlenül tulajdonképpen ezen felül, minthogy a mi tananyagunk és a gimis tanagyag közötti szókészletet pótolni szükséges, nagy gond nincsen. 

A nagyobb falat azt hiszem a latin. Ugyanis a mi giminkben hetedik és nyolcadik évfolyamon latint is tanulnak a gyerekek. Na már most nekünk ezt az évet kell megpróbálnunk bepótolni nyáron.Kaptunk szintén könyvet, füzetet, tankönyvet. A kislány pedig, aki egyébként Dávid osztálytársa is lesz jövőre, megígérte, hogy ha nagyon elakadnánk, akkor szívesen segít. 

Egy szó mint száz.... nem kis faladataink vannak és bizony néha meg kell harcolnunk azzal, hogy bizony ezen a nyáron akad egy kis tanulandó is, de valahol azért Dávid is tudja, nem csak mi, hogy mindez az ő érdekeit szolgálja, amúgy pedig nem is olyan nagy gond, ha fejlődik az angol tudása iskolán kívül is :)

Emellett Domi is kapott házi feladtot a nyárra beiratkozáskor. A kötelező olvasmányon túl, amit persze Dávid is megkapott, mindkettőjüknek listát kell vezetnie az elolvasott könyvekről. Dominak pedig egy 5-10 percek bemutatót is kell készítenie a legkedvesebb nyári olvasmányáról.

Hát ez utóbbi annyira még nem a szívük csücske, de az az igazság, hogy ha már leülnek és olvasnak és esetleg az még tetszik is, akkor Domin már határozottan látszik, hogy még élvezi is, bár igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy az ellenkezőjéről próbáljon meggyőzni bennünket. A Pál utcai fiúk mellett most a 39 kulcs sorozat köteteit olvassa. Dávid pedig mivel Dr. Csont rajongó, most megkapta az írónő kamaszoknak szóló regényét, és látszólag szívesen bújja a sorokat. Nálunk ez már haladás. Neki Kosztolányi Aranysárkánya a kötelező olvasmány.

Siker :)

SIKERÜLT

FELVETTÉK

GIMIS MIND A KETTŐ

:)

(azt hiszem gőzerővel tanulhatjuk a latint nyáron)

izgalmas kaland lesz :)

Újabb felvételi

Mint írtam, alig két hetünk volt a felkészülésre, viszont a felölelt tananyag annál sokrétűbb és több volt.

Nem is tudtuk nagyon hová nyúljunk és mire készüljünk, mindezt úgy, hogy közben a suliban is minden nap dolgozat, hol ebből, hol abból. A nyelvtanban nagy segítség volt Györgyi néni, az angolban Janka , a matek területén én vettem kezelésbe Dávidot, Törit (miután villámtempóban összeszedtem neki a tananyag lényegét) apával nézték át, irodalmat pedig szintén Györgyi nénivel beszélték át, de itthon tanultuk együtt.

És a napok villámtempóban múltak és követték egymást és nagyon gyorsan elérkezett a megmérettetés napja.

Nem volt könnyű helyzetben Dávid, jó két órán keresztül mindig az adott tárgyat a "leendő" osztályban tanító pedagógussal beszélgetve tekintettek át.

A beszélgetések alatt talán egyedül az angol esetén éreztük azt, hogy izgult nagyon - amire egyébként számítottunk is, hiszen mint írtam egyrészt elég sok rossz élmény kötődik hozzá, másrészt azt látatlanban is tudtuk, hogy van színvonal béli különbség a két iskola nyelvoktatásában, nem is kicsi.

Várakozással tekintettünk az eredmény elé, bár azért bizakodóak voltunk, hiszen nagyon poztív légkörben zajlott a délelőtt.

