2011. június 24., péntek

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóó

Úgy kezdődött, hogy....


Dávid székelyföldi kalandozásaira már márciusban készültünk. De amikor szerettünk volna egy kicsit kizökkenni mi is a mindennapok mókuskerekéből, még nem gondoltuk, hogy csapunk egy őrült római vakációt. A szó legteljesebb értelmében persze :-)
Igazából nem volt konkrét úticél, csak egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy "kis" séta...
Miközben az ajánlatokat böngésztük felmerült sok szép nagyváros: Párizs, London, Milánó és a sor végén ott kullogott Róma is (Az igazság az, hogy nekem eljutni Rómába sok évtizedes vágyálmom volt, de mivel apa már járt ott, ezért ilyenkor elsősorban a még egyikünk által sem látott, vagy pedig már mindkettőnk által jól ismert városok szoktak előtérbe kerülni.) Hát most Róma nyert a kínálatból :-) Hipp-Hipp-Hurrá. El sem hittem.... Pedig már a táskámban lapultak a repülőjegyek. Nem csak édes kettesben végtunk neki a kalandnak, hanem Domival. A legkisebbeket pedig nagyiék gondjaira bíztuk. Dominak meglepetésként szántuk a kalandot. Valljuk be, meg is érdemelte. Igazgatói dicséret, kitűnő bizonyítvány, példás magaviselet és szorgalom egy kisfiútól.... De leginkább szerettük volna, ha csak pár napra is, de ő is érezze a szeretetet, figyelmet, ami akkor csak neki szól, lehessen ő is egy kicsit egyke és kényeztetett (minekutána Dávid vágyait már teljesítettük és részt vehetett álmai túráján).
Meglepetésként nélküle csomagoltam, nélküle szerveztünk. Pedig sok kis bukkanó volt menet közben, nehogy valaki elkotyogja, utazhat-e személyi igazolvánnyal, mert bizony az útlevele lejárt. De mindent sikerült tökéletesen elrendeznünk. 
És ahogyan sikerült őt megvezetni az utolsó pillanatig.... Azt hiszem ezt egyikünk sem hitte igazán. Mert bár a koffereket sikerült becsempészni a csomagtartóba, és persze őt mindig kellő távolságban tartani az autó hátuljától, de a kicsik több napos ruhakészlete igazán szemet szúrhatott volna neki, akárcsak az, hogy ragaszkodtunk a 30 fok ellenére a farmernadrághoz, mondván színházba még vidéken sem lehet rövid nadrágban menni. Az eszébe sem jutott, hogy miért vidékre megyünk színházba. Miután a kicsiket már biztonságban tudtuk nagyiéknál, elindultunk a reptérre, pontosabban a reptéri parkolóba, ahol az utazás idejére hagytuk négy-kerekünket. Útközben persze jöttek a szokásos kérdések. Hova megyünk?, Mit nézünk meg?, Messze van?, Mikor érünk oda?.... mi pedig próbáltunk a valóságnak megfelelően, de mégis kissé kitérő válaszokat adni, hogy  ameddig csak lehet őrizzük a varázst és meglepetés erejét. Azt hiszem nagyon ügyesek voltunk :-) Mert bár a parkolóban hatalmas matricákkal feldíszített autó várt minket, hogy kijussunk a reptérre, apa egy zseniális fogással kifogta a szelet a vitorlából: 
"Mennyi reklám van ezen az autón..."
És mivel a fapados járatok a régi reptérről indulnak, még ez is segítségünkre volt, hiszen ott még nem jártak a fiúk, így az épületből sok információt nem tudott következtetésként levonni. Amikor pedig megkérdezte ott a reptéren szembesülve a két kis kofferrel, hogy: 
"Színházba minek kell koffer?" - apa szintén zseniálisat alkotott: 
"Interkatív színház, a közönségnek is kell jelmezeket vinnie, hogy részt vehessen a darabban". Hát azt hiszem itt már nagyon súroltuk a határokat :-), de az estére való tekintettel még nem esett le a léc.
Bent a váróban már persze felismerte Domi is, hogy egy reptéren van, de valahogy ott hirtelen nem tudott mihez kezdeni az információval. Amikor pedig a check in-nél előkerültek az on-line beszállókártyák és beavattuk kis titkunkba, hogy akkor repülőzünk egyet Rómába, nem akarta elhinni.
"Az tuti, hogy nem repülünk. Az biztosan nem lehet. Az ki van zárva."  - és akkora kerek szemeket produkált hozzá, hogy majd meg ettem ott helyben.
A kötelező bejutási ceremónia után már elhinni látszott, hogy akkor most ő tényleg repülni fog, MÁSODSZOR, de hogy Rómába megyünk az megint hitetlenkedést, kerek szemeket eredményezett. Azt hiszem az ilyen pillanatokért érdemes élni. És persze a szokásos kérdések sem maradtak el: Meddig maradunk? Este jövünk vissza? Vasárnapig? És a kicsik? Dávid?... és még sorolhatnám a kérdéseit.
Amikor ekkora örömöt tudunk okozni bármelyik kincsünknek, az minden mást feledtet, és mindent megér.  Bevallom utólag kicsit sajnálom, hogy ott, akkor nem került elő a fényképezőgép, és nem készült emlék a csodálkozó, csillogó, majd boldog szeméről, mosolyáról....

