Dávid, Dominik és az ikrek, Patrik és Oliver mindennapjai

B.U.É.K. 2012

2011-12-31T23:55:00.005+01:00

Nagyon Boldog és Sikeres, Szerencsés Új Esztendőt kívánunk

Happy New Year 2012

Tom, Dávid, Domi, Patrik, Oliver & Me

Rénszarvasok duplán

2011-12-28T21:00:00.000+01:00

Elkészültek, bár egy kicsit elkéstek. Csak egyikük készült el időre, így a fa alatt nem kaptak Szent Este helyet, de valahogyan mégis részesei ennek az ünnepnek. Imádom, ahogyan a hónuk alá csapják őket és viszik magukkal, amerre mennek. Remélem szeretni fogják a két aggancsost :-) Még majd óvatlan pillanatban az orrukat kell a helyére varázsolnom.

Ime....

Adventi várakozás és a bili

2011-12-26T12:31:00.004+01:00

Az úgy volt, hogy....

Eddig (akárcsak korábban a két nagyobb fiunknál) a füle botjukat nem mozdították a bili hallatán és láttán. Pontosabban nagyon jól eljátszottak vele, remekül szolgált kalapként, tárolóként, székként, de kizárólag pelusban.

Most jött a remek ötletünk, hogy mi lenne ha.... Azt mondtuk, hogy az adventi naptárban pihenő csokit az kapja meg, aki ügyes és belepisil a bilibe. Hát nem kellett kétszer sem mondanunk mindezt december elsején reggel. Másodpercek alatt ültek is a bilin és versenyt pisiltek a "kokiért". Még szerencse, hogy nem is egy csokis adventi naptárral rendelkeztünk és az adventi naptár akciójuk után még mindig ott volt Domié, aki ugyebár nem eszi a csokoládét "sem". Azt még nem tudom mi lesz a karácsonyi időszak elteltével, pontosabban, hogyan fognak csoki nélkül bilizni a fiúk, és mikor érkezik el az a pillanat, amikor majd szólnak is azért, hogy pisilni vagy kakilni kell és kérjük a bilit. de egyenlőre reggel és este, meg a délutáni alvás előtt és után ha éppen nincs nagy rohanás, akkor lelkesen ülnek a bilin és próbálkoznak produkálni is valamit. És utána rögtön kérik is a csokit :-) Csokifüggővé tettem őket?

Ki mit tud és még sok minden más

2011-12-21T21:31:00.005+01:00

Azt hiszem nem panaszkodhatunk programokra decemberben. Vers és prózamondó verseny november végén, majd ki mit tud vetélkedő Mikuláskor, Luca napi vásár, Lézerharc, Múzeum, Opera ház, karácsonyi műsor és parti. Csak kapkodtam a fejem, hogy ki mikor és hol és hogyan. És miközben a ki mit tud-ra tanultuk a verset, készültünk a nagy dolgozatokra, közben járt az agyam azon, hogy mit is készíthetünk a Luca napi vásárra, mikor is kell érkezzen a Mikulás, minden csomag menetre kész, ki kit húzott a suliban és mit is lehetne meglepetésnek varázsolni....

Amúgy is sokkal mozgalmasabb a december mindig, de most valahogyan még gyorsabbnak tűnt számomra. Lehet, hogy mert már négyen vannak és a két kicsi sem ül a popóján egész nap? Egyfolytában az volt az érzésem, hogy semmire nem jut időm, semmivel nem készülök el időre. Persze mindig volt valahogyan, mindig megszületett a megoldás, de az érzés folyamatosan ott motoszkált. Persze, hogy sikerült ismét hibátlanul megtanulni a ki mit tud verset, a Mikulás is időben megérkezett :-) A Ki mit tud remekül sikerült, nagyon ügyesen elmondták Andrissal karöltve a verset, pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen soronként váltották egymást Nagy Bandó András versében. Persze, hogy remekül sikerült a lézerharc, a múzeum, az operalátogatás is, és sikerült remek meglepit találni a kihúzott osztálytársaknak. Remekül érezte magát Dávid a karácsonyi osztály partin, Domi ügyes pásztor volt a karácsonyi műsorban. A felmérők is jól sikerültek, bár a sikerért néha keményen megharcoltunk egy két hisztivel és lustasággal, fáradsággal. A Luca napi vásár portékái pedig kelendőnek bizonyultak, percek alatt elfogyott a mézeskalács hűtőmágnes, a süni süti, a tobozból készült karácsonyi dekoráció, a csipkebogyóval, szárított gyümölccsel díszített gyertya. Imádom, amikor az eladott portékán szerzett kis "vagyonukból" nekünk is vásárolnak valami szépet. Idén egy mézeskalács és egy festett üveg mécsestartó érkezett így haza. Persze, hogy már régen a feledés homályába merült a hajtogathatatlannak bizonyult papír, amiből a karácsonyi csillag és csengettyű készült volna, vagy a gurigából varázsolt hópihe, amit a szélviharok miatt képtelen voltam lefesteni.

Persze a voltak még kacagtató pillanatok, nem is egy... Az egyik kedvencem, amikor egy vasárnap nem sokkal advent első vasárnapja után apa maradt itthon a négy rosszasággal és konstatálta, hogy igencsak merész és hajmeresztő dolgokat tudnak kivitelezni másodpercek töredéke alatt. Avagy hogyan lehet a szekrény tetejéről lebányászni az adventi csoki naptár, aminek tartalmát egy ültő helyben próbálják befalni a kicsik :-) Sajnálom, hogy nem láthattam, ahogy fürdenek a csokiban és már nem fér a sok apró csoki kocka a szájukba és apa próbál úrrá lenni az általuk okozta káoszon. Bár azt hiszem, nála remekebb apuka kevés szaladgál a Földön.

Sokszor azt gondoljuk, hogy minket már nem tudnak a gyerekek meglepetés elé állítani, mégis mindig sikerül nekik. Leginkább a két legkisebbnek, ahol nem is gondolunk rá. Hiszen nekünk eszünkbe sem jutna eltolni a kiságyakat át a szobán a könyves szekrény elé, hogy az ágy felső élén egyensúlyozva, a könyvespolcba kapaszkodva, a polcok tetejéről lebányásszuk a féltett mesekönyveket. Mint ahogyan fejest sem szoktunk ugrani a kiságy belsejébe és nem kedvenc szórakozásunk a kakaó szerte széjjel locsolása sem, vagy a radiátor szabályozó szelepének addig tekerése, amíg a szoba úszik a vízben. De azt hiszem remekül sikerül felvennünk a harcot az elemekkel, gyerekek leleményességével. (Még az alattunk lakó szomszédot sem sikerült eláztatnunk úszó gyerekszoba ellenére sem) És bár utólag már mosolygok rajta, de ott, akkor, azokban a pillanatokban jó sok ősz hajszállal leszünk gazdagabbak.

Mégis. Csodás dolog a nagy család, a sok csemete, a sokfelől áradó szeretet, még ha egyesek jól is tudják titkolni néha kamasz mivoltukból adódóan. És bár gyakran morgolódom fél álomban reggel, hogy még a kávét sem lehet nyugodtan meginni, de semmi kincsért nem adnám,amikor érkeznek szép liba sorban egyenként a fiúk a mi ágyunkba, utolsóként a két kicsi a hálózsákban totyogva hatalmas plüssökkel, autókkal megrakottan, mosolyogva, puszikat cuppantva.

És még hol van a Karácsony :-)

Futóverseny

2011-12-18T21:31:00.002+01:00

Egyesületi futóverseny volt. Az ifiknek félmaratoni táv, Dávidnak 16,5 km, Dominak 12 km. Én egyet sem biztos, hogy le tudnék futni :-), így nagyon könnyű erőt adni a fiúknak és kitartásra, erő beosztásra, nem feladásra ösztökélni őket. Hát nem mondom, az időponttal voltak némi problémáim, lévén advent utolsó vasárnapja, de a gyönyörű napsütés (persze a hideg azért jelen volt), és a fiúk, különösen Domi teljesítménye mindenért kárpótoltak minket. Verőfényes napsütés, de kellően hideg. Domi bár aggódott, azért úgy állt a rajthoz, mindent elkövet, hogy jó időt fusson. Dávid hozta a formáját, kiszámolta hányadik helyen kell célba érnie. Persze ez nem a mezőny eleje volt :-) Hiába próbáltam mondani neki bármit is, meg sem hallotta, vagy nem is akarta. Valahogyan nem akarja elfogadni, hogy egy versenynek nem szabad "negatívan" nekiindulni, hanem abszolút pozitívan, azzal a célkitűzéssel, hogy ma a lehető legjobbat akarom kihozni a helyzetből és ezért mindent megteszek és megmutatom a világnak, hogy erre képes vagyok. Neki ez nem megy, Domi pedig magától csinálja. Ha kell a kitűzött célért képes saját határait is feszegetni. Ezt most be is bizonyította. Ő a teljes csapat legfiatalabbja, még a nulladik korcsoportot sem érte el. A következő korban hozzá legközelebb álló is több mint két évvel idősebb nála. Így futott be 3.-ként (1:30:12 idővel) a célba alig pár ezred másodperccel a második helyezett után. BRAVÓ, HIPP HIPP HURRÁ DOMI :-) Dávid pedig lefutotta a kitűzött célt, bár be kell vallani nem teljesen sikerült neki, mert ketten eltévedtek egy kicsit az úton így ötödikként (2:07:23) sikerült célba érnie, nem a kitűzött hetedik helyen. És az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ha csak fele akkora hajrát képes produkálni mint Domi, akkor ő is dobogós, mert alig pár méterrel előtte futottak a megelőző négyesből ketten is. De azt kell mondanom SZÉP VOLT FIÚK :-)

Nagy fába vágtam a fejszém...

2011-12-12T21:32:00.000+01:00

Mindig így járok. Nem nagyon tudok nemet mondani a fiúknak, persze csak bizonyos határokon belül. Ez most pont a határon belül volt még, de mégis határaimat feszegetem vele. Hogy miért is?

Hát mert mindjárt kettőt kell elkészíteni. Karácsonyra. Ráadásul nehezített tereppel. Mit is jelent ez? Hát konkrétan két darab kb. 50 cm-es házilag elkészített plüss rénszarvast a két legkisebbnek, és hogy a hab is rajta legyen a tortán, mindezt varrógép nélkül kézzel. És ki volt az ötletgazda? Domi. De annyira szépen kért, ráadásul nem is magának.... Hogy fog ez elkészülni? Egyáltalán képes vagyok erre? Tudok én ennyire varrni?

A kockát mindenesetre elvetettük, hiszen a kellékek beszerzésre kerültek.

Véletlenül beszélgettem...

2011-12-08T20:45:00.040+01:00

Észrevétlenül gyorsan peregnek a napok. Ismét eltelt egy hónap és elérkezett a fogadó óra. Dávid miatt most is jelenésünk volt, bár igazán nincsenek problémák, sem vele, sem a viselkedésével, sem a jegyeivel - mindig tükrözik az aktuális lelki állapotát és felkészültségét. Érződik, hogy kellene már egy kis pihenés, vár ha összekapja magát, azaz kellő mennyiségben "rugdosom" a popóját, akkor csodákra képes ő is. Igazából a megérzések köszöntek vissza most is. Alapvetően szerencsére ebben az iskolában MÉG MINDIG NEM tekintik problémás gyereknek, sőt mondhatni inkább átlagos kisfiúnak. Magunk között szólva azt hiszem többet tettek Dávidért az eltelt 4 hónapban, mint a korábbi iskolánk 5 év alatt. Mindig örömmel tölt el, ha visszaigazolást nyer nevelésünk. És ha itthon tombol is néha, meg szemtelen, mint a kamaszok általában, azért az iskolában és máshol tudja az illemet, segítőkész, udvarias és mindig megdicsérik, hogy elég csak morcosabban ránézni, szólni sem kell, tudja, hogy amit éppen csinál nem helyes. Azért a kamaszos csínyek őt sem kerülik el teljesen, előszeretettel fecseg, elfelejti felírni a leckét. De mindenre van megoldás :-) Ahogy Móni néni is fogalmazott. "Az igazgató néni annyira "ráér", hogy nagyon szívesen megnézni minden nap a lecke füzetet és aláírja, hogy minden lecke belekerült-e. És ez még igencsak szerencsés eset, mert képzeld Dávid, Máténak a leckéjét is be kell mutatnia neki így, ha gondolod erre is sort keríthetünk..."- mennyire emberi ez a hozzáállás. És mennyivel jobban hat a gyerekre? Szerintem sokkal inkább, mintha a felelősségről tartanánk több órás kiselőadást. És a hasonló példa pedig segít az önbizalom és a "normális vagyok ettől még én is " érzés erősítésében. Nem is kicsit. Ami Dávidnak nagyon fontos építő eleme az elmúlt pár hónapban. Mérhetetlenül sokat segített ez a légkör abban neki, hogy elhiggye, hogy igenis tud, képes, ügyes, okos... ha akar. azt senki sem teheti meg helyette, viszont, ha ezt megteszi, akkor megkapja érte a jutalmát. A 100%-os töri témazárót, a négyes matek témazárót, az ötös angol témazárót és még sorolhatnám tovább is.

Na és a locsogás fecsegés. És még azt mondják a lányok a dumálósak...Így eshetett meg, hogy egy alkalommal angol órán a folyóson találta magát a véget nem érő fecsegések miatt. És persze mindezt a tanári melletti tanteremnél követte el. Emiatt következhetett be, hogy igazgató néni és az osztályfőnök éppen arra sétáltak, és kit látnak szemeik? Hát persze, hogy az én kicsi fiam a folyóson. Arra a kérdésre pedig, hogy mit is keres óra alatt az ajtón kívül nem is adhatott volna kevésbé Dávidos választ. "Véletlenül beszélgettem..." Szerencsére ezt annyira természetesen, szemtelenség mentesen tette, hogy mosolyogtak rajta egy sort és megígértették vele, hogy többet nem beszélget véletlenül.

Csak így tovább Dávid és köszönjük iskola. És bár tudom, hogy még hosszú az út a fejlődésben, a hitben, amire Dávidnak szüksége volt van és lesz, de egy ilyen közösségben ott csillog a remény, a szeretet és az alagút végén a fény :-)

Dominik

2011-11-26T16:09:00.000+01:00

Fáradt, nyűgös, hisztis, és a hülyeséget másolja a bátyjáról. Még pedig azt, hogy nem akarok tanulni, csak ha legalább négy szem és fül figyel rám. De mégis más, mert motiválható. Nem érdektelen a megvonásokkal szemben és a jutalomért is képes harcolni. Történt ugyanis, hogy egy nagyon cserfes, rendetlen (ám de bár -ez fogalmam sincs hogyan kell helyesen leírni - emellett jó tanuló) kisfiú került mellé az iskola padban. Aminek következtében Dominik jegyei kezdtek el negatív irányba megváltozni ( na nem tragikusan, mert azt gondolom két három négyes nem a világ vége, de mindenesetre tőle nem megszokott). De ő nem szólt. Csak az látszott, hogy valami történt, valami nem jó. Mígnem végig rágtam magam minden lehetséges okon, beszéltem a napközis tanító nénivel, próbáltam elérni a tanító nénit is. Mígnem szöget ütött a fejemben Timi néni egy mondata. A Bálint állandóan beszél, sokat locsog. Azt gondolom, hogy az én eddig pedáns, tipp és topp kisfiamat minden bizonnyal ez zavarta, de vagy mert nem tudta megfogalmazni mi a gond, vagy csak úgy nem szeretett volna árulkodni, nem jelezte, hogy ez őt zavarja. Mindenféle furfangos és megkerülő kérdésekkel bombáztuk őt itthon, amik alapján ez a gyanúnk igazolódott. Remélem tényleg ez volt az ok, hiszen azóta (két tanítási nap, talán három telt el az új ültetéssel - és szerencsére nem őt mozgatták) 5 db ötöst sikerült hazahoznia az iskolából. És mintha egy hangyabokányit a rend is javult volna a padban az ő oldalán. Mert ami előtte volt ott.... Régen nagyon jó volt, hogy a két padfél között belül a padban volt elválasztó. Most ez nincs. Legalábbis nálunk. Így a korábbi kisfiú könyvei, füzetei összekeveredtek állandóan Domi cuccaival. Így bizony előfordult, hogy a maradék lecke bent maradt. Mert bár sok szülő kérte, maradhassanak a tancuccok péntekig ha kész a lecke, nekem ez valahogy nem tetszik. Szeretem látni mit csináltak, néha belekérdezni tényleg megtanulta-e, szúró próba szerűen ellenőrizni tényleg hibátlan-e a házi feladat. Nekem fontos ez. Így ha látom valami nem teljesen klappol, sokkal könnyebb elmagyarázni, átismételni, mintha csak pénteken kerül valami haza, netalán egy hét közben írt nem tökéletesre sikeredett dolgozat után. Remélem tényleg ez volt az ok, ettől volt "sokkal" hisztisebb Domi és újra visszatér a jól megszokott kerékvágás, az ötösök dömpingje. :-)

Kukorelly Endre:Vanamit

2011-11-24T21:27:00.000+01:00

Kukorelly Endre:

Vanamit

Van amit lehet és van amit nem lehet.

Beütöttem pölö a térdemet

vagy a karom,

ez lehetséges, csak fájdalom,

szabad, viszont butaság,

bárki beütheti magát,

meg van engedve,

már ha jön hozzá kedve,

és most lesz felsorolva, ami tilos:

Tilos összes rúzst elhasználni, fölösleges és drága.

Mulatság.

Tilos kutyát hazahozni utcáról, főzelékféléket félig otthagyni,

homokot hajigálni.

És kaviccsal.

És folyton moziba akarni menni.

Teljesen fölöslegesen sikoltozni, mint a hülyegyerek, sikítni tilos.

Tisztára mint az eszeveszettek.

Mint akinek elmentek otthonról.

Kérdezés nélkül elmenni otthonról a legnagyobb tilos.

Boltba fáradjak le egyedül tejfölért legyek szíves ellen tiltakozni.

Kényeskedés, délutáni alvásmegtagadás, azt nem értem, miért.

Nehéz az élet, noha kényelmes.

Valamit kérdeznek, és azt meg se hallani.

Feladat, felelés, feladás.

Haladás.

Ma vers és prózamondó verseny volt az iskolában. Dominik lelkes résztvevője. Örülök, hogy bár nyerni csak egy valaki tud, nem számít, szereti megtanulni, tudni. Legutóbb is, amikor Dáviddal tanultuk Arany János: A walesi bárdok c. versét, nemcsak lelkesen hallgatta, hanem szinte hamarabb tudta. És tudja ma is, lassan egy hónappal később. Most ezt a verset szavalta. Ő választotta könyvtári órán. Nem hiszem, hogy könnyű feladatot választott magának, de szépen, hangsúlyozva, ügyesen és hibátlanul mondta. És nekem ennyi bőven elég. Büszke vagyok rá. Hogy mer, próbál, ott van. És arra is, hogy bár először elszontyolodott, hogy nem nyerhet mindenki (még elsőben), ma már ilyenkor azt mondja, a részvétel és a bátorság sokkal fontosabb. Nem lehet mindig győztes, de ha meg sem próbálja, akkor esélye sem lenne rá. Szeretem.

Büszke vagyok Rád nagyon Domi.

