Készülődés? Már most?

A boltokat ellepték a karácsonyi kellékek. Miért ilyen korán? Aztán persze rájövök, hogy hat hét múlva karácsony, négy hét múlva itt van Advent. Mégiscsak ideje lenne a készülődésnek?

Ovis szerelem ....

A legkisebb szerelmes :)

Össze vannak nőve az oviban, együtt játszanak. Jázi szülinapi zsúrját ki nem hagyhattuk. A játékboltban Oli választott ajándékot és utána cipelte a nagy dobozt hősiesen. Amikor megékeztünk Jázi egyből megfogta Olit és vitte játszani.

Annyira édesek.... :)

Kajak - Nagy Hideg-hegy - futóverseny

A fiúk kajakoznak. Ez már tény. Hol oda vannak érte, hol pedig hárítanak. Nekünk nagyon jó. Persze, mint mindennek, ennek is több oldala van. Azt hiszem sikerült egy olyan sportágat találnunk nekik, ami férfias, elég sokrétűen átmozgatja őket, ad örömet, kitartást, magányt és csapatot egyaránt. Számomra mindig elképesztő, amikor látom őket, mennyire megizmosodtak, amikor tapasztalom, hogy milyen masszívak. És itt elsősorban nem feltétlen az izmaikra gondolok, mert a totálisan kockás hasuk és a szálkás, szépen kidolgozott karjuk, lábuk csak a külsőség. Ami fontosabb, hogy bár asztmásak (igaz, mindent elkövettem, azért, hogy egy másodpercre se legyen betegségtudatuk), de egészségesek. Télen is, amikor mindenki náthás, köhög. Egyre kevesebb a ventolinos időszak, vagy ha éppen akad is, akkor pár nap alatt túljutnak rajta és nem az ágyat nyomják. Szeretem, mert minden nap van edzés, de bizonyos keretek között (heti négy alkalom) lehet játszani azzal, hogy mikor mennek és mikor nem. Szeretem, mert nem ad módot nekik az elkallódásra és tudom, hogy jó helyen vannak. A nyarakat pedig nemcsak én szeretem, hanem ők is. Vízen vannak. Nekem hatalmas megkönnyebbülés, hogy bár 11 hét a nyári szünet, de az iskola végétől egészen augusztusig értelmes elfoglaltságot nyújt számukra egész napos szinten a délelőtti és délutáni edzésekkel, edzőtáborral. Ők is szeretik, mert bár olyankor versenyszezon van, de a móka, pacsálás, napfény sem marad el.

Lassan indul a téli edzés szezon, közeledik november közepe. Alapozás. Ennek kezdetét jelzi mindig egy futóverseny, ami a sportág megmozdulása. Idén Dávid is futott.

A táv 7.5 km, ami annyira nem tűnhet soknak, de azt hiszem mégsem kevés, hozzátéve, hogy mindezt terepen és hegynek felfelé kell megtenni.

Büszke vagyok Dávidra, hogy megtette :)

itt már lefelé a sűrű ködben....

Őszi Szünet pro és kontra :)

Vártuk. Azt hiszem mindannyian :) Persze most is elrohant.

Mint mindig most is sokkal többet szerettem/tünk volna, mint amennyi az időnkbe végül belefért. De hát ez eddig sem volt másképpen.

Várták a nagyok, hiszen nincs suli, ellenben lehet játszani, mókázni, filmezni, sétálni. Vártuk mi, mert lehetőségünk van nem "leckeharcolni" minden este. A kicsik még nem várták :), de nagyon élvezték az ovimentes napokat a sok-sok mókával és extra programokkal.

A kicsik...

Mókáznak. Eleven hét-ördögök, iphone játék függők, puzzle-t raknak kicsit és egyre több nagyot, mondókáznak és énekelnek. Nagyiékkal megjárták az állatkertet és mindenáron T-rex-et akartak látni élőben :) Lehetetlenség lefárasztani őket, mondjuk az utolsó három nap mindent el is követett ennek megvétózására. Várták a tökfaragást. Elkezdtek rajzolni. Ceruzákat kértek. :) Azért jó lesz nekik újra az oviban, meg nekünk is, hátha kicsit jobban elfáradnak estére :)

Domi...

Már pár hete gondolatban vágta a centiket gondolatban, hiszen Petivel (anyukájával) már régen megbeszélt volt, hogy a szünetben két napot együtt töltenek ott-alvós buli keretében :)Szerintem jól sikerült, legalábbis a hallottak alapján. Új kedvencet is szerzett, ráérzett a társasjátékok ízére. Monopolyt játszottak kettesben Petivel, mégis annyira élvezte... (pedig maratonira sikeredett). Kosaraztak, zenéltek. Persze, hogy volt X-box és tablet is, de hát erről szól a világ. Sportolt is, hiszen még vízen vannak, kajakoznak, bár egye rövidebb ideig és egyre inkább az erősítés, alapozás veszi át az evezés helyét. Jó lenne, ha az enyhébb idő kitartana még két hétig.... Tanult (bár a foga nem fűlött hozzá).

Dávid...

Ő most végig itthon volt. Vívtuk a szokásos kamasz-szülő csatáinkat, próbáltuk rávenni, hogy inkább minden nap tanuljon egy keveset, mint majd most éjjel-s-nappal, de nem jártunk sikerrel. Fb, net, filmek, zene minden mennyiségben. Kajak. Dr. Csont és Cobra 11örület van. Chat. Chat. Chat. Azért mégis imádom, még ha ő néha (mostanában állandóan) úgy érzi, hogy csak morgunk vele, őt senki sem szereti. Pedig ő a morgós zsák :)

Elfáradtam. Ennyi energia bomba fiú mellett azt hiszem még évekig nem számíthatunk csendesen üldögélős, pihentető szabadnapokra.. A felével sem végeztem annak, amit terveztem. Amikor pedig egy rövidke időre elcsendesedett a lakás (a kicsik aludtak, és nagyok edzésen voltak) szerét ejtettem egy-két kényeztető habfürdőnek és a hét első felében napfürdőnek is a teraszon. Annyira szép őszi idő volt, élmény volt kint ülni a fotelban, egy forró tejhabos kávéval és könyvvel. 