Hát akkor induljon az ŐRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
 :-))))

2011.06.16.

2011. június 23., csütörtök

Havazás... nyáron?

Annyi mindenről szeretnék írni, a címek itt sorakoznak sorban. De egyszerűen nem jutok egy pillanatnyi időre sem a géphez úgy, hogy összeszedjem a gondolataim és bekerüljenek a megjegyzések a helyükre :-) Na de igyekszem pótolni. Pedig annyi kalandban volt részünk és vár is ránk még jó pár...
Persze így az év végén nem is érünk rá unatkozni. Voltak évzárók, biziosztások, hatalmas kirándulások, világjáró kis utazások...
És van kettő, amit nem nekem kell lejegyeznem :-) Az egyik hatalmas feladat Dávidot várja, hiszen vele történtek életre szóló élmények, a másikat pedig Apa jegyzi majd, mert ő is különleges helyen járt.

2011. június 20., hétfő

Erdély - Székelyföldi túra Dáviddal

Dávid mesélése nyomán....
" 12 órás fárasztó buszút után reggel Gyergyószentmiklósra érkeztünk, ahonnan vonattal utaztunk Csíkszentdomokosra. Délután ismét útra keltünk, busszal mentünk Balánbányára, ahonnan gyalog vágtunk neki egy 3 napos túrának, megmásztuk a Keleti- Kárpátok vonulatát az Egyes-kőhöz (1611 m), ahol az éjszakát menedékházban töltöttük. Ja... és forrásban fürödtünk - nagyon buli volt.
A nagy csapat egy része...


Elfáradtunk :-)
Naplemente a hegycsúcson
 A második napon végig 1000 m felett túráztunk, sűrű fenyőerdőkben, virágos réteken a Nagy-hagymásban (1792 m), délután pedig elértünk a Gyilkos-tóhoz, ahol csónakáztunk. Az éjszakát faházakban töltöttük és igazi kürtős kalácsot ettünk.

A harmadik napon a Kis-Cohard megmászása volt a cél (1345 m), felülről még megnéztük a Gyilkos-tót és leereszkedtünk a Békás szoroshoz. Busszal és vonattal jutottunk vissza Irénke nénihez, ahol bográcsoltunk és a szénapadláson aludtunk.

A negyedik napon kicsit pihentünk, megnéztük Csíkszeredát, a csíksomlyói kegytemplomot és bejártuk a Búcsú helyszínét. Az éjszakát Tusnádfürdőn töltöttük egy bácsi udvarán, mivel a kemping zárva volt. Megint folyóban fürödtünk :-)

Az ötödik nap a Csomád-hegységet másztuk meg (1210 m), felmásztunk a kráterbe, a Mohos tőzeg láphoz és  a Szent Anna tóhoz. Elég hűvös volt a víz, de nagyot pancsoltunk. Éjszakára visszatértünk Irénke nénihez spagettizni.