A bűvös 30, avagy két és fél év

2011-11-19T09:53:00.000+01:00

Rengeteget változnak, fejlődnek mindketten. A súlyuk nem igen gyarapszik. Patrik 11720 g és 91 cm, Oliver (pedig ő tűnik dagibbnak) 11360 g és 89,5 cm. Patrik szívesen megkóstol bármit,és általában meg is eszi. Oliver sokkal válogatósabb (de ami a fogához való, abból rengeteget képes megenni), kicsit Domira emlékeztet, bár azért az ő repertoárja sokkal gazdagabb mind gyümölcsben, mind zöldségben egyaránt. Ebből kifolyólag szereti a főzelékeket is. De sokszor mondja arra amit meglát, hogy "é nem", még mielőtt tudná, hogy mire is mond nemet. Viszont ha azt látja, hogy Patriknak ízlik, akkor sokszor kér ő is kóstolót. Nem esznek szépen. Sőt. De segítséget sem hajlandóak elfogadni, így a "szebben" lassan fog csak alakulni.
Elevenek, nem sokat szoktak egy helyben maradva eltölteni. Bár ha éppen elmélyülten tologatják a kivonatokat (Thomas a gőzmozdony és barátai) vagy az autókat, akkor képesek békésen elücsörögni viszonylag hosszabb ideig. Nagyon szépen játszanak együtt. Közben beszélgetnek. Persze nem mindig csendesek, ennek leginkább az alattunk lakó nem örül. Mondhatnám úgy is, hogy "ugrik" rá. Egyedül álló, hölgy. Valahogy nem érti, hogy két két és fél éves gyereket nem lehet egész nap ültetni, lábujj hegyen járatni, és ha kiesik a kezükből egy duplo kocka, vagy csak hangosan kacagva tolják a verda kisautót és mennek utána amolyan kisgyerekes stílusban, egyből kopog a plafon. Ilyenkor haláli a két kicsi, megállnak, fogják a fülük és kiabálnak: "Anya, jajajajj, bumm-bumm...." és ilyenkor szoktam megkérni őket, hogy kicsit csendesebben, ami kb fél másodpercig működik is. Nekem ez nagyon fura, hiszen amíg a nagyok el nem mennek suliba, utána össze nem kapom a lakást kicsit, ők az ágyikóban várják amíg elkészül a reggeli. Szóval mire elindul a játék, már kilenc is elmúlik. Majd délben etetőszék, ebéd, alvás. És ez kitart olyan 4-5 óráig, amikor is beindul a délutáni taxi szolgálat, és csak este 6 után érünk haza. És abban a pillanatban újra indul a kopogás, hogy belépünk a lakásba. De már kezdem megszokni, és nem felhúzni magam rajta, hiszen fél nyolckor már ágyban is vannak a legkisebbek. Biztosan bennem van a hiba, de nem értem, hogy a délelőtti kicsit hangosabb játék, ami nincs 3 óra és abban elég sok a csendes időszak is, amikor csak ülnek, könyvet néznek, plüssöznek. Este pedig talán ha fél óra a játék, a vacsi, fürdés mellett. De nem is ez a fontos most, csak úgy kibukott belőlem. A fontos, hogy nagyon szépen kezdenek játszani, és ügyesen. Építenek duploval "tonyóóóót" (tornyot), leporellós könyvből autópályát a kisautóknak, szépen liba sorban állnak a vonatok, autók, egyre jobban leköti őket a baby laptop, és nagyon szeretik a krokodil alakú szilofont. Ha látják, hogy itt az összepakolás ideje, szépen segítenek, még azt is tudják, minek hol a helye.
Erősen próbálgatják az akaratukat. Nem mindegy ki tolja a babakocsit, nem mindegy melyikük kinek fogja a kezét, nem mindegy ki hol ül (asztalnál vagy az autóban vagy akár a babakocsiban), nem mindegy merre kanyarodunk az autóval -még akkor sem, ha esetleg nem a megszokott köröket rójuk, hanem máshová vettük az irányt -, itthon pedig ilyenkor néha még mindig megspékelik ezt egy kis játék hajigálással. Nagyon édes, amikor használják az én szót. "Ányá éééééééééééé?" vagy "éééééééé nem".
Szobatisztaság terén még nem állunk túl jól, de amikor már megtörtént a dolog egyből szólnak. "Ányá, bibi vagy baba káká". Ha megkérdezem kinek, akkor mondják "éééééééééé". A bili még mindig csak játékszer leginkább, bár már voltak ügyes próbálkozások is, de mindenféle rendszert nélkülözve. A pisi a "íz", a kaki, pedig a "káká".
Imádnak fürdeni, pancsolni. Esténként már nem kell harcolnunk a lefekvéssel, valahogyan szép lassan beállt a rend. Pancsi, vacsi után bekerülnek az ágyikóba és rájuk kerül a hálózsák. Kérik a biztonságot nyújtó hamát és szépen egyedül elalszanak. Az egyetlen "luxus" a medence villogva világító hangulat lámpája, ami mint a diszkó lámpa villódzó fényeket varázsol a plafonra (bár nem olyan gyors tempóban, hanem nyugodt lassú váltogatással).
Egyre többet beszélnek nem csak a maguk kis ikernyelvén. Bár már elég sok mindent megértek abból is. Tudom, hogy az "ata" a csere, az "ápá" a párna. Amikor egészen kicsik voltak nagyon szerettek apa pocakján elaludni, amit egy kispárnával próbáltunk meg kiváltani. Ez annyira jól sikerült, hogy e nélkül egy tapodtat sem képesek megtenni alvás esetén. Nem lehet rajta huzat, fogják a címkénél és cipelik mindenhová. Ha valami nem a helyén van, akkor kiabálnak, hogy "ajjaj". Egymást "bibi"-nek szólítják. Ez a kivételezettek neve :-), Domit szinte mindig így szólítják, de néha már hívták így Dávidot is. Amúgy mindenki más "baba". Kivéve "ányá" és "ápá". Egyre több szót használnak. Már nem csak az "ató"(autó), "ajó"(hajó), "habljó"(repülő), "nem", "hámá"(enni), "inni" szerepel a szavak között, hanem szép lassan bekerült a "íz"(víz) - érdekes módon ezt mondja Patrik akkor is, ha bepisilt :-) a pelusba, "tejá"(tea), "kaó"(kakaó), "umpa"(lámpa), "bda"(labda), "kakkó"(mackó- leginkább micimackó). De szívesen utánoznak minket, ha mondunk valamit, de leginkább a két bibit. Ha tőlük látnak valamit, azt egyből próbálják utánozni. Szólnak, amikor orrot kell törölni, olyan édesek amikor mondják, hogy "szisza káká - szisza". Nagyi mondta nekik kicsinek, hogy gyere megtörüljük a cica kakit. Hát tessék. Már ők is ezt mondják :-) Ha valami elfogy, akkor az "ááááááááááááá", például amikor megették a reggelit, ebédet vagy bármit, akkor "hámá ááááááááááá". De az is "áááááááááá", ha valaki elmegy és már nincs itthon. Ha apa elindul dolgozni, akkor "ápá atóóóóóóóóó?", "ápá áááááááá?". A fiúk pedig mikor edzésre mennek, akkor "Bibi ájóóóóóóóóó?" - már tudják, hogy evezni járnak :)
És még folytatni tudnám hosszan a sort, mert napról napra bővül a készlet. Várom, amikor majd mondják a fiúk nevét. Szerintem először Domiét fogják tudni használni (talán kicsit egyszerűbb), bár Domi anno nagyon szépen mondta, hogy Dádid, ami később szépen átalakult Dáviddá.
Már érdeklődnek a ceruza iránt, szép krix-kraxokat tudnak alkotni és ügyesen fogják a ceruzát. Patrik bal kezes lesz szerintem, mint Domi és Apa, Oliver pedig jobb, mint Dávid és én. És milyen érdekes ez, hiszen egymás tükörképei ketten, pontosan úgy, ahogyan a pocakomban feküdtek. Patrik a bal oldalon és Oli pedig a jobb oldalon. Ugyanígy cumizzák a kis hüvelyket. Ez is hatalmas nyugtató, ha valami újdonság keveredik a közelükbe. De szeretik a felfedezést, az újat, nem zárkóznak el előle.
Szeretem ezt a kis cserfes, felfedezős korszakot. Remélem még sokáig tart. Hát ilyenek most ők ketten:

Még mindig krupp

2011-11-16T21:32:00.003+01:00

Nem akar javulni a helyzet. Gondolom ez a csúnya szmogos, ködös, párás időjárás sem segít. Ma is kellett a kúp Patriknak. Napközben egész jól alakul már a helyzet, de este....... Szörnyű hangon tud köhögni. Oli ma mintha jobban lett volna. Remélem holnap már nem lesz szükség a kúpra.

Beindult a téli menetrend

2011-11-16T21:29:00.000+01:00

A héten elkezdődtek a fiúk téli edzései. Hát.......... Nem mondom, hogy most könnyebb? Mármint nekem, nekünk. És az időbeosztásnak. Hétfőn és szerdán a vízi telepen van erősítés, kedden és csütörtökön tornatermi edzés van, pénteken tanmedence és minden második héten Margit-sziget szigetkör futás a tanmedence előtt, szombaton 3 km úszás (90 hossz), vasárnap pedig erdei futás. Ezekből 5 edzés kötelező, a két hétvégi és a tanmedence, valamint minimum egy tornaterem és egy telepi erősítés. Mégis szeretik. Elfáradnak, de élvezik is. Az erdei futás, amikor éppen nem térdig sáros, akkor nagyon kalandos is tud lenni. Tavaly nagyon élvezték amikor hó volt, amikor visszaérkeztükkor a kilógó hajtincseken ott volt a dér. A tanmedence érdekes, különleges és lehet javítani a technikán. Az uszoda a nem mindig szeretem, de kötelező. A tornatermi edzés mindig kedvenc, hiszen játékosan erősítenek. A telepen pedig futás, hasizom, fekvőtámasz és húzódzkodás a menetrend. De olyan szép kockás a hasuk :-) és izmos a hátuk, válluk....

A fotó és a sulis programok pedig maradtak változatlanul.

Kerületi úszóverseny

2011-11-16T11:52:00.000+01:00

Nem így terveztem konkrétan ezt a napot. Mert tudom, hogy mindegyiküknek fontos a kitüntető figyelem. De a kicsik minden létező tervet felborogattak a kruppos rohamukkal. Mert hiába volt megbeszélve nagyival, hogy jön reggel és délelőtt vigyáz az aprónépre, ez már éjjel kiderült, hogy új tervet kell eszközölni reggelre. Így reggel mindenki autóba került és szép apránként eljutott a célba. Domi a suliba, Dávid az usziba, mi a doktor nénihez. Visszafelé még pont időben tettem ki Tom-ot az autóból az uszodánál, így legalább ő képviselt minket Dávid úszóversenyén. Nagyon ügyes volt és legalább már félig megcsinálta, amit kértünk tőle. Nevezetesen, hogy bár gyönyörűen úszik, most nem ez számít, hanem a gyorsaság és ezt legalább a hátúszásban sikerült hoznia, harmadik lett :-) HIPP HIPP HURRÁ És én is odaértem végül a nagy pillanatra, maikor is a versenyek végén dobogóra állt, nyakába került az érem és kezébe az oklevél. Ügyes voltál Dávid. Szeretlek nagyon. Büszke vagyok Rád.

Kruppos roham duplán

2011-11-15T17:12:00.000+01:00

Még szinte el sem aludtunk, még alig látszott a hatása a kúpnak Patriknál, amikor Oli zendített rá, hasonlóan - Darth Vader hangján. És mindezt duplán. Amúgy is szörnyű ezt a hangot hallani, hát még így megkettőzve. És akkor kihez is menjünk? Még jó hogy ketten vagyunk. Minden esetre Oli is megkapta a maga kúpját és Star Wars-os hangokat hallatva aludt tovább reggelig. Akkor mind a hatan kocsiba vágtuk magunkat és irány a suli, az uszoda Dávid úszóverseny miatt és Tököl a két kicsivel a doki nénihez. Bár túl nagy csodában és újdonságban nem reménykedtünk, mégis mindenképpen meg akartuk mutatni ikreinket, egyrészt, hogy mégiscsak orvosi diagnózis szülessen, másrészt elfogyott a vésztartalék kúp és a tápszer is, amit ilyenkor előszeretettel követelnek még maguknak, és ilyenkor nem csak esti altató itókaként, hanem a rendes étkezések helyett is. De a mi diagnózisunk is helyesnek bizonyult sajnos. Úgyhogy a hideg-párás, szükség esetén kúppal gazdagított terápia folytatása következik egy kis ACC-vel megfejelve. Remélem hamar kilábalnak belőle a ma 30 hónapos csöppségek.

Kruppos roham

2011-11-14T20:28:00.000+01:00

Már azt reméltem, hogy elfelejthetem. De ma Patrik bebizonyította, hogy még nem. Pedig mennyire nem szeretem. Minden gyógyszermentes trükk hatástalannak bizonyult. Hiába szellőztettem, hűtöttem, ment a hideg pára, semmi, egyre jobban ugatott szegénykém. És mindez egy náthás vírus miatt. Rectodelt lett a vége :-( sajnos. Most úgy tűnik, mintha kezdene hatni neki, már nem ugat annyira álmában. Remélem nyugalmas éjszakánk lesz.

Kirándulás északon

2011-11-13T21:53:00.000+01:00

Már nagyon régen szerettem, szerettünk volna eljutni erre felé, de valahogyan mindig dél felé húzott minket a szívünk. Az igazság az, hogy a meleget mind a hatan jobban szeretjük a hidegnél. De nem csak és kizárólag a kíváncsiság vitt minket északi tájakra. Rokoni szálak kötnek minket erre felé. Nagymamámék négyen voltak testvérek és a világ sok pontjára szakadtak 56 tájékán. A nővére és a családja Svájcba költöztek és élnek még ma is a fiatalabb generáció tagjai. Másik nővére Budapesten maradt akárcsak ő. Öccse pedig Svédország felé vette az irányt és ott is telepedett le. Megnősült született 4 lánya. Sajnos fiatalom meghalt. De legkisebb lánya, talán mert ő töltött a legtöbb időt édesapjával, ő járt Magyarországon leggyakrabban vele nálunk is látogatóban, kutatja a múltat, édesapja emlékeit. Nem tudom neki miért fontos ez, nekem tudom miért. Én egyke vagyok, nincs testvérem, unokatestvérem is csak egy. És bár Helena anyu unokatestvére papíron mégis csak két év a korkülönbség közte és közöttem, így mi igen közel kezdünk kerülni egymáshoz. Úgy tűnik, mindkettőnk számára fontosak ezek a rokoni szálak és azt szeretnénk, ha gyerekeink (mármint az én 4 fiam és az ő kisfia) egymás közelében, egymást ismerve nőhetnének fel. Nem okozna nekik gondot majd a kommunikáció, lennének közös emlékeik, több, mint ami nekünk megadatott. Mindezek mellett azt is hiszem, hogy ez az én gyerekeim számára még inkább lehetőség, hiszen ha ez működik, ahogyan most is, ha tudjuk ápolni a kapcsolatot, ha meg tudjuk teremteni ezeket az alkalmakat és lehetőségeket, még többet nyernek. Eljuthatnak olyan országba, ahol gyakorolhatják az idegen nyelvet (angol és német is, persze a svéd sem kizárt, de talán most azt az egyet elég ha megtanulják alaposan). Megismerhetnek más kultúrát, szokásokat, és nem utolsó sorban gyönyörű vidékekre juthatnak el akár az óceán partján, akár a szárazföldön is.

Így alakult, hogy a másfél évvel ezelőtti látogatásukat követően, most mi keltünk a fellegek fölé és repültünk el a távoli északra, ami nem is olyan távoli, hiszen alig két óra a repülőút. Az egyetlen kis aprócska hiány a legkisebb itthon maradása volt, de azt gondolom, hogy a nagyoknak is kell a csak feléjük forduló figyelem, ha csak egy évben pár napra is, így most első alkalommal csak őket vittük magunkkal. De a legkisebbek sem unatkoztak, nagyiékat szórakoztatták ebben a pár napban, míg mi elkezdtük felfedezni Észak-Európa egy kicsike szegletét. Hát íme az északi kaland, a folytatásban :-)

Virágnál jártunk :-)

2011-11-13T21:20:00.000+01:00

...igaz lassan már másfél hónapja.

Régi történet ez nálam. Nem is igazán tudom mikor kezdődött. Talán még Dávid születése idejében. Folyamatosan csodáltam Anne Geddes képeit tündéribbnél tündéribb és igencsak mini kisbabákról. Azután ez valahogyan feledésbe merült, de mániámmá vált a fénykép a gyerekekről. Százával ezrével készültek is a képek Dávidról, majd mikor megszületett Domi, akkortól immár kettőjükről. És elérkezett életünkbe egy igazán nagy csoda is. Szerettünk volna egy kislányt és kaptunk két igazán tündéri, eleven, hétördög kisfiút. A készült fényképek száma nem igen csökkent az eltelt évekkel. Viszont egyre nehezebben ment egy fényképre varázsolni négyüket. Mert amíg a két kicsit csak letettük valahová és ott maradtak, addig nem jelentett ez túl nagy kihívást, mostanság viszont annál inkább. A blogolás kezdetével pedig ismét előtérbe kerültek a fotós oldalak. Szeretem nézni a gyerekekről készült fényképeket, a profi képeket, ahol a fény, szín, kompozíció mind-mind tökéletes összhangban van egymással. Az ilyen nézelődéseim során számtalan ebben a témában íródott blogot olvastam, néztem, kerestem, kutattam.

Így jutottam Virág oldalára is. Nagyon megszerettem a képeit. Sokszor pályáztunk nyereményjátékokon, hátha sikerül egyszer nekünk is a nyertesek közé kerülnünk, de más megoldás után kellett nézni, mert nem akart sikerülni. Amikor pedig közeledett a születésnapom, azt kértem, hogy legyen az én ajándékom egy ilyen fotózás Virágnál. Köszönöm szépen, hogy teljesült ez az álmom. Köszönöm, hogy Tom megszervezte, a fiúk lelkes résztvevői voltak az alkalomnak. És köszönjük Virág a szebbnél szebb képeket, a hatalmas türelmet a sok rosszcsonthoz. Nagy élmény volt. A két nagyobb annyira élvezte, hogy azt hiszem rendszeresítenünk kell a családi fotózkodást a programtárunkban. Dávid pedig különösen élvezte, hiszen a fotós szakkör révén már sok mindenről hallott, amit most láthatott is. Domi lelkesen pózolt a kamera előtt. A két kicsi pedig felváltva szabotálta a négy fiú egy fényképen próbálkozásokat, de azért sikerült igazi családi fényképet kapnunk és egy olyan igazán mozgalmas négy fiú egy fényképen képet is. A nap fénypontja pedig a nagyoknak az volt, mikor Virág megengedte, hogy a szörnyen drága, profi gépével kattintsanak párat a legnagyobbak.

....és még itt jöhetne soks-sok-sok-sok, igazán csak néhány közös képet emeltem ki a sok kedvencen közül.

Negyedéves értékelés

2011-11-13T15:59:00.000+01:00

Még a szünet előtt megkaptuk. Azt hiszem egyik fiúnál sem lehet okunk panaszra. Domi nagyon ügyesen elkezdte felvenni a harmadikos tempót. Ez már látszik az érdemjegyeken is, szerencsére mostanában már csak ötösöket hozott :-) Remekül veszi a kezdeti akadályokat németből is. Dávidék amolyan igazi értékelést, jegyekkel, mondatokkal nem kaptak, csak egy két-három mondatos összegzést, amire azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Dávidéból idézek, mert ugyebár ő váltott:

"... Dávid nagyon jól vette az iskolaváltás nehézségeit. Az órákon figyel, jelentkezik, leckéit hiánytalanul elkészíti, füzeteit gyönyörűen vezeti. Társaival jó a kapcsolata, tanáraival szemben mindig udvarias, tisztelettudó. A jegyeken még lehetne javítani, de nagyon jónak ítélem meg Dávid eddigi teljesítményét...."

Fogadó óra novemberben

2011-11-07T21:59:00.029+01:00

Még szinte el sem kezdődött a szünet után a tanulás, rohanás, máris fogadó órára került sor az iskolában. Gondoltuk először Domi tanító nénijét látogatjuk meg, több okból is. Először is Dominiknél igazából csak vele kell beszélgetnünk, hiszen még mindig majdnem egy tanító néni tanít mindent. Egyedül a német és a testnevelés órán foglalkozik velük Judit néni és Gábor bácsi, illetve szorobánon Marika néni. De ezeken az órákon még ötösön kívül más jegyet nem sikerült begyűjtenünk, így maradtunk Ildikó néni meglátogatásánál. Másrészt pedig Domival nagyjából minden rendben találtatott az eddigiekben, igaz néha őt is muszáj noszogatni, hogy csinálja, de alapvetően még őt rá lehet venni a feladatai elvégzésére.