6 - ki, mikor, hol, mit, hogyan, kivel? - még mindig a kihívásnál tartok

A logisztika mióta hatan vagyunk okoz némi fejtörést. De ettől szép az élet. Egy hónappal a sulikezdés után, megoldódni látszik, hogy ki, hogyan, hová tud eljutni a megfelelő módon és időben. De hogyan lehet ezt mind fejben tartani? Főleg a töméntelen mennyiségű extra programmal?

Van naptár, de bizony sokszor elfelejtem a két rohanás között megnézni. Valami nagyobb, szembetűnőbb kellene....

Még ötletelek, de talán most az őszi szünetben meg is tudom valósítani valamelyiket.... :)

Persze ki tudja, mert ugyan még csak hétfő van, de már feje tetején a világ.... :)

Azért ha sikerrel járok, megosztom mit alkottam és majd reményeim szerint azt is, bevált-e.

5 - kihívás a háztartás, naná...

Amikor valaki olyan tisztaságmániás és mellette maximalista (leginkább csak szeretnék ismét az lenni, mert egyre kevésbé működik), mint én, akkor vannak szituációk, amiket nehezen visel. Hát ezt én mostanában nehezen tudom kezelni. Mármint a káoszt. Először is ugyebár reggeltől estig szinte nem vagyunk otthon, ami már önmagában tud gondokat okozni. Leginkább abból fakadóan, hogy reggelente az öt fiú hagyja el utoljára a lakást. Vannak persze "csodás" napok, amikor minden klappol és rend vár itthon, de az esetek nagyobbik felében van mit renoválnia egy rendmániásnak :). 

Aztán persze itt vannak a további kihívások is, mint odafigyelni egyformán a négy gyerekre, lehetőség szerint ugyebár az igényeiknek megfelelően, megvívni a szokásos napi leckeharcokat, a logisztika rajtelmeiben elmélyedni a lehető leginkább, és még sorolhatnám. Na vajon mi a legsérülékenyebb pont? Hát persze, hogy a házimunkák....

Hétfőnként még nevezhetjük idillinek az állapotokat, hiszen futja energiából az éjszakai rendrakásra és a reggeli készülődés közbeni villámgyors takarításra. Keddenként már mintha döcögősebben mennének a dolgok, és ez csak egyre romlik, mire elérünk a péntekhez. Péntekre általában már szép nagy halom vasalásra váró ruha vár rám, meg persze nem kevesebb mosnivaló. Nem tudom másnál hogy van, de a porcicák sem kímélnek minket, pedig a napi felmosás, porszívózás tényleg napi rutin.  A hétköznap estéket a villámgyors vacsorák, a hétvégéket a sütések és főzések tarkítják. Így a legnagyobb mumus szenvedi a legnagyobb csorbát, a vasalás.... El lehet valaha tüntetni a halmot?

Pedig igyekszem,de mégis kicsit kilátástalan a harcom a "tökéletes" rendért. Ilyenkor szoktam magam megnyugtatni egy Vekerdy Tamás által mondott gondolattal:

"Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből."

:) ha ez olyan könnyű lenne .....

Sétáltunk a Várban

Kihasználtuk ezt a késő őszi csodaszép napsütést és kedvenc helyünk felé vettük a sétát. Persze, hogy a Várban jártunk.

Az ágyuk nagy kedvencek, oda minden alkalommal mennünk kell :)

 

 

Persze, hogy hullott a levél, hatalmas móka volt a kicsiknek és a nagyoknak is, a levélzápor :) 

 

Néha úgy csináltak a fiúk, mintha meg kellene álljanak pihenni :), de csak ritkán és akkor is csak másodpercekre, talán egy fél fotó erejéig.

 

Aztán persze vissza az ágyukhoz, mert mókázni mindig kell....

 

Kicsi a rakás? Nálunk annyira nem :)

Milyen az, amikor a fotóst is lencsevégre kapják? :) Hát ilyen...

A virágoskert tündérei :)

Egy régi játék megelevenedik. Rég nevettünk ennyit a kicsik próbálkozásain és mókázásán...

3. - és még mindig kihívás

Ügyesen öltöznek. A zoknit kivéve. Válogatnak. Nem mintha ezen csodálkoznék, ezt látják a nagyobbaktól. Nem mindegy melyik alsónadrág, melyik zokni, melyik poló. És akkor még szerencsés vagyok mert fiúk? Az oviban nem tudom mi alapján öltöznek át nap közben, és itt elsősorban arra gondolok, amikor nem történik "baleset". Szerencsés esetben csak szimplán koszos lesz a váltónadrág is, de amikor ilyen időben valamiért a vésztartalék rövidnadrágot látom meg rajtuk délután.... Vagy a vékonyabb tréning nadrágot az udvaron, miközben a homokozóban ülnek (pedig ott az orkán, termo belsős átmeneti nadrág is)... Igyekszem. A szekrénybe a rövid nadrág kerül be leghátra, legalulra (és ezt becs szó, minden nap ellenőrzöm), amikor reggel átöltöznek tuti a vékony nadrág kerül rájuk bentre és odakészítem legfelülre az orkánost a pulcsival, sapkával. Mégis akadnak ezek a malőrök. De mindent mégsem zacskózhatok, mert mostanában az oviba be és eljárós kabátot zacskóban rejtjük el a szekrényben, mert persze, hogy ők is divatosat kaptak, pont mint a nagyok, meg persze, hogy ez nem volt túl olcsó, de azért a homokozóba, a bokrok közti bújócskához  kifejezetten drága. 

Mit tehetek(ünk)? Ha nem válnak be az ötletek, újakat próbálunk....

2. - mármint kihívás

Hát igen... Testvérharcok... Erről én nem sokat tudok, lévén saját testvérem nincs. De kezdek otthon lenni a témában a két nagyobb révén. :(

Most éppen hetek óta tart. Kezdem kicsit rosszul viselni. Mit lehet ilyenkor tenni? De most komolyan? Máskor meg tök jól elvannak egymással....