Igazából nem is tudom, hogy mi a nehezebb. Különbözeti vizsgával felvételizni, vagy a hagyományos felvételi eljárás keretein belül bekerülni egy jó középiskolába. Így utólag azt hiszem, hogy mindkettőnek meg van a maga nehézsége. A rendes felvételi eljárást is megtapasztalva tudjuk, hogy sok az okos kisgyerek, aki versenyhelyzetben is tud nagyon jól teljesíteni, és bizony nem nevezhetőek könnyűnek a feladatsorok. De azt is tudom, hogy ez sem volt könnyebb. Egyrészt nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre, és sokkal szélesebb körben kellett számot adni a tudásról. Ugyanakkor Dávid szempontjából és őt ismerve azt hiszem, hogy ez a fajta kötetlenebb, közvetlen visszacsatolású beszélgetős megoldás pozitívabb volt minden szempontból. És aminek most is nagyon örültem, hogy nem érezte rosszul magát a beszélgetések során, így bármilyen eredmény is születik, nem marad rossz emlék.

Ha pedig sikerül, akkor biztosan nem lesz egyszerű nyarunk, hiszen mi eddig nem tanultunk latinul, és bizony egy év latint be kell pótolnunk a nyáron és persze az angol szintet is biztosan feljebb kell tornáznunk. Ugye sikerül?

Egy felvetés...

Miközben gőzerővel dolgoztunk Dávid jegyeinek javításán, Györgyi néni felvetette azt a gondolatot, ami már amúgy is motoszkált a fejünkben, de valahogy nem tudtuk megtenni a kezdő lépést, kellett egy kis löket.

Hogy mi is volt ez a felvetés?

Tulajdonképpen arról beszélgettünk korábban, hogy szerintem a gyakorlás hiánya miatt tart ott Dávid ahol és ahogy, mert emlékeim szerint, amikor én tanultam a mondatelemzést, akkor nekem tele volt a füzetem és mondatokat elemeztünk tonna szám, egyre több mondatrész felismerésével. Nem tévedtem, mert Györgyi néni szerint is üres volt szinte Dávid füzete. Azt is mondta, hogy szerinte nem Dávid képességeivel van a probléma és jót tenne neki, ha elhoznánk és megpróbálnánk keresni egy másik iskolát, ahol vagy sokkal inkább felkészítik a gyerekeket a felvételire, vagy pedig már egy középiskola, különbözetivel. Egy szó, mint száz, a felvetése az volt, hogy érdemes lenne Dávidot is beíratni egy középiskolába.

Erről beszélgettünk Györgyi nénivel pénteken és elindult egy kisebb lavina. Hétfőn tornaórán történt egy kis "baleset". Szép sérülés Dávid hátán. Szerdán reggel pedig beszélgettünk a tanító nénivel, hogy mégis mi volt a gond. Elég érdekes választ kaptunk, bár ekkor még olyan nagy kérdőjelek nem ugráltak a fejünkben. Kiderült, hogy azért sikerült fellökni Dávidot, mert a gyerekeknek az a baja vele, hogy nem vesz részt a rendbontásban, sőt. Majd ezt a beszélgetést folytatni próbáltuk csütörtökön az osztályfőnökkel, amikor megszületett a döntésünk is. Igazából nagy különbség nem volt a két történet között, csak éppen az nem volt túlontúl megegyező a mi nézeteinkkel, hogy meg kellene verekednie a fiúk közötti rangsorban elfoglalt helyéért. Dávid pedig ezt nem tette, hiszen azt tanítottuk neki, hogy nem verekedéssel kell megoldani a problémákat, ha pedig mégis idáig fajulna valamiért a helyzet, akkor azért vannak ott a pedagógusok az iskolában, hogy ilyen esetben nyugodtan forduljon hozzájuk segítségért. Amit ő meg is tett, de ettől vált céltáblává. A hab a tortán az volt, amikor megkérdeztem, hogy OK. ha holnaptól megverekszik a rangsorért, akkor ez a probléma megoldódik? és ugye természetesen a tanárok is így fogják kezelni ezt és ő ezért nem fog intőt kapni? A válasz pedig az volt, hogy hát egy igazgatói intőt le kell nyelni ennek érdekében. Hetedikben, illeve nyolcadik elején, amikor is felvételizni készülünk. És ezek igenis számítanak.
A fenti előzmények megadták a löketet, hogy mi lenne ha tennénk egy kísérletet. Telefon telefont követett és született egy időpont a különbözeti vizsgára. Alig röpke két hetünk volt az időpontig és talányos feladvány a számonkérés módjára. Alapvetően szóbeli meghallgatásokra kell készülni az öt fő tantárgyból, mint matematika, irodalom, nyelvtan, történelem és angol nyelv. A kért anyag a hetedik osztályban általa tanult és elsajátított tananyagból történő beszámoló, az az a saját tanulmányokról kell majd számot adnia Dávidnak.