Dávid már sokkal nehezebb eset. Ilyenkor már fárad, és ezzel együtt nő az ellenállása is a nem szeretem tevékenységek iránt, leginkább a tanulás terén. És itt már mindegy, hogy szereti-e vagy sem a tantárgyat amiből éppen lecke van. Sajnos megint sokat harcolunk emiatt. Nem tudom, mikorra érik meg benne az a felismerés, hogy ha nem húzza, nyújtja, akkor neki is sokkal több szabad ideje marad és én sem leszek kénytelen egész álló nap, este és amikor csak itthon van őt noszogatni, hogy csinálja, csináljuk haladjunk. De azért elindultunk Ildikó néni után, hogy körbejárjuk a fontosabb tantárgyakat tanító pedagógusokat. Igazából nem hallottunk újdonságot, hiszen a jegyeit ismertük. De mégis jó volt hallani, hogy nem a korábbi jegyei alapján, vagy a nevelési tanácsadós papír miatt sorolták be őt valahova, hanem az eddig nyújtott teljesítménye, képességei szerint. Jó volt hallani, hogy nem csak én szajkózom végre, hogy még sokkal többre is képes lenne, ha egy kicsit érdekelné, ha még jobban odatenné magát. (Korábban mindig azt hallgattam, hogy fogadjam el, hogy ő csak ennyit tud és ennyire képes. De hogy fogadhatná el ezt egy anya, amikor otthon igenis tudta, bent pedig korábban azt mondta nem készültem? Ez nem a képessége, hanem a sok sérülés nyoma. Remélem, hogy szép lassan, azáltal, ahogyan itt szeretik, elfogadják, többet látnak benne a korábbinál, eljutunk oda, hogy végre majd Dávid is elhiszi ezt és el kezd fejlődni oda, ahol lennie kéne a képességei, az esze alapján.) Leginkább érdekes módon ezek a sérülésnyomok ott érződnek, ahol a legtöbb sebet kapta korábban. A magyarnál és a mateknál. De megmelengette a szívem, ahogyan a tanító néni szívén viseli a sorsát, segíteni szeretne neki. Erre a kapocsra is a közös beszélgetés során derítettünk fényt, hogy ez is lehet oka annak, amikor magyar órákon leblokkol, nem mer teljesíteni sem szóban, sem írásban. De azt hiszem valahol értékeli Dávid is ezt a törődést, mert azért mégiscsak első között felelt Arany János: Walesi bárdok c. balladájából és ötöst kapott.

Minden dolog, észrevétel ellenére, azt kell mondjam, hogy pozitívan távoztunk a fogadó óráról. Jó látni, hogy még mindig nem problémaként tekintenek rá, hanem ugyanolyan kis rosszcsontként, mint akármelyik osztálytársára. Amikor pedig azt látják, hogy segíteni kellene neki, akkor készségesek, odafigyelők, szeretetet adók. És ez nagyon fontos. Szerintem nem csak nekem, Dávidnak, hanem minden kisgyereknek. Mert a pozitív megerősítés viszi őket előbbre, nem pedig a negatív kritika.

Futafok 2011

2011-10-10T12:05:00.009+02:00

Hagyományos október első hétvégei programunk ez immáron hatodik éve. Szerencsére már nem kell futnunk velük, de azt hiszem esélytelenek is lennénk az utol érésükben. Kötelező iskolai program. Mint eddigi alkalmakkor, most sem sikerült úgy igazán felkészülnünk rá, pedig idén is tervekben szerepelt, hogy majd előtte futnak a fiúk a Gáton és mi is futunk végre egy kicsit velük, de számunkra még mindig esélytelen valahova a mindennapokba besuvasztani egy kis sportolást. Persze a fiúk azért még mindig nem panaszkodhatnak a sportolás hiányára :-) Ismét végeztem egy kicsi fejszámolást: Dávidnak van a 5 torna óra és a kenu (hetente minimum 5x, alkalmanként 2- 2,5 órás elfoglaltságként). Dominik pedig.... Szóval ő alaposan mozog még mindig. bár már vettünk vissza a sok-sok lehetőségből, mert egyszerűen szétszakadni nem lehet. Nekem sem, de leginkább neki. Úszik az iskolával 3x hetente, focizik szintén 2x hetente,ahogyan az atlétika edzés is két délutánját tölti ki a suliban. Emellett májusban elkezdett kenuzni ő is, szintén heti 4-5 alkalommal, mint Dávid.

Domi futott először 2000m -t. Azt hiszem idén sem lehet okunk panaszra

REMEKELT.

44. helyen végzett 9:35 idővel, szóval jobbat futott mint tavaly, ami 10:01volt.

179 fiú és 168 lány futott az ő korcsoportjában, együtt, meg persze a lelkesebb, futni imádó szülők. Volt kit megelőznie...

Majd jött Dávid futama is. Idén már 3200m. Valami csoda folytán ott volt időben a rajtnál és ha nem is a táv teljes hosszán, de végig odatette magát, ami meg is látszott az eredményén :-)

REMEKELT DÁVID

29. helyen végzett 15:24 idővel szemben a tavalyi 2000 m-en elért 9:51 idővel

118 fiú futott és 102 lány az ő futamában, itt már együtt futottak fiúk és lányok, ami azt jelenti, hogy legalább 200 gyereket és jó pár lelkesen futó szülőt meg kellett előzzön

Azt hiszem, hogy mindketten nagyot alakítottak.
Domi még egy kis színpadi mozgásra is kapható volt Czanik Balázs csapatával :

Kerületi atlétika verseny

2011-10-04T22:57:00.010+02:00

Jelent valamit, ha azt írom, hogy BOLDOG volt, hogy mehetett, hogy kipróbálták, hogy ügyes volt, és hogy a csapat második lett és csak alig maradtak le a dobogó legfelsőbb fokáról? Ha valamelyikük csak 1 ponttal, ami ha emlékezetem nem csak 1 század másodperc talán a futásnál?

Fogadó óra

2011-10-03T19:53:00.009+02:00

Tartottam tőle. Szerettem volna nagyon, hogy minden jól alakuljon, induljon Dávidnál az új iskolában. És a rossz tapasztalatok nálam sem múltak el nyom nélkül, hiába volt már képem erről az iskoláról Domin keresztül. De ő sosem volt problémás, vele sosem volt eddig semmi gond. Még csak nagyon noszogatni sem kellett. Mégis olyan kitűnő bizonyítványt hozott kétszer is, mint amilyet még én sem tudtam soha. Szín jeles volt.

Na de térjünk csak vissza a fogadó órára. Igazából remek dolognak tartom, hogy gyerekkel együtt várják a kedves, érdeklődő szülőket. Így nincs mellébeszélés, nincs én azt hittem, hogy kezdetű felkiáltás, nem lehetnek félreértések. Igazából remekül sikerült. Szerettem, hogy nem a korábbi jegyek, nevelési tanácsadós papírok, alapján beszélgettünk Dávidról, hanem tényleg kapott egy újrakezdési lehetőséget. És bár így alig egy hónappal tanév kezdés után, még túl sok mindent nem lehetett tudni, mégis kicsit megnyugodva értünk haza. Jó volt látni, hogy szeretik, nem kezelik problémaként, jó volt azt hallani, hogy szeretik az osztálytársai is. Bár azt gondolom, hogy most sincs igazán könnyű helyzetben a kis lelke, de mégis csak könnyebb azt feldolgozni, hogy szeretnek, vannak barátaim, sokan, mint azt, hogy senki sem szeret, senki nem áll mellettem. És jó volt látni, ahogyan a folyosói várakozás közben ha osztálytársra bukkantunk önfeledten csacsogott, kacagott, hülyéskedett úgy, ahogyan még sosem, legutoljára talán az oviban, de akkor még nagyon kicsi volt.

Dominik is kezd aklimatizálódni a váltás után. Kezdi megszokni, hogy már nem kis alsós. A tempóján majd szép lassan kell gyorsítani, de még mindig minden rendben találtatik nála. És, hogy Ildikó néni szavaival éljek itt a bejegyzés végén: Jó munkához idő kell :-)

Délutáni őrületek

2011-09-27T12:04:00.003+02:00

Elkezdődött....

Megint olyan gyorsan rohannak a percek, órák, hogy követhetetlen. Még alig mennek el a fiúk az iskolába, máris végez Dávid, jön haza, harc a leckéért, edzés amikor csak belefér. És van egy új szerelem is, a fotózás. Van egy fantasztikus művészeti iskola a kerületben, ahol számtalan hobbinak hódolhatnak a gyerekek a zenén kívül is. Bár első körben a néptánc kapcsán ismertük meg az iskolát, most egészen más oldaláról szerettük volna megismerni. Már tavaly volt egy kísérletünk év közben, igaz akkor Dávid kapcsán. Teljesen meg volt őrülve a gitározásért. De nem volt üres hely, így akkor napolódott a kérdés. Mert bár persze tudom én, hogy vannak a gitártanulásnak egyéb útjai és módjai is, mint egy zeneiskola, de én valahogy azt gondolom, hogy mégiscsak ez a megszokott és rendes út. És persze itt is előjön az én kis maximalizmusom, ha lúd legyen kövér, nem árt egy kis zeneelmélet és kottaolvasás sem. És azért igazolódott az a gyanúm is, hogy ez amolyan Rock táboros fellángolás volt csak az én legnagyobb szívem csücskénél, mert mikor idén is rákérdeztünk, még időben, akkor már nem is volt annyira érdekes, sőt mondhatni majdhogynem egy kis elutasítás is kihangzott a nem mögül.

Nemígy Domi. Fejébe vette, hogy dobolni szeretne. Ez sem rossz, ugye? -de amíg nem hegedű........... :-) Így ismét megcéloztuk a zeneiskolát. És már nem volt hely. El tudjátok ezt képzelni? Persze felajánlották, hogy akkor járjon idén zeneelméletre és akkor jövőre biztosan lesz hely, na de ezt kérni egy fiútól. Jó, biztosan lehetne, de nem az enyémtől. Azért sikerült egy meghallgatást kieszközölnünk, ami viszont fergetegesre sikeredett. Az 5 percből majdnem egy óra kerekedett, és az eredménye az lett, hogy ha netalán év közben alakul üresedés, akkor mehet, ha pedig mégsem, akkor májusban felveszik, hogy szeptemberben tutira meglegyen a helye :-)

Eközben azért alakult Dávid programja is. Még nyáron elkezdett fényképezni a szülinapos kis KODAK-kal, és elég ügyesnek találtuk ahhoz, hogy kapjunk az alkalmon, hogy fotós képzés is indul a művészeti iskola keretein belül. Egy kis utánajárás, egy kis érdeklődés, egy szórólap, és hipp-hopp már be is írattuk. Azóta is lelkesen jár. Be kell vallanom, szívesen mennék vele. Nekem is nagy szerelmem a fotózás, igaz, csak amolyan amatőr szinten. Járják a kerületet és a szomszédos kerületeket, egy-egy múzeumot a közelben és a Tropicáriumba is mehetnek majd télen, amikor kint nagyon zord az idő. Azt hiszem klassz kis hobbit talált magának Dávid, remélem ki is tart mellette.

És van még egy szerelem: az iskolarádió. Misi bácsi nagyon megkapó személyiség. Szeretem, hogy a gyerekek értékeit keresi és nem a hibákat. Ezáltal sikerült elérje az én nagy fiamnál, hogy kedvet kapjon még valamihez, ami igencsak izgalmas és kalandos egy kisfiú számára. A hátteréről nem is beszélve az iskolarádiónak, hiszen egy neves gyermek média iskola áll a háttérben. Ha pedig nem csak lelkes, mellette ügyes is valaki, akkor már ennek keretein belül folytathatja a médiás tanulmányokat.

Akkor hogy is nézünk ki mostanság?

Dávid reggelente rohan, hogy rádiózhasson még a tanítás kezdete előtt. Délután szintén rohanás vagy haza és gyors lecke kezdés után tovább edzésre, vagy vissza szerdánként fotózni. Domi hetente 3szor úszik tesi órákon, kétszer focizik a suliban és kétszer atlétizál, emellett pedig lelkes kenus, bár még a nulladik korcsoportot sem érte el korban, majd csak jövőre. De már ezerrel készül, hogy mehessen az január végig erőnléti fizikai felmérőre Győrbe.

És mindezek még csak a két nagyobb programjai. Hol vannak a kicsik, apa és én....

Azt hiszem ebben a tanévben sem foguk unatkozni.

28 hónap

2011-09-15T16:06:00.000+02:00

Annyi mindent kellene írnom róluk, és valahogy a nagy rohanásban szép lassan elvesznek ezek a fontos mérföldkövek. És nagyon nem szeretném. Talán most a legtündéribbek ők ketten, együtt és mégis külön-külön is.

A legfontosabb szám adatok:

Patrik 11560 g, 89,5 cm

Oliver 11040 g, 88,5 cm

Nagyon szépen együtt fejlődnek. Ami az érdekes, hogy Oli sokkal sonkásabbnak néz ki, mégis őt mutatta a mérleg kevesebbnek. Igaz kettőjük közül ő a válogatósabb. Patrik szinte mindent megeszik, sokszor repetázik ebédnél is. Este még mindig kérik a hamát, amit lustaságból már csak ma-nak hívnak, és reggel is ez az első szavuk. Persze ez már csak megszokás azt gondolom, mert előtte van rendes vacsi és utána pedig rendes reggeli is. De hát a szokás nagy úr. Még ebben a korban is :-)

Délelőtt szépen eljátszanak ketten, amíg anya dolgozik, főz, mos, vasal, takarít, pakol.... Tényleg csak ritkán kell szólni, hogy nincs bunyó. Ebéd után szinte szó nélkül mennek aludni és ilyenkor egy jó másfél, két órát is képesek alukálni. Délután pedig beindul a nagyüzem, érkezik Dávid, kicsit harcolunk a leckéért, majd rohan edzésre, mi Domiért. Lassan újra beáll a napi menet, kialakultak az őszi edzések. Edzések után hancur a közös vacsiig kicsik és nagyok együtt, majd fürdések, pizsiparti és csicsika.

Még nem beszélnek. Furcsa, mert a nagyobbak, már szépen mondatokat formáltak ennyi idősen. De nem is volt ikrük, akivel egy sajátos nyelven kommunikáltak volna szinte a nap 24 órájában. Azért az ő szókészletük is alakul szépen: szisza (cica), vauvau, autó, hajó, brümbrüm (motor), baba (mindenki, aki gyerek méretű, anya, apa, )pa (lámpa), ba (labda), ata (csere), inni... Persze csak a teljesség igénye nélkül.

Előfordult már, hogy sikerült a bilibe pisilni, de ez nem az erősségük, akárcsak anno a két nagyobbnál. Szépen építenek duplo kockából, automániásak. Szeretik a könyveket, nem csak nézni, időnként sajnos rongálják is, de azt hiszem, inkább csak a finom motoros ténykedés hiányzik még belőlük. Szeretnek felülni az asztalhoz és ott akár hosszú percekig is tologatni az autóikat. Egyedül esznek, mert segíteni TILOS, persze nem szépen. A kifinomult technika még várat magára. Ügyesen isznak pohárból. Szólnak, ha tele a pelus. Csökönyös kis csacsik. A rigolyáikhoz a végletekig ragaszkodnak. Oli apás, Patrik anyás. Persze néha szeretne apázni, de Oli a kis akarnok nem szeretné ezt, és Patrik enged. Bármit csak Oli nem sírjon. De ne sírjon senki. Viszont azt nem viseli, ha apa megöleli anyát és fordítva. Mint ahogy nehezen viselik, ha megölelem Domit vagy Dávidot, vagy akár kézen fogva sétálok velük. Nem mindegy ki tolja a babakocsit, ki fürdet, pelenkáz. Önállósodnak, de csak szép lassan :-)

Szeretem, hogy alapvetően kiegyensúlyozott jó fiúk. Szeretem, ahogyan ügyesen elalszanak egyedül, amikor indulásnál hozzák a kis cipellőiket, vagy tudják, hogy hazaérkezéskor kezet kell mosni. Igazából tökéletesen ismerik a határokat, de előszeretettel próbálgatják minduntalan kitolni is őket. De hát ez a dolguk, nem? És csak azt veszem észre, hogy hipp és hopp megint eltelt egy hónap....

Állatkerti doboz napok

2011-09-11T18:05:00.002+02:00

Ismét doboznapok voltak az állatkertben. Négy gyereknél ez már elgondolkodtató. És mivel a tejfogyasztásunk néha igényelne egy saját tehenet, így nem igazán okozott nehézséget a dobozok gyűjtése a cél érdekében. Nálunk ez 40 dobozt jelentett. Így csak kettőnknek kellett jegyet váltanunk, és a csodaszép szinte nyári melegben remek hétvégi program kerekedett.

Az első hét...

2011-09-11T16:06:00.004+02:00

Azt hiszem azt kell mondanom, hogy remekül sikerült. Domi hozta a maga megszokott formáját, szeret suliba járni, ismét bekerült atlétikára és a sulis focicsapatba is. Emellett végül hosszas családi dilemmázások után németet kezd tanulni. Mert bár angolul beszélünk mindketten igazán (na jó én csak úgy csinálok, mert a félelmeim miatt meghalnék ha meg kéne szólalnom) és Dávid is angolul tanul, de annyira sokan jelentkeztek a két osztályból egy közös angol csoportba, hogy az észérveket is figyelembe véve, meg persze az ő érdekeit is leginkább, megbeszéltük vele, hogy tanuljunk németül. Hiszen ha csak 15-en vannak 25 helyett a csoportban, akkor sokkal többet tud tanulni, gyakorolni órán is, jobban tud a tanító néni is figyelni egyesével is rájuk. Úgyhogy angol könyvek vissza, német könyvek rendelve, majd érkeznek. Nagyon tetszett neki a német óra, bejön a tanító néni is (nekem is nagyon szimpatikus volt, amikor szülőn bejött ő is bemutatkozni). És továbbra is szorja a piros pontokat :-)

Dávid pedig remekül érzi magát. Azt hiszem már elmondhatom, hogy megérte váltani. Keresik a többiek is a társaságát, elfogadták így ahogy van. Hívják telon, chat folyik facebook-on. Akkor ezek szerint mégis szerethető? Én tudom, hogy igen, remélem már ő is elhiszi :-) A földrajz és a biosz nagy kedvenc lett, Misi bácsit nagyon szereti, figyel órán, így itthon szinte alig kell tanulnia. Alakul a többi tantárgy is. Angolból szinte biztos vagyok benne, hogy be fogja hozni a lemaradást. Matekból is ügyes. Persze meg kell értenie, hogy tanulás nélkül itt sem megy, de kézzelfoghatóan nem tonnányi az írásos lecke és tanulható mennyiség a többi is. Szombaton pedig négy kislánnyal volt mozizni :-) hívták, nem ő hívott másokat. Annyira szeretem, hogy mosolyog amikor hazaér :-) És szerelmes :-) és még úgy tűnik viszonzásra is talál :-) nagy dolgok ezek...

Első nap az iskolában....

2011-09-06T09:03:00.002+02:00

Igazából nem is tudom, hogy mit is kéne írnom. De mégis. Mégis csak meg kell emlékeznem erről, hogy nyoma legyen, hogy lássam, követni tudjam. Miért is...

Dominál tanító néni váltás volt, hiszen 2+2+4 rendszerben működik az iskola. Már most imádom Ildikó nénit. Timi néni pedig szimpatikus volt, már amennyire egy szülői értekezlet alapján ezt meg lehet ítélni. Biztos lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, már most is volt felhördülés, amikor mondta, hogy a kész és javított lecke érdekében ő bizony fel fogja emelni a hangját és lesz bünti is. Tegnap pedig, várakozáson felül, amikor Tom ment Domiért, néma csendben ültek a gyerekek és készült a lecke. Nyoma nem volt a már korábban szokásos fél négy körüli rohangászásnak. Nekem tetszik :-)

Dávid pedig sulit váltott. Azt szerettük volna, ha kap egy tiszta lapot. Tavaly még bíztunk abban, hogy a felső tagozattal talán eltűnnek a skatulyák. Hát nem tűntek, sőt. Halmozódtak. Pedig mi, laikusként nem látjuk őt annyira nehéz esetnek, mint sok más gyereket akár még a régi osztályban is. Hiszen jól nevelt. Illemtudó. Intelligens. Persze van figyelem zavara, könnyen kibillen a feladathelyzetből, több időre van néha szüksége. De nem érdemelte azt a hadjáratot, amit ellene folytattak diákok és tanárok együttesen. Mert az rendben van, hogy a gyerekek tudnak gonoszak lenni. De az már egyáltalán nem volt rendben, hogy a cselekedetekért vállalat, vállalandó felelősség szimpátia elven működött. De ez a múlt. Várakozással telítetten vágtunk neki ennek a tanévnek. Remélem marad a pozitivitás, ami eddig érkezett. Akár az, ahogyan fogadták, akár az, hogy láttam őt mosolyogva hazajönni, akár az, hogy volt aki mellé ült MAGÁTÓL, volt aki megadta neki a telefon számát, hogy jött úgy haza, hogy jó fejnek tartják őt a többiek, hogy képzeljük el két kislány mellé ült angol órán. Mai eszemmel és őt ismerve egyáltalán nem bánom, hogy a gyengébb matek és angol csoportba került, szerintem jót fog tenni neki. Lesz sikere. És azt is tudom, hogy az, hogy a tesztek mindkettőből miért is sikeredtek olyanra amilyenre. Egyrészt a hosszú szünet, hagytam pihenni, izgult, és persze matekból nem is adták le neki tavaly a teljes anyagot. De ez így jó. Innen fog tudni építkezni. És bár maximalista vagyok (nem csak magammal, szinte mindennel kapcsolatosan) megpróbálom Dáviddal kapcsolatosan elfogadni, hogy neki a kevesebb több, és hogy neki most a könnyebb többet ad és az nem feltétlenül kevés. És próbálom ezt felé is közvetíteni. Remélem sikerül.... Jó látni, hogy mosolyog :-)

Sportnap

2011-09-03T21:34:00.046+02:00

Az időjárás mindenképpen nekünk dolgozott. Hiszen egy balatonparti nap esőben.... Gyönyörű napsütés és meleg. A jó naphoz indulásképpen minden adva volt. Bár az én sport tevékenységem így műtét után alig két héttel hagy némi kivetnivalót maga után, de ha másért nem kattogtatni a fényképezőgépet biztosan jó leszek :-)

A sok-sok gyermekkori emlék mellett, Emlékeztem, hogy bizony itt mindig ilyen szép tiszta a víz :-) ahol pedig vitorlázni szoktunk csúnya iszapos, koszos. Bár ez utóbbinak is megvan a varázsa. De ott nem szoktam hiányolni a pancsolást, beérem olyankor bent a vitorlásról történő fürdőzés örömével, hiszen ott bent ott is tiszta. Itt volt egy kis irigység a pancsoló fiúk felé. Akik azért a sport területén is kitettek magukért. Tollas, lengő teke (Dávid a teljes versenyben második lett - így sajnos lemaradtunk egy bükkfürdői wellness hétvégéről - de tőle ez nagyon szép teljesítmény volt a sok-sok felnőtt között. A maximális 30 pontból 28-al remekelt és a legjobb is csak 29 volt. Bennfentes információk szerint akinek sikerült nála többet lengetnie, az nem először csinálta), élő csocsó (ezt nagyon élvezték), valamelyik távol-keleti küzdő sportban Domi próbálkozott. Lehetett volna még röplabdázni és focizni. De a vizibicajt és a kajakot kipróbálták a fiúk :-)

De a képek beszédesebbek....