Reggelente megy az örök harc, ha nem jössz, nem várlak meg... és elrongyol a nagyobb, persze, hogy délben nem várja meg, mert az ciki....

Aztán itthon folytatják.... miért nyúltál a ...., az az enyém, nem a tied..., majd este, amikor cinkostárs kell, mintha mi sem történt volna sugdolódznak a szobájukban....

Mikor kellene közbeavatkozni, és mikor távolról figyelni, mikor tanácsot adni és kinek, ki kezdte vajon és ki a sértett fél a valóságban? Nem könnyű kérdések és azt hiszem máshol is hasonló lehet a helyzet. Csak talán ennyi fiú között ez élesebben kirajzolódik.

Na és a kihívások? 1.

Hát kihívásokból jól állunk, leginkább én.

Túl sok a szerep, a változás, vagy én vagyok ügyetlen? Nem tudom, de valahogy nehezen indul a belerázódás...

Az egyik sarkalatos pontja életünknek, mióta nincs autónk, a logisztika. Elkényelmesedtünk? Nem hinném, de vannak áthághatatlan akadályok, melyeket autó nélkül bizony nem lehet kivitelezni. Ilyenek bizony a délutáni különórák némely esetben. De fejlődök(ünk).

Idén az órarend extra kihívások elé állított. Na szerencsére nem a reggelek tekintetében, bár bevallom ott bőven van fejlődési lehetőségünk. A napokban keringett egy közösségi portálon (leginkább sokgyerekes ismerőseink, barátaink körében) az alábbi illusztráció, mely bizony olyan, mintha rólunk készült volna, csak még két gyermek hiányzik a képről....

 

 Bevallom, nem én szoktam lenni az utolsó, aki elkészül, hanem inkább apa :)

Na szóval, az én egyik nagy kihívások a délutánok megfelelő hangolása. Akárcsak a karmestereknek, nekem is száz felé kell figyelnem és egyeztetnem, hogy lehetőség szerint minden óhaj, sóhaj és kívánalom bekerüljön a palettába, úgy, hogy a két kicsi még nem is jár az óvodán kívül sehová. Mi lesz itt később?

A gimnázium nem a szomszédságunkban van, de nincs elérhetetlen távolságban sem. Még a bkk-t használva is, egy átszállással közlekednek a fiúk, és tulajdonképpen pontból pontba szállítják őket a járművek. Az új tantárgyaknak és a nyelvtagozatnak köszönhetően viszont Dávidnak minden nap , Dominak háromszor is hat órája van. A hatodik óráról majdnem negyed háromkor csengetnek ki. Hétfőn ezt megtoldottuk még a suliban egy matematika szakkörrel Domi oldaláról és Dávid ekkor pótolja a tavalyi év latin tananyagát részletekben a tanárnővel majdhogynem külön óra keretében, bár ezért nem tartozunk ellenszolgáltatással, Dávid annál inkább :), hiszen meg kell tanulja hétről- hétre a tavalyi anyagot. Kedden és csütörtökön Domi dobol, igaz csak hat órakor, de csütörtökön még jelenése van szolfézs órán is a kora délutáni órákban. Így számára a heti kötelező darabszámú edzés csak úgy kivitelezhető, ha a maradék napokon, mint a kedd, szerda, péntek és a szombat megjelenik a kajakedzéseken. Itt ütköztünk az első bökkenőbe, ugyanis az edzései hétköznapokon háromnegyed háromkor kezdődnek, addigra át kell öltözni és bemelegíteni. Pénteken és szombaton nincs is ezzel semmi gond, de ez még csak kettő, a minimális négyből.... Bármennyire sietett, bárhogyan is próbáltuk a fél óra nem volt elegendő, hogy villamossal és busszal odaérjen, így nagyszülői "autós" segítséget kértünk :) Így kedden és szerdán is eljut végre edzésre. Onnan már bkk hazáig és dobra is. Tegnap egy új lehetőséget találtunk, amivel ha éppen nem szakad le az ég, mint ma, (egy mezős területen kell átgyalogolni) akkor sokkal gyorsabban le tud menni a zeneiskolába és haza....

Dávid szerdánként marad még tovább, amikor az angolt pótolja a latinhoz hasonló módon. Mostanában elkezdte érdekelni ISMÉT a gitározás (mondanom sem kell, hogy ez a tanszak is éveke előre tele van), de jelenleg még csak edzésre jár. Így sem unatkozunk lévén az nem pont akkor van, mint Domié, hanem váltják egymást. Még neki sem sokkal kényelmesebb a tempó, mert hazaér, eszik és már szalad is vissza. Télen mi lesz? Amikor tornaterem, edzőtelep, tanmedence, uszoda váltják egymást? 

Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a két legkisebb is elkezd mondjuk úszni....

De ezzel majd ráérek akkor foglalkozni azt hiszem.

Beteg

Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ágynak dőlve. Hát most sikerült. Elkaptam Patriktól. Legalábbis gondolom, mert neki volt múlt héten hasonló állapota :) Vasárnap láz és láz és láz és szörnyű torokfájás. A láz mára elmúlt, de a torkom... Még hagy némi kivánni valót maga után...
Legalább jutott időm az elmaradt posztokat kicsit pótolni... a teljesség igénye nélkül természetesen :)

Káosz, kihívások, mindennapok....

Ezt a csodás őszi fotót, itt találtam :)

Már október közepe van, de még nem sikerült leírnom az első iskolai hónap történéseit. Elrohantak a napok, hetek, szinte észrevétlenül lett a nyárból ősz, a kényelmes lusta Dávid noszogatásból mindennapi harc és késő estig tartó leckeírás Domival is. Az első hét leginkább a felfedezésről, megszokásól szólt. Szoktuk, hogy utaznak, hogy tömeg közlekednek és már nem csak itt a közvetlen környéken, hanem a városban, a forgatagban. Szoktuk, hogy mikor kell indulni és vártuk, hogy mikorra alakul ki rendszer újra az életünkben. Azt nem mondom, hogy mára kialakult, de minden estre vannak rutinná alakuló délutánok, melyeket olykor egy-egy spéci iskolai program, olykor pedig munkahelyi események borítanak fel.