Angol és magyartanár kerestetik

Pedig még csak hetedikes. De egyszerűen bármit is tettünk itthon, nem jutottunk egyről a kettőre, na szerencsére azért nem szó szerint, de kettőről a háromra már inkább. Így egy kedves tanító néni ismerősünkhöz fordultam, hogy segítsen valamilyen megoldást találni a problémára. Így kerültünk Györgyi nénihez és Jankához. A nyelvtanon nagyon szépen látszott a javulás és azért az sem mellékes, hogy nem teljesen Dávid volt a ludas, mert két hét után már négyeseket kapott arra, ami korábban legjobb esetben is csak kettesre sikeredett. Így év végére nagyon szépen kijavította a nyelvtan jegyet. Az angollal már nem volt ilyen szerencsék, bár erről közel sem Dávid és Janka tehet, inkább a teljesen működésképtelen tanár és diák viszony volt az ok. Jankának hála Dávid rengeteget javított, de amikor egy szimpla kérdésre, miszerint: "Edit néni, kijavította a dolgozatokat?" olyan választ kapott, hogy: "mit érdekel, úgyis egyes lesz" tulajdonképpen nem hiszem, hogy sok kommentet kell hozzáfűzni. De ettől még a projekt a projekt és örök hála mindenkinek, aki segítségünkre volt ebben, és a továbbiakban is.

Vizsgák

A mi iskolánkban van egy szokás. Szerintem nem rossz, bár a megelőző napok nem mindig kellemesek. Vizsgáznak a gyerekek 4., 6. és 8. osztályban év végén, mintha érettségi lenne. Idén Domi volt soros, lévén negyedikes volt. Négy év anyaga (majdnem) négy tantárgyból. Olvasásból Kincskereső kisködmön, nyelvtanból szinte minden, matematikából nem kevésbé és környezetből Magyarország és minden ezzel kapcsolatos témakör. Azt hiszem remekül teljesítettünk, hiszen három ötös lett és a negyedik négyesről sem vagyok teljesen meggyőződve, hogy az nem lehetett volna ötös. A két teljesen írásbeli vizsga ötös lett, mind a nyelvtant és mind a matematikát remekül csinálta Domi. A környezet vizsga szintén ötös lett :), szóbeli és egy kicsi írásbeli feladatokkal. Az olvasásra Domi azt mesélte, hogy mindent tudott, végig jelentkezett és minden kérdésre jó választ adott. A szóbelin ugyebár visszacsatolása is volt a válaszok után, így azt hiszem lehet hinni a mondottaknak. Hogy hogyan lett négyes? Nem tudom és nem is jártam igazán utána, mivel a jegy bár az év végi jegy harmadát tette ki, nem nagyon osztott és szorzott, hiszen minden egyéb olvasás jegye ötös volt egész évben.

Gratula Domi, nagyon szépen teljesítettél :)

Életjel

Hát azt hiszem az utóbbi időben jó alaposan eltűntem.

Nem akartam én hanyagolni a blogot, de egyszerűen annyira zűrösek és zajosak voltak a z utóbbi hónapok, hogy nem jutottam a posztok megírásához. Elkapkodni és csak úgy kutyafuttában irkálni apróságokat, pedig ... hát az nem én lettem volna. De most, hogy itt a nyár és talán egy kicsit fellélegezhetünk leckeírás terén, igyekszem pótolni a fontosabb eseményeket.

:)

SIKERÜLT!!!!!