Évnyitó

2011-08-31T13:53:00.000+02:00

Elkezdődött. Újra pörgés, rohanás.

De mégis, egyenlőre mosollyal. Domi ha nem is bevallottan, de szerintem már várta, hogy találkozzon kis barátaival. Dávid pár napja kezdte érezni a váltás okozta izgalmat, amikor rádöbbent, hogy az osztálytársak nem a régiek lesznek. Azt kell írnom, hogy szerencsésen alakult az évnyitó. Kiderült, hogy van ismerős kisfiú az osztálytársak között, a lányok kedvesen, hangosan köszöntek neki, amikor véget ért az első "közös" esemény. A tanárok pedig......... Ilyenkor tér vissza a hitem. Olyan szeretettel, kedvességgel várták, ami szerintem mindig mindenkinek kijárna. Az osztályfőnök megsimogatta, amikor beálltak az évnyitón a sorba, Gáborbá ott viccelődött vele (Domi torna tanára), Ildi néni (Domi ofője) is egyből tudta ki ő és mesélte neki, hogy már mindenki várta őt, hiszen hallottak róla a tanári értekezletek. Amikor pedig bevittük a még csak általunk megkapott szakvéleményt, akkor egyáltalán nem az elutasítást éreztük, sőt......... Pedig nem fényeztük "túlságosan" a kicsi fiunk, említettük, hogy hát nem a szorgalom minta példánya, nehezen találja a hangot korosztályával. De nem problémaként reagáltak ár, hanem nagyon is szimpatikusan. "De hát ebben a korban a kisfiúk nem feltétlen a szorgalmukról híresek......., nem arról híresek, hogy nem kell őket noszogatni........ majd ha látja, hogy a sportban ügyes lesz (alkatilag pedig mindene rendben van ehhez), akkor szép lassan ez beépül majd a többi életterületre is az önbizalom........ jaj semmi gond a papírral, van másik kisfiú is az osztályban, aki rendelkezik ilyen papírral........... és még hosszasan sorolhatnám.

Remélem, hogy nem csak a remény beszél belőlem, hanem tényleg jön a pozitív változás. Leginkább abban, hogy végre talál majd igaz barátokat (nem csak a szél merről fúj típusúakat), remélem befogadják majd az új osztálytársak, a tanárok, és végre alakul majd egy kis önbizalom, hogy ő nem buta (csak lusti), igen is tud ő, ha akar, és eljön majd az a pillanat is, hogy akarjon.

Nevtan szakvélemény

2011-08-31T02:26:00.000+02:00

Végre sikerült elhoznunk. Nem volt egyszerű, hiszen mire elkészült, vége lett az iskolának. A nevtan ideiglenes helyen kezdett működni, meg sok programunk volt, ami nyár lévén, szünet révén fontosabbnak bizonyult ezeknél az iskolával kapcsolatos dolgoknál. De most már szükség is volt rá, egyrészt hajtott a kíváncsiság, hogy a kálvária után mi született, másrészt pedig az iskolában is beszélnünk kellett róla, hiszen Dávid új suliban kezdte a tanévet.

Várakozáson felül pozitív. Van benne ugyan egy-két mondat, amivel nem értek egyet, folyamatosan látva Dávidot, folyamatosan harcolva vele én aki nap mint nap szembesülök azzal, hogyan tanul, ír, olvas, de alapjaiban egész valóságot fedő véleményt vehettünk kézbe.

Jaj mindjárt itt az iskola...

2011-08-30T13:52:00.000+02:00

Mivel tudtam, hogy az augusztus legvége számomra a lábadozás jegyében fog telni, ezért már idejekorán, augusztus legelején beszereztük a legfontosabb kellékeket az iskolakezdéshez. A lista nem volt rövid...

Két táska, tornazsákok, edzőtáskák, füzetek, ceruzák, művészeti kellékek a rajz és technika órákhoz, tolltartó, ami praktikus és mégis kedvük szerint való. Hát nem semmi feladat, és nem semmi költség. És akkor még mit fognak felvenni? Hiszen úgy megnyúltak, mintha egész nyáron vízben álltak volna :-), ami be kell valljam még igaz is a kenu révén.

S, hogy mi sem mutatja jobban az iskola közeledtét? Hát a csomagolás. Tegnap füzeteket csomagoltunk, tolltartót szereltünk fel....

.....és még várnak majd rám az elsején megkapott tankönyvek.....

Sérv

2011-08-25T10:48:00.001+02:00

Azt hiszem, hogy nekem hajlamom is lehet rá, mert ennyi félét begyűjteni ennyi idő alatt, szerintem nem mindenki tud. Egy éves koromban két oldali lágyéksérvvel operáltak. Ma azt mondják szörnyen nagyok a vágások. Hát nem tudom, minden esetre ezekkel együtt élek, hiszen ott vannak, amióta csak az eszemet tudom. Azután jó pár évvel ezelőtt egy reflux betegség következtében, amikor is meg kellett tükrözni a végleges diagnózishoz (azóta is fél évente kellene, de inkább más módon próbálom kivédeni a kellemetlen tüneteket mint gyógyszerrel, mert hát a tükrözés, ami a gyógyszerek felírásához kéne, nem a kedvencem), kiderült, hogy van rekeszizom sérvem is.

Teltek az évek, kaptunk két tündéri pocaklakót, egy hatalmas pocakot, majd két örökmozgó apróságot. A világon semmiért el nem cserélném őket. És kaptam ajándékba egy kis sérvet. De ezt sajnos műteni kellett. Már túl vagyok rajta, remélem végleg, mert még mindig látom a dudorokat a hasamon, mint előtte, remélem ez műtéti utóhatás és nem annak a jele, hogy mégiscsak kell még egy kaszabolás. Majd talán holnap már okosabb leszek, amikor kiszedik a varratokat.
Már csak azt kéne tudnom, hogyan fogok én semmit sem emelni 6 hétig. Mert ugyebár a kicsik még kicsik és igencsak szeretnek ölbe mászni, nyakba ülni, karban lenni. És akkor a többi "apró" kis emelgetésről ne is beszéljünk, mint vasalandó, mosandó, lábosok, vásárlás, stb. Milyen nehéz megállni, nem elfelejteni, amikor eddig ez természetes volt. És milyen nehéz arra kérni, hogy most csinálja meg valaki helyettem. Vagy csak várni rá...

Iskolaváltás

2011-08-16T23:51:00.000+02:00

Még valamikor májusban írtam egy hosszabb bejegyzést a tanulási nehézségről, figyelemzavarról és ennek kapcsán arról, ezt hogyan és hogyan nem kezelik az iskolákban, illetve nekünk eddig milyen tapasztalataink születtek ezen a területen.

Akkor még harcoltunk a véleményünkért a nevelési tanácsadóval, illetve azokkal az érzéseinkkel, hogy már eleve lezongorázott történet volt ez az iskola és a tanácsadó között. Ez a véleményem azt hiszem alapjaiban azóta sem változott, bár a meghozott és elkészült szakvéleményt nem sikerült még átvennünk, mivel a nevelési tanácsadóban is nyári szünet van és valahogy a nyári forgatagban az ideiglenes helyükre még nem jutottunk el. Talán majd most, hogy az iskola kezdés közeledtével talán ott is helyreáll a megszokott rend és menet.

Az akkori bejegyzésem végén írtam, hogy meghoztunk mi, szülők egy döntést - nem volt egyszerű és vártuk Dávid támogatását is ebben. Akkor Szilvi írta is, hogy borítékolni tudná a döntést. Erre gondoltál Szilvi?

Igen, meghoztuk a döntést Dávid támogatásával, iskolát váltunk. Így ősztől ő is sport tagozatra fog járni akárcsak Domi. Bízom abban, hogy egy új közösségben, ahol sok-sok sportoló és mozgásmániás kisfiú között talán majd nem számít kakukk tojásnak az én kicsi fiam sem és esélye lesz a csupa szív, de mégis kis vadócnak új lapot húznia, nem a skatulyák rabjaként megpróbálni kitörni egy rá nem is jellemző, dobozkából, ami a másik, régi iskolában reménytelen küzdelem volt csak. Úgyhogy kalandra fel, várnak az új kihívások....

Montegridolfo

2011-08-16T21:12:00.001+02:00

Mindig is kíváncsi voltam, milyen is lehet az élet egy középkori várban, gyermeki énem ezen oldala a mai napig megmaradt. Szeretem a meséket, a régi korokat. Így amikor megláttam a honlapot, egy percig nem tudtam habozni, hogy ez a nekünk megfelelő szállás. Nem szoktam egyedül dönteni, de itt muszáj volt.

Miközben utaztunk azért merültek fel bennem kételyek, hogy ami nekem tetszik, az biztosan tetszeni fog-e a fiúknak, ők mennyire találják majd varázslatosnak, kedvükre valónak. Miközben kacskaringóztunk felfelé a szerpentinen és tippelgettünk, hogy melyik hegyorom is lesz a mi végcélunk és a GPS folyamatosan a bolondját járatta velünk, mert járatlan földutakra akart bennünket terelni és az iránymutató táblák is elég kaotikusnak tűntek a hol erre irányítalak és hol arra, ráadásul, amikor már azt hittük, látjuk végcélunk, akkor az út tutira az ellenkező irányba kanyarodott, hát bőven volt bennem, bennünk egy kis félsz. Nem kellett volna.

Igazi kis mesebirodalomba érkeztünk. Persze aki szereti a dél szűk utcácskáit, a virágba borult ablakokat, a szőlő ültetvényeket és a mediterrán varázst, az nem is tudom, tudja-e rosszul érezni magát az ilyen paradicsomban. Egy komplett kis vár a környező épületekkel, a szobák szétszórva az épületekben, köztük állandó lakásokkal, éttermekkel, és mindenhonnan szebbnél szebb panorámával. Kell ennél több? Mi a medence melletti kis kúriaépületben kaptunk szállást. Két szint, alig 6 szoba. A nagyok kettesben alattunk!!! Nagy szó, ilyen még nem volt. Élvezni fogják? Vagy mind egy szobában és egy ágyban fogjuk végezni? ÉLVEZTÉK :-)

Pár lápásre volt tőlünk a reggeliző étterem a maga bájával, a csodás gerendás plafonjával és a hatalmas üvegablakaival minden irányba. A régi csodás csillárokról ne is beszéljünk. És az ételek...... Ennyit még soha nem láttam enni a fiúkat, főként nem reggel. Dávid 11 közepes méretű croissant fogyasztott reggelente, kiegészítve egy kis forró csokoládéval és finomabbnál finomabb süteményekkel, nutellával, csokoládéval. Láttatok már hatalmas Lindt csoki táblát? Én ekkorát még nem. Késsel lehetett a kockákat szelni róla, egy kocka legalább 3x3x3 cm-es volt. És milyen isteni volt az íze, nyamm, nyamm, még most is összefut a számban minden nyál.... Dominik rántottát és sült szalonnát falt, a kicsik finom kakaós kalácsot, és mindent amit mi megkóstoltunk, a csokis kenyértől a sajtokon át a finom gyümölcsökig, felvágottakig.... Szóval a reggeliző maga volt a kánaán. Nem csoda hogy bírták a túrákat :-)

Az éttermekből pedig csodás panorámát lehetett látni bármerre is néztünk. És az ételek, szintén fenségesek voltak. Azt hiszem tudnék ott élni :-)

A főépület pedig a fiúk számára szintén kánaán volt a rejtett kis lépcsőházaival, a harapnivalónak kihelyezett szebbnél szebb almákkal és dióval, a kényelmes kanapékkal, mindenhol hatalmas mécsesekkel, gyertyákkal (ezek az én igazi szívem csücskei), szárított levendulával és a számukra nélkülözhetetlen IPaddal, amit korlátlanul használhatott bárki. Hála a Wi-fi-nek még net-en történő kutakodás is lehetséges volt akár a saját notebookon is.


Úton a főépület felé a sok-sok lépcsőn felfelé...

Különlegesebbnél különlegesebb falikarok....

Kandallóvitéz

IPad vitézek :-)

Szóval igazi kánaánra leltem, és azt kell mondanom, hogy jövőre mindenképpen szeretnénk visszatérni ebbe a varázsbirodalomba, mert felfedezni való akad még bőven.

Hogy milyen volt éjjel? Nem igazán sikerült felfedeznünk az éjszakák rejtelmeit, hiszen a jó levegő, a sok-sok program, a víz és napfény megtették hatásukat minden nap. Rég aludt mindenki ilyen pihentetőt.

És milyen volt a reggeli fényekben, napsütésben?

És a fiúk szemében az egyik legnagyobb kincs....

Szeretném, ha mindig ilyen fantasztikus napjaink lennének az év adott pillanataiban, mint a szünidők. Szeretném, ha minidig ilyen élményeket tudnék adni a négy fiamnak. Szeretném, ha nem csak hinném, hanem tudnám is, hogy ezek az élmények nekik is többet adnak, mint egy doboz játék. Mert a játék is fontos egy gyermek életében, de az együtt, egymással töltött élményeknél nekem többet semmi sem tud adni.

Riccione

2011-08-16T20:12:00.049+02:00

Mindig elérkezik. Soha nem lehet nem tudomásul venni. Egyszer csak itt az utolsó nap, amibe még mindent belesűrítenénk, és fogadkozunk, hogy még ezt is, meg ezt is meg szeretnénk nézni, csinálni, tenni...

Sajnos mi is hamar konstatáltuk, hogy elröppent ez a pár nap hatalmas kalandokkal, élményekkel, és bizony jó lenne még megtoldani pár nappal...

De hát hogy ne a könnyekről szóljon, irány a part, a homok, a tenger és a napfény, amitől mindig mindenkinek mosolyogni támad kedve. És hogy hogyan is telt ez az utolsó nap? Meséljenek a képek...

Miért telik el a nyár mindig ilyen hamar?

2011.08.14.

Oltremare in Riccione

2011-08-16T19:22:00.117+02:00

Arra gondoltam, hogy ezt a programot nem kéne az utolsó napra hagyni, hanem akkor inkább "pihenjünk" még egy hatalmasat a tengernél. Így ma ismét kirándulásra adtuk a fejünket, hatalmas tervekkel arra nézve, hogy bizony mi már háromkor a tengerparton fogjuk süttetni a hasunkat.

Hát erre mondják, hogy ember tervez, Isten végez?

Nem tudom, minden esetre a fiúk rettentő kíváncsiak voltak a delfinekre, meg persze a helyre ahova menni készülődtünk, de erőteljes vonzást éreztek a homok és a tenger irányába is. Apa azt kérdezgette tőlem, hogy mit fogunk mi csinálni akár csak két órán keresztül is ebben a parkban, ahová úton vagyunk. Mondtam nem tudom, de ha ennyire közel lehet delfineket nézni, akkor azt nem hagyhatjuk ki. Már csak azért sem, mert én is szerelmes vagyok a delfinekbe....

Így alakult, hogy délelőtt elindultunk Riccione-ba, hogy belevessük magunkat az Oltremare felfedezésébe. Mivel én már megnéztem korábban a honlapot, azért a látnivaló és a program hiányától nem féltem, attól már inkább tartottam, hogy a kicsiket mennyire fogja lekötni akár a látvány, akár a világot bemutató kiállítások - mert titkon reménykedtem benne, hogy ha már ott vagyunk bekukkantunk ezen kincsekre is.

Mivel szeleburdi család vagyunk, így gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy a delfin show első két három percét lekéstük. De megérte, mert a fiúk tátott szájjal nézték -mind a négyen :-), de ha apát is bevesszük a brancs-ba, akkor öten - milyen csodákra is képesek ezek az állatok. Ilyenkor bennem pedig megindul az az emlék, amikor még házasságunk hajnalán (Dávid 1 éves volt) Dominikán úszhattunk is delfinekkel, ami soha el nem múló. felejthetetlen emlék máig. Elképesztő ugrásokat láthattunk a dolphin-lagoon szegletben.

A show végeztével próbáltam rávenni a fiúkat egy kis kirándulásra az épület egyéb szintjeire. Nem kellett sokat győzködnöm őket, mert a hatalmasabbnál hatalmasabb cápák, bálnák a plafonon igencsak vonzották a fiúkat, a kisebb akváriumokról már nem is beszélve. Miután lejjebb keveredtünk az épületben a planet-sea területre, igencsak érdekes látnivalókat találtak a fiúk.

Tovább haladva pedig egy kicsit utazhattunk az időben. Darwin nyomán megnézhettük milyen is lehetett az élet a földön a dinók korában...

Persze az ebéd sem maradhatott ki a programokból, hiszen feltétlenül ki kellett próbálni milyen is az olaszos McDonalds :-)

Miután minden bendő kedvére kapott finomságokat, nekivágtunk felfedezni 3D-ben hogyan is alakult ki a Föld, milyen lehetett, amikor még csak forró láva borította a Földet, majd létrejöttek az óceánok, milyen volt a jégkorszak, és hogyan is csapódhatott be az a bizonyos meteor, amitől a dinoszauruszok kihaltak...

Igazán fantasztikus volt. Bár alig volt 20 perc maga az időutazás, de annál csontig hatolóbb volt. Egyrészt a hanghatások, effektusok. Elképesztő. Mert az egy dolog, hogy a technikát segítségül hívták és így megteremtették filmen a Föld bolygó létrejöttét 3D-ben, de elképesztő módon széllel, dörgéssel aláfestett viharokat élhettünk át mind a forróság, mind pedig a jégkorszak korában, hallhattuk hogyan hasadtak meg a hatalmas jégtáblák, kaptunk egy kis vízpermetet ízelítőnek, láthattuk és hallhattuk becsapódni a meteoritot...

Mondanom sem kell, hogy a tengerpart varázsa hamarosan feledésbe merült és csak azt várták, mit is lehet még itt megnézni?

Mit is? Tengeri csikó óvodát sok más szebbnél szebb tengeri élőlénnyel, mint például a bohóc hal (Némó), vagy a sárkányhal (Dragon), a Pó deltájának élővilágát, az alkímia törvényeit, ami sajnos idén valahogy nem fért bele a napba (sebaj majd jövőre), a ragadózómadár bemutatót (ami szintén kimaradt az élmények sorából), hiszen volt még sokkal fontosabb, a kaland parkot nem hagyhattuk ki :-)

Adventure Island a nyári melegben igazi felüdülés és persze hatalmas móka. Hajók, hatalmas lábbal pumpálható vízipisztolyok és víz minden mennyiségben. De vigyázat, váltóruha kötelező, mert szárazon senki nem úszhatja meg...