Elég kaotikusan indult a tanév, és nagy valószínűség szerint nem az iskola és a tanárok hibájából fakadóan. Mindenesetre egy hét alatt elkészült az órarend, amihez igazodva már elkezdhettem a szokásos tanév eleji logisztikai háborúmat :). Hát ez most idén nem kis fejtőrést okozott. Az új rendeleteknek megfelelően bevezetett új tantárgyak következtében átalakult a csengetési rend,  bekerült az órarendbe a nulladik és a nyolcadik óra is. Nagyon gyerekbarát módon az első óra kezdési ideje kitolódott negyed kilencre, de hát így az utolsó óra is később ér véget. Az iskola messzebb van, a gyerekek nem ebédelnek bent, az edzés most is akkor kezdődik, mint eddig mindig. Kihívás1. 
A két nagy mint rendes testvérekhez illik, persze, hogy harcban állnak egymással, így a reggeli utazzunk együtt, mert ketten együtt azért nagyobb a biztonság - gondoltam én - na ezt ők rendszeresen felülírják. Kihívás 2. 
A kicsiken már nem csak egy szál sort, hanem több réteg ruha van, nem csak az úton, de bizony az oviban is. Amiben megy és jön (lévén tömeg közlekedünk ), gondosan legyen elpakolva az oviban, mert bizony ha nem, akkor tuti a szép és új kabátban megy az udvarra játszani, eddig szerencsére nem érte kár, de nem is szeretnénk. Mindemellett persze találja meg azt, amit viszont tényleg vegyen fel, nehogy felfázzon a homokozás közben. Kihívás 3. 
Délutánonként a nagy rohanás után, amikor végre hat óra után mindenki itthon van, még neki kellene állni megvívni a harcot a leckékkel, immáron duplázva. Persze azért ott a két legkisebb is, akik méltán követelik szintúgy a figyelmet. Kihívás 4.
Háztartás, főzés, mosás, vasalás, takarítás, család, férj, együttlét és szórakozás. Kihívás 5.
Anya semmiről nem feledkezzen el, lehetőleg még a határidők előtt eszébe jusson ami kell, és még a kivitelésnek is maradjon idő. Kihívás 6.
És a legnagyobb kihívás: időhiány....
És, hogy milyen nálunk a szokásos reggeli zűrzavar? Hát íme...

..és még növelhetném hosszasan a sort, lehet, hogy még majd ki is egészítem. De, hogy hogyan is haladunk a kihívásokkal? Azt talán majd külön posztokban ecsetelem. 

És a suli....
Szeretik. Nekem egyenlőre ez a legfontosabb. Persze más is fontos, de mivel Domi esetében nyolc évről, Dávidnál is még öt évről beszélünk, így azt hiszem, ez nagyon lényeges szempont. Egyenlőre nem csalatkoztam abban sem, hogy megmaradt az a miliő, amit én anno szerettem, amiért most is úgy gondoltam a tájékoztatón tapasztaltak és persze a későbbi találkozások során, hogy nekik erre van szükségük. Azt látom, hogy az oktatás működik, még akkor is, ha iskolán kívüli okokból néha mostohák a körülmények. Fontos a közösség és annak építő ereje. Számít mit gondol a másik. Kezelik a konfliktusokat, amik bár adódnak, de egyenlőre hál istennek, a mi fiainkat nem érintették. Számonkérés van. Nem is kevés. De van motiváció, ami talán még fontosabb, ha nem a legfontosabb. Hiszen szerintem ez az egyik legnagyobb hajtóerő. 
Azt gondolom Domi könnyebb helyzetből indult, lévén neki és a körülötte lévő osztálytársaknak is minden új, mindenki a megszokás, megismerés fázisában van, gyerekek, tanárok egyaránt. Ez látszik is. Nem mondom, hogy nem lepődött meg már egyszer -kétszer, de alapjában ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani mint korábban. Látszólag tanul a kisebb meglepetésekből, remélem ezen nem is fog változtatni :) Lelkes, bár sokkal fáradtabb, mint azt az eltelt másfél hónap indokolná. Persze ez sok összetevős folyamat eredménye... A migrénjére kapott gyógyszer álmosít, a sulikezdés körüli zűrzavarban bizony nagyon megritkultak az edzések és persze jóval több a házi feladat és a tanulandó, mint korábban volt és a dobolás szenvedélye még mindig okot ad külön elfoglaltságokra :) Bizony sokszor tanulunk késő estig és kel hajnalban, hogy befejezze. Lelkiismeretes. 
Dávid indult hátrányból bizonyos szempontból. Egyrészt hordozta a pótlandó anyagok garmadáját, másrészt pedig egy már meglévő közösségbe került be, ahová azt hiszem hamar sikerült beilleszkednie. De mivel ez már nyolcadik évfolyam, így nincs türelmi idő a számonkérések megszokásához, fajtáihoz, ezáltal, neki a kicsi lustaságunknak van mit pótolnia, behoznia, szoknia. Mégis azt gondolom, hogy ismerve őt, látva a szintek közötti különbségeket, jól teljesít. Természetesen van hová fejlődni, de ez is egy jó kis "kihívás", abból pedig mint a korábbi sorok mutatják igencsak jól állunk.
Az ovisok...
Középsősök lettek. El sem hiszem, mert még csak most születtek. Rengeteget változtak, változnak napról napra. Imádom a kis beszélőkéjüket, a rátermettségüket, ahogyan mesélnek és beszélnek non stop (ez szó szerint értendő). Egyre szebb alkotásokat hoznak haza az oviból, mesélnek. Tegnap délután hármasban voltunk (ritka kincs), és percekig énekeltek, verseltek. Elmaradtak a mérföldköves bejegyzéseim pedig ott is bőven lenne mit pótolnom. Na majd ha egyszer ráérek... (Gondolom ilyen legközelebb nagymama koromban lesz :))
....és hol vagyunk mi?
Jó lenne egy kicsike idő kettesben. 15 évesek lettünk. Házasságban. Négy gyönyörű, egyforma és mégis a szivárvány színeiben pompázó fiúgyermekkel. Gondok, örömök, bánatok, mosolyok, zűrzavar a négyzeten vagy inkább a köbön? Ezek vagyunk mi hatan. De szeretem. Nagyon. Azért tervezünk egy kis mókát kettesben, megünneplendő kerek évfordulónk (igaz csak egy-két óra), de ha sikerül megvalósítani, majd mesélek.