Az utolsó napon Korondon jártunk, megnéztük a parajdi Sóbányát - hoztam is só tömböt - és Szovátán fürödtünk a Zöld-tóban, ami olyan sós majdnem mint a Holt tenger.

Haza ismét 12 órát buszoztunk, de most mindenkinek sikerült aludnia a túrák utáni jóleső fáradságtól."
(Remélem minden képet sikerült a megfelelő helyekre csatolnom :-) és pontos volt a kapott információ :-) Dávidtól)
Még egy két csoda kép :
Azt gondolom, hogy sikerült felejthetetlen élményeket csempészni Dávid életébe (és be kell vallanom nagyon csöndesen, hogy szörnyen irigykedem is rá, hogy átélhetett ilyen kalandokat. Remélem amikor a két legkisebb is túra képes korba kerül, mi is eljutunk erre a varázslatos, meseszép tájra.

2011. június 6., hétfő

Egy még zsúfoltabb hétvége, avagy hogyan szakadjunk száz felé - III. rész

Ma sem unatkoztunk :)
Fél nyolckor már úton voltunk Szolnok felé, hogy megnézzük Dávidék versenyét. Sikerült mindhárom gyermeket megreggeliztetve, felöltözve autóba szuszmákolnom időben. Sajnos a közlekedés még mindig nem túl rózsás a négyes fő úton, de vasárnap hajnal lévén elég jól haladtunk célunk felé. A fiúk szerencsére imádnak utazni, autózni. :))
Jó egy órával a rajt előtt megérkeztünk. Szeretem azt a nyüzsgést, ami ezeken a versenyeken körülvesz minket. Jó látni, ahogyan a szülők teljes szívvel szorítanak fiaiknak, lányaiknak, a leglelkesebbek képesek végigfutni a parton majdnem a teljes távot, de minden esetre elég hosszan a parton. Én is futottam ma, de nem emiatt, azt hiszem három gyerekkel ez nem is csoda. Az egyesület vitte az első két helyet, Dávidék pedig kicsit szerencsésebbek és már talán rutinosabbak voltak, így a hatodik helyen végeztek, érmet is kaptak. Annyira szeretem a mosolyukat, az ilyenkor előkerülő kis komolyságukat, amit aztán pár másodperc múlva már nyomokban sem lelni. Szép volt fiúk.Csak így tovább és akkor legközelebb már dobogó lesz :))



 És hogy miért futottam? Hát mert kiderült, hogy a kölyök osztályban az első hat helyezett kap érmet és ezt feltétlenül szerettem volna fényképen is megörökíteni.








A futamok után eljött a sátor bontás ideje is. Majd egy nem kevésbé vihar dús haza út, hogy időben megjelenhessünk a délutáni sport eseményünkön, akkor már Domival. Olyan viharos szélbe és égszakadásban jöttünk hazafelé, hogy az ablaktörlő nem akarta vinni a vizet. Szerencsére a focitorna kezdetére elállt az eső, kitisztult az ég, kellemes szellő lengedezett a szigeten az Európa sport napon. Domiék sem szerepeltek rosszul, egy vereség s egy győzelem lett a mérleg, amivel második helyen sikerült végezniük. 
Így igazán eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött. De számomra még nincs vége a ténykedésnek, hiszen Dávid holnap két napos osztálykirándulásra indul Szárítópusztára, jurta táborba. Ismét hadba lép a hálózsák, polifoam és a szokásos túracsomag.
És megy a mosógép, remélem reggelre minden megszárad. Mint ahogy azt is remélem, hogy a feszített négy napunk után, reggel is sikerül időben ébrednem és mindenkinek odaérnie a hajnali órákban az uszodába, végállomásra.