És hogy miért is maradt ki a napból a tenger, hát a delfinek miatt. Egyszerűen nem tudtak betelni velük a fiúk, a késő délutáni előadást az első sorokból szerették volna látni - csak hogy kapjanak az ugrás utáni vízpermetből ők is :-) .

Így hát kiderült, hogy nem csak egy-két órát, akár két napot is el lehetne ebben a mese birodalomban tölteni, hiszen az Imax is kimaradt, pedig pont a legfontosabb filmek voltak műsoron, T-rex és a dinók, és a Vad óceán :-)

2011.08.13.

Cattolica

2011-08-16T18:11:00.000+02:00

Mivel úgy tűnt, hogy a fiúk pocakja rendben van, az egész napot a tengerparton töltöttük. A szállásunkhoz legközelebbi tengerpartot céloztuk meg. Kész szerencse, hogy ilyen sok van itt belőle :-), és az is, hogy a tengerparton észre sem venni, ha átkerülünk egy másik kisvárosba. De ha a GPS nem csalt, akkor Cattolica tengerpartján kötöttünk ki.

Azt hiszem a két nagy sokkal jobban vágyott már a homokozás örömére, mint a két legkisebb, mert szinte egész nap a homok mélyén ástak, kivéve, amikor önfeledten kagylóztak a tengerben. Szeretem az ilyen "nyugodt" semmittevős napokat is, amikor igazán nincs rohanás, jövés-menés, csak egy a cél a kikapcsolódás és a pihenés.

Hogy ez nálunk hogy is zajlik?

Tegnap annyira klassz volt ez a fürdőzés, hogy most szaladok megnézem itt is van-e olyan víz, mint tegnap...

Strandpapucsok sorakozóóóóóóóóóó

Mint anya :-)

repül a repül a....papucs

kis csámpás :-)

Kincskeresők :-) párosan

Legújabb kiskutyánk :-)

Apa hogy is szokta ezt az izét a fejére rakni?

Trendi :-)

Imádom a kis grimaszait...

Durci? vagy csak gondol... gondol.. gondol?

Szerelem :-)

2011.08.12.

Ismerkedés a tengerrel Riminiben

2011-08-16T16:11:00.060+02:00

Miután adóztunk a kultúra oltárán és a fiúk sem produkáltak sem lázat, sem túl nagy forgalmat a mosdók irányában, így a délutánt a tengernél terveztük eltölteni. Nem tengerparti szállásunk lévén a legközelebbi tengerparti övezetet vettük célba. Miközben autóztunk lefelé a szerpentines utakon, a fiúk számára nagy kincsre bukkantunk, ami most bár kimaradt a programok sorából, de talán következő alkalommal mindenképpen belefér. Hogy mi is volt ez? Ferrari múzeum.

Leérve a tengerhez, már alig lehetett visszatartani a nagyokat, a kicsik pedig várakozással tekintettek a program elé.

Jéééééééé, itt mennyi homok van.....

Patrik volt a vagány....

....és Oli az óvatos duhaj :-)

A kedvenc kinccsel mindketten jót hancúroztak :-)

Gyere menjünk ki törölközni ....

Ez az egyik nagy kedvencem :-)

2011.08.11.

San Marino

2011-08-16T12:15:00.201+02:00

Kora este érkeztünk meg Montegridolfoba. Miután hosszas egyezkedés, alkudozás után a fiúknak sikerült megegyezniük abban, hogy melyik éttermet próbáljuk ki elsőként és vettünk egy frissítő zuhanyt a hosszúra sikeredett utazás után, a pizzéria felé vettük az irányt.

De mielőtt még áttérnék a következő napra, tartozom egy kis vallomással.

Bár szeleburdi családként nyaralunk és éljük mindennapjaink általában, azért akadnak rendszerek az életünkben, és sarok pontok a mindennapok túléléséhez. Így azért, ha már egy pillanatnyi ötlettől vezérelve lefoglaltam szállásunk (mert négy gyerekkel azért csak úgy nem vágunk neki egy nyaralásnak szállás nélkül), azért nyomoztam egy kicsit a net-en, hogy mégis milyen programokkal lehet gazdagítani és tartalmasabban eltölteni azt a pár nap édes együttlétet. És bár maradt program bőven, hogy ha tényleg jövőre is ide kalauzolna bennünket az élet, akkor se kelljen unatkoznunk, azt hiszem igen tartalmas, de mégis mókás nyaralásunk kerekedett egy két akciós helyzettel gazdagítottan.

Úgy mint mindent, ezt sem tudjuk egyszerűen csinálni. Mármint elutazni, nyaralni, kikapcsolódni. Még szinte ki sem gördültünk a kocsival a ház elől, amikor konstatálnunk kellett, hogy bizony Patrik nyári hasmarsos bacija mégiscsak hagyott nyomokat még kicsiny családunkban. Olivér folytatta a sort, amivel óránként megállásra késztetett bennünket, így kicsit lassabban tudtunk haladni a tervezettnél. Szerencsére már tudtuk a teendőket, sőt azt is, hogy nem kell hanyatt homlok hátra arcot mutatni a nyaralásnak. Reggelre Domi is csatlakozott egy kis lázzal, hőemelkedéssel gazdagítva. Így a tervezett

Irány a tengeeeeeeeeeer

programon kicsit változtatni "kényszerültünk", mondván meglátjuk mi kerekedik ki délutánra. Azt kell mondanom, hogy igen stramm fiacskáink vannak, akik a kaland és móka kedvéért még a csúnya vírusokkal is felveszik a kesztyűt. Oli hála a kedvenc banánjának köszönhetően beszüntette gyakori pelus cseréjét, Domi pedig strammul kivárta a mosdó közeli helyeket a nap folyamán. Azt hiszem rajta is sokat segített volna, ha nem áll ellen egy kis enterolnak és a banánnak. De hát az ő evészete megér egy külön misét.

Szóval irány az autó és irány San Marino. Azon túlmenően, hogy még gyermekkori emlékeim között kutatva is tudtam, hogy Európa harmadik mini államába igyekszünk, azért olvastam egy kis történetet, hogy legyen miről mesélni a fiúknak város, vagyis inkább államocska néző kirándulásunk során. Nagyjából annyi idős lehetettem, amikor erre kirándultam szüleimmel, és hát az emlékek bizony megfakultak az eltelt évek során. De annál nagyobb örömmel szeretem felfedezni újra vagy elsőre ezeket az élményeket Dáviddal, Domival és persze a legkisebbekkel. Szeretek élményt, emléket adni. Pontosan ezért is szeretem a sok sok fényképet is, és csal mosolyt az arcomra, amikor a fényképeket nézegetve felelevenítik, hogy mi is történt velük.

Annyira szeretem Olaszországot, minden vágyam eljutni egyszer Toszkánába (meg persze még tömérdek másik meseszép tájakra), ez pedig már majdnem olyan. Cédrusok, lejtők, szőlők, olajfák. És az a megfoghatatlan nyugalom, ami a vidékből árad. Imádom. Alig fél órás csodás tájakon történő autókázás után elértük San Marinót. A kis gyöngyszemet a dimbek és dombok között. Miután sikerült leparkolnunk keresni sem kellett merre induljunk, hiszen bármerre is indultunk volna, nem tudtunk volna eltévedni.

Szeretem ezeket a régi macskaköves kis utcákat a meredek lejtőikkel, bár most így, iker babakocsival azért volt küzdelem a felfelé haladás és persze a lefelé száguldás során :-).

Tulajdonképpen a csodás panorámán és kilátáson kívül is akad számos látnivaló, például a két torony, amit meg lehet mászni. Mindkettőben kiállításokkal. Mi megmásztuk, pontosabban az egyiket én Dáviddal, a másikat Tom Domival, míg a váltott páros a kicsikkel hancúrozott az általuk és élvezhető részeken :-)

Ugye milyen páratlan? Távolban a tenger, közelben a dombok, városkák, várak itt és ott ....

Ez itt szemben a másik torony a várfallal ...

A gyönyörű panorámát felváltottuk egy kis sétával a várfalak között az óváros felé véve az irányt. A szűk kis utcák telis-tele turista csalogató portékával, éttermekkel.

És milyen is a másik toronyból a kilátás?

Szeretem, hogy bár mindketten mások vagyunk, mégis most is szinte megszólalásig hasonló fotókat készítettünk egymástól függetlenül Tommal, anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Hogy mik is ezek? Hát a látcső, a torony, a lőrések....

.... és virágok.

A tornyok megmászása kellőképpen éhségre ösztökélte a fiúkat, így villámgyors tempóban kellett valami energia utánpótlást találnunk.

Miután a fiúk éhségét sikerült csillapítani, még vetettünk egy gyors pillantást a bazilikára, a városházára és az előtte álló főtérre a csodás panorámájával, majd visszasétáltunk az autóhoz, hogy még beleférjen a napba egy kis pancsolás is a közeli tengerparton, lévén senki nem lett újra lázas :-)

Nem is tudom, de valahogyan szeretem ezeket a régi emlékeket, régi városokat. Szeretem, hogy a fiúk is kezdik szeretni ezeket a felfedezéseket, amiket a régmúlt emlékei adnak.

2011.08.11.

Nyaralás szeleburdi család módra

2011-08-15T22:11:00.005+02:00

Mi történik, ha van két felnőtt meg négy gyerek és szeretnek spontán döntések nyomán kalandozni itt és amott?

Hát először is, nem előre megfontolt szándékkal készülődnek a nyaralásra. De azt hiszem ezt már nyár elején az Őrült római vakácioooooooooooo bejegyzésből is kiderült, ezek vagyunk mi. Most is hasonlóképpen történt. Persze ennek mindig találunk jól megmagyarázható indokot, most is akadt szép számmal. Először a költözés, hiszen ki tudja mikorra sikerül kidobozolni legalább nagyjából. Véget kell érjen az edző szezon a fiúknak. Nekem műtétem lesz, aminek van egy határozott időpontja. És még sorolhatnám akár oldalakon keresztül is, de hát az az igazság, hogy nálunk ez szinte mindig így alakul.

Szóval miután konstatáltuk, hogy nagyjából sikerült beköltöznünk, és most vagyunk szabadságon, mi lenne, ha mégiscsak kiruccannánk itthonról valamerre a fiúkkal. Persze szempont akadt bőven. Legyen jó kicsinek nagynak, jusson benne hely egy kis kultúrának, egy kis bohóckodásnak egy kis pihenésnek, legyen kalandos, de mégis nyugodt, lássunk is és ne is kelljen e a világ végéig utazni hozzá. Kézenfekvő ötletnek tűnt, hogy látogassunk el déli szomszédainkhoz és fedezzük fel a horvát tengerpart vidékét. Igen ám! De azzal nem számoltunk, hogy ilyen tájt csak konkrét időpontokban lehet szállást találni (pl. hétfőtől hétfőig terjedő időszakokra) és mondjuk hat főre (bár ebből kettő még igencsak kicsi) még inkább lehetetlen küldetés. Ezt tovább sikerült spékelnünk azzal a ténnyel, hogy bár nekünk van útlevelünk, a nagyoknál áthidaltuk még iskola végén a kérdést azzal, hogy EU-n belül személyi igazolvánnyal is lehet utazni, de mi van akkor, ha van még két tündér, akiknek sem személyi igazolványa, sem pedig útlevele nem légyen. Na itt dőlt meg a konkrét időponttól foglaljuk el a szállást lehetőség, azaz szinte minden horvát és szlovén és utazási irodán keresztül és egyéb tengerparton elhelyezkedő lehetőség.

Ekkor jött egy kétségbeeső hullám. Akkor maradunk. De ne máááááááááááááá (a fiúk szavaival élve).

Kitaláltam, hogy város néző útra biztosan akadnak még ilyenkor is helyek, hiszen azok nem hetes turnusokban működnek és csak találunk tengerparti várost. Hát város akadt, de mindenki máshová szeretett volna eljutni. Egyikük ide nem, másikuk oda nem.

Azért nem adtam fel. Mert bár főszezon van, de biztos akad szállás ennyi főre valahol tenger közelében. És ahogyan keresgéltem keresgéltem, egyszer csak találtam is valamit. Annyira megtetszett, hogy meg sem kérdeztem a többieket mit is szólnának ehhez, egyszerűen fogtam magam és foglaltam. Hogy mit is? ....

Hát élményt, kalandot, nyugalmat és még sok-sok szépséget. És hogy hol? Montegridolfo-ban

És bár még készülnek a bejegyzések a csodás napokról, annyit elárulhatok, hogy mindenki azt kérte, jövőre ugyanide menjünk, jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!

(A képet a honlapról sikerült ide varázsolni)

2011.08.09

Vitorlázás

2011-08-07T22:10:00.022+02:00

Tavaly annyira remekül sikerült a balatoni vitorlázás, hogy megígértük a fiúknak, amint lehet, újra szelet kergetünk a Balcsin. A nyár eleje programokkal zsúfolt volt, a július pedig versenyszezon, a vége pedig késő őszi időjárásra emlékeztetett, de amint kisütött a nap és mehettünk, ismét nekiálltunk szelni a habokat.

A megszokott kis csapat vágott neki a kalandnak. A tavalyi gyenge szellő után, most igencsak erős szélben vágtunk neki a kalandnak, így alig használtunk ki pár négyzetmétert a 70 négyzetméternyi vitorlavászonból. Izgalmas érzés volt megdőlt hajóval szelni a hullámokat....

Azt hiszem, hogy még idén ha időnk engedi muszáj lesz megismételni...

Gyerekszoba projekt a kicsiknél

2011-07-25T11:46:00.060+02:00

A kicsik ekkor már annyira hiányoztak, hogy az elmondhatatlan. De az eszem tudta, hogy jobb volt nekik a por, rendetlenség és nem ráérő anya nélkül. De a hiányuk annyira erősen dolgozott már, hogy muszáj volt hipp és hopp valamiféle szobát varázsolni nekik, amit majd egyszer csak úgyis befejezünk. Dobozok kipakolását, áthelyezését követően jöhetett a festék és a henger. Itt egy kicsit vívtunk egymással, mert én nagyon szerettem volna itt is egy eltérő színű falat, de Tom szerint nem kell ide, így egyszínű café latte lett a szoba. Helyükre kerültek a tengerész szekrények, a fehér bútorok, ágyak, játékok, könyvek. A kötözésből maradt jelölő matricákból pedig a maradék felkerült dekorációnak a szobában pöttyök formájában. Felkerültek a falakra a hímzett képek, az első pár cipellők, a világítós matricák. Azóta kiderült, hogy egyéb biztonsági funkciókat is be kell vetnünk a szobát "elzáró" gyerekrácson kívül, mert előszeretettel hajigálnak ruhákat, pakolnak fiókokat. Így beszerzésre került mára ajtózár, fiókzár, most már csak a helyükre kell kerülniük.

Ahonnan elkezdtük...

Ahol azt gondoltuk majdnem készen vagyunk...

Majd szép apránként kiderült, hogy a csoda ikeás, mindent rejtő dobozok ideálisak ugyan a legók, duplók tárolására, de alkalmatlan a két kicsi szobájába, hiszen az első dolguk volt, hogy ráálltak és ha ez kigurul alóluk, akkor lesz röpülés. Így ezek megfelelő utódját még keresem.

Ezután derült ki pakolóhajlamuk a ruharendezésben és hogy előszeretettel állnak jót mindenért minden kihúzott fiókban így mára beszereztük a fiókzárakat is, már csak be kellene szerelni :-)

Majd az is kiderült, hogy az ajtó melletti falnak sokkal jobbat tenne egy kevésbé sérülékeny szín, így győzött az eredeti elképzelésem és a picúrok szobájába is került egy másik színű (bécsi trüffel) fal :-)

Szerintem sokkal egyedibb lett ez által a kis szoba :-) Ja, és visszakerültek az ágyrácsok a leesések ellen, mivel ehhez az ágyhoz képtelenség bármiféle leesés gátlót hozzáilleszteni. És akkor egy két kedvenc még....

Konyha - előszoba projekt

2011-07-23T11:47:00.015+02:00

A konyha nálunk eddig mindig központi helyet foglalt el a mindennapjainkban. A házunkban és azt megelőzően a kicsi két személyes kislakásunkban is amerikai típusú konyhánk volt, majdnem teljesen egy légtérben a nappalival. A kicsi lakásban, lévén tetőtér, igazából csak a konyhát az előszobától elválasztó kicsi boltíves falacska választotta el mind az előszobától, mind pedig a nappaltól. A kicsi házunkban pedig egy hatalmas boltív képezte az elválasztó vonalat a konyha és a nappali között, de lévén ez majdnem 3 méter széles volt, tulajdonképpen mintha nem is lett volna, csak a nappali folytatódott egy L alakú végződésben. Hát itt most ez nem pontosan így van. Okozott is számomra sok fejtőrést ez a terület. A konyha közvetlenül az előszoba folytatása, ráadásul ablaktalan helyiség. Persze nem panasz ez, hiszen a modern kor vívmányainak megfelelően a fantasztikus elszívónak hála nem igen marad bent étel szag. De mégis.

Mivel a konyhabútor és a helyi adottságok adottak voltak, megpróbáltuk ebből kihozni a legtöbbet. Miután a gyerekszobák kapcsán győzött a térigényünk, az előszoba és a konyha találkozásánál kaptak helyet a maradék gardrób szekrények, fiókos tárolók. A tulajdonos pedig, egyedülálló férfi lévén vagy nem sütögetett, vagy pedig a mikrohullámok adta lehetőségeket használta erre a célra, nem tudom, de sütőt nekünk kellett varázsolnunk a helyiségbe. Igazából végre megvalósíthattam elképzelésemet, hogy a sütő most nem a főzőlap alá került, hanem egy félmagas szekrénybe a pult magasságába. Ennek én több okból is örültem, hiszen így van egy kis védelme a legkisebbeknek - azaz kisebb a valószínűsége, hogy megégetik magukat a forró sütővel - másrészt pedig nekem sem kell annyit hajlonganom lefelé. Azt kell írjam, hogy egyenlőre nagyon tetszik ez a felállás.

Ami nekem így egy kicsit hiányérzetként maradt meg, leginkább a helyhiány következtében, az az étkezőasztal hiány. Na nem mintha nem lenne, csak éppen nem itt. De mégis. Valahogyan egy konyhába nekem ez hiányzik bár tudom, hogy az ennél jóval kisebb konyhákban ezt végképp nem lehet kivitelezni. Azért itt kényelmesen pakolhatom be a mosogatógépet, tánctérnyi terület maradt a szekrények előtt és a hűtőben sem csak lapjával tudom keresni a főzés - sütés - étkezések kellékeit. De még egyáltalán nem biztos, hogy hosszabb távon nem keresek erre valami megoldást :-)

Az előszoba még nem igazán készült el. Persze itt is van, ami már szívem szerinti, hiszen festettünk, helyére került ismét a kalaptartó és a kabátakasztó. De még nincs kiforrott megoldás a cipők tárolására. Mert persze van cipős szekrény, van komód, de hat ember cipői nem kevés helyet igényelnek, még akkor sem, ha a téli nyári váltás dobozolással kerül tárolásra. Itt még azt hiszem kell ötletelnem, ötletelnünk egy kicsikét.

Mégis azt kell mondanom, hogy szépen alakulunk, még ha nem is villám tempóban.

És hogyan is néz ez ki képekben?

És hová kerekedtünk eleddig?

Megszülettek a falak színei bécsi trüffel és café latte keveredésében. Megtaláltuk a kalaptartó régi és egyben új helyét is. De a cipőkre mindenképpen kell valami "komolyabb" és profibb megoldást találnunk az őszi esős idő beköszöntéig.

Egy kis színes vegyes kavalkád a napi fontos intézendőkkel a hűtő oldalán és az átjáró a nappalink felé.

Ahova pedig a ruhák rejtődtek szobai térigények nyereményét követően :-)....

Nappali projekt

2011-07-19T11:46:00.010+02:00

Mint már a korábbi lakberendezős bejegyzésemben is írtam, a nappali és a nagyok szobája párhuzamosan készültek. Ennek több oka is volt. A költözés idejére a gyerekek a nagyszülőknél vendégeskedtek, de a nagyok már unatkoznak sokszor, ráadásul, ha ott a két legkisebb is, akkor a figyelem is oszlik, nem kapják azt a fajta csak rátok figyelünk érzést, mint korábban a két legkisebb születése előtt, illetve még akár a születésük után is, amikor még ők kicsik voltak az ilyen jellegű vendégeskedéshez.