Ismét egy-egy-egy-egy.... tájékoztató... :)

Még alig értek haza a bringa túráról, máris szállingóztak haza az újabb és újabb tájékoztatók. Volt amit már említettem, most megpróbáltam a többit csokorba szedni.

Bólyai matematika verseny.... 

október 11-én pénteken került megrendezésre - mindketten mentek, az eredményekre még várni kell.

Curie-versenyek.... 

környezetvédelmi versenyre Domi jelentkezett. Szintén csapatverseny, melynek majd az első négy fordulója levelezős. Az iskola nagyon erős benne, így a területi fordulókban rendező iskola. Meglátjuk :)

Teremdekorálás....

téma a négy elem - föld, levegő, tűz és víz  -  fantázia határtalan, csak legyen aki meg is valósítja. Iskola szintű feladat a gyerekeknek minden évfolyamon. Az enyémek lelkesek ....

Erzsébet nap....

Jeles ünnepe iskolánknak. Névadó ünnep. Gálaműsor és minden egyéb, ami csak elképzelhető. A gálán fellépnek az osztályok a MOM-ban. Készülnek már, bár itthon még rejtély fedi a produkciókat.

Pályázatok napja. A megadott témakörben, mely idén a  négy elem, elképesztő széles spektrumban lehet pályázati munkákat készíteni: ének, művészetek, informatika, matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, történelem és még sorolhatnám a sor. Készülnek a fiúk, az ötletelés már folyamatban.

Sítúra...

Korábban már említettem talán, hogy pályázatot nyert az iskola. Így lehetőség van a pályázat időtartama alatt kulturális, tanulmányi és sport tevékenységek csoportos folytatására a pályázaton nyert (nem kicsi) keret terhére. Szerencsére korábban is sok hasonló program volt, így az iskola már rutinnal tudja szervezni a klasszabbnál klasszabb programokat. Többek között idén ismét Ausztriába mennek síelni és snowboardozni. Legalábbis Domi, mert Dávid számára a nyelvi tanulmányút elsőbbséget élvez az idei tanévben. Nagy álma válik így valóra, hiszen kipróbálhatja milyen a snowboardozás. Régóta álmodozik róla.

Patyi beteg..., avagy ikrek egykesége

A két legkisebb folyamatos szülőhiányban szenved, mióta elkezdődött az iskola. Na jó, azért nem krónikus a hiány, de mindenképpen töredéke a rájuk jutó idő a nyári láblógatós napok után. Azt hiszem ezt még tanulnom(unk) kell. Lehet, hogy idővel menni fog? Egyenlőre nem érzem így....

Mindenesetre, elég nyűgösek, hisztisek, akarnokok, erőszakosak, renitensek itthon a fiaink. :) És aztán jött a láz... és a fáj a torkom... persze, hogy a torka, hiszen szegény mindig csendre van intve, amikor éppen leckét kérdezünk ki, és abból mostanság jut bőven....

Azt hiszem azon túlmenően, hogy persze el is kaphatott egy csúnya vírust, de a kedélye végig vidám volt a láz idejétől eltekintve, amikor tőle szokatlanul nyugodtan feküdt. Voltak napok, amikor napközben nagyiék vendégszeretetét élvezte, de az esték közösek voltak, persze, hogy több törődéssel. Olinak is kijutott a jóból, délutánonként kettesben sétáltunk haza az oviból, gesztenyéztünk, beszélgettünk. Szerencsére szép napos hét volt. Szerdán aztán csaptunk egy görbe napot. Délelőtt Patyi körül forgott a világ, mese, társasjáték (Micimacis ki nevet a végén?), gesztenyeszedés ipari mennyiségben, majd míg ebédelt, anyuéknál vendégeskedett én pedig teljesítettem Oli nagy óhaját, elhoztam ebéd után az oviból. 

"anya, majd ki kell ülnöm a padra, mint akik ebéd után szoktak hazamenni, oda gyere, jó?" - imádom, amikor egy ilyen kis apróságot úgy várnak, mintha a világ legnagyobb ajándékát kapnák. És valahol azt is, az időt, ami csak róluk szól. Ikrekként ezt talán még nehezebb biztosítani a számukra, hiszen egymás társaságára is nagy szükségük van. Esténként úgy várták, hogy találkozzanak, mintha heteket töltöttek volna külön. Szóval ott voltam délben és sétáltunk, gesztenyét szedtünk ismét (szintén ipari mennyiségben), majd hazajöttünk már Patyival és a délutáni alvás után még játszani is volt idő, mire megérkeztek a nagyok.

Azt hiszem ismét tanítottak nekünk valamit, amit azért majd igyekszünk még inkább teljesíteni. Ha nem is hosszú időre, de nekik is kell a külön nekik szóló, minőségi idő, hogy egy kicsit lehessenek egykék. :)

Skócia

Még le sem parkolták a bringákat, még talán meg sem száradtak a ruhák, amikor érkezett a  következő tájékoztató. (Az apróbbakról nem tettem említést, mint Bólyai csapatverseny jelentkezési lap és nevezési díj). Dáviddal érkezett, hasonlóan "szemcsillogva", mint a korábbi példány.

Tanulmányi út. Skóciába. Márciusban. 9 nap. Busszal, Amsterdamon keresztül, komppal.

Először, amikor olvastam a programkavalkádot és láttam persze a csillogó szemeket, meg felötlöttek bennem az én Skóciai emlékeim, melyek szintén ugyanehhez a gimnáziumhoz kötődtek. Majd eszembe jutott Szilvi nem is olyan régi bejegyzése egy szintén angliai úttal kapcsolatosan, ahol a busznak is szerepe volt. És igen. Már akkor értettem, éreztem, amiről írt, de most még inkább át tudom érezni. De ezen majd ráérek még rágódni, ha már február lesz. 