Domit felvették a gimibe.  Rém boldog és élvezi, hogy oda megy, ahová anya is járt.

Állatkert

Múlt héten ünnepeltük a víz napját. Az ovisok "csodás" vízzel kapcsolatos alkotásokat készítettek, és számos gyermekprogram kínálta magát. Megígértem a fiúknak, hogy megnézzük az Állatkertet. Azt nem gondoltam, hogy sarkvidéki programnak nézünk elébe, de ha már ígértünk...

A víz napja alkalmából a gyermekek számára teljesen ingyenes volt a belépő, és még kék kabáttal és csodás ötletekkel további kedvezményekhez lehetett jutni, így a hideg ellenére nekivágtunk a kirándulásnak. 

Nem mondok valótlant, ha azt mondom, hogy kis híján megfagytunk, de a mosolyok számát tekintve megérte. A legkisebbek utoljára még babakocsis korukban voltak, így nagy kerek szemekkel és mosollyal keretük Marty-t, Melman-t, Alex-et és Gloria-t. A pingvineket megtaláltuk :) Sőt, találkoztunk sok-sok Marty-val és Melman-nel. Alexnek és Gloriának azonban hideg volt. Helyettük találkoztunk elefántokkal, köztük a nemrég született kiselefánttal is. Láttunk orrszarvút, madarakat, tigrist (Sirkánt - ha már stílszerűen rajzfilm hősökben utazunk). A nagyok kérésének eleget téve a hős fiúk a mérges házba és a kígyóházban is jártak, bár Patyi inkább kijött hozzám. Megnéztük a jeges macit és a bohóckodó fókákat is. Jó két órát sétáltunk a csípős hidegben. Jaj a krokodil kimaradt, pedig Patyi ott is előadta a "jajjjj, de félek" műsorszámot.

Ideiglenes eredmény

Felkerült a választott iskolánk honlapjára az ideiglenes lista (még március idusán). A saját csoportjában Domi a 7. Öt csoport van, mindegyik csoportba 12 gyermek kerül felvételre. A ranglista 60 első helyezettje. Azt ugye nem kell mondanom, hogy nem 60 próbálkozó volt...

:)

A nyúl rénszarvas szánon érkezik, majd csónakba száll...

Jó ideje nem sikerült írnom. Feladat van bőven, nehézségek is tarkítják napjainkat, de leginkább mégis az időhiány okozta zűrzavar a ludas. Most pedig itt a 20-25 cm hó alig pár nappal Húsvét előtt. A kicsik télapós énekeket énekelnek. Akkor most a nyuszi jón, vagy ismét a Mikulás? Nagy a zűrzavar a természet rendjében is. Ma éppen szakadt az eső, nem is kicsit. Amikor megkérdezi a két legkisebb mivel jön a nyuszi, akkor melyik választ adjuk? Szánon, csónakon, esetleg a fűben ugrálva? 

Második akadály leküzdve :)

Igen felvételi.

Ami igazán nem is akadály volt, hanem sokkal inkább döntés. Megszületett az írásbeli eredménye és meg kellett szülessen a hogyan tovább döntés is. Nagyon persze nem volt kérdéses a dolog, hiszen már december elején húzott minket a szívünk egy irányba (leginkább engem), de tőlem teljesen függetlenül Domit és Apát is. Így már csak az volt kérdés, hogy az akkor megszült véleményt milyen döntéssé formáljuk. Az eredmény sem volt teljesen mellékes, ami szerintem igen is szuper lett tekintve a felkészülési körülményeket, amit az iskola hozzátett és persze a stressz okozta hibázási lehetőséget leginkább úgy, hogy mi azt kértük Domitól, hogy 70 pontot mindenképpen próbáljon meg írni és ő ezt túlszárnyalta. A választott iskolában pedig súlyoztak bizonyos feladatokat, pontosabban mindkét tárgyból 3-3-at, melynek eredményeként 100 pont feletti eredménnyel vághatunk neki a szóbelinek. A héten megszületett a döntés, leküzdöttük a második "akadály"-t is, hiszen mind Győrbe, mind az iskolába leadásra került a jelentkezési lap a megfelelő csatolmányokkal. A szóbeli pedig március 5-én lesz :)

Csak így tovább Domcsi.