Így ők rohanni akartak már haza. Ez volt az egyik ok. A másik pedig, hogy a mi birodalmunkká a nappali vált, így a saját kényelmünk, de leginkább komfort érzetünk helyreállítása is nagy motivációt jelentett. Azt hiszem nem mondok, akarom írni nem írok valótlant, ha azt állítom, hogy zseniális kanapé és ágy kombinációt sikerült vásárolnunk. Be kell vallanom, hogy ez nagyon fontos volt számunkra. Fontos, hogy az éjszakai pihenés tényleg pihenés legyen és az a pár óra alvás igenis pihentető legyen. Ezért sokat mászkáltunk ebben a kérdés körben felkutatva a piac kínálta lehetőségeket. Frappáns megoldás, hogy kinyitható, de mégsem vendég ágy, hogy saját alvásra kitalált matrac szolgál fekhelyül és nem az ülő felület szolgál a pihenésre is. Kényelmes és praktikus, hiszen a kárpit könnyen tisztítható, ami valljuk be nálunk szintén fontos szempont volt lévén négy gyermek rohangál körülötte, és vannak közöttük fiúk is :-) Náluk pedig a szótárból hiányzik az óvatosan, lassan, ki ne borítsd kérések meghallása. Nem is a szótárból hiányzik, csak szelektív a hallásuk :-)

Szóval a nappali elég sok funkciót kell nálunk betöltsön. Lévén itthonról dolgozom, kell egy dolgozó sarok. Szeretem a könyveket, ennél fogva már csak költözéskor legalább 50 doboz könyvünk volt, ha nem több és valószinüleg a könyvek száma az évek haladtával nem is lesz kevesebb, mert ez a mániám már régóta tart... És persze ez az élet terünk reggeltől estig. Sokat játszanak itt a fiúk - kicsik és nagyok egyaránt - bár a kicsik még néha rács mögé kerülnek a saját birodalmukban, ha éppen főznöm kell és nem tudok rohanni még plusz másik 3 irányba, vagy dolgozom és ők éppen nem alszanak. Napi állandó segítség nélkül elkél egy kis korlát :-). Bár nálunk ez bevált. A nagyok szerettek a járókában molyolni, ők ketten lévén az ilyen fajta "ketrecet" hamar kinőtték, de ezt így szeretik és elfogadják.

Innen lehet kijutni a teraszra és a télikertbe, itt kapott helyett az akvárium, valamint a felügyeletünkre hagyományozott csodaszép, de hatalmas szobanövények.

És akkor honnan indult a projekt?....

És hogyan is változott menet közben?....

Mint már említettem, alapvetően a föld színeit szerettük volna viszont látni most itthon. Így került a nappali falára a café latte kellemes alap tónusa egy kis csokoládéval megbolondítva :-) Ahogyan fogytak a dobozok úgy kerültek szép apránként helyükre kincseim a könyvek, majd szép apránként előkerültek a messzi földekről származó apróságok, nyaralási emlékek is,mint például az afrikai elefántok, dominikai óriáskagylók, apró kis kövek, képek, és a nélkülözhetetlen hangulat kellékek a gyertyák, gyertyák és gyertyák....

Persze ismerve magam és magunk ez a projekt sincs még teljesen befejezve, de mégis lakható, élhető tér kerekedett belőle mára. Még majd helyére kerülnek életünk apró kis emlékei a fényképek, a fontos kényelmi kiegészítő, mint például a szőnyeg, megtalálom majd szép apránként a helyét a vasalónak, felhasználásra váró mécseseknek, a fiúk hatalmas film és játékgyűjteményének is. De ezeket majd az élet alakítja ki apránként, a kényelemnek, praktikumnak megfelelően.

Gyerekszoba projekt a nagyobbaknál

2011-07-18T11:29:00.088+02:00

Az első helyiség, aminek nekiestünk, pontosabban nekiestem, mert a dobozok hurcibálása után Tomnak végig munkával kapcsolatos teendői voltak zsinórban késő éjszakába húzódóan, az a fiúk szobája volt a nappalival párhuzamosan.Miután sikerült a dobozok mellett egy létrányi helyet szabaddá tenni, már neki is állhattam a festésnek és takarításnak. Alapvetően az egész lakásban a föld színei dominálnak mára, de hosszas szín tervezés előzte meg a festékek megvásárlását. Egyrészt szeretem kikérni a fiúk véleményét, hogy ők mit szeretnének - na persze bizonyos korlátok között, mert merészek a srácok, volt már fal szín ötletre a rávágott válasz a fekete is :-) -, másrészt szeretek kísérletezni is a lehetőségeim adta keretek között. Arról nem is beszélve, hogy szeretek a két kezemmel alkotni. Készültek így már hímzett faliképek, melyek a mai napig kedvencek a gyerekszobákban, korábban - évekkel ezelőtt, amikor még Dominik volt pocak lakó (mára már elmúlt 9 éves) készült dísz csík is Hófehérkével és a hét törpével saját festésben, és előszeretettel játszom a fényképekkel, képekkel is. Egy szó mint száz, ha tehetem, de leginkább az időm engedi, szeretek a lakásban alkotni. Most sem volt ez másképpen. Miután megszületett a nappalira vonatkozó elképzelés a fiúk is lelkesen csaptak le az ötletre, ők is, ők is.... szeretnének a szobába egy más színű falat. Az alaptónust a café latte - egyik kedvenc italom - alkotja, és bekerült egy másik kedvenc ízvilág is a trüffel torta, bécsi trüffel került az egyik rövid falra. Szerencsére sok a fény, nagy az üveg felület, így remek fény viszonyokkal rendelkezik mind a négy gyermek szobája.

Hát akkor honnan is indultunk?...

És hová is jutunk el szép lassan?...

Amikor pedig elkészül a festés, akkor kezdek igazán elevenembe kerülni, hiszen előkerülhetnek a bútorok, régiek és újak egyaránt, lehet tologatni, tervezni mit, hova és hogyan...

Először azt gondoltam a hatalmas mennyiségű ruhájukat muszáj eltüntetni, hátha befér két gardrób szekrény és még marad is tér, de győzött a tér igényem, maradt egy szekrény, bár még azt is tologattuk egy pár falon :-)

Vagy mégsem ez a tuti helye mindennek? Kialakult egy nagyjából-i elrendezés, de még van egy két apróság, amit apránként fogunk a helyére tenni. Hogy mik is ezek? Hát például az íróasztal. Mert ugyebár van egy kényszerünk, hogy minden gyerekünknek, aki iskolás kell egy saját íróasztal, bár azt hiszem meg tudom számolni egy kezemen, hogy Dávid az eltelt öt iskolás év alatt hányszor is tanult a saját asztalánál... Így ez a kis szeglet még nem nyerte el végleges kinézetét, hasonlóan a játékos, tanulós szekrényhez, ahol még elég kaotikusan helyezkednek el a már sulira előkészített induló csomagok, mellette a legók, és a társasjátékok, autók és a sok fontos "kincs" , aminek nagy része szerintem kukára és jótékony ajándékozási célra érett mára, de hát nehéz megválni a kincsektől ugyebár... És persze a legós dobozok kavalkádja sem lesz ott jó helyen, amikor beindul a fűtés, és sajnos ez egyre közelebb kerül megint, pedig imádom a nyarat :-) Még helyére kell kerüljenek a zene masina hangfalai, az éjjeli lámpák és az új plafon lámpa, aminek várakozásunk szerint sokkalta több fénye lesz, mint a korábbi példánynak.

És persze nem hiányozhat majd az én egyik kedvenc otthonossá tevő kiegészítőm a függöny és a szőnyeg sem. Ez utóbbi azt várja, hogy átessen egy költözést követő hatalmas takarításon :-) Az ágy takarókat még meg kell álmodnom, hogy milyen is legyen az, ami praktikusan takar, de könnyen, akár gyerek kezek által is kezelhető. Mostanság ezt látom a legnehezebb küldetésnek a nagyok szobájával kapcsolatosan. Mert a játékok okozta kavalkádot hosszú távon szekrény ajtók mögé fogjuk rejteni.

Költözés

2011-07-14T13:52:00.055+02:00

Hát nem is tudom hol kezdjem és hol is folytassam....

Két házat is árultunk mostanság, szüleimét és a mienket is. Az egyik Budapesten a másik pedig Szigetszentmiklóson. Régóta kínáltuk őket a piacon, és hogy hogyan nem egyszerre találtak gazdára. Ennek következtében mi két helyről kellett kiköltözzünk roham léptekben, hiszen az utóbbi másfél évet már anyuéknál laktunk az ingázás elkerülésére. Bármennyire is szerettem, szerettünk Miklóson lakni, valahogy négy gyermekkel már nem működtünk onnan jól. A fiúk egyre többet mondogatták, hogy egyedül mennék..., egyikük ekkor, másikuk akkor végzett és a hazaútra és a visszaindulásra a különféle edzésekre nagyon kevés volt a köztes idő. Ez a probléma áthidalható volt átmenetileg azzal, hogy anyuékhoz költöztünk. Hiszen onnan az egyik iskola 5 perc séta volt, a másik pedig autóval volt pontosan ennyire. Az edzések is elérhető közelségbe kerültek még ingázással is a lakás és a helyszínek között. Persze ez nem volt végleges megoldás, hiszen ennyi generáció egy fedél alatt, hosszútávon nem tudott működni békében.

Azt hiszem igencsak szerencsésnek mondhatjuk magunka, hiszen fantasztikus lakást sikerült Tomnak találnia. Hatalmas ablakok, rengeteg fény és hatunknak elegendő tér hatalmas terasszal, remek közlekedéssel. Kár, hogy nem a sajátunk, hanem csak béreljük, amíg majd kitaláljuk merre tovább :-)
Azt hiszem még életemben nem láttam ennyi dobozt egy rakáson, már persze raktárakat kivéve. Ha nem volt 200 dobozunk, akkor egy sem. Először a régi két helyen, majd az újban nem lehetett lépni sem a dobozhalmoktól. Nem kis munkába került valamiféle rendet csalnunk magunk köré, leginkább mert mániám, vagy inkább mániánk, hogy szeretünk kicsit mindent a magunk képére formálni, így most sem tudtunk kibújni a bőrünkből. Nem átallottunk festéket és hengert ragadni, hogy színvilágában és küllemében kicsit magunk képére formáljuk, az amúgy kiváló adottságokkal bíró lakást.

A legkisebbek dobozbirodalma


A kicsit nagyobbaké...

Télikert dobozhullás után :-)

Konyha, vagy mégsem?

Előszoba?

El fogom egyszer érni a konyhapultot?

Nappali őrület ...

Mi lesz ebből....
(folyt.köv.)

Csodakupák Rómából....

2011-06-30T23:54:00.000+02:00

Még mindig Róma a téma :-) A gyerekbarát túra mivolta végett mindenféle ötleteket vetettünk be, hogy a kicsit unalmasabb, fárasztóbb időszakokban se lankadjon Domi érdeklődése, továbbra is élvezettel sétáljon velünk.

Hogy mik is voltak ezek az ötletek? Hát különféle kupákat indítottunk. Pl.: fiat kupa, kuka kupa, bicikli kupa, erkély kupa, utca kupa, utca tábla kupa, házszám kupa, kapu kupa, csatornafedél kupa és még sorolhatnám hosszasan. Igazán bejöttek ezek a kis trükkök. Domi örömmel gyártotta a fényképeket hozzá, akárcsak apukája. Remek kukákat, autókat, furcsábbnál furcsább bicajokat sikerült megörökíteniük a szépséges virágokban dúskáló erkélyek, zsalugáterek mellett.

Íme a győztesek.... ahogyan Domi értékelte
Tatatataaaaaaaaaaaaam

A győztes erkélyek:

A győztes kerékpárok:

A győztes fiat500:

A győztes utcatáblák:

A győztes zsaluk:

És végül, de nem utolsó sorban...
A győztes kapuk:

Azért szerintem maradtak még említésre méltó, kupagyőzteseknek titulálható fényképek,de itt Domi szavazatai voltak előtérben. Azért még egy kis ízelítő:

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - III. rész

2011-06-30T23:05:00.000+02:00

Harmadik és egyben utolsó, de mégis teljesen egész napunkat a Vatikánra szántuk. Mivel repülőnk csak éjjel indult haza, ezért ezen a napon is ráértünk, nem kellett rohannunk, kényelmes túrázást, nézelődést terveztünk. Reggeli után kipihenten, újult erővel és jól lakottan indultunk neki felfedezni a Vatikán szépségeit.

A Szent Péter téren rengeteg ember (a teljes kerengőt, ami nem kicsi, kitöltötte a sor) állt sorban, ami bevallom elég ijesztő látvány volt, mivel a déli misét a pápa celebrálta. Ezért arra gondoltuk, megfordítjuk a programot, először megnézzük a múzeumokat, majd utána nézzük meg a bazilikát és másszuk meg a kupolát. Ekkor szembesültünk az első csalódásunkkal, a Vatikáni Múzeumok minden hét vasárnapján, kivéve a hónap utolsó vasárnapját zárva tartanak. Hát ez nem a hónap utolsó vasárnapja volt, így nem jutottunk be a hőn áhított Vatikáni Múzeumokba és a Sixtusi Kápolnába se. Kicsit elkedvetlenedve, de azért mégsem megtörve, beálltunk a sorba, hogy legalább a Bazilikát és a Kupolát, illetve az onnan elénk táruló csodás panorámát élvezhessük, vethessünk pár pillantást a csodás és nem látogatható Vatikáni kertekre.

Legnagyobb csodálatunkra alig fél órás sorban állás után, már a biztonsági kapukon belül találtuk magunkat. Szerencsére követtük az illemet és a kívánalmakat, és bár nyári hőség volt, de ott volt egy könnyű kardigán a vállamra, a ruhám pedig bár vékony volt, de a földet súrolta, a fiúkon pedig rövid ujjú póló és hosszú nadrág volt, hogy semmi ne gátolhassa bejutásunk. Komolyan betartják egyébként ezeket az előírásokat, és bár a biztonsági kapunk be lehet jutni fedetlen vállakkal és rövid nadrágban is, a belső kapunk már csak az mehet át, akin a megfelelő viselet van.

Bent újabb sorban állás várt minket, meg kellett vásárolnunk a feljutást engedélyező jegyet a Bazilika kupolájába. De ez volt, az, amit a világ minden kincséért sem hagytunk volna ki, ha már eljuthattunk ebbe a hatalmas székesegyházba, ami kívülről is csodás, szemet gyönyörködtető látványosság. Magát a bazilikát jegy nélkül is meg lehet tekinteni. Választhattunk vagy a teljesen gyalogos feljutásra váltunk jegyet, vagy pedig egy darabig liftezünk és csak onnan másszuk meg gyalog a lehetetlennek tűnő magasságokat. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, lévén a teljesen gyalogos verzió 551 lépcsőfokot rejt magában, bár a lifttel történő feljutás után is még hátra marad a lépcsők java 320 lépcső formájában.
A liftből kiszállva és egy kicsit lépcsőzve a kupola belsejét lehet megtekinteni innen fentről. Nem mondok valótlant, ha azt állítom, hogy lenyűgöző látvány. A falakon szebbnél szebb mozaik képek, végig a teljes kupola oldalán. Káprázatos és elképesztő művészi produktum. Egyszerűen ilyenkor csak ámulok és csodálom a régmúlt mestereit, hogy hogyan voltak képesek ekkora magasságokban ilyen csodákat alkotni. Már maga a mozaik is egy aprólékos tevékenység, átlátni készítés közben mi és hova kerüljön, de mindezt ilyen magasságokban.... A sok sok érdeklődő lent, misét hallgató hívő, apró kis hangyácskának tűnt lent a mélyben.

Visszatérve a lépcsőkhöz elkezdtük megmászni a ránk váró 300 lépcsőfokot. Domi olyan vígan ugrándozott, hogy én csak csodálkoztam. Érdekes volt már maga a lépcsőzés is, helyenként a szűk körlépcsőkkel, majd a ferde folyosókkal, ahol folyton azt éreztem, hogy én is mindjárt eldőlök, pedig csak a plafon és az oldalfal volt ferde, a talaj a lábunk alatt nem, mármint lépcsőztünk, de lépcsőlapok vízszintesek voltak oldalirányban.
Kiérve a kilátóra csodás panoráma tárult elénk. Nem győztük inni a látványt, a szép és gondozott kert látványát, hogy elképesztő messzeségig el lehet látni, hogy fentről meg lehet találni a Colosseumot, a Palatinust, a Capitolium dombot, a Viktor Emanuelle emlékművet, mindent, amit csak szeretnénk. Ez a látvány megéri azt a sok száz lépcsőfokot. Aki csak teheti és tudja, annak ide fel kell jutnia.

Lefelé nagyon merészen bevállaltuk, hogy gyalog megyünk, nem liftezünk. Hát helyenként elég veszedelmes volt, mert ezek a régi lépcsők igencsak csúszósak, még a rájuk ragasztott csúszásgátlók ellenére is. A lépcsőházban lefelé haladva számos kis ajtó, felettük táblákkal mit is rejtenek.

És egyszer csak elfogytak a lépcsők, beértünk a székesegyházba. Tátott száj, elképesztő magasságok, szebbnél szebb szobrok, oltárok, képek, freskók, fülkék.... Leírhatatlan az a sok remekmű, ami mind helyet kapott bent. Persze a legtöbb érdeklődőt Michelangelo Piéta-ja vonzza még a mai napig is. Bár a rongálás óta üvegfal takarja, megával ragadó a látvány. (Kevésbé illúziót romboló ez az üvegfal, mint a Louvre-ban lévő a Mona Lisa körül, ami valljuk be, sokat ront a látványon. Itt erről szó sincs). Mellette pedig ottt van II. János Pál síremléke. Bevallom, nekem valahogy még mindig ő a PÁPA. Most pedig, hogy nem is olyan régen avatták Boldoggá és mindenhonnan az ő fényképe tekint ránk akár hol is jártunk a városban, még inkább felelevenedik emlékeimben. Ilynekor mindig megemlékezem nagypapámról is, aki külsőre az ő szakasztott mása, akár testvérek is lehettek volna.

A Bazilikát elhagyva Szent Péter tér monumentális látványa még mindig csodára késztetett minket és újabb fogadalomra. hogy legközelebb is visszatérünk ide, most már ismerve a múzeumok ide nyitva tartását is, hogy a Sixtusi kápolna is bekerüljön a látottak közé.

Gyalogosan vágtunk neki egy késői ebédhez vagy inkább korai vacsorához éttermet keresni. Majd begyűjtöttük a vásárfiákat kicsiknek nagyoknak, vetettünk még egy utolsó pillantást a Navonára, Pantheonra és a Trvei kútra. Domi kapott ismét egy óriás palacsintát és visszasétáltunk római tartózkodásunk egyik központi helyére a Piazza Veneziára, hogy búcsút vegyünk a várostól, de semmiképpen nem utoljára.

Visszamentünk a szállásra, elköszöntünk Benitától, megköszöntük a kedves vendégszeretetet. Majd a már ismert autóval, fájó szívvel indultunk el a reptérre.

Arrive derchi a Rome....

2011.06.19.

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - II. rész

2011-06-30T01:05:00.000+02:00

Reggel frissen és kipihenten ébredtünk, megtömtük a pocakunkat finom olasz péksüteményekkel, felvágottal, az elmaradhatatlan pohár tejecskével, espresso-val és cappuccino-val, majd ismét nekivágtunk a város titkainak és szépségeinek felfedezésére. Terveinket majdnem teljesen sikerült is megvalósítanunk.

Mai túránk kiinduló pontja a Piazza Venezia volt. Ide ismét busszal érkeztünk - Domi nagyon élvezte a tömeg közlekedést. Innen már ismét gyalogosan jártuk utunk. Első úticélunk a Piazza Navona volt. Ez a látványos, zsúfolt tér kihagyhatatlan Bernini szökőkútjával és a sok pantomimessel, kávézóval, étteremmel.

Városszerte útbaigazító kis táblák mutatják merre kell tovább indulnunk a többi nevezetesség felé. Szebbnél szebb templomok mellett haladt el utunk egy másik remekmű felé a Pantheonhoz. A templomot régen a bolygóisteneknek szentelték, melyek szobrai díszítik belül. A központi csarnok jelentős temetkezési helyként is funkcionál, itt nyugszik a reneszánsz művész Raffaello is. Csodálatos, ahogyan még ma is áll ez a több ezer éves kupola, közepén a nyílással, varázslatos, ahogyan betér ezen keresztül a napsugár a templom belsejébe.