Addig is, remek motiváló eszköznek ígérkezik, hiszen lehet feltételeket is szabni hozzá, mint például rendesen tanulni az angol szavakat, a nem szeretem leckéket és felnőni a feladathoz, hogy gimnazista lett (igaz kisgimnazista, de annak az utolsó éve, három év hátrányban az osztálytársakkal szemben).

Addig is egy kis ízelítő, mi várna rá, ha... :)

 "A tanulmányi kirándulás során tanulóink megismerkednek az adott terült történelmi, kulturális érdekességeivel, főbb nevezetességekkel az angol nyelv gyakorlása közben."

 "A program főbb pontjai: Hertogenbosh, Amsterdam, Newcastle, Edinburgh, Lochness, Skót felföld és az angol-skót határvidék."

Azért bár aggódom, de remélem motiválható a fiú, mert én bizony ki nem hagynám :)

Az első kalandok a sulival

Alig kezdődött el az iskola, máris érkezett haza egy tájékoztató. Persze, hogy "óriási" volt az érdeklődés a programra. Sport, kirándulás, buli, móka, kacagás, táborozás, Balaton. Igen, igen... Ez bizony a már korábban emlegetett biciklitúra. Három nap, két éjszaka, 100 gyerek, tanárok. 

 

Amúgy tényleg. Én is szívesen mentem volna, ha nem ijedtem volna meg a 120-140 km tekeréstől, ráadásul a Balaton északi partján, ahol nem kevés a dombos vidék.... A fiúk egyáltalán nem ijedtek meg. És mivel a nagy haverok (már amennyiben alig három hét alatt lehet erről beszélni) mindannyian mentek, hát mi sem fújtunk visszavonulót. És bár azt közel sem állíthatom, hogy számtalan letekert km volt, van a fiúk lábában,de az erőnlétükben bíztunk, hiszen a kajakozás remek alap bármilyen sport számára. (Ez a véleményünk utólag be is igazolódott, mert bár elfáradtak, kidőltek a harmadik nap estéjén már itthon a saját ágyaikban, de mosolyogtak, nem fájt sehol semmi egyiküknek sem.) 

Így történt, hogy belevágtak a fiúk és jelentkeztek életük első gimis kalandjára. Azt hiszem, hogy nem csalódtak benne és talán ezáltal nekünk is kicsit könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, mert lehet, hogy lesz mivel motiválni őket? 

Akarattyáig vonatoztak, és ott pattantak bringára és meg sem álltak Füredig. Na jó, persze, hogy megálltak, de nem azért, mert nem bírták volna a tempót, hanem inkább a buli kedvéért. Sőt. Estefelé, amikor már úgy gondoltuk, hogy megérkezhettek a szálláshelyre és megcsörgettük őket, csak úgy bringáztak még, mert az milyen jó. Már ott voltak, de hát végül is bringatúrára mentek vagy nem? Azt hiszem az estéjük is jól sikerült, mert másnap nem keltek túl korán, valamikor tíz óra felé még csak a reggelin voltak túl. 

A második nap sem tekertek keveset, hiszen a szállás Badacsonytomajban volt. De addig is irány Tihany, Udvari, és Badacsony. Tihanyban megnézték az apátságot és az egyetlen magyar királyi sírt, Udvariban a szív alakú sírköveket.

Az este ismét nagyon jó kedvükben találta őket. Bár Domi állítólag az esti tévézés közben elaludt :) - "de a lányok mondták, hogy milyen cuki az öcséd, amikor alszik".

A harmadik nap pedig végső úti célként Keszthelyre tartottak, de addig még megmászták a Szigligeti várat, útba ejtették az Afrika Múzeumot, Keszthelyen a kastélyt. Remek volt az ebéd : "rántott husi volt sült krumlival" :) Majd kora délután vonatra szálltak ismét, hogy este piszkosan, mosolygósan átvegyük őket a pályaudvaron.

Az első három hét margójára....

Hát... nem unatkoztunk. És nem feltétlen rossz értelemben. De az biztos, hogy ismét fenekestül felfordult a megszokott "kis" életünk. Mint írtam már szeptemberrel újra útjára indult a verkli, és most már rendesen pörögve. Ebbe a pörgésbe azért szerepet kapott rendesen az iskolák körüli káosz, de azt hiszem ez a mondat e nélkül is remekül megállja a helyét. 

A két legkisebb immár középsősként koptatja az ovi "padjait". Ez számos újdonsággal szolgál számukra is. Hiszen most már részt vehetnek ovin kívüli programokon is, mint például most a héten a szüret a kerületi szőlészetben. Szerintem nagy élmény volt számukra, és itt nem csak arra gondolok, hogy megkóstolhatták a mustot, szedték a szőlőt, látták a présházat, szőlészetet, hanem arra is, hogy egy hosszabb sétát tettek a szőlészetig kézen fogva, csoportosan. Most már betöltenek bizonyos tisztségeket is. Voltak NAPOSok. Nagyon élvezhették, hiszen napokig mesélték, hogy mik voltak naposként a feladataik, ki volt a párjuk. Ráadásul nem együtt, egyszerre töltötték be ezt a fontos feladatkört, hanem külön-külön. 

