Hello 2016

Új év, új fogadalmak, új vágyak, álmok a régiek mellett ... vagy mégsem? meg voltak már rég csak valamiért feledésbe merültek? 

Négy kis pasival az élet tiszta kihívás... kaland... 

A kamasz. 16 éves. Már elmúlt. Egyik pillanatban mintha egy értelmes emberi lény lenne, a következőben marslakó, megint máskor három éves kisfiú és még hosszasan sorolhatnám.

A középső. De csak korban. 14 lesz. Úristen, de megnőtt már ő is ... mindjárt ő is kamasz lesz ... segítséééég!

A legkisebbek, mindjárt ketten... három perc különbséggel. Igazi csibészek éjjel és nappal. Ezt szó szerint kell érteni!

Visszatérés....

Régen jártam itt... nincs mentségem ;( talán csak, hogy a fiúk nőnek, tennivaló bőven akad nap mint nap és az idő kevés... és persze a fényképeket már komolyan cenzúrázzák... ;)
Az írás annyi minden... emlékek, mese, valóság, lábnyomok, terápia, történetek, fényképek, kudarcok, sikerek.... az elmaradt írásokat nem hiszem, hogy pótolni lehet, de talán a jövőt újra leírhatnám...  ;) 

Levendulázás

Ez egy régi SZERELEM. Olyan, mint a nagybetűs. Nem is tudom, talán mióta élek az egyik kedvenc növényem a levendula. Imádom a színét, illatát. Idén nem tudtam ellenállni a kísértésnek és addig addig szerveztünk, míg sikerült autóba ülnünk és eljutnunk Levendulaországba. Na nem az igazi nagyba, csak itthoni kistestvéréhez, Tihanyba. Nem a nagy fesztivál idején mentünk, de még levendula szüret volt. Imádtam. A fiúk is élvezték, hogy vághatták a finom illatos levendulát, lelkesek voltak, pózoltak a bokrok tengerében. Azóta pedig levendulacsokrok vannak a lakás különböző pontjain. Egy hétig válogattam a leszedett levendulát méret szerint, hogy csokrokba lehessen rendezni. Került egy kis levendula az eper lekvárba és a baracklekvárba is. 

(2014.06.28)

Sétáltunk a szüret után az apátság szomszédságában, megmásztunk hatalmas szénabálákat, megnéztük Füredet a parton és boboztunk egy hatalmasat Olivér nélkül, aki köszöni szépen nem kért a száguldásból.

Csodás nyári nap volt, amire szerintem mindannyian boldogan emlékszünk vissza ;)

...

Nincs mentségem. Eltűntem. Egyszerűen rohannak a percek, az órák, a napok, a hetek és a hónapok. Észre sem vesszük és máris vége egy-egy hétnek. A hétvégék pedig... Még el sem kezdődtek, amikor már végük is van.

Valahogy bár már eltelt két hónap is az iskola kezdete óta, nem akar összeállni egy használható és flottul működő logisztika sem. Persze kerültek új szereplők is a délutáni rohanásba, hiszen a kicsik is elkezdték sportpályafutásukat, úsznak ;) Ott és úgy, mint anno a nagyok. De mindkét alkalommal három helyen kéne egyszerre összeszedni a gyermekeinket. Családi autó hiányában egy dobozos céges kisteherautóval nem kis kihívás. Azért nincs panasz, mert eddig még mindig mindenkiért ott volt valaki és mindenki haza is ért ;) 

Annyi mindent szerettem volna megemlíteni itt, de már nem is emlékszem sok mindenre. Vagy ha emlékszem is, akkor valahogyan nem jönnek a szavak, csak fotókat pedig sosem szerettem feltenni, mert a történetek a lényegesek. 

De nem adom fel. Hátha születnek még posztok a fiúk mindennapjairól.

Gyerekszáj

Sétálni készültünk a Várban. Jó tudom, nem unjuk még? Nem. Annyira jó, hogy szabadon rohangálhatnak, közben elnyalnak egy Burgeres fagyit. Szóval...