...

Igazából nem is tudom, hogy konkrétan mi is indított el, milyen forgószél volt éppen körülöttünk, miért is kezdtem el írni ezt a posztot. Nem most kezdtem, hanem még tavaly, valamikor karácsony előtt. Ez lett belőle.

Azt hiszem nagycsaládosnak lenni, egy külön életforma. Imádom. Minden nehézségével, a zajosságával, a zűrökkel és a szépségeivel együtt. Persze eleve nem kis családban gondolkodtunk, ezt mutatja talán az is, hogy a két nagyobb fiunk után szerettünk volna egy harmadik babát is, persze, hogy kislányt. Kaptunk két tündéri kisfiút. Így lettünk egész azt hiszem. És ha most azt írom, hogy van egy hangfelvétel, ahol kb. három, maximum négy éves lehetek és arról mesélek, hogy ha nagy leszek, akkor négy gyerekem lesz, kettő fiú, kettő lány? Na erre varrjunk gombot. Mert bár nem lett kislányom, de van négy csodálatos kisfiam, a szivárvány összes színével, tulajdonságával, jellemével megáldva. Nagyon hasonlítanak és mégis annyira mások mind. 
Korábban csodáltam a három gyermekes családokat, honnan lehet energiát keríteni ennyi gyerekhez, hogyan lehet megoldani, hogy jusson mindenkinek olyan minőségi idő, amire vágyik és olyan szeretetnyelv, amire szüksége van. Jó persze tudom én azt, hogy sok minden rutinból megy egy idő után, de a szeretet nem rutin, az odafigyelés nem tud rutinná válni olyan értelemben, ahogyan azt én "szeretem". Ebből gyakran vívok magammal lelkiismereti háborút. És hát immáron lassan négy éve erőteljesen gyakoroljuk ezeket a feladatokat, hol több, hol kevesebb sikerrel. Amikor kevesebb a siker, azt mindig kudarcként élem meg, ami nem jó, mert olyankor sokkal nehezebb mosolyogva tovább lépni és csinálni tovább. 

És hogy most miért születik ez a poszt (azon túl, hogy a konkrét eseményekre már nem is emlékszem)? Mert vívódom. Mi a jó és a kevésbé jó, melyik lehet a helyes irány, jól nevelünk, ha mégis vannak nehéz napok és hetek itthon? 

Hát a téma a nevelés. Szerencsére mi ketten nagyon hasonlóan gondolkodunk ezen a téren, de körülöttünk annál színesebb a skála, már csak családon belül is, ami rendszeres időközönként, mindig előkerül.
Azt hiszem, hogy igazából nekem/nekünk jól nevelt gyermekeim vannak, akik azért tudják azt, hogyan kell viselkedni (már persze a koruknak megfelelő mértékben és a kortünetek melletti elvárások szintjén). Jól tükrözi ezt az iskolai magatartás jegy, a tanári visszajelzések, az óvodai visszacsatolások is. Na de itthon?
Ha azt hallom róluk, hogy jól nevelt, tisztelet tudó, segítőkész, udvarias, nincs vele semmi probléma ezen a területen, akkor szerintem tényleg jó irányt mutathatunk neki (bár ez majd csak jóval később fog igazán kiderülni). Ha tudom, hogy a kicsik ügyesen beilleszkedtek az oviban, nem verekszenek, betartják az alapvető szabályokat, náluk sem lehet nagy gond. A legutóbbi szülői értekezleten például előtérbe került szintén a magatartás kérdéskör, hiszen felsőben ez már elég kemény probléma az iskolában is. Megnyugodtam. Egyrészt azért, mert fiaim vannak és ez már eleve hoz magával némi nemű történéseket, hiszen nem ültek sosem a popsijukon kettő percnél tovább, és nem csendesen babáztak, hanem igencsak hangosan tudtak autózni, repülni, legózni. Csak úgy csendesen megsúgom, ma sincs másképpen, ha igazán belefeledkeznek a játékba. De talán ezzel alapvetően nincs is baj. Másrészt, mert ha pedagógustól hallja az ember, hogy a csak és kizárólag jelesekből álló magatartás persze nagy öröm és ritka kincs, de azért az igazi gyerekek inkább a négyes és ötös között lavíroznak, hiszen akkor azért megvan bennük a kíváncsiság, a kajlaság, de ott lapul az engedelmesség is, mert figyelmeztetés, kérés után változtatni képesek és hajlandóak együttműködni.
Tudom, hogy ez működik a nagyoknál a suliban és azt is tudom, hogy a kicsiknél is. Tudom, hogy Patyi a reggeli hiszti közben még kérésre sem köszön néha az oviban a csoportszobába bemenet, de egyszerűen nem ér rá a sok "Tudom, hogy nem jössz vissza? Soha nem fogsz visszajönni..." mondat között. Azért tudom, mert délután kérés nélkül szalad ad puszit, integet és köszön el vagy százszor, mire mindketten felöltöznek, és elindulhatunk hazafelé, vagy ugyanezt teszi a kevésbé nyűgös reggeleken.