Az sem titok, hogy a nagyobbak iskolát váltottak. Nagyon vártuk (szerintem mindannyian), de azt hiszem a várakozás örömébe a kíváncsiság mellett egészséges aggodalom is vegyült. Mindenki oldaláról egészen más okból. Mi leginkább azért drukkoltunk, hogy könnyen beilleszkedjenek az új közösségbe (leginkább Dávid, aki mégiscsak egy már összeszokott osztályba került nyolcadik évfolyamon), jól érezzék magukat a gimiben, fel tudják venni az új tempót, követelményeknek meg tudjanak felelni, és még hosszasan sorolhatnám. Domi és Dávid aggodalmait csak sejteni lehet, de biztosan szerepelt köztük a milyenek lesznek az osztálytársaink, a tanárok és egyáltalán az iskola. Hiszen persze látták, felvételiztek, tudták, hogy egészen más a lépték, mint az általános iskolában volt. Biztos felmerült bennük is, hogy mennyire lesz más a tanulás, a követelmények, a számonkérés is. De azt hiszem mindannyian csak reménykedtünk abban, hogy jó döntést hoztunk, hogy szeretni fogják úgy, ahogyan tényleg szeretik. Jó látni, ahogyan reggelente örömmel indulnak, nem kell  nógatni őket, nehogy elkéssenek, maguktól is sietnek, mert várják őket a haverok :) És persze csak kapkodják a fejüket a számtalan esemény, program és lehetőség láttán. 

Eddig azt hiszem jól vették az akadályokat. Domi ügyes, hozott már ötös németből, sok-sok piros pontot, plusz pontot. Dávid igyekszik. Sok helyen ügyesen felvette a tempót, ahol pedig hiányosságai akadnak, ott segítő kezekre talál. Azt hiszem tényleg nagyon jó helyre kerültek. Nem titok, hogy angolból egészen más szinten vannak Dávid osztálytársai, így lehetne nagyon nehéz helyzetben is, mégis időt kapott. Persze nem amolyan szimpla türelmit, hanem hasznosan. Minden héten felel az arra a hétre kiszabott pótlandó anyagból, ha szükséges, akkor külön, csak vele leül a tanító néni és magyaráz, gyakorol. Az sem titok, hogy a többiek tavaly már tanultak latinul és nekünk ezt az évet pótolnunk kellett volna. Elkezdtük, de hát nem jutottunk a végére és nem csak önhibánk miatt, hiszen a tankönyv állapotok még bolti, kiadó vásárlás esetén sem voltak idillinek nevezhetők. Hetente pótolja ezt is szintén a tanárnő segítségével és támogatásával, határidőkkel.:)

Mintha a változás szele is kicsit éreztetné magát :) Dávid változik. Na persze azért nem rohamléptekben, de mégiscsak és pozitív irányban. Reméltük, hogy a közegváltás elindít nála egy változást. Nem szeretném elkiabálni, így erről majd egy kicsit később írok, ha már mérhető is lesz az, amit most látni vélünk. 
Persze délutánonként is zajlik az élet. Dávidnak a pótlások és az edzések. Dominak pedig visszatért az életébe a dobolás és a szolfézs (már kapott egy ötöst dob órán). Az edzésekkel kicsit bajban voltunk, vagyunk. Na nem azért, mert nem szeretné, hanem mert leginkább nem ér oda. Hétfőnként majdnem negyed négyig van suliban, hat órája és egy matematika szakköre van, így teljességgel kizárt a háromnegyed háromkor kezdődő edzés. Kedden és szerdán hat órája van, negyed három előtt öt perccel csengetnek ki, így éppen csak egy fél órája lenne odaérni, átöltözni és vízre szállni, de bárhogyan is próbáltuk, tömegközlekedve ez egy lehetetlen küldetés. Nagyszülői segítséget kértünk ezekre a napokra autós fuvarral, így talán áthidalható lesz a szűkös időkorlát. Nem unatkoznak ők sem, de esténként mi sem. Immáron két lurkó leckéit és házi feladatit kell ellenőrizni, kikérdezni amikor szükséges és persze mindeközben még a két legkisebb poronty igényeit is kiszolgálni. Azt hiszem ez az igazán mission impossible. Mert persze, hogy szeretném, ha mind a négyen maximálisan megkapnák mindazt a törődést, ami jár nekik, amit megérdemelnének és, hogy mindenki lelkivilága rendben legyen, de mostanság azt érzem, hogy kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra, mert mind a négyre egyformán és egyszerre figyelni úgy, ahogyan igényelné.... hát nem igazán sikerül. Persze tudom, hogy ha beáll a rend és megszokjuk az új helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz és mindenkire több idő jut, de biztosan elég? Csak ne lennék ennyire maximalista :) mert amíg mosolyognak és egymást túlkiabálva mesélnek, beszélnek, addig talán nincs nagy gond.

Most éppen háromnapos bicajtúrán vannak a Balaton északi partján. Hallhatóan nagyon jól érzik magukat :)

Szülői

Mindjárt kettő is és átfedéssel egyszerre. Közben négy kiskorú otthon négyesben. Izgi nem? Mondjuk zseniálisan elvannak egymással, az más kérdés, hogy utána van mit rendbe tenni játékosztályon :) Főleg, hogy három órás volt...

Domiét még párosan kezdtük. Szerintem zseniális hagyomány, hogy az első szülői értekezleten minden tanár bemutatkozik a szülőknek. Azon túlmenően, hogy legalább van kihez kötni egy-egy tárgyat nagyon fontosnak tartom, hogy így tudjuk azt is, mik az elvárások, ki hogyan kér számon, és hogyan jutalmaz, ne adj büntet. Azt hiszem ez nagyon szimpatikus volt számunkra. És a maga furcsasága is ott volt, hogy azért akadtak, akik még engem is tanítottak, így a követelményeik annyira nem okoztak meglepetést számomra. De mennyire más ott ülni a régi padokban immáron szülőként, ráadásul duplán érintetten...

Sok-sok információ zúdult ránk. És bár elmondhatom, hogy továbbra is azt gondolom, hogy sikerült a fiúk számára a legjobb megoldást megtalálnunk, és igazán jó kezekben vannak (Domi az elkövetkező nyolc, Dávid pedig öt évben), azért elszomorít az a helyzet, ami az oktatásban az elmúlt hónapokban történt.