Ülünk apu autójában és sétálni indultunk. Csak négyen voltunk, Domi és Oli itthon maradtak. Dávid a saját telefonján játszott, persze, hogy nem adta oda Patriknak. Apa megszánta a kicsit és odaadta neki az övét...

A mi okos telefonjaink nem mindig bírják a játékok iramát, most sem volt ez másképpen. Apa telefonja lefagyott.

- Apa... Inkább visszaadom a telefonod. Nagyon meleg. azt hiszem nincs túl jól....

:)

Nyári szünet

11 hét.

Az elején mindig végtelenül hosszúnak tűnik, mármint szülői szemmel... utána pedig annyira gyorsan elszalad...

Mint ezen a nyáron is. Szint még most ért véget az iskola, most voltak vizi túrázni a fiúk, alig érkezett haza az edzőtáborból Dominik. Már el is röpül a június és a július eleje is. Javában tervezzük az augusztusi szabadságot. Merre menjünk, mit mutassunk meg a világ csodáiból a fiúknak. És már mindjárt vége az augusztusnak is. Annyi minden történt, mindenről jó lenne megemlékezni itt a blogon is, de valahogy nem volt fontos a szoba, a számítógép, a blogolás. Fontosabbak a még együtt tölthető pillanatok, percek, órák, a még nem teljesült kérések teljesítése. Még pár napig itthon vagyok velük, de már el kell kezdeni a visszaszokást az éjszakákból a nappalok felé, a végtelen játéktól a kötelezettségek irányába. 

De még vár ránk másfél hét móka, kacagás, hogy frissen, újult erővel fogjunk neki az új tanévnek, az új feladatoknak, kihívásoknak mind a hatan.

Ha egy nap nem 24 órából állna...

Ha egy nap nem 24 órából állna,

-talán mindenkire annyi időm jutna, amennyit szeretnék,

-talán a lakásban is végére jutnék a tenni valóknak,

-talán a sok ötlet kicsit nagyobb hányadát meg tudnánk valósítani,

-talán a kedvelt tervezgetéseimre is jutna idő,

-talán többet tudnék olvasni,

-talán lehetne az erkélyen csücsülni egy pohár bor és gyertyaláng kíséretében,

-talán minden fontos teendő eszembe jutna időben,

-talán nem érezném, hogy valakit nem hallgattam meg kellő figyelemmel,

-talán jutna idő több fontos beszélgetésre,

-talán ....

-talán itt is több poszt születne meg végre.

De rohan az idő.

Rokonlátogatás

A tervezett rokonlátogatás (mármint hozzánk érkeztek volna rokonok) sértődés miatt elmaradt. 

Megpróbálhatnám elmagyarázni,de igazából én sem értem. Mert nálunk az a szokás, hogy ha egyszer azt mondtuk, hogy várunk valakit nálunk szeretettel, akkor azt akkor is tartjuk, ha nem írjuk le ezt minden nap és nem "comfirm"-áljuk vissza a repülőjegyeket több százszor. Így bár szeretettel vártuk az érkezőket, ők köszönték szépen és nem jöttek. 

5.

2009. május 15. Patrik 16:44 2400g 49 cm Olivér 16:47 2550g 49 cm

Szinte ma történt (a többiekéhez képest tényleg ;)), hogy végre a karunkba foghattuk a legkisebbeket. Mindjárt egyszerre kettőt. Egészségesek mint a makk ;) Elképesztő, hogy elfértek a pocakomban, hogy bár ketten voltak, de mégsem egészen pirinyók (még Patrik is csak 30 g-mal maradt el Domitól, Oli pedig még túl is szárnyalta). A súlyuk azóta megfordult és Patrik majdnem két kg-mal nehezebb "öccsénél".

Az eltelt öt évet igencsak nehéz szavakba önteni, talán beszédesebbek a fényképek ;)

2009.05.15.

2010.

2011.