De mi újság itthon? Itthon tudnak tombolni. Nem csak itthon itthon, hanem a nagyszülőknél is. Mind a négyen. Van ebben napközbeni, hét közbeni kompenzáció visszacsapódás, kamaszkor, felgyülemlett feszültség kitombolása. De amiért igazából írom mindezt, hogy a tombolásnak mindig van eredménye. Na nem pozitív. Ilyenkor szoktuk meghallgatni, hogy miért nem tudnak halkabban beszélni, csúnyán beszélnek, veszekszenek, szemtelenek, nem lehet velük bírni és még sorolhatnám, és persze a konklúzió mindig az, hogy mert nem vagyunk elég szigorúak, következetesek, nem neveljük őket rendesen. Egy darabig mindig próbáltuk megmagyarázni a "bizonyítványunk", ma már igyekszünk ezt kikerülni.
Hangosak. Eleve már az alapzaj több, hiszen nem ketten vannak vagy egyedül, hanem négyen. Mi ilyenkor az első gyermeki reakció? Igyekszem túlkiabálni a másikat és akkor majd meghallják, hogy szeretnék valamit, vagy énrám fognak figyelni. Jó persze, mi felnőttek tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen akkor is figyelnénk, ha normális hangerősséggel, hangnemben érkezne a mondandó, de azért van ráció is abban, hogy hangosak. Ettől függetlenül én sem szeretem amikor ordibálnak, sőt, általában csitítjuk őket, hiszen a mai falak már nem mindig hang-szigetelnek tökéletesen. Sőt.
Veszekszenek. Ezt persze nem négyen együtt követik el, leginkább a két nagy civódik egymással, illetve mostanában a két legkisebbel. Ez utóbbit még megértem, hiszen mostanában semmi sincs biztonságban tőlük. Szó szerint. Még a szekrény tetején sem. 
A két nagyobb ennyire nagy civódására még keresem az okokat. Hullámzó a viszonyuk. Vannak időszakok, amikor majdnem harmóniában léteznek egymással, megvan közöttük a kis kópésság, és azután jönnek a hullámvölgyek. 
Az egyik tipikusan vita, amikor el kell dönteni, hogy melyik játékkal játszanak EGYÜTT pl.: X-Box-on), vagy melyik filmet szeretnék megnézni ketten együtt. Dávidnak vannak nagy kedvencei (kettő -  három), amiket akár egész nap képes nézni, hallgatni. Ettől Domi igencsak fel tudja magát pörgetni, amit meg is értek, hiszen sokszor én is szólok nem csak nekik, de a kicsiknek is irányítottan, hogy akkor most nem a Verdák 2-t teszem be, hanem keressünk valami mást, amit ugyanúgy szeretnek. 
A másik nagy vitatéma mindig a tanulás körül zajlik. Leginkább azon, hogy Domi miért nem kell annyit tanuljon. Ebben persze adva van az is, hogy ő még alsós, és persze bizony a kettőjük közötti óriási különbség is, hogy Domi tanulása sokkal hatékonyabb, mint Dávidé. Egyrészt, nagyon ügyesen ki tudja kapcsolni a külvilág zajait (mint öcsik, TV, háttérzaj), másrészt képes nagyon koncentráltan a feladatra összpontosítani, és ezért sokkal gyorsabban túl van a házi feladatokon. Ha pedig tanulandó feladat van, akkor képes egyedül, önállóan megtanulni sokszor teljesen