És ez közelről sem iskola probléma szerintem. Nincs tankönyv, legalábbis az ingyenes tankönyvre jogosult gyerekek nem minden könyvet kaptak kézhez és a pótlásukat a központi tankönyvellátó október 15-ére ígérte. Ez szerintem vicc. Nálunk ez még inkább érződik, mivel Dávidot a szokásos határidőkön túl csatlakoztattuk az iskolához, így első körben, bár jogosult lenne ingyen tankönyvre, mégis az volt a felállás, hogy meg kell vásárolnunk a könyveit. Az iskola segítő szándékát jelzi, hogy azt tanácsolták, kérjünk róla ÁFA-s számlát az intézményfenntartó nevére és ők mindent elkövetnek, hogy ezt a pénzt visszakapjuk. Aztán egy kis jogszabály változás következtében mégis módjuk nyílt pótrendelést benyújtani, így a még meg nem vásárolt könyveket megrendelték számunkra. Na ezekből még semmink nincs.

És még sorolhatnám hosszan az új rendelkezéseket, amik nem könnyítenek az életünkön. Szerencsére a gimnáziumokra nem vonatkozik a délután négyig tartó iskola, de mégis kaotikus a helyzet. Új diákigazolvány hiányában ugyanis nem tudják a fiúk igazolni, hogy ők igen is gimnazisták, így ha egy rendőr igazoltatja őket, akkor csak a korábbi általános iskolai igazolványukat tudják bemutatni, amivel ugyebár visszaviheti őket a rendőr a korábbi iskolába. Áthidalandó egyenlőre én írtam nekik igazolást, kérdés megfelelne-e. Mindenesetre már elindult az új diákigazolvány kérelmünk, holnap le is adjuk az okmányirodai adatlapot hozzá. Remélem sikerül mellé igazolást vagy ideiglenes diákot is kapnunk...  

Azon túl, hogy azt gondolom, hogy az új rendelkezések sok szempontból lehetetlen helyzetbe hozták az iskolákat és a pedagógusokat, utolsó percben átírandó tantervvel, és a kapcsolódó elképesztő bürokráciával, azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Csodálatra méltó volt a még mindig látszó lelkesedés, hogy értéket teremtsenek, tudást adjanak a gyerekeknek és egy jó közösséget alkossanak számukra számtalan programlehetőséggel és a hagyományok ápolásával. 

Csak, hogy mindjárt egyet említsek, még a hónapban háromnapos bicajtúrára mennek a Balaton északi partjára programok elképesztő kavalkádjával. Ugye nem kell mondanom, hogy lelkesek ? :)

Évnyitó

Elérkezett a nagy nap.

Nem mondom, hogy nagyon várták, de azt igen, hogy érdeklődéssel tekintettek elé, egy kis természetes kíváncsisággal, félelemmel karöltve. Érthető. 

Domi egy jó kis közösséget hagyott maga után, bár nem volt mindig és minden tökéletes, de szeretett az általános iskolába járni és szerintem nyugodtan elmondható, hogy sok kis haverja volt. Kitűnő eredménnyel végezte mind a négy évet :) Persze, hogy izgult kicsit, mi vár rá, milyenek lesznek a többiek és a tanárok, milyen lesz az új iskola, fogja-e szeretni, tudja-e tartani a lépést. És persze izgalommal várta, hogy megkapja az iskolai kitűzőjét ünnepélyes keretek között az évnyitón. 

Dávid egészen más. Nem mondom, hogy nem voltak haverjai és azt sem, hogy rosszul érezte magát az általánosban, de nála az ő érdekei kívánták azt, hogy ha lehet váltani váltsunk, hiszen így fejlődik, tanulhat, és még esélye van a felzárkózásra  is, illetve arra, hogy lássa (ne csak tudja tőlünk, illetve ne csak érezze a kapott családi értékek alapján) egyáltalán nem ciki jól tanulni. Kíváncsiság benne is volt a suli iránt és persze szerette volna látni milyenek a többiek, befogadják-e nyolcadikban egy már három éve csiszolódó közösségbe. 

Mentünk velük. Szerencsére Dávid leendő osztályában nyitottak voltak a gyerekek, beszélgetni kezdtek vele, így apa csatlakozott hozzánk a kicsiknél, a leendő ötödikeseknél (akik ebben az iskolában elsősök, és mégsem). 

Számomra különösen megható volt az évnyitó ünnepély, hiszen én is ebbe a gimnáziumban töltöttem gimis éveimet, bár akkor még nem nyolc osztályos rendszerben. Furcsa és mégis öröm volt újra itt hallgatni a Himnuszt és az igazgatói megnyitót, látni, ahogyan mindkét kisfiam ott áll és most ez nekik szól. Domit, amit a nevét hallva kiment és a leendő végzősöktől megkapta a kitűzőt. 

Az igazgató néni pedig megnyitotta az iskola 133. tanévét. Elképesztő. Múlt, hagyományok, emlékek és a jövő.

... és egy 5.b osztály...

Szeptember

Itt az ősz... 

Nem kizárólag a dátum miatt. Holnap reggel beindul újra az őrület a maga zajos forgatagával, színeivel, rohanásaival. Reggel évnyitóra megyünk. Igen megyünk, mivel mindketten új suliban kezdik a tanévet. Domi kicsit könnyebb helyzetben azáltal, hogy az osztályban mindenki új lesz, az iskola is mindenki számára az új, ismeretlen varázsával rendelkezik. Dávidnak nem lesz ilyen könnyű a váltás, hiszen ő nyolcadikba kerül be egy új iskolába, osztályba, ráadásul az általános iskola helyett egy gimnáziumba. És bár most hétvégén az  időjárás még elkényeztetett minket, sütött a nap és meleg volt, azért már lehetett érezni, hogy ez már nem a nyár melege. Egyre korábban köszönt be az esti sötétség és reggel is már sötétben csörög a vekker. Azt hiszem nem lesz könnyű a visszarázódás senkinek. Gyors ébredés, reggeli, minden motyó, táska felpakolása és irány a napi hosszú menet a suliba, edzésre, külön órákra. Majd esténként a harc a kész leckékért, vagy legalábbis azok számonkéréséért. De persze ennek az időszaknak is meg lehet találni  a maga szépségét a rohanó hétköznapokkal együtt. Jó lenne, ha szép hosszú ősz lenne sok napsütéssel, hogy élvezni lehessen a sétákat a színes falevelek között, gyűjtögetve a gesztenyét, mogyorót, és a természet egyéb kincseit.