2012. július 14., szombat

Városligetben

A nagyok már hetek, nem is hónapok óta szeretnének ismét gördeszkázni. De ahol lakunk, ott a domboldalban a járda, a viacolorral kirakott belső parkoló alkalmatlan deszkázáshoz. De igazán a Várban, a Duna-korzón és a Gellért hegyen sem lehet gördeszkázni a Gátra pedig bevinni sem lehet. Így megígértük, hogy mint tavaly is, kimegyünk a ligetbe, mert ott a Hősök terén tudnak deszkázni, hancúrozni, a kicsik pedig szaladgálni. Így ma elindultunk a ligetbe, majdnem délben egy jó késői reggeli után, mert délutánra már nem mondtak túl jó időjárást. Felszálltunk megszokott villamosjáratunkra, majd kombinóztunk, végül nem kis győzködés árán Patrik is hajlandó volt lejönni a kis-földalattihoz. Amennyire kiabált az elején, hogy fél és hogy nem akar lejönni, a kiszállásnál már majdnem annyira tetszett neki. Sőt a nap végén hazáig szeretett volna vele utazni :-).
A téren aztán beindult a buli őrület. A kicsik kedvükre szaladgáltak, a nagyok deszkáztak....
Amikor már nagyon meleg volt, elindultunk a liget felé a fák árnyasába. Nem hagyhattuk ki a várat, ahol sok fontos pillanata volt már életünknek korábban...
Ilyen, amikor mi csinálunk fotót magunkról :-)

4 kobak
kukuccs, mit látok?
Hát ezt....
Dávid fotóz...
...és amikor a legnagyobb kézbe veszi a kamerát....
Miután megszelidítettek minden kőoroszlánt, sétáltunk tovább a várárok körül, ahol annyi, de annyi érdekeset lehetett találni: hidat, kavicsot, kacsát...
Annyira szeretem, hogy ennyire jóban vannak...
...kicsik...
...és a nagyok :)...
ikrek (valóban) :)
Ezek a pillanatok és képek adnak erőt mindenhez :)
Persze a nagy mókában megszomjaztak és megéheztek a fiúk, egy kis nassolás után sétáltunk még a Duna-korzón a Lánchídig, onnan pedig át a villamosig....
Ha valaki azt gondolná, hogy elfáradtak a fiúk, csak úgy csendben megjegyzem, hogy még 11kor tévéztek a nappaliban :-)

2012. július 12., csütörtök

Alakuló szobatisztaság 4

2012.07.09.
Ma nem voltak toppon a fiúk, bár azt hiszem, volt benne egy kis bosszú is...
A pelus reggel úszott a pisiben. Azt hiszem ez még nem is lenne gond, ha nem fordult volna már elő a teljes ellenkezője is. Majd ment pisi- kaki gatyóba, bili mellé, de elég ritkán találta meg a megfelelő helyet. Majd azért történt egy óriási előrelépés is. Na jó nem egy, hanem kettő. A kisebbik, hogy Patyi a kakit már nem intézi pelusba, hanem csak a bilibe. Ez király. De a NAP FÉNYPONTJA, hogy Oli életében először bilibe intézte a nagydolgát :-))))) Hipp Hipp Hurrá Oli!!!!
És mért gondolom, hogy volt egy kis szándékosság is a mellé intézett eseményekben? Hát mert egész nap ment a hiszti amiatt, hogy nincs 24 órás kontroll, hogy nem ketten vannak két felnőttre, hanem mindjárt dupla annyian, mert Dávid és Domi is itthon voltak mind reggel, majd a két edzés között és délután is az edzés után. És bizony ez okozott egy kis feszültséget, mert nem mindig ők voltak az elsők, sőőőőőőőőőt....

2012.07.10.
A pelus ma is tele volt reggel :(, de  azóta nagyon ügyesek voltak mindketten. És ma már sikerült mindent a bilibe varázsolni, pedig volt kicsi és nagy dolog is közötte. Villamosoztunk is át a városon pelus nélkül.


2012.07.11.
A pelus reggel ismét tele volt, viszont napközben és a délutáni alvásnál is nagyon ügyesek voltak a fiúk. :-) Mégis csak alakul valami?

2012.07.12.
Napközben biztosan, Patriknál talán már a délutáni alvás alatt is, de az éjszaka és Olinál az alvás önmagában még nem megy :-(, de még nem hiszem, hogy el kellene keseredni ....
:-)

2012. július 7., szombat

Vonatos kaland :-)

Jártatok már úgy, hogy volt jegyetek, megnéztétek melyik vágányról indul a vonat, ott voltatok időben, sőt a peronon álltatok és mégis elment nélkületek?
Na nekünk sikerült :-)
A pályaudvarra időben megérkeztünk mindketten, megnéztük hányas vágányról indul a vonatunk, majd vártunk a peronon és beszélgettünk. Közben fél szemmel néztük a vágányhoz tartozó kiírásokat, egészen addig, amíg egyszer csak a 8 óra 12es vonat után a mienket kihagyva egy 8 óra 28as vonat került kiírásra. Szétnéztünk, mi történt, majd kerestünk egy alkalmazottat. Döbbenetünkre kiderült, hogy a vonatunk most futott ki nélkülünk alig egy perce sem a másik vágányról. De a hangos bemondó nem értesített róla, vagy legalábbis nyomatékosan nem hívta fel erre a figyelmet. Így ott álltunk, potyogó könnyekkel a nevetéstől, hogy ilyen is csak velünk eshet meg, nem teljesen a mi hibánkból (ugye más is így gondolja?), mert ha ki van írva a vágányszám, és valaki nem rutinos vonatozó, akkor eszébe kéne jusson, hogy a vonat elmehet mögötte a másik vágányról?
Azért két órával később már kém felállásban minden létező peront figyelve felszálltunk a vonatra és elértünk az úticélhoz :-)

2012. július 3., kedd

Ma egy gyerekesek voltunk egy napra :-)

Mivel Dávid elutazott Vókányba, a kicsik pedig még nagyiéknál maradtak, Domi egyke volt egy napra :-) Szeretem, amikor a két nagyobbnak kijár egy kis kitüntetett figyelem. A kicsiknél még nem volt rá példa, mert bár volt olyan, hogy csak ők voltak velünk, sőt minden nap van ilyen időszak, de olyan még nem volt, hogy csak az egyikük.  De ez a nap Domiról szólt.
Egy éve voltunk utoljára így hármasban. Akkor is nagyon élvezte, de szerintem most sem volt ok panaszra. Idén ő nem táborozik, barátok nélkül még nem szerettem volna elengedni a sulis táborba Akaliba, az edző tábor ugrott a váltás miatt, bár oda sem ment volna még, de majd jövőre. Így neki megpróbáltunk itthon egy kis extrát varázsolni.
Apa is itthon volt, több ping-pong csatát megvívtak az étkező asztalon :-), megnéztük a "Vissza a jövőbe" trilógiát, spagit ebédeltünk. Délután pedig a kicsit kellemesebb hőfokban, nem volt 40 csak olyan 39,5 :-) kimentünk a Gátra. Már rég óta szeretett volna Hekkezni. Mivel őt fagyival, sütivel nem igen lehet kényeztetni, ezért halaztunk :-) De mielőtt megtömtük volna a pocakját, még volt foci ezerrel apával, körbe sétáltuk a Gátat egyik végétől a másikig. Majd egy jó kis hekkezéssel zártuk az estét.