hibátlanul, néha pedig kicsi javítani valóval, amit ismét rövid idő alatt megejt és jön, mondja fel a feladatokat. Dávid ezzel szemben az írásbeli feladatokat nagyjából önállóan megcsinálja, de nála a tanulás, ha nincs kontroll, akkor nagyjából ennyiben ki is merülne. Önállóan megtanulni valamit pedig egyenlőre nem túl hatékonyan tud. Ebben sajnos még benne vannak a korábbi zűrjeink, mind a korábbi iskolával, az ottani napközi nem túl hatékony működésével. A figyelme pillanat alatt elkalandozik, amiben persze a kamaszkor is rendesen ludas. Na és a lustaság. Ami ebből pedig a lényeg, hogy jóval több időt kell a könyvei felett tölteni, ami bizony sokszor csattan rajtam vagy Domin. És persze az sem mellékes, hogy Domi is tanulékony, így már elkezdte utánozni a nem tudom, nem értem, miért kell, nem akarom kezdetű mondatokat. Szerencsére ma még ezt csírájában le is tudjuk zárni.
A harmadik terület, ami pedig mindig civódásra az okot a testvérféltékenység. Szerencsére nem állandó vendég nálunk és sokszor jól is kezelhető a fiúknál, de azért akadnak állandó momentumok. Azt nem tudom, hogy másoknál, ahol "sok " a gyermek hogy van, de nálunk Dávid nagyon féltékeny tud lenni. Leginkább Domira. Mert Ti a Domit jobban szeretitek, neki mindent szabad és még sorolhatnám. Na persze ez nem egészen így van, mert természetesen neki sem szabad mindent, csak vele kevesebbet kell harcolni, és ezt éli meg Dávid a "jobban szeretitek" felkiáltással. Amúgy, csak úgy csendesen, azért neki sokkal több mindent szabad, már csak a három év korkülönbség miatt is, hiszen korábban volt telefonja, korábban lett facebook-ja, el szoktam engedni sétálni, találkozni a barátokkal akár szülői felügyelet nélkül is... Persze ezeket átmenetileg vissza is lehet vonni, amikor büntetni muszáj. Pedig szerintem ez nekem jobban fáj, mint neki. 
Időnként csúnyán beszélnek. Nem itthon tanulják, sőt amennyire lehet tiltjuk is, bár mint tudjuk a tiltás eredménye mindig.... De pont a héten mesélte apu, hogy amíg várja őket az iskolánál tanítás után, addig hallja milyen csúnyán beszélnek a gyerekek, ahhoz képest pedig amit Dávidéktól hallani, szinte semmi. Csodálkoznak hogy lehet ez... Persze én is, mert ha elvileg sehol nem divat otthon, akkor mégis honnan jön? A nagyobb baj, hogy a két legkisebb is hallja, majd ha éppen olyanjuk van, akkor mondják is. Náluk még a "nemszabad" használ is, és akkor hosszabb-rövidebb ideig nem hallani tőlük, szerencsére oviban nem divat és ott nekik sem jut eszükbe. De minden esetre nagyon aggasztó, hogy hiába figyelünk erre itthon, ha a majdnem egész napos közeben ez a divat, illetve nem is jó szó erre a divat, inkább a megszokott. Mit lehet tenni? (Mármint az itthoni nem használat és szidás-tiltás mellett?)
Nem is tudom, még annyi minden lenne... de majd legközelebb :)