2012.

2013.

2014.

Persze a szülinap sem maradhatott el ;) Ünnepeltünk, énekeltünk, tortáztunk, volt ajándék és LEGO ;) és pókemberes ;) és nagyon élvezték ;)

Dávid 15.

Kicsit több, mint 15 évvel ezelőtt egy szép hétfő este (már a kórházban voltam, és a CTG után pont azt mondták az orvosok, hogy itt ma még nem fog történni semmi) nagyjából a látogatási idő után kilenc óra tájékában kísértem ki Tomit a lifthez, amikor elfolyt a magzatvíz. A nővérkék szerint apa még simán hazamehetett volna aludni is akár reggelig, de én megfenyegettem, hogy ha nem jön vissza bajok lesznek. Röpke óra alatt megjárta az utat, magához vette a fényképezőgépet, a szülőszobai felszerelést. Mire visszaért, már a doktor bácsink is velünk volt. Annyira gyorsan történt minden, hogy éjfél előtt öt perccel már a karunkban volt Dávid. 3270g és 56 cm. Most pedig elmúlt 15. Ez a pár év is villámgyorsan eltelt. Ahogyan emlékszem az első pillanatokra is, úgy emlékszem minden kis mérföldkövére. Az első lépésekre, az első fogacskára, az első szavakra, ölelésekre, az első testvéri találkozására Domival, az első ovis napra, az első napra az iskolában, az ikrek érkezésére és még hosszasan tudnám sorolni. ;)

Hogy miből lesz a cserebogár?

Most biztosan majd jól kikapok, mert nem szereti, ha fénykép kerül fel róla, de hát vannak pillanatok, amiket muszáj megmutatni és majd egyszer talán ő is szívesen megnézi ;)

Isten éltessen Dávid ;)

Volt egyszer egy 12. születésnapi buli

Ha már volt születésnap, akkor egy igazi fiús buli is járt hozzá. Nem is akármilyen. Jól bevált már korábban, hogy bowlingos partit tartottunk a fiúknak. Most sem tettünk másképp, csak a létszám duzzadt kicsit nagyobbra a korábbinál, így három pályán játszottak a lurkók. A parti érdekességét pedig az adta, hogy két helyről is érkeztek a vendégek, mert természetesen nem maradhattak ki az osztálytársak és persze a floorball csapat tagjai sem a meghívottak köréből. Mégis, mintha mindenki ismert volna mindenkit hangulat alakult ki rövid idő alatt. Domi három pályán játszott egyszerre, hogy minden csapattal együtt ünnepelhessen. Idén csent ötletként pedig kipróbáltuk milyen az, ha nem sok apróbb meglepetést kap az ünnepelt, hanem az összes meghívottól egyetlen közös ajándékot kap, ami akkor éppen szívének vágya. Azt hiszem nálunk is sikert aratott ez az ötlet ;)

És hogy milyen is volt a buli? Beszéljenek a fényképek ;)

Dominik 12.

Most történt, hogy a 32 héten egy éjszaka arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Rohantunk a kórházba. Rohant a doktor bácsink is. Végig aggódtam az éjszakát, a délelőttöt és a délutánit is, mire 2002. április 26-án 15:25-kor megszületett a világ egyik legstrammabb kisfia alig 2430 g-mal és aprócska 49 cm-rel, de tökéletes Apgar értékekkel. Elmondhatatlan öröm volt a karunkban tartani, tudni, hogy egészséges. A világ legjobb kisbabája volt. Mosolygott, evett és aludt. Ahogy cseperedett megmaradt az örök mosolya. Hihetetlen, hogy már 12 éves. Gimnazista. Maximalista hajlamaimat mintha örökölte volna ;) Dobol, immáron két éve. Mi más is lehetett volna az ajándék, mint egy dobfelszerelés.

Boldog Születésnapot Domi!

Mosolyogj mindig, mert mosolyog mosolyt szül.

Egy mosollyal mindenkit boldoggá teszel.