Tovább sétálva értük el a három út kereszteződésében található szökőkutat, a város legnépszerűbb kútját, a Trevi kutat. Monumentális, lenyűgöző, egyedi. És mindemellett mindig hatalmas a tömeg. De mégsem lehet kihagyni, nem csodálni és persze követni a hagyományt: "miszerint háttal a kútnak, jobb kézzel a bal vállon át némi pénz érmét a kútba dobva biztosan visszatérünk Rómába". Hát mi mindent elkövettünk ennek érdekében :-) Végre megtaláltuk a hőn áhított óriás palacsintát is, így újult erővel tudtunk nekivágni a túra folytatásának, mégpedig a Spanyol lépcső megmászásának. A déli napsütésben kellett is a muníció, a sok ivó vizet öntő városi kút a hűs szomj oltó nedűvel.

A Spanyol lépcső megmászása kemény diónak ígérkezett a déli hőségben. Megérte. A látvány, a templom kárpótolt bennünket a "hegymászásért", lefelé pedig megpihentünk a lépcsőkön egy kis elemózsiával. Még a lépcsőkről is csodás panoráma tárult elénk.

Kellemesen elfáradva, indultunk vissza a Piazza Venezia-ra, hogy visszajussunk szállásunkra és találkozzunk Sister Benita-val és Sister Barbara-val. És ahogyan minden út Rómába vezet, úgy minden utunk a Capitolium domb tetejére is vezet, hogy ismét hódoljunk a csodás panorámának a kora délutáni kávé és üdítő elfogyasztása közben. És ha már itt jártunk, egy esküvőt is sikerült lencse végre kapnunk. Kellemes órát töltöttünk a rendházban Benita-val és Barbara-val. Elképesztő, hogy Benita januárban ünnepelte 100. születésnapját. Amellett, hogy beszélgettünk, felmehettünk a rendház tetején lévő kilátó teraszra, hogy gyönyörködhessünk Róma csodás látványában.

A kis pihenést, látogatást követően nyakunkba vettük a várost, hogy ismét egy finom vacsorával legyünk gazdagabbak. Nem tudom így van-e, de azt hiszem, nem lehet rosszul éttermet választani. Vagy legalábbis nagyon nehéz :-)

És ha már az este a városban ért bennünket, nem hagyhattuk ki az éjszakai, kivilágított Rómát, az Angyalvár, , a Piazza Venezia, a császári fórumok, a Colosseum esti fényeit. Persze így apa is "játszhatott" egy kicsit a fényképezőgéppel :-)

2011.06.18.

"Altatóra ma sem volt szükségünk..."

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóóóóó - I. rész

2011-06-29T22:16:00.000+02:00

Mikor este leszállt a gépünk abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy vártak ránk. Tom anyai nagypapájának a nővére apáca volt Rómában, a Vatikánban, Így mielőtt egyéb szállás után néztünk volna, megkerestük az a Rendházat. Emlékeztek Sister Aurára, Tom családjára készségesen foglaltak nekünk szobát a rendház villájában, még autó is várt ránk a reptéren. Hamar eljutottunk így az éjszaka közepén a szállásunkra, ahol szép, tiszta, három ágyas szoba várt ránk. Mondanom sem kell talán, hogy Domit nem igazán kellett altatnunk ezen az éjszakán.

Reggel kipihenten, útikönyvvel, térképpel, jól megtömött pocakokkal vágtunk neki a városnak, hogy felfedezzük az Ókori Róma kincseit. Dávid nem is olyan régen tanulta történelem órákon, hogyan is éltek az ókori rómaiak, mit csináltak, kik voltak az uralkodók, és még sorolhatnám. Dominak sok minden eszébe jutott és a "romok" között sétálva szívesen hallgatta a történeteket.

Mivel nagyon lelkes volt, gyalog vágtunk neki a túrának, bár a biztonság kedvéért beszereztünk egy három napos bérletet a létező összes közlekedési eszközre, ami csak Rómában fellelhető. A hét domb egyikén laktunk, onnan indultunk lefelé a domboldalban, elsőként egy különleges látványosságot vettünk célba, Cestius piramisát.

Évekkel korábban megnéztük már az eredeti piramisokat is, de hogy Rómában is van, bevallom nem tudtam róla, egészen az útikönyv böngészéséig. Mert bár persze minden szépségre, múzeumra, műkincsre, látnivalóra kíváncsi lettem volna, azért igyekeztünk Dominak való, őt érdeklő, gyerek szemmel is érdekes látnivalókat felsorakoztatni a "látni szeretnénk" listánkon.

Sétánk ezután a Colosseum irányában folytattuk. És bár kígyózó sorokban álltak a turisták bejutásra várva, ez sem igen szegte kedvünket. Egész hamar sikerült megvenni a két napos kombinált belépőt a Colosseumba, Forum Romanumra és a Palatinusra. Ami pedig nagyon tetszett, hogy Dominiknek sehol nem kellett belépő jegyet váltanunk, a gyerekek ingyenesen juthatnak be minden szemet gyönyörködtető látnivalóhoz, bár a belépő jegyet ő is kézhez kapta, hogy a beléptető rendszereken át tudjon sétálni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok csodát láthattam, már, de az ókor építészete és az építészet csodái mindig ámulatra késztetnek. Hogyan lehetséges, hogy a több ezer éves csodás építmények még ma is állnak, számos vihart, földrengést túléltek és gyönyörűek. Kolosszális magasságokba emelkednek, olyan építészeti megoldásokat alkalmazva, melyek még ma is elgondolkodtatnak, hogyan is lehetséges ilyet alkotni. A hatalmas belmagasságok, csodaszép boltívek, melyek még ma is állnak, a szebbnél szebben faragott oszlopfők, szobrok.... Tényleg gladiátorok küzdöttek valaha e hatalmas arénában? Tényleg volt olyan, hogy több tízezer ember volt bent egyszerre? És még sorolhatnám kérdéseinket, amiket Domi is feltett ott a helyszínen :-)

A Colosseum bejárása után még csodáltuk a korhű ruhákba öltözött helyieket, akik megpróbáltak minden turistát rávenni egy közös fotózásra némi aprópénzért cserébe, beszereztünk némi friss és finom harapnivalót, hideg forrásvizet (melyből szerencsére a város számos pontján újratölthettük kulacsunk friss és hideg vízzel) és letelepedtünk először Constantinus diadalívének árnyékában, majd a Forum Romanumon belül a leanderek árnyékában.

Örömmel tapasztaltuk, hogy Domi lelkesen sétál velünk, hallgatja az információkat, vizsgálja és csodálja a múlt remekeit, a templomok maradványait (Venus és Roma, Romulus, Antonius Pius és Faustina templomai, Vesták körtemploma, Iulius Caesar, Castor és Pollux, Szaturnusz temploma), Titus és Septimus Severus diadalívét. A Palatinus egy másik római vakációra maradt, mert a tűző napon igencsak megszomjaztunk és a Capitolium dombról már nem igen akaródzott visszasétálni a Forumon keresztül a Palatinusra.

Helyette lesétáltunk a Michelangelo tervezte híres lépcsősoron a Cordonata-n, hogy ismét nekivághassunk egy másik 124 lépcsőfokos magaslatnak, melynek tetején csodás templom és panoráma kárpótolt bennünket a késő délutáni hegymászásért. Szomjunk oltása közben gyönyörködhettünk Róma csodás látványában, a császári fórumok magaslatról elénk táruló látványában. Részben körbe tudtuk sétálni a Monumento Nazionale a Vittorio Emanuele II emlékművet is.

Mire a Piazza Venezia-ra leértünk Domit az éhség kínozta (igencsak jogosan) és fáradt lábakra panaszkodott, így kerestünk egy tetszetős tavernát a Trastevere-n, ahol igencsak finom pizzával és pasta-val kényeztettük magunkat hűs vörösbor és finom narancs juice kíséretében. Még előtte, az étterem felé igyekezvén meglátogattunk egy másik zarándok helyszínt, a Bocca della Verita-t, az igazság száját.

A vacsorától Domi is újra erőre kapott, így sétáltunk egyet a Tevere partján, átkeltünk a Tiberis szigetre, majd Domi nagy örömére busszal utaztunk az Angyalvárig. Innen pedig a Szent Péter tér érintésével a Via Gianicolesi-n hazasétáltunk szállásunkig.

Altatóra ismét nem volt szükségünk. Sok szép csoda után, kellemesen elfáradva bújtunk ágyba, hogy másnap ismét nyakunkba vehessük a várost.

2011.06.17.

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóó

2011-06-24T18:10:00.000+02:00

Úgy kezdődött, hogy....

Dávid székelyföldi kalandozásaira már márciusban készültünk. De amikor szerettünk volna egy kicsit kizökkenni mi is a mindennapok mókuskerekéből, még nem gondoltuk, hogy csapunk egy őrült római vakációt. A szó legteljesebb értelmében persze :-)

Igazából nem volt konkrét úticél, csak egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy "kis" séta...

Miközben az ajánlatokat böngésztük felmerült sok szép nagyváros: Párizs, London, Milánó és a sor végén ott kullogott Róma is (Az igazság az, hogy nekem eljutni Rómába sok évtizedes vágyálmom volt, de mivel apa már járt ott, ezért ilyenkor elsősorban a még egyikünk által sem látott, vagy pedig már mindkettőnk által jól ismert városok szoktak előtérbe kerülni.) Hát most Róma nyert a kínálatból :-) Hipp-Hipp-Hurrá. El sem hittem.... Pedig már a táskámban lapultak a repülőjegyek. Nem csak édes kettesben végtunk neki a kalandnak, hanem Domival. A legkisebbeket pedig nagyiék gondjaira bíztuk. Dominak meglepetésként szántuk a kalandot. Valljuk be, meg is érdemelte. Igazgatói dicséret, kitűnő bizonyítvány, példás magaviselet és szorgalom egy kisfiútól.... De leginkább szerettük volna, ha csak pár napra is, de ő is érezze a szeretetet, figyelmet, ami akkor csak neki szól, lehessen ő is egy kicsit egyke és kényeztetett (minekutána Dávid vágyait már teljesítettük és részt vehetett álmai túráján).

Meglepetésként nélküle csomagoltam, nélküle szerveztünk. Pedig sok kis bukkanó volt menet közben, nehogy valaki elkotyogja, utazhat-e személyi igazolvánnyal, mert bizony az útlevele lejárt. De mindent sikerült tökéletesen elrendeznünk.

És ahogyan sikerült őt megvezetni az utolsó pillanatig.... Azt hiszem ezt egyikünk sem hitte igazán. Mert bár a koffereket sikerült becsempészni a csomagtartóba, és persze őt mindig kellő távolságban tartani az autó hátuljától, de a kicsik több napos ruhakészlete igazán szemet szúrhatott volna neki, akárcsak az, hogy ragaszkodtunk a 30 fok ellenére a farmernadrághoz, mondván színházba még vidéken sem lehet rövid nadrágban menni. Az eszébe sem jutott, hogy miért vidékre megyünk színházba. Miután a kicsiket már biztonságban tudtuk nagyiéknál, elindultunk a reptérre, pontosabban a reptéri parkolóba, ahol az utazás idejére hagytuk négy-kerekünket. Útközben persze jöttek a szokásos kérdések. Hova megyünk?, Mit nézünk meg?, Messze van?, Mikor érünk oda?.... mi pedig próbáltunk a valóságnak megfelelően, de mégis kissé kitérő válaszokat adni, hogy ameddig csak lehet őrizzük a varázst és meglepetés erejét. Azt hiszem nagyon ügyesek voltunk :-) Mert bár a parkolóban hatalmas matricákkal feldíszített autó várt minket, hogy kijussunk a reptérre, apa egy zseniális fogással kifogta a szelet a vitorlából:

"Mennyi reklám van ezen az autón..."

És mivel a fapados járatok a régi reptérről indulnak, még ez is segítségünkre volt, hiszen ott még nem jártak a fiúk, így az épületből sok információt nem tudott következtetésként levonni. Amikor pedig megkérdezte ott a reptéren szembesülve a két kis kofferrel, hogy:

"Színházba minek kell koffer?" - apa szintén zseniálisat alkotott:

"Interkatív színház, a közönségnek is kell jelmezeket vinnie, hogy részt vehessen a darabban". Hát azt hiszem itt már nagyon súroltuk a határokat :-), de az estére való tekintettel még nem esett le a léc.

Bent a váróban már persze felismerte Domi is, hogy egy reptéren van, de valahogy ott hirtelen nem tudott mihez kezdeni az információval. Amikor pedig a check in-nél előkerültek az on-line beszállókártyák és beavattuk kis titkunkba, hogy akkor repülőzünk egyet Rómába, nem akarta elhinni.

"Az tuti, hogy nem repülünk. Az biztosan nem lehet. Az ki van zárva." - és akkora kerek szemeket produkált hozzá, hogy majd meg ettem ott helyben.

A kötelező bejutási ceremónia után már elhinni látszott, hogy akkor most ő tényleg repülni fog, MÁSODSZOR, de hogy Rómába megyünk az megint hitetlenkedést, kerek szemeket eredményezett. Azt hiszem az ilyen pillanatokért érdemes élni. És persze a szokásos kérdések sem maradtak el: Meddig maradunk? Este jövünk vissza? Vasárnapig? És a kicsik? Dávid?... és még sorolhatnám a kérdéseit.

Amikor ekkora örömöt tudunk okozni bármelyik kincsünknek, az minden mást feledtet, és mindent megér. Bevallom utólag kicsit sajnálom, hogy ott, akkor nem került elő a fényképezőgép, és nem készült emlék a csodálkozó, csillogó, majd boldog szeméről, mosolyáról....

Hát akkor induljon az ŐRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

:-))))

2011.06.16.

Havazás... nyáron?

2011-06-23T11:30:00.003+02:00

Annyi mindenről szeretnék írni, a címek itt sorakoznak sorban. De egyszerűen nem jutok egy pillanatnyi időre sem a géphez úgy, hogy összeszedjem a gondolataim és bekerüljenek a megjegyzések a helyükre :-) Na de igyekszem pótolni. Pedig annyi kalandban volt részünk és vár is ránk még jó pár...

Persze így az év végén nem is érünk rá unatkozni. Voltak évzárók, biziosztások, hatalmas kirándulások, világjáró kis utazások...

És van kettő, amit nem nekem kell lejegyeznem :-) Az egyik hatalmas feladat Dávidot várja, hiszen vele történtek életre szóló élmények, a másikat pedig Apa jegyzi majd, mert ő is különleges helyen járt.

Erdély - Székelyföldi túra Dáviddal

2011-06-20T11:44:00.000+02:00

Dávid mesélése nyomán....

" 12 órás fárasztó buszút után reggel Gyergyószentmiklósra érkeztünk, ahonnan vonattal utaztunk Csíkszentdomokosra. Délután ismét útra keltünk, busszal mentünk Balánbányára, ahonnan gyalog vágtunk neki egy 3 napos túrának, megmásztuk a Keleti- Kárpátok vonulatát az Egyes-kőhöz (1611 m), ahol az éjszakát menedékházban töltöttük. Ja... és forrásban fürödtünk - nagyon buli volt.


A nagy csapat egy része...

Elfáradtunk :-)

Naplemente a hegycsúcson

A második napon végig 1000 m felett túráztunk, sűrű fenyőerdőkben, virágos réteken a Nagy-hagymásban (1792 m), délután pedig elértünk a Gyilkos-tóhoz, ahol csónakáztunk. Az éjszakát faházakban töltöttük és igazi kürtős kalácsot ettünk.

A harmadik napon a Kis-Cohard megmászása volt a cél (1345 m), felülről még megnéztük a Gyilkos-tót és leereszkedtünk a Békás szoroshoz. Busszal és vonattal jutottunk vissza Irénke nénihez, ahol bográcsoltunk és a szénapadláson aludtunk.

A negyedik napon kicsit pihentünk, megnéztük Csíkszeredát, a csíksomlyói kegytemplomot és bejártuk a Búcsú helyszínét. Az éjszakát Tusnádfürdőn töltöttük egy bácsi udvarán, mivel a kemping zárva volt. Megint folyóban fürödtünk :-)

Az ötödik nap a Csomád-hegységet másztuk meg (1210 m), felmásztunk a kráterbe, a Mohos tőzeg láphoz és a Szent Anna tóhoz. Elég hűvös volt a víz, de nagyot pancsoltunk. Éjszakára visszatértünk Irénke nénihez spagettizni.

Az utolsó napon Korondon jártunk, megnéztük a parajdi Sóbányát - hoztam is só tömböt - és Szovátán fürödtünk a Zöld-tóban, ami olyan sós majdnem mint a Holt tenger.

Haza ismét 12 órát buszoztunk, de most mindenkinek sikerült aludnia a túrák utáni jóleső fáradságtól."
(Remélem minden képet sikerült a megfelelő helyekre csatolnom :-) és pontos volt a kapott információ :-) Dávidtól)
Még egy két csoda kép :

Azt gondolom, hogy sikerült felejthetetlen élményeket csempészni Dávid életébe (és be kell vallanom nagyon csöndesen, hogy szörnyen irigykedem is rá, hogy átélhetett ilyen kalandokat. Remélem amikor a két legkisebb is túra képes korba kerül, mi is eljutunk erre a varázslatos, meseszép tájra.

Egy még zsúfoltabb hétvége, avagy hogyan szakadjunk száz felé - III. rész

2011-06-06T08:13:00.000+02:00

Ma sem unatkoztunk :)

Fél nyolckor már úton voltunk Szolnok felé, hogy megnézzük Dávidék versenyét. Sikerült mindhárom gyermeket megreggeliztetve, felöltözve autóba szuszmákolnom időben. Sajnos a közlekedés még mindig nem túl rózsás a négyes fő úton, de vasárnap hajnal lévén elég jól haladtunk célunk felé. A fiúk szerencsére imádnak utazni, autózni. :))

Jó egy órával a rajt előtt megérkeztünk. Szeretem azt a nyüzsgést, ami ezeken a versenyeken körülvesz minket. Jó látni, ahogyan a szülők teljes szívvel szorítanak fiaiknak, lányaiknak, a leglelkesebbek képesek végigfutni a parton majdnem a teljes távot, de minden esetre elég hosszan a parton. Én is futottam ma, de nem emiatt, azt hiszem három gyerekkel ez nem is csoda. Az egyesület vitte az első két helyet, Dávidék pedig kicsit szerencsésebbek és már talán rutinosabbak voltak, így a hatodik helyen végeztek, érmet is kaptak. Annyira szeretem a mosolyukat, az ilyenkor előkerülő kis komolyságukat, amit aztán pár másodperc múlva már nyomokban sem lelni. Szép volt fiúk.Csak így tovább és akkor legközelebb már dobogó lesz :))

És hogy miért futottam? Hát mert kiderült, hogy a kölyök osztályban az első hat helyezett kap érmet és ezt feltétlenül szerettem volna fényképen is megörökíteni.

A futamok után eljött a sátor bontás ideje is. Majd egy nem kevésbé vihar dús haza út, hogy időben megjelenhessünk a délutáni sport eseményünkön, akkor már Domival. Olyan viharos szélbe és égszakadásban jöttünk hazafelé, hogy az ablaktörlő nem akarta vinni a vizet. Szerencsére a focitorna kezdetére elállt az eső, kitisztult az ég, kellemes szellő lengedezett a szigeten az Európa sport napon. Domiék sem szerepeltek rosszul, egy vereség s egy győzelem lett a mérleg, amivel második helyen sikerült végezniük.

Így igazán eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött. De számomra még nincs vége a ténykedésnek, hiszen Dávid holnap két napos osztálykirándulásra indul Szárítópusztára, jurta táborba. Ismét hadba lép a hálózsák, polifoam és a szokásos túracsomag.

És megy a mosógép, remélem reggelre minden megszárad. Mint ahogy azt is remélem, hogy a feszített négy napunk után, reggel is sikerül időben ébrednem és mindenkinek odaérnie a hajnali órákban az uszodába, végállomásra.

Egy még zsúfoltabb hétvége, avagy hogyan szakadjunk száz felé - II. rész

2011-06-04T22:01:00.001+02:00

A zsúfolt hétvégénk második napja leginkább a fiúknak bővelkedett programokban. nekem inkább az előkészületekbe volt sok teendőm, java részt még tegnap este-éjjel. Domi Bencéékkel töltötte az estét és velük készült vissza a 24 órás sport napra a suliban és utána hatalmasat hancúrozni a telkükön, pancsolni, játszani a legjobb barátjával. Nagyon jól érezte magát, jókedvűen érkezett, csacsogott, boldog volt. És hulla fáradt, fürdés után ülve aludt el a nappaliban.

Dávid pedig sátrazni ment az edző társakkal, drukkolni a ma induló társaknak a szolnoki országos diák olimpián. Fél hétre kellett teljes menet felszerelésben a Keleti pályaudvaron lennünk. Annyira szeretem, amikor ilyen mosolygós, vidám, felszabadult és azt látom, hogy jól érzi magát, elfogadták, befogadták. Robi mondott ma neki egy szívemnek kedves mondatot : "Én melletted szeretnék ülni...."

Éjjel még nagyrészt összepakoltam a 4 garnitúra evezős ruhát, hálózsákot, tréninget, cipőket és hajnalban pedig lelkesen készítettem neki a kedvenc szendvicseit, almát, és az elmaradhatatlan nasikat. Megvettük a jegyet a pályaudvaron kora hajnalban és vártuk, hogy mindenki megérkezzen és felszálljanak a vonatra.

Jó volt látni, ahogyan a kis hajó négy bátor kenusa igazi csapatként viselkedett, együtt szálltak fel, egy kupacba ültek le a vonaton, egymásnak segítve pakolták fel a táskáikat a fenti tartókra. És azt kell mondanom rég volt ennyire vidám, bohóc az én kis nagy fiam, aki huncutkodott velem. Miközben szülők a peron álltunk, integetésre készen, végre ő integetett nekem, mosolyogva, kacagva, sms-t küldve, telcsizve, szeretettel telve. Ugye ilyen marad.... csak egy kicsit.... hogy megint legyen miből meríteni a kamaszkor nehezebb pillanataiban.

A nap hátralévő részében a kicsiké voltam teljesen. Na jó közben mosás, vasalás, mert még nincs vége a program hegyeknek. Holnap sűrű folytatás következik. És még hétfőn is tartani fog.

Hét óra felé megérkezett Domi, már nagyon hiányzott. Üres a ház a fiúk nélkül. Apa külföldön, Domi a suliban és Bencééknél volt, Dávid Szolnokon.... Az előbb Dávid is telefonált. Remek napjuk volt, sok napsütéssel, mókával, finom lett a vacsora amit főztek bográcsban (paprikás krumpli) és képzeljem: "... tizenegyig lehet sétálni, bulizni, azután alvás, mert holnap reggel futam...."

Most hogy a három itthon lévő kispasim alszik, készülök a reggelre. Fél nyolckor indulás Szolnokra. Folytatás holnap...

Egy még zsúfoltabb hétvége, avagy hogyan szakadjunk száz felé - I.rész

2011-06-03T22:12:00.077+02:00

Igazából a zsúfoltság, már csütörtök este kezdődött, amikor is még sehol nem tartottunk Tom utazási kellékeinek összepakolásának a végén, de hipp és hopp máris este nyolc óra volt, és ideje összeszedni minden gyermekünket. Dávid az edzőjével jött haza. Imád hajót kötözni, és mivel hétvégén verseny, így a világ legnagyobb kincséért sem hagyta volna ki a lehetőséget. nekem pedig 20 éves érettségi találkozóm volt erre az estére. Jól indítottunk nem?

Nagyjából éjjel egykor sikerült is hazaérnem, és nagyjából kettőkor már sikerült is volna mély, pihentető, ám annál rövidebb álomba merülnünk, amikor is Oli felébredt és esze ágában sem volt tovább aludnia. Így a négy órás ébresztő igazából ébren is talált bennünket. Valami csoda folytán sikerült az utolsó simításokat teljesen időben véghez vinnünk, így fél ötkor, már az autóban csücsülve robogtunk természetesen Oli társaságában a reptér felé. Hat órakor pedig már kész volt a fiúk tízóraija, táskák bepakolva, ruhák összekészítve, már csak ébresztenem kellett a fiúkat, Oli kivételével. Hét órakor pedig indulás tovább, mert uszodás nap van, ráadásul bemutató óra.

Nagyon büszke vagyok. Gyönyörűen úszik Domi. És persze meg is nyugodtam most látva mit tud, mert így a Dunán mégiscsak nagyobb biztonságban érzem őt. Az usziból rohanás a suliba, majd haza. Mosás-vasalás felváltva, hiszen a fiúknak hétvégén igencsak szükségük lesz a sport felszereléseikre. Két óra körül hazaért Dávid, etetés, edző cumók pakolása és hamarosan indulás a Gátra. Edzés. Majd újabb rohanás az angol projekt képeiért a fotós boltba, majd onnan Domi sulijába, ahol ma van, volt az éves sport bemutató és gála nagy napja, és az iskola 35. születésnapja.
Bevallom, bár ez az iskola sem tökéletes - na de létezik egyáltalán olyan, hogy tökéletes? - mégis sokszor közel áll a szívemhez. Szeretem, hogy vannak családi közös események, melyek akár az egész iskolát is megmozgatják. Szeretem, hogy a hétvége java részt a gyerekeké, a pihenésé és nem a tanulás hegyeké. Szeretem, hogy a tanárok közvetlenek, hogy vannak alkalmak, amikor nem félnek "emberi", gyermeki és humoros mivoltukat megmutatni. Szeretem a sport szellemét az iskolában. Sokkal többször érzem a fair play-t mint korábban bárhol máshol. Hogy ez talán a sportnak köszönhető? Nem tudom. Persze van, amikor morgolódok, hogy miért csütörtök reggel derül ki, hogy péntekre a gálára zöld póló is kell, hogy ha ritkán, de nem lesz tökéletes a dolgozat, akkor jó lenne tudni legalább azt, hogy nemsokára lesz és akkor lehet készülni többet, másképpen. Bár azt hiszem, hogy ennek van egy előnyös oldala is. Ha nem tudjuk, nem stresszelünk. Tanulni pedig folyamatosan kell. De szeretem, hogy a dolgozatok rövidek, nem túlságosan megterhelőek. Vagy ez csak Domi esetében igaz? Elvitathatatlan, hogy a legritkább esetben kell itthon leckét készíteni, mert javítással együtt, hibátlan leckével kapom meg Domit délutánonként. Ez nagyon hiányzott és hiányzik Dávidék iskolájában. Nem is most, hanem alsóban, amikor sokszor bizony este hatkor kellett nekiállnunk a javításnak, befejezésnek.
Na de félre ezekkel... Kedden a művészeteké volt a főszerep a művelődési házban tartott gálán, ma pedig a sportot, a sportban elért sikereket és az iskola születésnapját ünnepelték, na és persze a legnagyobb eseménnyel zárult a gála a Queen-re We are the champions.... azaz az érmes felvonulással.
Lévén sport iskola, minden évfolyamon van egy sport tagozatos osztály. Domiék úszó osztály, ami azt jelenti, hogy hetente háromszor kezdünk kora reggel az uszodában úszás órával. Emellett számos torna óra gazdagítja órarendjüket és még a délutáni sportszakkörök: foci, atlétika heti kétszer, fiú torna, kosár, heti egyszer. Mi még focizunk heti 3x a suli után és kenuzunk szintén heti két-három alkalommal.
Az osztálytársak zöme is labdás sportokhoz kötődik, Kornél "bácsi" pedig - aki a testnevelő tanár - Így nem is volt kérdéses, hogy fellépő szám nem lehet más mint a labdával való zsonglőrködés :) kézzel és lábbal egyaránt. Mindezt persze zenére. remek ötletként - bár sajnos ezt nem igen tudtam megörökíteni csekély fényképész tudományommal és a tömegre való tekintettel - a gyerekek az olimpiai öt karika színeiben és formájában adták elő tudományukat.

Miután minden sportos osztály, szakkör (karate, capoera, akrobatikus rock and roll, trampolin) bemutatta műsorát következett a gála záró akkordja, az érmes felvonulás. Annyira megható :)) Rengeteg kisgyerek, nyakukban sok-sok érem, amit az idei tanév során szereztek a különböző megmérettetéseken.... Nagyon kedves volt szívemnek ez a pár perc és megható, ahogyan az én kicsi fiam is ott állt a sok-sok érmes között...

És az elmaradhatatlan születésnapi torta....

Nagyon jól sikerült nap volt. Remélem a hétvége folytatása is ilyen sikeres lesz.

Szülinap

2011-06-03T08:27:00.012+02:00

Egy éve kezdtem. Akkor írtam a legelső bejegyzést. Nem tudtam meddig írok, milyen lesz, lesz-e aki olvas, akit érdekel mit érzek, gondolok, mi történik velünk. Persze alapvetően a fiúknak írom, naplóként, hogy az emlékek visszaidézhetőek legyenek. De be kell vallanom, nagyon jó érzés, hogy a blogon keresztül "találkozhattam" értékes és érdekes blogszerző társakkal. Sokszor jól esik másnál olvasni, hogy amiről csak azt gondolnám, hogy ez csak biztosan csak velünk történhetett meg, kiderül, hogy nem is annyira egyedi eset és köszönöm a sok kedves kommentet is rendszeres olvasóimnak.
163 bejegyzés
68 komment
11 rendszeres olvasó

Köszönöm szépen :-)

Foci, kenu, mi egy s más...

2011-05-30T11:00:00.014+02:00

Nem igen volt unalomban eltöltött fél percünk a hétvégén. Szombaton Dominak volt focikupája Ercsiben. nagyon ügyesek voltak a fiúk, minden meccset nyertek, így a kupa is az övék lett. Sajnos érmeket a nyakba nem kaptak, de a kupa vándormadárként biztosan nálunk is eltölt majd pár napot, ahogyan az lenni szokott :))

Délután a nagyszülőknél jártunk mellette készültünk a heti sok-sok megmérettetésre. Ami még szerintem egy 11 évesnél nagyobb kisgyermeket is megviselne, leginkább így év végén, amikor már mindenki szörnyen fáradt és számolja visszafelé a napokat a vakációig. De hát amíg tart a suli nem igen van mód lazaságra. A bográcspartit kedvtelenség (Dávid egyszerűen nem szeretett volna menni -azt hiszem a korábbi bejegyzések alapján teljesen érthető is ez az érzés) és a rossz időre való tekintettel napoltuk. De tegnap gyönyörű idő volt. Így a teljes kis család felkerekedett, hogy Dávidéknak szurkoljunk a versenyen Győrben. Verőfényes napsütés, kellő széllel, ami pont elviselhetővé, kellemessé tette az időt. Magyar Maraton Bajnokság. Nem éremért indultak a fiúk. Igazából a feladat az volt, hogy küzdjék végig a maratoni távot (5 km), érjenek célba. Ehhez képest szuperül teljesítettek. Három egység indult az egyesülettől ebben a számban, összesen pedig 12 egység állt rajthoz. A "versenyhajó" szépen hozta az elvárásokat, másodikként ért célba, a másik két egység pedig szintén jól teljesített, az egyik hajó 4. Dávidék pedig 9. helyen végeztek. Ami különösen szép, hiszen kétszer is "tűzharcba" keveredtek, ráadásul mindannyiuknak ez volt élete első ilyen nagy versenye. Rajt után két hajó zárt be előttük, meggátolva ezzel a haladásukat, majd ugyanez történt velük a cél előtt pár méterrel- elég durva akciókkal az ellenséges hajók részéről. De azt gondolom, hogy életük első, leigazolt, ráadásul maratoni távú versenyén nagyon szépen helyt álltak a fiúk. Egy kis szerencsével, a többiek oldaláról több fair play-jel még két, ha nem több hellyel előrébb végezhettek volna - a két helyezés mindössze 6 másodpercen múlott. De nagyon ÜGYESEK voltatok fiúk.

Mi többiek pedig hogyan töltöttük a várakozás perceit?

Kémleljük a rajtot

Merre megy a hajó?

Szeretem...

..... Megtépem

Mikor érnek vissza Dávidék????

Zsúfolt hétvégék jönnek....

2011-05-27T12:12:00.000+02:00

Zsúfolt hétvégéknek nézünk elébe. Látszik, hogy végre itt a jó idő, közeleg a nyár :)

Ezen a hétvégén iskola gyereknapi bogrács party, kenu verseny, gyermeknap színesítik a program kavalkádot.

kíváncsi vagyok mi fog beleférni egy hétvégébe....

Tévedtem, a harmadik nap volt a legnehezebb ....

2011-05-21T20:41:00.000+02:00

A második kivizsgálós napot fél lábon ugrálva is túléltük. Hiszen nem kellett éhgyomorra menni, nem kellett "hajnalban" beérni és csak egy szimpla UH-on kellett megjelennünk. Igazából 15 perc alatt végeztünk, na jó lehet, hogy volt 25 is a pisi leadásokkal, öltözésekkel együtt, de villámgyorsak voltunk.

A harmadik nap ismét kihívásokkal kecsegtetett, nem is kevéssel, mint utólag kiderült. Már eleve nyűgösen ébredtek a fiúk, miért nem lehet enni, inni, már megint... ezeket Dávid tolmácsolta, de azt hiszem hasonlóan vélekedtek a kicsik is, legalábbis a nyügi erre engedett következtetni. Mindenesetre sikerült sokkal hamarabb odaérnünk és elkezdeni a vizsgálatot. De mégis kétszer olyan hosszúnak tűnt, mint egy nappal korábban, pedig percre pontosan ugyanolyan hosszú volt. Állítólag a fruktóz szirupos lötyi sokkal rosszabb ízű volt, mint a laktózos :( de azért elfogyott. Az éhségük sokkal hamarabb jelentkezett, irtózatosan túlpörögtek ismét és nagyon sok volt a hiszti. A folyosón hamar elegük lett mindenből, ezért útra keltünk felszerelkezve a fecskendőkkel, hogy a megfelelő időben tudjunk fújni. Bejártuk a környéket A-tól Z-ig, Nagyon meglepődtünk. Sok, szép, új épület, lakópark épült, új egyetemi központ, iroda házak, tisztán tartott fél sétáló utcák. Csak ne lett volna annyi gusztusosan tálalt fornetti és pékség és cukrászda és minden, ahol el tudták sírni óhajukat, hogy hama hama hama és követhesse a sírás, nyügi. Biztosan a hirtelen jött kánikula is rátett egy lapáttal és természetesen a telehold is segített a sok nyűgösködésben. Mi is rosszabbul viseltük, gondolom a meleg miatt is, részben pedig mert nem az első nap volt. De biztosan volt valami a levegőben is, mert a nővérkék is nagyon le voltak lassulva, az osztályon is minden a feje tetején állt reggel. És persze várták a szponzorokat is, akik jóvoltából ennyi sok kisgyerek kerül jó kezek közé. Ilyenkor gondolom mindig azt, hogy az adónk egy százalék csak egy parányi csepp a tengerben és nem is tudom hol lenne rá nagyobb szükség. Jó lenne, ha sokkal több felé mehetne és nem csak egy százalék.

Miután túlélték a fiúk az éhséget, és készen lettünk a vizsgálattal, hamar kiértékelték a nővérkék az eredményt és mehettünk a doktor nénihez megbeszélni a teendőket.

Mind a négy kis pasasnak ugyanaz a "baja". Fruktóz felszívódási zavar, azaz fruktóz malabszorpció. Fruktóz csökkentett diéta a javaslat. Azaz ki kell kísérleteznünk, melyik zöldség, gyümölcs és mennyi és milyen formában és mivel kombináltan kerülhet az étlapra. A bibi csak az, hogy fruktóz étel ízesítőként nagyon sok élelemben megtalálható még és van egy olyan "rossz" tulajdonsága, hogy fel tud halmozódni. Ezért is történhetett meg, hogy a héten Domi megint hányt, pedig akkor, aznap nem is evett semmit, amiben volt vagy lett volna. De ha eléri azt a bizonyos szintet, ahol már tünetet produkál, akkor azon változtatni szükséges. Hát nem fogok unatkozni a nyáron, most sem.

Meg kell várnunk a fiúk záró jelentéseit és akkor már le tudok ülni beszélgetni a doktor néninkkel- aki szintén gasztroenterológus - hogy hogyan is tovább. Kész szerencse, hogy a doktor néninknek ez a szakterülete. Már a lista is szép, amit kaptunk a kórházban és a fele zöldség és gyümölcs sincs rajta. Nem beszélve azokról az élelmiszerekről, melyekben ez adalék anyag. Ráadásul egyéb cukrok rontják a fruktóz felszívódását, egyedül a szőlőcukor van rá jótékony hatással, de azt nem lehet korlátlanul fogyasztani, mivel diabetogén helyzetet okozhat.

De nézzük a jó oldalát. Egyrészt kiderült mi okozta a sok kis gubancot a fiúknál, másrészt nem mindegyiküknél más a probléma, hanem egyforma, ami valljuk be, az én helyzetemen legalább könnyít egy kicsit, mert nem négy hanem csak egy felé kell vásárolni, főzni, tudást és tapasztalatot szerezni. És, hogy a doktor nénink szavaival zárjam a sort: "Igazán egészségesen fogunk táplálkozni"

Túl az első, szerintem legnehezebb napon

2011-05-17T17:42:00.000+02:00

Túl vagyunk az első napon. Szerintem a legnehezebben és a leghosszabbon is egyben. Miért a leghosszabb? Mert majdnem fél 11 volt, mire elkezdődtek a kifújós vizsgálatok éhgyomorra. És 3/4 1-kor értek véget a legkisebbel. A sort Dávid nyitotta, folytatta Patrik és Oliver zárta.

Azt hiszem a legkisebbek várakozáson felül teljesítettek többszörösen is. Egyrészt az éhség miatt már minden kortynak örültek, amikor megkapták a cukor szirupos lötyijüket, így fél pillanat alatt eltüntették a cumis üvegekből (nem úgy, mint anno Domi, akinek könyörögtünk, hogy ezt nem lehet óráig kortyolgatni). A fújkálás velük strapásabb volt, de amikor felfedeztük, hogy séta közben gyorsabban telik az idő (az a röpke 2 1/2, majdnem 3 óra), "kiszöktünk" a környező utcákba, tudtunk autókat számolni, rácsodálkozni a világra és könnyebben lekötni a cukros lötyitől túlpörgött gyerekeinket, már egész hamar múltak a percek és órák. És utána végre kaptak enni is. Ilyenkor milyen jó evő lesz mind.... A kórházi leves és főzi percek alatt a pocakokban landolt :)

Az igazi tortúra csak ekkor kezdődött igazán. Vérvétel :( Dáviddal már szerencsére semmi gond, tudja, hogy ami muszáj, az muszáj. A kicsiktől nem csak én tartottam, hanem a nővérek is sorakoztak, hogy ha segítség kell, legyen elég kéz. Igazából egy segítő kézre volt csak szükség és arra, hogy az ölemben csücsüljenek. Azt hiszem NAGYON, de NAGYON BÜSZKE lehetek mindkét pöttömre. Mert a vákuumos csúcs szuper technika nem igen akart működni. A tűszúrást követő pillanatokon kívül nem sírtak, sőt még igazán lefogni sem kellett egyiküket sem, pedig nem két pillanat volt megtölteni a négy kémcsövet. Patrikkal is eltartott vagy 10 percig, mire lassan, mindenféle pumpáló, masszírozó technika bevetése után sikerült a csövecskéket megtölteni, de azt hiszem a mai nap igazi hőse Oliver volt. Az első tűszúrás után semmi. Pedig tolták, forgatták a tűt mégsem. Bevallom nézni sem tudtam, annyira sajnáltam, de ő mint egy igazi kis hős teljesen csendben tűrte. Szóval újabb szúrás. De ekkor már nem a vákuumossal. hanem egy nagy, vastag, szép, sárga tűvel, aminek szabad a vége. Itt már ő sem volt teljesen toleráns és együtt működő, eltörött a mécses, azt hiszem érthetően. Amikor pedig sikerült, és elindul a vére kicsi cseppenként, megadóan, néma csendben hüppögött csak tovább. Cseppenként masszírozták ki a kis kézfejéből a négy teli kémcsőre valót, több mint 20 percen keresztül. Nyugodtan ült az ölemben, miközben simogattam a kis buksiját és csak dicsértem, dicsértem és ámultam, bámultam... Azt hiszem nagyon klassz kispasijaim vannak.

Holnap folyt.köv. Remélhetőleg egyszerűbb napunk lesz, egyrészt nem kell éhgyomorra mennünk, másrészt pedig UH vizsgálat következik. kaptunk egy kis haladékot a következő fújkálósig.

Indul a második (gasztro)menet ...

2011-05-16T21:05:00.000+02:00

Holnap újabb menetünk indul a gasztroenterológia területén. Mivel Dominál voltak említésre méltó találati pontok, most a másik három csemete kerül sorra: Dávid, Patrik és Oliver. Dáviddal szerintem minden pikk és pakk fog működni, de most így, este felé, még a leghalványabb elképzelésem sincs arról, hogyan fog vizsgálatokhoz szükséges lötty a kicsik pocijában landolni az előírt időn belül. Sőt. Ez már csak a sokadik csörte lesz, nekünk előtte meg kell vívnunk velük a reggeli hiánya ellen folytatott kérelem sorozat utáni, de biztosan várható hiszti rohamokat.